HÍREK
A Rovatból

Fürjes Balázs nyílt levele Baranyi Krisztinának: Ön korlátozta egy újságíró szólásszabadságát

A kommentelők százával reagáltak bejegyzésére, és emlékeztették a politikust arra, hogy Orbán Viktor és számos kormánypárti vezető évek óta nem hajlandó szóba állni a baloldali sajtóval és a miniszterelnök több lapot is fake newsnak minősített.


Mi is beszámoltunk róla, hogy Kínos 16 percet élhettek át péntek reggel az ATV Start nézői. A Szigorlat című műsorban Kárász Róbert és Krug Emília a Ferencváros polgármesterét, Baranyi Krisztinát kérdezte, a meghívott újságíró a kormányközeli Pesti Srácok munkatársa, Szalai Szilárd volt. A gond az volt, hogy ezt előzetesen nem mondták el a polgármesternek, aki korábban nyilvánosan megfogadta, hogy propagandalapnak soha nem fog nyilatkozni. Ezért a műsorban, mikor szembesült a dologgal, nem volt hajlandó beszélni az újságíróval. Végül mikor Kárász megismételte Szalai kérdését, akkor a polgármester válaszolt neki, de abban egyetértettek, hogy ilyen helyzetben még egyikük sem volt.

Az adás után Fürjes Balázs a közösségi oldalán írt nyílt levelet Baranyi Krisztinának. Ebben többek között azt üzente a polgármesternek:

"értetlenül állok azelőtt, hogy Ön egy kormánykritikus televízió, az ATV stúdiójában, ahol egyébként gyakori vendég, nem volt hajlandó válaszolni a három Önt kérdező riporter közül a Pesti Srácok újságírójának kérdésére. Sőt, a kérdező lapját hazugnak minősítette, megkérdőjelezte a riporter újságíró voltát és kérdőre vonta a televíziót, hogy az hogy engedhet be „olyan embereket, akiknek az újságíráshoz, a szakmához nulla közük van”.

Vagyis Ön választott politikusként erőteljes jelzőkkel minősített több szerkesztőséget is, korlátozta egy újságíró szólásszabadságát és megkérdőjelezte az adott televízió szerkesztői szabadságát. Megsértve ezzel a tv és online lap nézőit és olvasóit is.

Polgármester asszony, tisztelettel arra kérem, hogy

fontolja meg a vélemény- és szólásszabadságot, a sajtó szabadságát korlátozó álláspontjának felülvizsgálatát, a sérelmet szenvedett nézők, olvasók, szerkesztőségek, újságírók megkövetését!"

Majd hozzátette:

"A médiának, legyen az bármilyen beállítottságú is, alapvető feladata a tájékoztatás, a kérdezés, a különböző nézőpontok bemutatása. Ebben mi, politikusok úgy segíthetünk, hogy válaszolunk a feltett kérdésekre. Önnek természetesen joga van egyes médiumok iránt szimpátiát, mások iránt ellenérzést táplálni. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem baloldali privilégium.

A szólás szabadsága a baloldalt és a jobboldalt egyaránt megilleti, a magyar embereknek pedig joguk van sokféle véleményt, álláspontot megismerni."

Fürjes szerint:

"Szabadságjogaink, a szólás- és véleményszabadság, a sajtó szabadságának tisztelete miatt fontos, hogy ne utasítsuk vissza, ha kritikusan kérdeznek minket, még ha esetleg ellenszenvvel is viseltetünk a kérdezővel szemben.

Mert nem a kérdező személye, pártszimpátiája, hanem a hallgatóság, Magyarország polgárai számítanak. Ebben a konkrét esetben a Pesti Srácok olvasói és az ATV nézői. Minden politikai és véleménykülönbségükkel együtt."

Fürjes Balázs bejegyzésére rengetegen reagáltak, és emlékeztették őt arra, hogy Orbán Viktor is többször elutasította, hogy az ellenzéki médiumoknak nyilatkozzon, és több lapot is "fake news"-nak titulált. De más kormánypárti politikusok is hasolóan jártak el, a bejegyzések szerint.

"Nagykanizsán a fideszes polgármester és a helyi Fidesz 3 éve nem nyilatkozik a helyi médiának. Kérem, írjon nekik is nyílt levelet."

"Ez a levél akkor lenne hiteles, ha írója akkor is felszólalna, amikor párttársai, nota bene kormányzati szereplőként sem hajlandók független orgánumoknak nyilatkozni."

"Írhatna a nagyfönöknek is. Ő hányszor mondta a kamerába egyes hírportáloknak hogy maguknak nem nyilatkozom??? És ő Magyarország miniszterelnöke."

"Másrészt, ha a Miniszterelnökség politikai államtitkára ennyire a lelkére veszi a Pesti Srácokat ért bánásmódot - akkor most a P.S. tééényleg a kormány dédelgetett propaganda lapja? Ha igen, akkor nem lehetne odafentről odahatni, hogy kevesebb elvesztett sajtóperrel kissé hitelesebb írást gyakoroljanak?... Arra gondolni sem merek, hogy Magyarország kormányának ez épp így jó és megfelelő."

"Balázs, szerintem ezt a stílust polgármester asszony a kormánytagoktól tanulhatta, ők hívnak minden baloldali sajtóterméket “fakenews”-nak, annak ellenére, hogy töredéke a vesztett sajtóperek száma azon az oldalon.

Ha a vesztett sajtópereket nézzük, a Pestisrácok élvonalbeli."

"Ez a szívhez szóló levél kicsit hosszú és nyálas, plusz Baranyi Krisztina nem a saját sajtótájékoztatóján vett részt, hanem meghívott vendég volt, akit nem tájékoztattak a résztvevő kérdezőktől. Itt egyedül az ATV hibázott, egyrészt kényszerhelyzetbe hozta a polgármestert, másrészt nem védte meg az "újságírót" a sajtószabadság nevében, ebben az esetben meg kellett volna szakítania az élő műsort, amit nem vállalt be. Esetleg ott kellene reklamálni..."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Az olasz sajtó csak Orbán-villának emlegeti a luxusházat az Alpok lábánál - szerintük a kormányfő köreihez kötődik a cég, amelyik zsebből megvette
Frissen alapított magyar cég fizetett ki egy 4,3 milliós álomvillát Olaszországban, hitel nélkül. A háttérben ismert magyar nevekre és egy titokzatos magántőkealapra bukkantak.


Tavaly nyáron új tulajdonoshoz került Varese egyik legimpozánsabb villája - vette észre az olasz Domani értesülését a 444.hu. A több mint ezer négyzetméteres épület egyedülálló panorámát kínál a tóra és az olasz Alpokra. Ugyan a városban található, de csendes környezetben, hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.

A források szerint a villa korábbi gazdája Margherita Maccapani Missoni, egy híres divatház örököse, illetve Eugenio Amos autóversenyző volt, de 2023 decemberében adásvételi szerződést írtak alá egy magyar céggel, a Praedium Property Kft.-vel. Ezt a társaságot pedig csupán pár héttel korábban, 2023. november 20-án alapította a tulajdonos TripleHill Capital.

A magyar vagyonkezelőt az olasz lap Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köti. A villa vételára 4,3 millió euró (több mint 1,7 milliárd forint) volt, a 443 300 eurós előleg pedig egy Gránit Banknál vezetett számláról érkezett.

A vásárláshoz nem vettek fel hitelt, és az összeget egy összegben fizették ki, pedig „nem egy dúsgazdag sejk vette meg, hogy olaszországi nyaralóként használja, hanem egy magyar cég, amelyet mindössze három hónappal az adásvételi szerződés előtt alapítottak” – állapítja meg az olasz hírlap.

A végleges adásvételi szerződést 2024. július 17-én írták alá. Ekkorra viszont már az Influentia Kft. lett az új vevő, amelyet 2023 szeptemberében hoztak létre. A cég a Progressus Magántőkealaphoz tartozik, a kezelője pedig szintén a TripleHill, amely a fentebb írt Praedium Property Kft.-vel megegyező székhelyen működik.

Az olasz sajtó a vásárlás - feléjük furcsa - körülményei miatt egyenesen „Orbán-villaként” emlegeti a luxusépületet.

A Domani cikke szerint a nyilvános dokumentumok alapján nem lehet pontosan megállapítani, hogy ki a luxusingatlan tényleges tulajdonosa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nézzetek be az egyedi villába - Ezt az olasz luxusingatlant vehette meg zsebből a kormányhoz közel álló kör
Az olaszországi sajtó attól a luxusingatlan-vásárlástól hangos, amely mögött a Fidesz legfelső köreihez köthető személyek állhatnak. Több helyen is büszkélkedtek vele a korábbi tulajdonosok.


Mint írtuk, olasz lapok megszellőztették, hogy több mint 1,7 milliárd forintért gazdát cserélt egy festői tájon álló, az Alpokra néző luxusingatlan, amit állítólag zsebből fizetett ki egy magyarországi cég. A nem sokkal a házvásárlás előtt alapított vállalat körül olyan nevek tűntek fel, mint Habony Árpád és Szalay-Bobrovniczky Kristóf vagy éppen a Tiborcz István nevével fémjelzett Gránit Bank - ahonnan az előleget utalták át az adásvételhez.

A több mint ezer négyzetméteres, egyedülálló panorámát kínáló, közeli tóra és az olasz Alpokra néző ingatlan Varese festői városában található, csendes környezetben, és hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.

A Bazaar korábban látványos fotóriportot közölt a házról, amely nem csak azért figyelemre méltó, mert impozáns helyen áll, hanem azért is, mert a híres olasz modell és divattervező (a legendás Missoni divatház örököse), Margherita Missoni, illetve nem kevésbé ismert férje, az autóversenyző Eugenio Amos tulajdonában volt.

Most már viszont egy magyar kormányhoz feltehetőleg közel álló személyé, vagy vállalaté - talán a legtöbb berendezési tárggyal együtt, amelyek ilyen adásvételeknél gyakran a házzal együtt járnak, hogy az épület megőrizze az exkluzivitását.

A ház 15 percre van a Missoni központtól, és körülbelül egyórányira Milánótól. A négyszobás otthonban minden a Missoni márka jegyeit tükrözi. A házat a tervező Missoni bolhapiacokon gyűjtött kincsei és az évek során felhalmozott különlegességek töltik meg, míg a falakat kortárs és régebbi festmények, illetve fotók díszítik - áll a riportban.

„Az étkezőnket a milánói PictaLab festette ki. Számomra nagyon fontos, hogy a családommal és a barátaimmal együtt étkezzünk, ezért imádom ezt a nagy asztalt, ami köré mindannyian le tudunk ülni. Ezeket a fantasztikus székeket Josef Frank tervezte a Svensk Tenn számára” - nyilatkozta a korábbi tulajdonos.

A nappaliból a kis Varese-tóra nyílik kilátás. A padlót egy egyedi Missoni Home szőnyeg borítja, vintage bútorok egészítik ki a berendezést.

Ugyanebben a helyiségben egy portré látható Margheritáról, amit Gilles Bensimon készített, Grillo Demo pedig ráfestett. A dolgozószobában az íróasztal mögött Caroline Walker egyik festménye függ, a hálószoba zebracsíkos szőnyege pedig egyedi darab.

A ház belső képeit nem csak a Bazaar oldalán lehet fellelni. Egy egyszerű Google-kereséssel is rengeteg nyilvános fotó érhető el róla, hiszen büszkén mutogatták a tulajdonosai az évek alatt.

Ebbe az enteriőrbe költözhetett be a közelmúltban a rejtélyes magyar tulajdonos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Örkény István egy novelláját kell elemezniük a diákoknak a magyarérettségi második részében
Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók. Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 05.



Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.

Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orosz Anna lemond az országgyűlési képviselői mandátumáról
„Ebben a helyzetben meggyőződésem, hogy a választók bizalmát úgy tudom megszolgálni, ha belátom: csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha benne maradok ebben a helyzetben” - írta a momentumos képviselő.


Lemond a parlamenti képviselői mandátumáról Orosz Anna. Mivel a választás kevesebb mint egy év múlva esedékes, a Fidesz törvénymódosítása szerint már nem lehet egyéni képviselői mandátumért időközi választást kiírni, ezért listáról pótolhatják a megüresedett helyet.

A momentumos képviselő ezt írta a posztjában:

„Ebben a helyzetben meggyőződésem, hogy a választók bizalmát úgy tudom megszolgálni, ha belátom: csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha benne maradok ebben a helyzetben.

Az Orbán-rendszer tudatosan szűkítette addig a képviselők mozgásterét, hogy már alig lehessen bármit tenni az Országgyűlésben. Ezért a mai nappal lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról, és 2026-ban nem indulok semmilyen formában újra.”

"Ez az ellentmondásos helyzet persze nem most kezdődött. 2022. április harmadika volt életem egyik legellentmondásosabb napja. Újbudán sikerült rengeteg ember rengeteg munkájának köszönhetően Simicskó Istvánt eltávolítani egyéni képviselői székéből, a Fidesz viszont országosan eddigi legjobb eredményét érte el. Azóta Újbuda országgyűlési képviselőjeként legfontosabb ügyeim az újbudai környezetromboló és korrupt kormányzati beruházások elleni fellépés, országosan pedig a gyerekek jólléte, a közoktatás állapota, és a gyermekvédelem melletti kiállás volta" - tette hozzá.

"Néhány hete nyilvánosságra hoztam, hogy Kedves Szabolcsot, a Böjte Csaba alapítványához tartozó volt nevelőt, akit gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekmények miatt a román bíróság 28 év börtönre ítélt, az Orbán-kormány magyar állampolgársággal jutalmazta.

Bár ennél nagyobb botrányt nehezen tudok elképzelni egy évvel a kegyelmi ügyet követően, következménye ennek sem volt" - érezteti a képviselő, hogy feleslegesnek gondolja a munkáját ebben a helyzetben.

Végül ezt írja:

"Hiszek abban, hogy a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül. Ahogy abban is, hogy az a garancia arra, hogy hasonló elnyomó rendszer ne jöhessen újra létre hazánkban, ha a rendszer bukását követően felelősségre vonjuk annak legfőbb bűnöseit, egyúttal elismerjük azokat, akik komoly személyes áldozatok árán léptek ki annak keretei közül.

Ilyenek voltak például azok a tanárok, akik úgy sztrájkoltak a közoktatás problémái miatt, hogy tudták: szeretett hivatásukat kockáztatják. A rendszer végül el is távolította őket az iskolákból. Végtelen tisztelettel adózom nekik, szerintem tetteikkel szolgálták a lehető legnagyobb mértékben a gyerekek és a demokrácia ügyét."


Link másolása
KÖVESS MINKET: