SZEMPONT
A Rovatból

Frész Ferenc a Tisza adatbotrányáról: Számomra nem tűnik egyértelműen feltörésből származó adathalmaznak, inkább manipuláltnak, összeállítottnak tűnik

Egy alapos vizsgálathoz azonban hetek vagy hónapok kellenek, minden más propaganda - mondja az ország egyik legismertebb kibervédelmi szakembere, aki korábban a kormányzati rendszerek védelméért felelt. Azt javasolja, aki érintett, cseréljen jelszót.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. november 05.



200 ezer felhasználó adatai kerülhettek ki a Tisza Világ applikációból, és ez most a legerősebb kampánytéma. Orbán Viktor azt állítja, átvizsgálták a kiszivárgott adatokat, és megállapították, hogy azok Ukrajnába kerülhettek, ami nemzetbiztonsági kockázat. A miniszterelnök azonnali vizsgálatot rendelt el. A kormánypárti sajtó pedig már azzal riogat, hogy akár a regisztrálók bankkártyaadatai is az ukránoknál lehetnek. Magyar Péter szerint nem adatszivárgás történt, hanem adatlopás. A rendszereiket hónapok óta támadják, és ez orosz mintát követ. A Tisza Párt elnöke szerint a hatalomnak állhatott érdekében az applikáció feltöretése, hogy így bizonytalanítsák el a Tisza-szavazókat, és akadályozzák meg az előválasztást, amihez épp ezt a felületet használták volna. Magyar Péter szerint ennek ellenére az előválasztást megtartják.

Hogyan lehet kideríteni, mi az igazság? Ki állhat az adatszivárogtatás vagy az adatlopás mögött? Erről beszélgettünk Frész Ferenc kiberbiztonsági szakemberrel, aki 2015-ig a kormányzati szervek kiberbiztonságáért felelős Nemzeti Biztonsági Felügyelet kibervédelmi központjának vezetője volt.

— Mi valószínűsíthető a Tisza Világ applikációval kapcsolatban, adatszivárgás vagy adatlopás történt?

— Ha az adatbázis naplóállományait szakértők megvizsgálják, ezekből látszani kell, történt‑e nagy tömegű adatlekérés, voltak‑e jogosulatlan hozzáférési kísérletek, milyen mintázatok utalnak online támadásra. Ha nincs ilyen minta, akkor valószínű, hogy az adatok máshonnan származnak, például egy korábbi mentésből, egy elemzésre összeállított adathalmazból vagy egy betöltésre előkészített állományból.

Számomra nem tűnik egyértelműen feltörésből származó adathalmaznak.

Én is inkább azt feltételezem, hangsúlyozom: feltételezem, hogy nem egy online feltörésből származó „dumpról” van szó, hanem egy elemzésre vagy biztonsági mentésként tárolt, akár USB‑re vagy merevlemezre kimentett adathalmazról.

— Akkor itt nem klasszikus „hekkerekről” van szó, hanem lehetett belső ember?

— Simán lehet insider. De amíg erre utaló konkrét nyom nincs, ez hipotézis marad. A vizsgálat mindig hipotézisekkel indul, amelyeket az adatok igazolnak vagy cáfolnak. Nincs „jóslás”, csak módszeres kizárás és bizonyítás.

— Hogyan zajlik ez a módszeres feltárás?

— Az adatkezelés teljes életútját feltérképezzük: hogyan keletkezik az adat, hol és hogyan kezelik, mikor és hogyan semmisítik meg. Ha például egy irodai gép merevlemezén lévő mentés a releváns forma, akkor nem az online alkalmazás feltörését vizsgáljuk elsődlegesen, hanem az adott gépet, és azt, hogy ki fért hozzá fizikailag és logikailag, jogosultan vagy jogosulatlanul, mikor, és mit mutatnak a naplók. Így lehet a normál folyamatokat leválasztani a rendellenes eseményekről.

— Az is jelenthet valamit, hogy nagyon kerek szám, pontosan 200 ezer adat?

— Igen, ez gyanús lehet. Többen kérdezték, hogy ez a teljes adatbázis‑e? Szerintem a teljes állomány nem feltétlenül csak 200 000 rekordból állna.

Nekem inkább manipulált, összeállított adathalmaznak tűnik.

Lehet, hogy arra jogosult személy rakta össze egy adatsorba valamilyen elemzési célból, vagy betöltéshez készítette elő, lehet üzemeltető, fejlesztő is, de az is lehet, hogy különböző forrásokból „összeragasztották”.

— A kormányoldal szerint az ukránokhoz is eljuthattak az adatok, míg Magyar Péter azt állítja, az oroszok keze van az akcióban. Ennyire gyorsan, ilyen kevés információ után felelősen ki lehet ilyesmiket jelenteni?

— Szerintem nem. Informatikai rendszerek ellen folyamatosan vannak támadások és próbálkozások. Nagyjából előre is jelezhető, mely geolokációkból érkezik sok automatizált kérés. Napi működés mellett a robot‑hálózatok aktivitása mérhető Észak‑Koreából, Kínából, thaiföldi, amerikai, orosz IP‑címekről, stb. De ezek mögött jellemzően nem ül valaki és célozza a magyar rendszert, hanem automaták keresik a gyengeségeket.

Első ránézésre így könnyű azt mondani, hogy „orosz” vagy „ukrán”, de ez nem feltétlenül tükrözi a szándékot.

— Tehát attól, hogy egy IP‑cím adott helyre utal, még nem biztos, hogy onnan irányult a támadás?

— Gyakran használnak proxikat, VPN‑eket, Tor‑hálózatot, vagy feltört átjárókat, hogy máshonnan érkezőnek tűnjön a forgalom. A forrás azonosítása, az attribúció, kifejezetten nehéz, mert egy felkészült támadó eltakarja a saját IP‑jét, vagy „darkwebről”, láncolt proxykon keresztül jön. A támadások forrásának visszafejtéséhez nemzetközi együttműködés kell: a megtámadott ország kiberbiztonsági hatósága megkeresi a következő ország hatóságát, akik az ottani eszköz tulajdonosáig mennek, és így tovább. Ez nagyon nehéz és hosszadalmas munka, jellemzően a lánc első olyan pontjáig jutunk el, ahol már csak egy köztes proxy látszik.

— Gondolom, ez drága is, tehát csak nagyon nyomós érdek esetén viszik végig.

— Alapvetően igen. Ha nincsenek előre kialakított, két‑ és többoldalú együttműködési protokollok a kiberbiztonsági központok között, az adatcsere esetleges. Ráadásul egy felkészült támadó a nyomait el is tüntetheti.

— Tehát egy‑két nappal a kiszivárgás vagy lopás nyilvánosságra kerülése után nagy valószínűséggel nem lehet kijelenteni, honnan jött.

— Az elején legfeljebb hipotézisek vannak. A szakma ezt „gyors triázsnak” hívja: a szakértők „konzílium” jelleggel áttekintik a nyomokat, és meghatározzák, milyen hipotéziseket érdemes vizsgálni. Aztán az elemzés igazolja vagy cáfolja ezeket.

— Nyissunk egy zárójelet: az elhíresült esetnél, amikor a magyar külügy rendszereibe az orosz titkosszolgálatok bejárkáltak, annak az eredetét minden kétséget kizáróan bizonyítani tudták?

— Úgy tudom, igen. Készült erről hivatalos levél, ha jól emlékszem, 2021‑ben, amelyben az illetékes szakszolgálat vezetője a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetését tájékoztatta, forrást és eseményeket is megnevezve.

Ez nem feltételezés volt, hanem kivizsgált eset.

A részleteket nem verték nagydobra, de ott nagy bizonyossággal állították, hogy az FSZB‑hez és a GRU‑hoz köthető hacker‑csapatok álltak a támadások mögött.

— Térjünk vissza a Tisza Világ applikációra: ez akkora horderejű ügy, hogy azonnal kormányzati szintű vizsgálatot kellett indítani?

— Szerintem minden ilyen ügyben így kellene eljárni. Ugyanígy kellett volna kezelni anno a KRÉTA‑ügyeket is, és ugyanilyen erővel kellett volna ráugrani a VBÜ‑re, a Védelmi Beszerzési Ügynökség esetére is, amikor ott történtek incidensek.

Most a kampányban sajnos gyakran eszközként használják a kiberbiztonságot olyanok, akik nem értenek hozzá.

Emlékszik a banki csalások esetére? Ott is ukránokat neveztek meg felelősként a politikai kommunikációban. Ez viszont nem szakmai állítás, hanem propaganda.

— Elvárható‑e, hogy ha kampánycélból ugrottak rá az ügyre, de nem az elvárt eredmény születik, akkor azt is nyilvánosságra is hozzák?

— Nem hiszem, hogy teljesen transzparensen fogják kommunikálni. Abban bízom, hogy a hatóságok szakmai szempontból fogják lefolytatni a vizsgálatot, és ha elég információ áll rendelkezésre, meg is tudják állapítani a történteket. De a kommunikáció ritkán teljes körű.

— Mennyi idő kell egy ilyen vizsgálathoz? Most nagyjából öt hónap van a választásokig.

— Gyors elemzéssel hamar látszik, van‑e elég adat érdemi vizsgálathoz. Ha igen, 1–2 hét alatt eredményt hozhat az első kör. Ha nemzetközi együttműködés kell, például szolgáltatóknál, más országoknál további adatgyűjtés, akkor hónapokig is elhúzódhat.

— De az is lehet, hogy nem vezet eredményre.

— Előfordulhat, igen.

— Ahogy a bűncselekmények kivizsgálásakor is az az első kérdés, hogy „cui prodest”, fel kell tenni a kérdést, hogy egy választási kampány kellős közepén kinek az érdeke egy párt adatbázisát feltörni és nyilvánosságra hozni?

— Ez az egyik első kérdés a támadóprofil‑építésnél: kinek állhatott érdekében.

A motiváció vizsgálata a módszertan része.

Emellett nézzük az infrastruktúrát, a bejutás módját, a használt eszközöket. Még ha ez önmagában nem is azonosítja az elkövetőt, leszűkíti a kört és jellemzi a támadás típusát.

— A kormány azt mondja, ukrán nyomokat találtak. Ez mennyire hihető?

— Ez inkább propaganda. A „ukrán nyomok” állítás gyakran arra épül, hogy vannak ukrán fejlesztők vagy ukrán IP‑címek a forgalomban.

De ukrán, orosz, kínai, amerikai IP‑címek minden nagy rendszer naplóiban megjelennek a folyamatos szkennelés miatt.

Ebből önmagában semmilyen szándék nem következik.

— Az viszont bizonyított, hogy oroszok beavatkoztak például a Brexitbe, a francia, holland, román választásokba. Ez alapján nem valószínűbb, hogy inkább orosz érdek állhat mögötte?

— Az orosz félnek lehet motivációja, de nem csak nekik. Az információs hadviselésben, dezinformáció, zavarkeltés, szürkezónás beavatkozások, több szereplő is lehet érdekelt. Ez már geopolitikai elemzés kérdése. Kézenfekvő, hogy az ellenzék gyengítése bizonyos aktoroknak kedvez, de ez nem kizárólag orosz–ukrán kérdés.

— Attól tartok, hogy itt sosem fogjuk megtudni az igazságot, mert ez senkinek sem érdeke.

— Könnyen lehet, hogy politikai szinten marad az ügy. Mindazonáltal mindenkinek azt javaslom,

aki érintett lehet, hogy változtasson jelszót, állítson be erős, lehetőleg többfaktoros hitelesítést az összes online fiókján, és ne használja mindenhol ugyanazt a jelszót.

Erről kellene beszélnie egy felelős vezetésnek is, nem egymásra mutogatni.

— Jól sejtem, hogy öt hónappal a választások előtt ez az eset még csak egy könnyű nyári teadélután az angolkisasszonyoknál, jöhetnek durvább dolgok?

— Simán lehet. De ebben nincs semmi újdonság: a kampányok idején rendszeresek az ilyen próbálkozások. Emlékezhetünk a ’98‑as választások környékén az MSZP levelezőszerveréhez való hozzáférés ügyére is, már akkor volt hasonló.

— Ezekkel komolyan alá lehet ásni valamelyik politikai erő iránti bizalmat?

— Akkor, ha tömegesen jelennek meg az érintettek ellen célzott támadások, például fiókfeltörések, közösségi profilok elfoglalása, bankszámlás csalások, és ezeket összekötik a mostani incidenssel. Nem akarok ötleteket adni, de ha „felfújják a lufit”, akkor lehet politikai hatása. Ugyanakkor ez általában zavarkeltés, vihar a biliben.

— Állampolgárként teljesen védtelennek érzem magam. Ha Romániában vagy Moldovában történik valami hasonló, ott keményen fellépnek a hatóságok...

— Valóban, voltak határozott lépések a régióban. Nálunk is vannak kiváló szakemberek a titkosszolgálatoknál és a rendvédelemben, napi szinten foglalkoznak ilyen ügyekkel. Amit most érez, a közbizalom megingását, gyakran az a támadás célja maga. Szakmailag van kapacitás és tudás, de a politikai akarat és a transzparens kommunikáció sokat számít. Ugyanis, a korábban említett példákkal szemben Magyarországon most fordított a helyzet: nem a kormányt kell megingatni, hanem az ellenzéket gyengíteni, de a vektorok ugyanabba az irányba mutatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba” – Az Integritás Hatóság elnöke szerint Tuzsonék le akarták állítani, a feleségét és a gyerekeit is traumatizálták, hogy megtörjön
Biró Ferenc a De! Akcióközösségnek adott interjújában tálalt ki arról, hogyan próbálták elérni az Orbán-kormány tagjai, hogy távozzon. Elmondása szerint az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük, az otthonukban tartott házkutatás után a családja már attól is retteg, ha csengetnek, vagy hivatalos iratot kapnak. Az interjúban a rendszerszintű korrupcióról is részletesen beszélt.


Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a De! Akcióközösség csatornájának adott interjút, amelyben rendkívül súlyos állításokat fogalmazott meg a magyarországi korrupció mértékéről és a kormányzati nyomásgyakorlásról.

Az interjú elején elmondta, a versenypiacról érkezve, egy gyenge pillanatában döntött úgy, hogy megpályázza a pozíciót. „Amikor én megpályáztam a hatóság vezetését 2022-ben, (...) eljutottam az életembe arra a pontra, hogy azt gondoltam, hogy én most már, hát hogy mondjam, tudok annyit erről a témáról, hogy azt én szívesen az ország szolgálatába állítanám” – fogalmazott. Szerinte a kormányzat akkor tévedett, amikor őt kiválasztotta. „Ahol szerintem tévedtek, hogy azt gondolták, hogy akkor majd én vagy megvehető vagyok, vagy megfélemlíthető vagyok, vagy majd nem akarok dolgozni” – jelentette ki. Kinevezése után Brüsszelben is bizonyítania kellett függetlenségét. „Elmentem Brüsszelbe, leültem a bizottsággal tárgyalni, (...) az első másfél óra az arról szólt, hogy így forgattak, hogy »ugye, hogy akkor most téged is az Orbán hozott létre«” – idézte fel.

Állítása szerint korábban a családját, a munkáját és az általa felépített hatóságot is féltette, ezért nem beszélt, de a politikai helyzet megváltozása miatt most már szabadabban nyilatkozik. Hangsúlyozta, hogy komolyan vette a közszolgálati esküjét.

Elmondása szerint 2024 májusában az akkori igazságügyi miniszter, Tuzson Bence és az európai ügyekért felelős miniszter, Bóka János egy találkozón egyértelműen arra utasították, hogy ne végezze a munkáját.

A beszélgetésre azután került sor, hogy a hatóság helyszíni szemlét tartott az Országos Kórházi Főigazgatóságnál (OKFŐ), ami Biró szerint komoly negatív visszhangot váltott ki kormányzati körökben. A minisztériumi találkozó légkörét érzékeltetve elmondta, hogy az asztalon két, lehallgatást megakadályozó eszköz volt.

„Felszólított az igazságügyi miniszter, hogy ne végezzem a munkámat. Ez így úgy hangzott, hogy »ne csináljanak ilyeneket«” – idézte fel a miniszter szavait.

Biró állítása szerint erre ösztönösen úgy reagált, hogy biztosította a minisztert, a hatóság minden rendelkezésére álló eszközzel élni fog. Elmondása szerint a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a felszólítás mögött nem volt semmilyen érvrendszer. Amikor visszakérdezett, hogy miért ne végezzék a munkájukat, a miniszter nem volt vitaképes, és nem tudott indoklást adni, ami Biró szerint azt mutatta, hogy „a rendszer elszokott attól, hogy indokolnia kelljen”.

A találkozó után szerinte a kormányzat különböző eszközökkel próbálta ellehetetleníteni a hatóság munkáját, például egy rendelettel nehezítették meg az állami intézményekbe való bejutásukat, és megpróbálták visszatartani az információkat.

Biró Ferenc beszélt az ellene és családja ellen indított nyomásgyakorlásról is. Elmondása szerint a feleségének egy megrendezett autóbalesetet szerveztek, amit egy titkosszolgálati műveletnek tart. Az eset után a helyszínre érkező, a hatóság által megbízott biztonsági vezető megzsarolta a feleségét.

„Figyelj Judit, te vagy a Feri gyenge pontja, valld be, hogy te csináltad, akkor téged most börtönbe viszünk, ő abbahagyja, amit csinál, és akkor kiengedünk” – idézte a zsarolás szavait.

Az esetet követően, 2024 januárjában egy összehangolt akció keretében ötvenen – a TEK, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai – tartottak házkutatást a hatóság irodájában és az otthonában is. Állítása szerint az akció célja az volt, hogy megtörjék és lemondásra kényszerítsék.

Elmondása szerint 15-18 egyenruhás jelent meg a házuknál, amikor a felesége és két gyerekük volt otthon. Mindhármukat a konyhába állították, majd az akció vezetője némi kérdezésködés után a nő fejére olvasta, hogy bűnsegédként gyanúsított. Mivel elvették a telefonját, és nem is akarták visszaadni neki, így még ügyvédet sem tudott hívni.

„Menjenek ezek a picsába, bocsánat, már elnézést. Hogy létezik az, kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba. Szóval hogy létezik? Hogy létezik?”

– háborgott az interjúban Biró.

A történteket rendkívül súlyosnak ítélte meg. „Képzeljék el azt az eltorzult, szemét, mocskos agyat, ami azt gondolja, hogy aki egyébként jót akar tenni az országnak, és meg akarja fogni a korrupciót, annak a feleségét elvisszük és rabosítjuk. Azért, hogy hagyja abba, amit csinál. Milyen ember az ilyen?” – tette fel a kérdést. A házkutatás szerinte traumatizálta a családját, és az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük.

„Hát annak azért van egy svungja, amikor azt mondják a rendőrök, hogy anya nem biztos, hogy hazajön”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a történtek óta állandó feszültségben élnek. „Traumatizálták a feleségemet. Ha csönget a postás, akkor így összenéz a család, hogy akkor akkor ki jön és mivel. Ha hivatalos iratot kapunk, akkor mindenkinek görcsben áll a gyomra. Ugye ezt hívták régen csengőfrásznak.”

Biró szerint az ellene indított büntetőeljárás, amelyben hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják, teljes mértékben koholt vádakon alapul. Úgy véli, az egész egy előre megtervezett akció volt, aminek az volt a célja, hogy eltávolítsák, és egy engedelmesebb vezetőt ültessenek a helyére.

Arra a kérdésre, hogy ki hozhatta meg a döntést egy ilyen szintű támadásról, Biró azt válaszolta, hogy ezt egyértelműen a legfelsőbb politikai körökből kellett elindítani. Rogán Antal szerepével kapcsolatban feltett kérdésre úgy felelt: „Voldemort. Most így nagyon leegyszerűsítve.” Majd hozzátette: „Az, hogy ez felülről volt vezérelve... én azt gondolom, hogy ezt nem lehetett volna megcsinálni, hogyha nincsen hozzákellő politikai akarat”.

Az interjúban Biró Ferenc a rendszerszintű korrupcióról is beszélt. Bár korábban azt nyilatkozta, nem hisz ebben, most elismerte, hogy ez a kijelentése „nem öregedett olyan jól”, és a köznyelvi értelemben vett korrupciót rendszer szinten űzték Magyarországon.

Konzervatív becslése szerint az elmúlt 16 évben a korrupció miatti kár elérhette a 60 ezer milliárd forintot. Szerinte a korrupciós ügyek felderíthetőek. „Ahol füst van, ott általában tűz is van” – jegyezte meg.

Beszélt a pénzmozgásokról is: „Vannak olyan viszonylag magas rangú politikusok, akiknek komoly készpénzelhelyezési gondjaik vannak.” Több konkrét ügyet is megemlített. Szerinte a lélegeztetőgép-beszerzések során a kormányt előre figyelmeztették egy külföldi partneren keresztül, hogy az egyik beszállító „egy köztudott gengszter”, a szerződést mégis megkötötték. A Gondosóra programot egy ezer milliárdos nagyságrendű problémás ügynek nevezte. Az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy az egyik évben 12 700 forintba került egy bíró képzése, míg a következő évben már 640 ezer forintba, és több száz főre volt szükség.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) működését egy olyan rendszerként írta le, amely a teljes állami kommunikációs költést egyetlen cégcsoporthoz, a Balásy Gyula nevével fémjelzett vállalkozásokhoz csatornázta be. Balásyt „végrehajtónak” nevezte, és valószínűtlennek tartotta, hogy Orbán Viktor ne tudott volna a rendszerről.

Mészáros Lőrinc felemelkedését pedig „gyalázatosnak” minősítette, de hozzátette, hogy nem az oligarchákkal van a baj, ha azok tisztességesen működnek.

A rendszer csúcsán lévők mentalitásáról pedig azt mondta: „Teljesen elvesztették a kapcsolatukat a realitással. Amikor valakinek ennyi pénze van, amiért nem biztos, hogy olyan nehezen kellett megdolgozni, (...)  akkor 100 millió forint egy táskáért az abszurdum. Teljes realitásvesztés, teljes talajvesztés.”

Biró Ferenc arról is beszélt, hogy miért nem állt ki korábban a nyilvánosság elé. Szerinte akkoriban ez egy „nem megnyerhető harc” lett volna az egész államgépezettel szemben, és a hatóságot is tönkretették volna. Rámutatott, hogy a hivatalos csatornák is bezárultak előtte: „Az, hogy 2025-ben a Magyar Országgyűlésnek a gazdasági bizottsága nem volt kíváncsi az Integritás Hatóság elnökének a beszámolójára, az nagyon sokat elmond.”

Most azért beszél, mert úgy látja, az ország egy történelmi esélyt kapott, és szembe kell néznie a múltjával.

A teljes beszélgetés:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
VDSZ: A Tisza vendégmunkás-rendelete a kínai akkumulátor-beruházásokra nem érvényes
Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a kormány nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni. Ugyanakkor azt nem érti, miért pont az a három ország került tiltólistára, amelyeket megneveztek.


Pénteken jelent meg a kormányrendelet, amely szombattól leállította az új vendégmunkás-tartózkodási engedélyek kiadását, és megtiltotta a tömeges beáramlást a Fülöp-szigetekről, Georgiából (Grúziából) és Örményországból.

Székely Tamás Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke a Szeretlek Magyarországnak azt mondta, a rendelet egy felemás intézkedés, mivel nem mindenkire vonatkozik. „Az én olvasatom szerint például a kínai és a dél-koreai országokból érkező munkaerőre nem terjed ki” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a korlátozások így nem érintik a nagy akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó beruházásokat.

„Ez azt jelenti, hogy a CATL esetében, vagy a BYD-nál zajló kínai beruházásoknál ezek a korlátozások nem élnek.”

A kormányzat ezzel a rendelettel szerinte azokat próbálja korlátozni, akik elsősorban ügynökségeken keresztül érkeztek. Csakhogy a BYD és a CATL esetében a Kínából érkező dolgozók nem ügynökségen keresztül jönnek, hanem maguk a gyárak szervezik őket.

A szakszervezeti vezető úgy véli, a kormány a rendelettel szándékosan nem húzta be teljesen a féket. „Én azt látom, hogy a kormányzat nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni.”

„Itt konkrétan szerintem a BYD és a debreceni beruházásokról van szó, de nemcsak a CATL-ről, hanem például a nyíregyházi Sunwoda is ide sorolható.” Úgy látja, a kormányzat célja az volt, hogy ne akadályozza meg „ezeknek a cégeknek az elindítását és felépítését egyik napról a másikra.”

A VDSZ elnöke  ugyanakkor értetlenül áll a korlátozások alá kerülő országok listája előtt. „Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen megfontolásból választották ki ezt a három országot” – vetette fel. „Lehet, hogy valami sorsolás alapján történt, ezt nem tudom megmondani.”

A döntést azért is furcsállja, mert a munkáltatók a grúz és a kirgiz munkavállalókkal szemben éppen a fülöp-szigetiekről nyilatkoznak a legpozitívabban. „Azt mondják, hogy nagyon precízen dolgoznak és megbízhatóak.”

Az tény, hogy a különböző nemzetiségű munkások társadalmi láthatósága között  különbség van. „A fülöp-szigetiek esetében sok esetben látjuk őket az utcán és egyéb területeken is. Ami viszont a kínai munkaerőt illeti: ők elsősorban az iparon belül, kevésbé látható területeken dolgoznak.” A láthatóbb munkakörökben, például futárként, főleg fülöp-szigeteki és indiai munkavállalók dolgoznak, de utóbbiak az üzemekben is jelen vannak.

Székely Tamás szerinte a mostani egy első, viszonylag logikus lépés volt a kormány részéről, próbáltak gyors intézkedéssel valamit tenni, „ami ebből a szempontból valószínűleg helyes.” Pozitívumként értékelte, hogy a kormány nem egy mindent elsöprő megoldást, „fűnyíróelvet” választott. Másrészt úgy gondolja, lesznek még következő lépések is, mert a mostani, három országra vonatkozó korlátozás nem elégséges a munkanélküli magyarok helyzetbe hozására.

A probléma ugyanakkor bonyolult. Magyarországon súlyos munkaerőhiány van, ami a szakképzettség szintjétől függetlenül jelentkezik. „Nemcsak képzett, hanem képzetlen munkaerőből is hiány van” – fogalmazott Székely. „Például azokon a területeken, ahol ezek a vendégmunkások operátori tevékenységet végeznek, hiányzik a magyar munkaerő.” Éppen ezért a munkáltatók ragaszkodnak a külföldi munkaerőhöz.

A szakszervezeti vezető is úgy látja, hogy hirtelen eltűnésük komoly problémát okozna. Nélkülük komoly bajba kerülne a gazdaság, „akkor leáll a magyar ipar, ami amúgy is elég rossz helyzetben van.”

A munkáltatók „ezért hördültek fel, amikor arról volt szó, hogy június 1-jétől teljes mértékben megszüntetik a vendégmunkások bejövetelét.”

Ugyanakkor Székely Tamás szerint a munkáltatóknak vannak más szempontjaik is. „A vendégmunkások a magyar munkavállalókkal szemben könnyebben túlóráztathatóak, nem dumálnak vissza.”

Azt az érvet sem tartja teljesen igaznak, hogy a nagyberuházásoknál speciális szakképzettségre van szükség „Ezt mondják, igen. Azért nálunk is vannak mérnökök, és valószínűleg azokat a mérnököket, akik Magyarországon vannak, jobban el lehetne helyezni.” Úgy látja, a probléma inkább az elvándorlásban gyökerezik. „Azt látjuk, hogy a magyar mérnökök nem Magyarországon keresik a boldogulásukat, hanem külföldön.”

A további lépések előtt Székely Tamás szerint egyeztetésre lenne szükség. „Először le kéne ülni a szociális partnerekkel, munkáltatókkal, szakszervezetekkel, és végig kellene gondolni egy teljes foglalkoztatási stratégiát a jövőre nézve.”

Szerinte egy ilyen stratégiának több területet kellene átfognia. „Ebben a foglalkoztatáspolitikának és az oktatáspolitikának közös stratégiát kell alkotnia annak érdekében, hogy a magyar gazdaság hosszabb távon stabilan működjön.” Meggyőződése, hogy a kormányzat részéről van egyeztetési szándék, és bízik benne, hogy hamarosan az ipari szereplőkkel is megkezdődnek a tárgyalások.  A VDSZ felkészült erre. „Konkrét elképzeléseink vannak” - jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk