HÍREK
A Rovatból

Fordulat: Hegedűs Zsuzsa már büszke Orbánra, a lemondása is „okafogyottá vált”

A tanácsadót meggyőzték a miniszterelnök bécsi szavai.

Link másolása

Nemrégiben írtunk róla, hogy Orbán Viktor tuványosi beszéde után lemondott tanácsadói posztjáról Hegedűs Zsuzsa. Majd arról is beszélt, hogy szerinte négy évente le kéne cserélni a kormányt, mert „elszáll az agyuk”.

Beszélt arról is, hogy semmi nem indokolja, hogy bármilyen gyűlöletre szító beszédet mondjon a miniszterelnök. A beszéd után többen is bírálták a kormányfőt, aki a héten Bécsben járt. Ott úgy nyilatkozott, hogy „előfordul, hogy néha félreérthetően fogalmazok”. Szerinte egy civilizációs pozícióról van szó, és ő büszke arra, amit Magyarország a rasszizmus elleni küzdelemben elért. „Nem rasszizmusról van szó, hanem kulturális különbségekről”.

Erre reagálva csütörtökön Hegedűs Zsuzsa levelet írt Orbánnak, melyet a Mandiner közölt le teljes terjedelemben, és ami totális fordulatról tesz tanúbizonyságot.

„Kedves Viktor! Most olvastam a mai, Bécsben adott nyilatkozatodat, amivel nyilvánosan elhatárolódtál a „nem tudom, hogy” a szövegbe került inkriminált mondatoktól.

Ennél nagyobb örömet semmi nem tudott volna okozni, mert, mint ezt Neked is leírtam tegnap és mindenütt el is mondtam, 20 év alatt egyetlen egyszer sem volt az a benyomásom, hogy bármilyen diszkrimináció, vagy etnikai előítélet megfordulhat a fejedben.

20 évi ismeretségünk és barátságunk következtében azt is tudom, hogy ez a nyilvános korrigálás mibe került neked, ezért még annál is jobban értékelem a mai lépésedet, mint amit maga a téma indokol. Olyannyira, hogy az első reakcióm az volt, hogy ezzel a nyilvános megszólalással a lemondásom is okafogyottá vált.

De ami még fontosabb, ezt, némi gondolkodás után, néhány órával később is így gondolom, azaz okafogyottnak tartom.

Ezt természetesen a nyilvánosság előtt, már ma este el is fogom mondani, nevezetesen az ATV Egyenes beszéd c. műsorában. (Csütörtököt említette – a szerk.)

Hasonlóképpen a nemzetközi sajtóban is. A legnagyobb örömömre az szolgál, hogy

ezért a mai kiállásodért megint azt mondhatom, mert így is érzem: büszke vagyok Rád.

Úgyhogy, ahogy 2010 előtt is és természetesen utána is, függetlenül attól, hogy hivatalosan a főtanácsadód vagyok vagy nem, a segítségemre a továbbiakban is, az elmúlt 20 évhez hasonlóan, számíthatsz.

Szeretettel: Zsuzsa”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Ungár beszólt Szijjártónak: „Hiába hazudik, pontosan látjuk: azok szolgálják a külföldi érdekeket, akik hazánk természeti kincseit odadobnák a külföldieknek”
„Magyarország a saját méretéhez képest így is elegendő akkumulátorgyárral rendelkezik. A külföldi igényeket pedig a magyar vízkincs kárára kiszolgálni nagyjából annyira zöld, amennyire nemzeti” – tette hozzá az LMP-s politikus.

Link másolása

A rendszer zavarát jelzi, ha Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter olyanokat nyilatkozik, hogy aki az akkumulátorgyárak ellen küzd, az a környezetvédelem ellen küzd - írta Ungár Péter a Facebookon.

Az LMP politikusa úgy véli, hogy ez akár örömteli is lehetne, hiszen „zavarban vannak, kapkodnak, azaz annak a jele, hogy jól állunk abban a harcban, amit ennek az őrült tervnek a megakadályozásáért folytatunk”.

Szijjártó Péter 2019-ben még azt állította: „Magyarországnak fontosabb az autóipar, mint a környezetvédelem” - emlékeztetett Ungár.

"Egy ilyen mondat után a tegnapi videót elég lenne oda iktatni, ahova való: a többi kétségbeesett hazugság közé"

– írta a politikus.

Magyarország a saját méretéhez képest így is elegendő akkumulátorgyárral rendelkezik. A külföldi igényeket pedig a magyar vízkincs kárára kiszolgálni nagyjából annyira zöld, amennyire nemzeti

- tette hozzá.

"Amit a kormány mond, az az autógyárak narratívája, akik megpróbálnak túlélni, akik nem a mi jövőnket féltik, hanem a saját profitjukat. A zöld átállását nem az autógyárak fogják vezetni, hanem velük szemben fog megtörténni. Úgy lehet megismerni a kamuzöldeket, hogy ennek az ellenkezőjét akarják elhitetni

– írta a képviselő.

Ungár szerint az is furcsa kijelentés, hogy a német autógyárak a német gazdasági érdek ellenére települtek Magyarországra.

"Ezek az autógyárak azért települtek ide, mert itt kevesebbet kell fizetni a dolgozóknak, itt nem kell betartani a munkavállalói és környezetvédelmi jogokat és nyereségükből hat százalék adót kell befizetni a közösbe. Az így keletkező hatalmas profitot pedig szépen hazaviszik Németországba. Példának okáért csak az Audi több mint 4000 milliárd forintot lapátolt már így ki.

Szijjártó Péter olyan beruházásokat véd, amelyek helyrehozhatatlan károkat okoznak. Hiába hazudik, pontosan látjuk: nem az olyanok szolgálják a külföldi érdekeket, akik védik a természetet, hanem azok, aki hazánk természeti kincseit odadobnák a külföldieknek"

– írta Ungár.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Lassan azt is fölélem, amit a temetésemre félreraktam” – sokaknak csak átmenetileg nyújt megoldást a februárban érkező dupla nyugdíj
A nyugdíjas szervezetek szerint az emelés ellenére még mindig legalább 300 ezren vannak, akiknek a nyugdíja nem éri el a százezer forintot sem.

Link másolása

Három nappal korábban csenget a postás a februári nyugdíjjal. A 15 százalékkal megemelt összegnek a dupláját kapják az érintettek, most fizetik a 13. havi nyugdíjat is. A bankszámlákra pénteken érkezik az utalás. A nyugdíjas szervezetek szerint az emelés ellenére még mindig legalább 300 ezren vannak, akiknek a nyugdíja nem éri el a százezer forintot sem - hangzott el az RTL híradójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Csigolyái és bordái törtek el a férfinak, akire egy kettétört fa ágai zuhantak Debrecenben
A kétgyerekes apa épp szánkózott a kicsikkel egy lakótelepi parkban, amikor rázuhantak a 15 méteres nyárfa ágai.

Link másolása

Kettétört fa hatalmas ágai estek egy debreceni férfira a szombati szélviharban - hangzott el az RTL híradójában. Csigolyái és bordái törtek el.

A kétgyerekes apa épp szánkózott a kicsikkel egy lakótelepi parkban, amikor rázuhantak a 15 méteres nyárfa ágai.

Járókelők próbáltak segíteni, amíg megérkezett a mentő. A férfit a kórházban megműtötték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Elképesztő vagyont halmozott fel állami pénzből Putyin volt felesége, az EU tétlenül nézi mindezt!
Hihetetlen összeg az, amit Putyin exfelesége felhalmozott az adófizetők pénzéből.

Link másolása

Az orosz elnök volt felesége a milliárdosok életét éli 20 évvel fiatalabb partnerével, az EU-nak pedig eszébe sem jut szankciókkal sújtani a házaspárt.

Brutális ingatlanvagyont halmozott fel Ljudmila Putyina, Vlagyimir Putyin orosz államfő egykori felesége, aki mostanában új, nála húsz évvel fiatalabb férje, Artur Ocseretnyij oldalán gyarapítja megtakarításait - írta meg a hvg.hu.

Vlagyimir Putyin 2013-ban vált el akkori nejétől, és már akkor lehetett sejteni, hogy az orosz államfő nem lesz szűkmarkú az államhoz közeli cégek pénzével.

Az viszont csak most derült ki, hogy milyen összegekkel gazdagodott 30 év házasság után Ljudmila Putyina.

Nézzük sorban a tételeket:

- A hozomány legértékesebb része az a 150 millió dollárt érő moszkvai Volkonszkij-ház

- Kremltől pár percre lévő ingatlan irodáit állami és az államhoz közeli cégek bérlik. Csak ebből évente 3-3,5 millió dollár folyik be a Putyina leánykori nevére bejegyzett ingatlankezelő vállalat számlájára

- Putyina alapítványának a különböző cégek hatalmas összegeket adományoznak rendszeresen. Legutóbb a Gazprombank például kétmillió dollárt, a Szeversztal pedig 1,3 millió dollárt adott.

Tehát nyilvánvaló, hogy Putyin exfelesége az orosz állam pénzén él, s a pár ugyanannak a putyini elitkörnek a tagja, amelynek többi szereplőjét nemzetközi szankciók alá vonták az ukrajnai orosz agresszió miatt, az Ocseretnyij-házaspár vígan élheti életét, és utazgathat is akár az EU-ban.

Az viszont figyelmeztető jel lehet a milliárdos házaspárnak, hogy Nagy-Britanniában már felkerültek az ottani bűntetőlistára, mégpedig azért, mert London mindenkit szankcionálni kíván, aki részese Vlagyimir Putyin üzleti és pénzügyi hálózatának.

Link másolása
KÖVESS MINKET: