prcikk: "A színpad a vásznam, a táncosok pedig a festékem" – amerikai koreográfussal dolgozik a Miskolci Balett | szmo.hu
KULT
A Rovatból

"A színpad a vásznam, a táncosok pedig a festékem" – amerikai koreográfussal dolgozik a Miskolci Balett

A táncművész szinte egész Európát és Amerikát is bejárta. Szerinte a miskolci táncosok csodás 'mozgók'.


Garrett Smith amerikai koreográfus január 7-12. között tartott egyhetes kurzust a Miskolci Balett táncosainak. A táncművész szinte egész Európát és Amerikát is bejárta már.

Az Egyesült Államokban született táncművész-koreográfus az évek során számos elismerést szerzett. 13 évesen a New York City Táncszövetség versenyének győztese lett, 16 évesen a Kiemelkedő Férfi Ifjúsági Táncos címet kapta meg, ezenkívül egyike volt azon 20 kiválasztott diáknak, akik elnyerték a művészeti Miniszteri Ösztöndíjat.

A 2002-es nyári olimpiai játékok nyitóceremóniájában is részt vett, a Norvég Nemzeti Balett, a Houston Balett, a New York City Balett társulatait is megjárta már, 2009-ben és 2014-ben koreográfusi munkáját is rangos elismerésekkel jutalmazták. A Norvég Nemzeti Balettben, majd Moszkvában, a Bolsoj Balettal volt alkalma dolgozni, ezután döntött úgy, hogy szabadúszó koreográfusként folytatja munkáját.

Mozgalmas időszak elé néz: koreográfiát készít majd Kanadában, Norvégiában, Franciaországban és az Egyesült Államokban is.

"Tehetséges, fiatal, ambiciózus koreográfus” – így jellemezte Kozma Attila Garrett Smith-t. "Szerencsénk van, hiszen pont az előbb említett tulajdonságai miatt néhány éven belül már nem biztos, hogy el tudtuk volna csábítani Miskolcra" – mondja a Miskolci Balett művészeti vezetője.

"Fontos, hogy fejlődjünk, hogy új színt vigyünk az együttes életébe, ezért keresünk olyan koreográfusokat, akik különböző stílusokat képviselnek".

Mint mondja, cél, hogy a táncosok ne csak mozgásstílusokban legyenek sokszínűek, hanem a gondolkodásmódban, a kivitelezésben is.

Az elmúlt hét hetet Moszkvában töltötte Garrett Smith, ahol A hattyúk tava egy új, különleges produkcióján dolgoztak, színpadon és jégen egyaránt többek között Jevgenyij Pljuscsenko jégtánc-világbajnokkal.

A miskolci táncosoknak most kreativitást szeretne adni. "Arra próbálunk fókuszálni, hogy mást csináljanak, mint az évad során; sok improvizációt viszünk a gyakorlatokba, azt tanítom nekik, hogyan tudják „manipulálni” mindazt, amit már eddig tudnak" – mondta a koreográfus.

Fontosnak tartja, hogy manapság a művészek sokoldalúak legyenek a táncban, hogy nyitottak legyenek több stílus felé, és össze tudják ezeket hangolni.

A koreográfusi hivatást a festészethez hasonlítja, ahol a színpad a vászon, a táncosok pedig a festék.

"Szerintem erről szól a művészet: azt használni, ami előtted van. A legfontosabb számomra pedig az, hogy valami közös jöjjön létre, ami részben belőlük, részben pedig belőlem fakad" – mondta a koreográfus.

"A miskolci táncosok csodás „mozgók”. Nem a skatulyán belül gondolkodnak, és ez rendkívüli! Már a második napon úgy éreztem, hogy sokkal intimebb és nyitottabb az, amit csinálunk, határozottan jó irányba haladunk."

Szerinte a táncosok hozzáállása elengedhetetlen, hiszen emberekkel dolgozik, és mindvégig kapcsolatot kell velük tartania.

"A nyitottság a legeslegfontosabb. Egy alkalommal azt a feladatot adtam nekik, hogy egy üveggel úgy táncoljanak, mintha az nem egy élettelen tárgy lenne, hanem a partnerük" – mesélte Garrett Smith. Mint mondja, ezeken a feladatokon keresztül ő is látja a táncosok hozzáállását, az érzelmeiket, hogy mennyire nyitottak arra, amit átadhat nekik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elképesztő tömeg a Rendszerbontó Nagykoncerten - Mutatjuk a délután legérdekesebb pillanatait a Hősök teréről
Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A fellépő művészek mindenkit arra buzdítanak, hogy menjenek el szavazni.


Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A tömeg másfél órával később már a Kodály köröndig állt, a színpadról pedig két nappal a választások előtt egyre erősebb politikai üzenetek hangzottak el prózában és dalban.

Az est házigazdája, Tóth Jakab a tömeg méretét azzal érzékeltette, hogy „a Deák téren nem áll meg a metró, annyian jövünk”.

„Csináljuk meg az ország legnagyobb rendszerváltó nagykoncertjét. Legyen ez egy kurva jó este” – mondta a műsorvezető.

A színpadon a fellépők sem fogták vissza magukat. Mehringer Marci arra kérte a közönséget, hogy vasárnap mindenki menjen szavazni, és arról beszélt, hogy míg az apja rendszert váltott, most az ő korosztályán a sor.

A közhangulatot Dzsúdló is megfogalmazta, amikor színpadra lépett:

„Tudom, hogy mindenkinek nagyon kivan már a f****, mindenki nagyon türelmetlen, nagyon várunk egy napot.”

A rendezvényen Vilmányi Benett színművész elszavalta Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című versét, amit a közönség több ponton is tapssal szakított meg – írta a Telex.

A program három blokkban, késő estig tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Ez a 2026-os rendszerváltás himnusza lesz” - ilyen Azahriah új dala és videója a kommentelők szerint
Egy nappal a Rendszerbontó Nagykoncert után máris kijött az új dal. Az utema videóklipje alatt nem győzik dicsérni a számot a kommentelők.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 11.



Egy nappal a Rendszerbontó Nagykoncert után máris megjelent Azahriah új klipje, amit ott forgattak. Az utema című dal három órával a megjelenése után már 60 ezernél is több megtekintésnél jár.

A kommentelők szerint ez a szám legy egyenesen a „2026-os rendszerváltás himnusza”. Másvalaki ezt írta: „Megérte ezért a számért 6 és fél órát nézni az élőadást tegnap”. Akad olyan hozzászóló is, aki szerint „ez volt az utolsó csepp a rendszerváltáshoz”.

A rendszerkritikus dalban többek között ilyen gondolatokról énekel Azahriah:

„Oh, megannyi gond van, annyi baj van; Azt hazudják, hogy minden rendben; Embertársak ott lenn a mélyben; Kezedet nyújtod, vagy félrelépsz talány; Megteheted, ne hidd azt, hogy nem teheted; Belépsz a kapun, a múltat eltemeted; Reformálni kell ahhoz, hogy penge legyen; Hogy a suli meg a kórház, az rendbe legyen”

A videóklipet itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak - Kiss Tibi, Azahriah, Beton.Hofi a Rendszerbontó Nagykoncerten
Rengeteg ismert énekes, rapper, előadó sorakozott fel a hat órás koncerten. Volt, aki csak játszott a színpadon, de sokan üzentek is a százezres tömegnek, mint például a Quimby frontembere.


A délután egyik legnagyobb ovációját Beton.Hofi kapta, aki a Be vagyok zárva című dalát adta elő, majd a Pokol elejének acapella verzióját is elénekelte. Végül úgy búcsúzott: „Isten óvja Magyarországot, veletek vagyunk! Szeretlek titeket!”

Dé:Nash szóba hozta Orbán Viktor és Putyin lehallgatott beszélgetését: „A kisegér annak idején azt mondta, hogy az oroszoknak ajtót kell mutatni. Hatalomra kerülvén azonban az ajtót nem mutatta, hanem nyitotta; szélesre tágasra” - jelentette ki.

Saiid, a Akkezdet Phiai volt tagja slamjében az egyenruhásoknak is üzent: „Magyar katona, magyar rendőr, ha támad a nép, ne várjatok, hogy támadjon, inkább álljatok most át! Vagy inkább véditek a temus Ceausescu aranybudiját?” De ő nemcsak a saját szerzeményét adta elő, de felkonferált egy klipet is, amit a Szőlő utcai borzalmak ihlettel. Beatbull és Kicsi Arc alkotása az egyik lemgerázóbb része volt a rendezvénynek.

A Carson Comából Héra Barnabás „Ruszkik, haza” skandálással nyitott, majd Bóna Zsombor gitárossal közösen eljátszották a Nagykabát című számukat. „Ha nem akartok olyanok lenni, mint Orbán Viktor, énekeljetek velünk” - szólította fel a tömeget egy ponton Barnabás.

„Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak. Halleluja” – mondta Kiss Tibi, a Quimby frontembere, mielőtt eljátszották a Forradalom című számukat.

Bródy János közösen lépett fel az Ivan and the Parazol frontemberével, Vitáris Ivánnal. „15 évvel ezelőtt írtam egy dalt, amit most el fogok játszani Iván barátommal, de remélem, hogy a jövő héten ez a dal már nem lesz érvényes. Azok kik most jönnek, remélem, már nem lesznek ugyanazok” – mondta, mielőtt elénekelték az Ezek ugyanazok című számát.

A legjobban várt előadó egyértelműen Azahriah volt, aki külön átírattal készült. Hatalmas taps fogadta, ő azonban külön semmit nem üzent, viszont mindenkinek megköszönte, hogy eljött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Úgy mozog, mint a lazac a medve mancsában” - Bödőcs Tibor bemutatta, mi zajlik szerinte Orbán Viktor és Putyin találkozóin
Egy tolmácsjelenettel is illusztrálja a helyzetet, ahol a fenyegető orosz mondatokat diplomatikus semmitmondássá szelídítik.


Bödőcs Tibor legutóbbi önálló estjén Orbán Viktort következetesen „Türk basaként”, Donald Trumpot pedig „Szőke Torgyánként” emlegette. A humorista a magyar politikai élet abszurditását veszi górcső alá, és egyaránt kiosztja a hatalom képviselőit és az ellenzéki szereplőket.

Egyik szkeccsében Orbán Viktor moszkvai látogatásán az „orosz cár” (Putyin) előtt „úgy mozog, mint a lazac a medve mancsában”. A feszült találkozókon a tolmács próbálja menteni a helyzetet, és a fenyegető mondatokat diplomatikusra fordítja: „Viktor, ha nem hódolsz be, megesszük májacskádat hagymácskával?”

– hangzik el az egyik oldalon, amire a hivatalos fordítás csak ennyi:

„Törekszünk az együttműködésre.”

Bödőcs megemlíti, hogy a „Türk basa” Lázár Jánost is mindig viszi magával Moszkvába „Nehogy valamit kitaláljon” - utalva Lázár miniszterelnöik ambícióira. Szerinte utazásaik során Lázár gyakran viccelődik a kormányfő súlyproblémájával, például így:

„Európában nem férnek hozzá a slim fit bürokraták a miniszterelnökhöz.”

A külpolitikai paródia másik célpontja Donald Trump, akit „Szőke Torgyánnak” nevez, akihez a „Türk basa” Wizz Air-fapadossal utazik a puritánság jegyében.

A Szőke Torgyán (Trump) szerinte most mindent lebombáz, amit nem tud kimondani „Sármellék...Sárm-es-Sejk!”

Bödőcs szerint az ilyen találkozóknak kézzelfogható eredménye ritkán van, legfeljebb egy sapka, de az sem mindig jön össze. A humorista a kormány külpolitikai ambícióit is kifigurázza, amikor a Hormuzi-szoros védelmére tett felajánlást így karikírozza:

„Megfontolnánk, hogy küldjünk-e két vízibiciklit meg egy kukoricahántót?”

A hazai kampányhangulatot egy idős hölgy, „Dédi” karakterén keresztül mutatja be, akit az unokája rángat bele a kommentháborúba. Dédi eleinte vonakodik, de a híradóban látottak annyira felidegesítik, hogy végül beleveti magát a harcba.

„Odaírtam a Rost Andrea alá, hogy megb*szom anyádat a ravatalon”

– büszkélkedik az unokájának.

Bödőcs a korábban már jelzett politikai dilemmáját is poénba csomagolja, amikor a választási lehetőségekről beszél. Kiemeli, hogy Magyar Péter mögött kezdetben Nagy Ervin állt, akit egy Marvel-hőshöz hasonlít, aki puszta kézzel hajlítja vissza a Szent Korona keresztjét. Kapitány István szerinte pedig csak azért mosolyog, mert még nem rég óta van itthon.

A humorista szerint nehéz a választás, de egy égő háznál az ember nem válogat a tűzoltók között.

„Ha ég a ház, akkor nem mondod azt, hogy én nem ilyen tűzoltót képzeltem. Azt hittem, hogy lesz majd ilyen kis bajsszal, meg ilyen fortepános sisakkal. És ott a tűzoltó, meg mögötte a Klára egy lyukas vödörrel.”

A stand-upból nem marad ki a kormányzati kommunikáció paródiája sem. A pénzügyi botrányok nyelvi elkenését is pellengérre állítja, amikor Matolcsy Györgyről beszél: „A Matolcsy az nem tolvaj volt, hanem víziója volt. Nekünk meg közpénzünk, ba**dmeg.” A 650 milliárd forintos hiányra pedig a legképtelenebb helyeken keresik a magyarázatot, miközben a recepcióstól - akit nyelvvizsga nélkül vettek fel - angolul próbálják megtudni: „Did not you haven't you not see here what haven't... Nem láttál itt 650 milliárdot?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk