News here
hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Friss kutatás: a klímaváltozás növeli a minden gyógyszernek ellenálló szuperbaktériumok terjedését

A globális egészségügy legnagyobb fenyegetésével nézünk szembe.

Link másolása

hirdetés

Sok szakember régóta figyelmeztet arra, hogy az antibiotikumok nem megfelelő, nem orvos által előírt vagy sok esetben felesleges szedése komoly bajokat okozhat. A baktériumok ugyanis épp ettől mutálódhatnak, és a gyógyszereknek ellenálló variánsokat hozhatnak létre.

Egy új kutatás most azt bizonyította be, hogy a globális felmelegedésnek is komoly szerepe van az antibiotikumoknak ellenálló, úgynevezett „szuperbaktériumok” megjelenésében és terjedésében.

Ezt a megállapítást az a tanulmány tartalmazza, amelyet 30 európai ország adatai alapján készítettek, és amelyet az áprilisban, Amsterdamban tartott európai mikrobiológiai kongresszuson ismertettek – írja a Down on Earth.

A Nature című tudományos szaklapban 2018-ban jelent meg egy amerikai tanulmány, amely kimutatta: az Egyesült Államokban a felmelegedés következtében egyre többször tapasztalták, hogy az antibiotikumok egyszerűen hatástalanok. Ez az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a „globális egészségügy egyik legnagyobb fenyegetése.”




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A bolygó legnagyobb, 2400 kiliméteres zivatarlánca alakult ki tegnap Kelet-Európában
Moldovától a sarkkörig nyúló zivatarlánc alakult ki tőlünk keletre. A zivatarrendszer szombat délután, este öltött testet a Baltikum és Finnország felett, ahol több helyen heves kifutószéllel érkezve okozott jelentős károkat.

Link másolása

hirdetés

Elképesztő méretű zivatarlánc alakult ki tőlünk keletre egy hosszan elnyúló hidegfront mentén. A zivatarrendszer szombat délután, este öltött testet a Baltikum és Finnország felett, ahol több helyen heves kifutószéllel érkezve okozott jelentős károkat.

Hossza már ekkor 1600-1800 kilométer között mozgott, vasárnap kora délutánra pedig egy 2400 kilométer hosszúságú zivatarrendszerré fejlődött, ami Moldovától egészen a Barents-tengerig nyúlik

- írta az Időkép.

Még az északi sarkkörön túl is előfordultak zivatarok, ami meglehetősen ritkának számít. De a front előoldalán még ebben a sarkköri régióban is 30 fok közelébe melegedett a levegő, így kellően labilissá tudott válni a légkör a zivatarok számára.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Egy bejegyzése miatt nem vette fel a fideszes igazgató - ezt állítja egy kecskeméti tanárnő, aki pert nyert az intézmény ellen
Borosné Kerekes Lívia ügyvéd nélkül vágott neki az eljárásnak, végül a bíróság kártérítésre kötelezte az intézményt.

Link másolása

hirdetés

Pert nyert a Kecskeméti Szakképzési Centrum ellen egy helyi tanárnő, aki szerint azért nem kezdhetett el dolgozni tavaly szeptemberben a Szent-Györgyi technikumban, mert korábban egy Facebook-bejegyzésben bírálta a helyi Fidesz-vezetést - írja a Népszava.

A cikk szerint Borosné Kerekes Lívia tavaly augusztus 28-án állt volna munkába az intézményben. A magyar szakos tanárnő július 7-én egyeztetett volna az iskola vezetésével a tantárgyfelosztásról, a találkozóra azonban már nem került sor, mert

előző nap kapott egy rövid levelet a Szent-Györgyiből, amelyben közölték, mégsem kívánják foglalkoztatni.

Az iskolában a megállapodásuk után igazgatóváltás történt, így a levelet már az új vezető, Papp Gábor jegyezte, aki a kecskeméti önkormányzat egyik fideszes képviselője is.

Borosné Kerekes Lívia szerint az elutasítás oka egy korábbi Facebook-bejegyzése volt, amelyben „az egyenlő bánásmód és a szakmaiság hiányáról, a politikai összefonódásokról” írt, megemlítve helyi fideszes közszereplőket is.

