„Ugyanazok az egyszerű üzenetek működnek itt is” – Derdák András a francia elnökválasztásról
Április 24-én lesz a francia elnökválasztás második fordulója. Az elmúlt napokban valamelyest nőtt a különbség a két jelölt között. Ha most rendeznék a második fordulót, Macron a szavazatok 55 százalékával legyőzné Le Pent, aki 45 százalékos támogatottságot érne el. Öt évvel ezelőtt Emmanuel Macron kétharmados győzelmet aratott Le Pen felett.
– A hazai választások után megint elindult a szokásos menni vagy maradni polémia. Te már több, mint egy évtizede Franciaországban élsz, nem ma kezdted az emigrációt.
– Már tizenhét éve vagyok Franciaországban. Alapvetően dolgozni jöttem ki, diplomata voltam öt évig. Amikor az letelt 2010-ben, akkor egyrészt már az új kormány volt hatalmon, tehát felmértem, hogy nekem ott sok babér nem fog teremni. Másrészt kaptam egy olyan munkaajánlatot, amire alapozva itt maradtunk. Tehát igazából nem kijöttünk, hanem itt maradtunk ebben az országban.
– Azóta már annak a munkádnak is vége, és te már vállaltan ott élsz.
– Olyannyira vállaltan, hogy két hét múlva fogom kezembe kapni a francia személyi igazolványt és a múlt vasárnapi választásokon már életemben először szavazhattam itt. Nem szerepelt a céljaim között, hogy francia állampolgár legyek, de így hozta a sors.
– Abban, hogy ezt meglépted, közrejátszik a gyereked sorsa is?
– Feltétlenül. Az én szempontomból sok különbség nincs. A gyerekem itt született, és belátható időn belül itt jár iskolába, neki viszont fontos, hogy legyen egy biztos kötődése jogilag is.
Hát az enyémmel már nem tud történni semmi.
Derdák András (50), művelődésszervező, kultúraközvetítő, a rendszerváltáskor alapított Banán Klub vezetője 13 éven át, 2002–2004 között a Millenáris Park művészeti igazgatója, 2006–2010 a Párizsi Magyar Intézet igazgatója, 2011-től a Sziget Fesztivál franciaországi képviselője. (forrás: Wikipédia)– Biztos vagy ebben? Az elnökválasztás első fordulóján megint ott van Marine LePen. Először 2002-ben volt bent Le Pen, igaz, akkor még Jean-Marie Le Pen. Úgy tűnik, jobban szorongatja a szélsőjobboldal a mindenkori mérsékelt jelöltet. Most is ez a helyzet?
– Izgalmas két hétnek nézünk elébe. Itt kétfordulós az elnökválasztás, az első körben bárki elindulhat, tizenvalahány jelölt közül lehetett választani, a második fordulóra a két legtöbb szavazatot kapó jelölt jut be. És valóban, ahogy mondod, ez nem az első alkalom, hogy ilyen helyzet előáll. Az első alkalom az Jacques Chirac esetében volt, Marine Le Pen apjával.
Most ez a fajta izgalom nincsen, én legalábbis nem érzékelem. Egy kicsit talán hozzászokott a közönség, hogy hát ez van, hogy mindig ott van a szélsőjobb a fináléban. De azt azért nehezen tudom elképzelni, hogy többséget szerezzen.
– Ez a rezignáltság annak köszönhető, hogy a francia választók rutinosabbak a taktikai szavazást illetően?
– Nem tudom, minek köszönhető. Most először az én régi francia barátaim, akiket már a nyolcvanas évek óta ismerek, nem mentek el szavazni. Mert úgy érezték, hogy nem tudnak kiből választani. A baloldal gyakorlatilag megsemmisült, a régi pártok nincsenek már. Viszont az újbaloldal masszívan jól szerepelt, talán egy százalék választotta el Marine Le Pentől Mélenchont. Tehát nagyon kevésen múlt, hogy nem a baloldal és egy liberális jelölt küzd a győzelemért.
Tehát hajlandó leszavazni, nemcsak Marine Le Penre. Itt volt még Eric Zemmour is. Ez már így van beárazva.
– Ez az egyharmad elég sok. Szokatlan egy régi demokráciában, nem?
– Kellemetlen, az biztos. Személy szerint én ettől rosszul érzem magam. De nincs nagy különbség, nincsen nagy meglepetés ebben sem.
Mi Montpellier-ben lakunk, ez a város mindig is baloldali volt. De a környék az egyik legszegényebb vidéke Franciaországnak, innen egészen a spanyol határig, Marseilles és környéke. Marseilles körzetében volt az első város, ahol polgármesteri tisztséget szerzett a kilencvenes években a Le Pen-féle párt. Tehát ezek a rurális, szegényebb vidékek, ezek szavaznak egyszerűbb üzenetekre, a városi közönség pedig nem. A másik jelenség, ami hasonló ahhoz, ami otthon is lezajlott, hogy a klasszikus pártok kimúltak. Eltűntek. Megszűnt a régi jobboldali párt, megszűnt a régi baloldali párt és új mozgalmak, új színek, emberek tűntek fel a politikában.
– Visszatérve erre a rendkívül nagy, harminc százalékos arányra. Ha máshonnan nem, a francia filmművészetből tudhatjuk, hogy ez a probléma már majd’ harminc éve jelen van Franciaországban. Nem végezte el a házi feladatát a francia politika, nem tudta integrálni ezt a leszakadó közösséget?
– Kassovitzra célozhatsz.
– Igen. Ami azért elég pontos látlelet volt.
Nagyon sok támogatás, nagyon sok figyelem irányult erre, de úgy látszik nem volt elég. Vagy nem jól közelítették meg a kérdést.
– Ezt feladták? Vagy próbálkoznak még?
– Ezt nem lehet feladni.
Ez az elnökválasztás is szinte erről szólt. Hogy hogyan lehet a vásárlóerőt megtartani. Hogyan lehet a legszegényebb rétegeket följebb hozni. És persze a háború is bekavart ebbe. A baloldali jelölt például a NATO elhagyást kezdte pedzegetni. Én egyébként azért nem szavaztam rá, mert az teljesen vállalhatatlan. A szélsőjobb abbahagyta, hogy az európai zónából ki kell venni Franciaországot, de folyamatosan a szuverenitást hangoztatta. Ez a duma ismerős otthoni is, hogy a magyar hadsereg az megvédi az országot, nincs szükségünk senkire. Mondjuk annyi különbség azért van, hogy a francia fegyveres erő tényleg egy működő hadsereg. Egy atomhatalomról beszélünk. Na de ebből csak annyit akartam kihozni, hogy ugyanazok az egyszerű üzenetek működnek itt is. Az erő, biztonság, ezekre rezonálnak a választók. A háború elején Macron nagyon jól alakította a számokat. Jót tett a megítélésének, hogy államférfit alakított, és az Európai Unió nevében tárgyalt Putyinnal, próbált békét teremteni, stb. De valahogy az utolsó két hétben ez megkopott, és tért tudott nyerni Marine Le Pen. Az embereknek valahogy megváltozott a megítélése.
– Mi lehet ennek az oka?
– Nem tudom neked megmondani. Le Pen is ügyesen használta a háborús retorikát, de azért odáig nem ment el, mint Orbán, hogy nem kell szankcióval sújtani az oroszokat. Miközben az azért agyrém, hogy
Ennek ellenére nem sikerült rásütni azt a bélyeget, hogy ez egy oroszpárti politikai tömörülés. Most Macron ezt fogja nyomatni orrba-szájba, hogy a Marine Le Pen egyenlő orosz érdek.
– De átmegy-e ez az üzenet? Franciaországban, bár kétségtelenül orosz pénzből, de a kommunistáknak nagy befolyása volt a politikára évtizedekig. Tehát van egy tradicionális oroszpárti réteg is, a szegényebb rétegek között.
– Persze Oroszország innen messze van, és nem olyan közvetlen a tapasztalat, mint Kelet-Európa országaiban. De ne felejtsük, hogy az itteni kommunizmus vegytiszta ideológiai kategória, és nem egy országhoz való viszony.
– Azért más az értelmiség kommunizmusa, akik körülbelül ötvenhat környékén el is fordultak az ideológiától is. És más egy orosz pénzből finanszírozott politikai párt, amiknek erős befolyása volt a munkásosztályra. Ott azért megágyazhattak egyfajta oroszbarátságnak. Talán ez a réteg orientálódhat most inkább Marine Le Pen felé.
– Igen. Lehet.
– Mi a te prognózisod?
– Nagyon remélem, hogy Macron marad. A másik lehetőség nagyon kellemetlen volna. Nemcsak nekem, mint friss francia állampolgárnak, hanem egész Európának. Ha nem is akkora, mint a Brexit, de majdnem. Mélenchon, a baloldali jelölt a választás éjszakáján többször elmondta a beszédében, hogy egyetlen szavazatnak sem szabad Marine Le Penhez kerülnie. De azt nem mondta, hogy tessék Macronra szavazni. Odáig nem jutott el. Ha jól látom, a következő nagy Macron-gyűlés Marseilles-ben lesz. Ami kacsintás a baloldali jelölt felé, mert ő ott önkormányzati képviselő és sok nagy szabadtéri rendezvényt tartott - tehát most Macron is oda vonul. Nyilván a baloldali szavazóknak kell udvarolnia. Amikor azt mondom, hogy harminc százaléka van a szélsőjobbnak, az azt jelenti, hogy huszonnégy volt körülbelül Le Pennek, és hét Zemmournak. Tehát ott van egy két százaléknyi tartalék.
Vagy sikerül annyira bepánikoltatni az országot, hogy feljebb tornásszák a részvételi arányt, ami nyilván Macronnak kedvezne.
– Tehát kézzelfogható realitását nem látod, hogy Le Pen megcsípi mégis?
– Egyelőre nem ezt mondják az adatok. De igaz, hogy mostanára a statisztikai hibahatár felé közelített a különbség. Tehát nem mondom, hogy ez teljesen elképzelhetetlen, de inkább az. Persze lehet, hogy ez a részemről leginkább egy óhaj. Én mindenesetre nem szeretném.
