George W. Bush: „Biden jó ember, aki egyesíti majd az Egyesült Államokat”
Kristi Noem, Dél-Dakota republikánus kormányzója szintén az ABC televíziónak nyilatkozott. Mint mondta: korai még győzelmet hirdetni, a választási eredmények szempontjából kulcsfontosságú tagállamokban visszaélések fordultak elő.
A műsorvezető felvetésére, miszerint nincsenek bizonyítékok széles körű választási csalásokra, Noem azzal válaszolt: nem tudja, milyen széles körűek ezek a visszaélések, s azt sem tudja, hogy feltárásuk változtat-e a végeredményen, de - mint fogalmazott - "csodálkozik azon, hogy miért fél mindenki a választás tisztességességének megállapításától".
"Al Gore-nak 37 napot adtunk a választás tisztaságának ellenőrzésére, mielőtt döntöttünk volna arról, hogy ki az elnök"
- jelentette ki a kormányzó, utalva a 2000-ben Al Gore demokrata párti és George W. Bush republikánus elnökjelöltek közötti vitára, amelyben végül az alkotmánybíróság hozott döntést George W. Bush javára.
"Vajon miért is nem engedhetjük meg 70,6 millió amerikainak, aki Trump elnökre szavazott, hogy éljen ugyanezzel a megfontolással" - hangsúlyozta Kristi Noem. Hozzáfűzte még, hogy "2000-ben Al Gore-nak volt lehetősége bírósághoz fordulni, meg kell adnunk ezt a lehetőséget Donald Trumpnak is".