A pedagógus ezt követően bírósághoz fordult, és bár ügyvéd nélkül vágott neki a pernek, sikert aratott. A Kecskeméti Törvényszéken ugyanis kimondták, hogy

hirdetés
181 ezer forint kártérítés illeti meg a munkaszerződés meghiúsulása miatt. Emellett az ítélet szerint a Szent-Györgyi újonnan kinevezett igazgatója megsértette a jóhiszeműség, a tisztesség és az együttműködés elvét is.

Arra azonban nincs bizonyíték, hogy Borosnét valóban az említette Facebook-bejegyzése miatt utasították el.

„Amikor belefogtam, mindenki azt gondolhatta, a pénz motivál. Tévedtek. Az igazságtalanság az, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni. A kollégáim közül sokan úgy vannak vele, hogy inkább ne szóljunk, mert akkor bajba kerülünk. Nekem ez nem tetszik” - mondta a pedagógus a lapnak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Népszavazáson döntene Magyarország EU-tagságáról a Jobbik is
Gyöngyösi Márton szerint ha a kormány ki akarná vezetni az országot az EU-ból, akkor azt egy törvényjavaslattal megtehetné.

Link másolása

hirdetés

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés ne támogathasson olyan javaslatot vagy indítványt, ami Magyarország Európai Unióból kilépését eredményezheti? - ezt a kérdést bocsátaná népszavazásra a Jobbik. Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt elnöke erről hétfőn, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

A párt hétfőn be is adja a népszavazási kezdeményezését a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB).

Gyöngyösi azt is elmondta, hogy mivel az Alaptörvény tiltja a nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettségről történő népszavazást, és magát az Alaptörvényt sem lehet referendummal módosítani, ezért a párt jogászai egy hétig dolgoztak azon, hogy az Alaptörvény, illetve az NVB és Alkotmánybíróság korábbi határozatainak figyelembevételével megfogalmazzanak egy olyan kérdést, amely Gyöngyösi szerint az „egyetlen járható út”.

A Jobbik-elnök azt is kifejtette, hogy „ha a kormány ki akarná vezetni az országot az EU-ból”, akkor azt megtehetné egy törvényjavaslattal, amit a kétharmados parlamenti többség meg is szavazna.

Gyöngyösi szerint azonban ha a kezdeményezésük sikeres lesz, akkor a referendum eredménye „alapvetően tiltaná meg az Országgyűlésnek azt, hogy támogasson egy olyan kormányzati indítványt, amely végeredményeképpen Magyarország EU-tagsága megszűnne”.

Nem a Jobbik az egyetlen ellenzéki párt, amely népszavazásra bocsátaná Magyarország EU-tagságának kérdését. Vasárnap Ujhelyi István, MSZP-és európai parlamenti képviselő jelentett be egy hasonló kezdeményezést. Ő ezt a kérdést tenné fel:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt Magyarország Európai Uniós tagsága iránti elkötelezettségéről?”

hirdetés

Kele János, a Momentum elnökségi tagja erre úgy reagált, hogy az MSZP hatalmas nemzeti sorstragédiát kockáztat a népszavazás-ötlettel.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Lázár János sofőrjét választották meg polgármesternek Mártélyon
A függetlenként, de a Fidesz-KDNP támogatásával induló Ambrus Istvánra 407-en, a települést 2019 óta irányító, szintén független Putz Anitára pedig 199-en voksoltak.

Link másolása

hirdetés

Ambrus István független jelöltet választották polgármesternek vasárnap a Csongrád-Csanád megyei Mártélyon.

A Hódmezővásárhely melletti mintegy 1300 lakosú községben azért kell időközi választást tartani, mert április 27-én a képviselő-testület a feloszlásáról döntött.

A valasztas.hu-n olvasható adatok szerint az érvényesen szavazók közül a függetlenként, de a Fidesz-KDNP támogatásával induló Ambrus Istvánra 407-en, a települést 2019 óta irányító, szintén független Putz Anitára pedig 199-en voksoltak.

A községben képviselő-választást is tartottak. A hat egyéni listás képviselői posztra tizenöt független jelölt közül választhattak a mártélyiak.

Lázár János hónapok óta kampányolt Ambus mellett és Putz ellen. A miniszter egy alkalommal alkalmatlannak nevezte Mártély polgármesterét, és egy rádióinterjúban pedig azt állította róla, hogy csődbe vitte a falut - írta a Telex.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: