HÍREK
A Rovatból

Francis Fukuyama: „Magyarország azt mutatta meg, hogy egy igazi, liberális demokráciából át lehet csúszni egy féldemokratikus rendszerbe”

A filozófus szeretné, hogy ne Magyarország jelentse a történelem végét, és szerinte katasztrófa lenne, ha az Egyesült Államokban újraválasztanák Donald Trumpot.


Francis Fukuyama japán származású amerikai filozófus. Máig leghíresebb és leginkább félreértett munkája az 1992-ben megjelent, A történelem vége és az utolsó ember című könyv. A Népszavának adott interjújában elmondta, nagyon reméli, nem Magyarország jelenti a történelem végét.

Véleménye szerint Orbán Viktor a szír menekültválságnak köszönheti igazi sikerét, és az minden szempontból katasztrófa lenne, ha Donald Trumpot újra megválasztanák.

Fukuyama beszélt arról is, hogy a klasszikus liberalizmus még mindig nagyon értékes, és nem érdemes elveszíteni az optimizmusunkat, hiszen az elmúlt év során világszerte tartott választások kedvezően alakultak a liberális politikai pártok számára.

Öt évvel ezelőtt egy bécsi rendezvényen elhangzott, hogy a történelem vége nem Dánia, hanem valami olyasmi, mint Magyarország. Az a történelem vége-koncepció, amit a 90-es években jósoltak, egy reményteli emberiségről szólt, míg a történelem illiberális vége egy eléggé negatív vég lenne. A kérdés felmerül, hogy Magyarország jelenti-e a történelem végét. Válaszában reményét fejezte ki Fukuyama, hogy nem Magyarország. Szerinte

Magyarország azt mutatta meg, hogy van út visszafelé is, vagyis, hogy egy igazi, liberális demokráciából át lehet csúszni egy féldemokratikus rendszerbe. A fő kérdés az, hogy több ország fogja-e követni Magyarországot ezen az úton, vagy a dán modell lesz az uralkodó.
Valószínűleg ez a mai világpolitika központi kérdése is.

Az interjúalany elgondolkodott azon, hogy ha mégis Magyarország lenne a történelem vége, akkor az ország a nietzschei utolsó emberként jelenne meg. Az illiberalizmus gátolhatja a szabad szellemek felemelkedését. Nietzsche érvelése az „utolsó emberrel” kapcsolatban az volt, hogy ha lenne egy békés és biztonságos társadalom, akkor megszületne a szándék valami ennél magasabb rendű cél elérésére.

„Utolsó embernek” lenni azt jelenti, hogy van étel az asztalon, senki sem fenyeget, az ember elégedetten belesüllyed egy individualista érdektelenségbe és semmi mással nem foglalkozik. Az emberek nem szeretik ezt a jövőt.

Olyan jövőt akarnak, ahol megküzdhetnek a dolgokért, ahol vannak magasabb célok és ideális törekvések, amelyekért dolgozhatnak. Ez az egyik probléma, amelyről részletesen írt A történelem vége és az utolsó ember című könyvében. Nietzsche is előre látta, hogy egy sikeres liberális demokrácia alááshatja önmagát azzal, hogy egy olyan társadalmat hoz létre, amely tele van utolsó emberekkel. Ez volt a liberális demokráciával szembeni elégedetlenség egyik mozgatórugója. Az emberek küzdeni akarnak az igazságosságért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nagy Márton szerint Karácsony Gergely hazudik, és a kaszinóknak semmi köze a budapesti pénzelvonásokhoz
A miniszter azt írja, hogy a szerencsejátékot érintő iparűzési adómódosítás egy adószabályozási hiányosságot szüntet meg és csak a Szerencsejáték Zrt.-t érinti.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Karácsony Gergely sajtótájékoztatóján kifakad és közölte: a kormány ismét politikai döntést hozott, és most „konkrétan a kaszinótulajdonosok kezébe teszik azt a pénzt, amit elvesznek Budapesttől”. „Ez a cég most nem Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszteré, de ugyanaz az érdekkör sertepertél a budapestiek pénze körül, mégpedig Garancsi István és Habony Árpád” – tette hozzá Karácsony.

A főpolgármester szavaira nagyon gyorsan reagált Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter szerint „Karácsony Gergely újra hazudik”. Mint Facebook-bejegyzésében kifejti:

„a szerencsejátékot érintő iparűzési adómódosítás egy adószabályozási hiányosságot szüntet meg és csak a Szerencsejáték Zrt.-t érinti. A módosítás a kaszinókra nem vonatkozik.”

Hozzáteszi: a minisztérium hamarosan közleményben is tisztázni fogja a helyzetet.

A 24.hu egyébként megjegyzi: Valójában nem sok jelentősége van a kaszinók érintettségének, mivel az állami Szerencsejáték Zrt. 24 milliárd forint helyi iparűzési adót fizetett tavaly, a javaslat alapján ez csökkenne 18 milliárddal. A kaszinókat üzemeltető, Karácsony Gergely által említett LVC Diamond Kft. pedig mindössze 279 millió forintot fizetett be tavaly, ez utóbbi nem számottevő tétel a fővárosi költségvetésben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Másodfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt: csütörtökön és pénteken is brutálisan meleg lesz
Most már tényleg itt a nyár: több vármegyében is 27 fok fölé emelkedik a napi középhőmérséklet a hét hátralevő részében.


Csütörtökön Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, pénteken pedig Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyében emelkedhet a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok fölé - írta a HungaroMet Zrt. az MTI-hez szerdán eljuttatott veszélyjelzésében,

A meteorológiai szolgálat csütörtökre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye területére, a két vármegyében a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett alakulhat.

Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Fejér, Hajdú-Bihar, Pest és Tolna vármegyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben, itt a napi középhőmérséklet 25 fok felett lehet csütörtökön.

Pénteken Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok mellett Békés vármegyében is 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet, míg Baranya, Tolna, Fejér, Pest, Bács-Kiskun, Heves, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 25 fok felett lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor meghívta Budapestre Milorad Dodikot, aki ellen Boszniában elfogatóparancs van érvényben alkotmányos rend elleni támadás miatt
A látogatás előtt egy titkosított dokumentumokkal kapcsolatos botrány is napvilágot látott.


Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke Magyarországra utazik Orbán Viktor meghívására. A látogatásról a politikus az X-en számolt be, ahol hosszan méltatta a magyar miniszterelnököt – szúrta ki a Telex.

„Barátom és vendéglátóm, Orbán Viktor miniszterelnök meghívására munkalátogatásra utazom Magyarországra” – írta Dodik. A politikus arról is beszélt, hogy Orbánnal stratégiai projektekről fognak tárgyalni, különös tekintettel az energia- és mezőgazdaság területére. A boszniai Szerb Köztársaság olyan partnerekkel szeretné építeni a gazdaságát, „akik megértenek és tisztelnek minket” – tette hozzá.

A magyar kormány egyelőre nem erősítette meg a látogatást, és Orbán Viktor a meghívásról sem adott hírt.

Dodik a bejegyzésében kiemelte, hogy Magyarország számára „a szimbóluma egy olyan állami politikának, amely megvédi népét, határait és életmódját”. Szerinte ezért is természetes szövetségeseik, hiszen osztoznak a szabadság, a függetlenség és az európai hagyományok értékein.

A boszniai Szerb Köztársaság és Magyarország együttműködése „példa arra, hogy nem Kelet és Nyugat, hanem a tisztelet és a zsarolás között kell választani”

– fejtette ki Dodik.

A boszniai Szerb Köztársaság és Magyarország közötti kapcsolatoknak különös figyelmet szentel a Transparency International, amely nemrégiben hozzáférhetett olyan titkosított dokumentumokhoz, amelyek a két ország között zajló üzleti tevékenységekkel kapcsolatosak – emlékeztet a Telex. A dokumentumok a trebinjei naperőmű építésére szóló magyar befektetést érintik, és szabálytalanságokat tártak fel. A projekthez kapcsolódó magyar cég azóta felszámolás alatt áll.

Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság közötti kapcsolatok az utóbbi években szorosabbá váltak. Orbán Viktor miniszterelnök 2021-ben személyesen is ellátogatott Dodik birtokára Banja Lukában, ahol 100 millió eurós magyar befektetési támogatást ígért a régiónak. Ezt követően 2024 áprilisában Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság közösen 140 millió eurós infrastrukturális és energetikai projektekről állapodtak meg.

2025 áprilisában a Bosznia-Hercegovinai Szövetségi Nyomozó és Védelmi Ügynökség (SIPA) megkísérelte letartóztatni Dodikot, aki ellen márciusban elfogatóparancsot adtak ki alkotmányos rend elleni támadás miatt. Az akció során a boszniai szerb rendőrök megakadályozták a letartóztatást, mivel nem ismerték el a szövetségi hatóságok joghatóságát a Szerb Köztársaság területén. Dodik kijelentette, hogy a SIPA megsértette a törvényt, és továbbra is zavartalanul végzi politikai tevékenységét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté: Nem szavaz a Parlament az „átláthatósági” törvényről a nyári szünet előtt
Kocsis Máté szerint azért halasztották el a törvény megszavazását, hogy legyen idő a szakmai szervezetek javaslatainak mérlegelésére.


A jövő szerdai szavazás helyett őszre csúszhat az ún. „átláthatósági törvény” elfogadása. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy a törvény tervezetére „nagyon sok javaslat érkezett”, ezért még nem biztos, hogy a tavaszi ülésszakban megszavazzák azt.

A szavazás eredetileg jövő szerdára volt tervezve, de az Országgyűlés frakciói csak a napokban kapták meg a jövő heti ülések napirendi tervezetét. Ebben szerepelt a törvény szavazásának kérdése is. Kocsis azonban az Indexnek már arról beszélt, hogy „a csütörtöki törvényalkotási bizottság napirendjéről leveszik az átláthatósági törvényt”.

A tervek szerint tehát nem szavaznak a törvényről a nyár előtt.

Videójában Kocsis egyébként arról beszélt, hogy frakción belül is viták vannak a törvényről (ezt korábban Lázár János is elmondta), és úgy fogalmazott: „az átláthatósági törvény kapcsán nem zárok ki egy menetrendmódosítást sem.”

A Fidesz frakcióvezetője hozzátette, hogy az őszre halasztott döntés célja, hogy „legyen idő a szakmai szervezetek javaslatainak mérlegelésére”. Ez azért jelent váratlan fordulatot, mert eddig is számos fórumon kritizálták a törvényt, a kormány azonban hajthatatlannak bizonyult a civil szféra és a független sajtó megbüntetésének ügyében.

Nemrég egy módosító javaslatot is beadtak, miszerint az ilyen szervezeteknek felajánlott szja egy százalékokat már idén elvehetik tőlük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk