HÍREK
A Rovatból

Fizetős lehet a Megyeri híd és a Deák Ferenc híd is a kormány tervei szerint

Ha mindez megvalósul, akkor aki használni akarja a hidat, annak minimum egy 10 napos matricát kellene vennie 5500 forintért.


A Budapestet elkerülő M0-s autóúton ugyanis két Duna-híd is van, északon a Megyeri híd, míg délen a Deák Ferenc híd. Ezt a két hidat tenné fizetőssé a kormány: a tervet az Építési és Közlekedési Minisztérium tette közzé a kormány honlapján, eszerint az M0-s autóút teljesen díjköteles lesz.

Az rtl.hu megnézte a tervezetben szereplő, fizetőssé nyilvánítandó kilométerszelvényeket, és azok alapján is egyértelmű, hogy a tervek szerint a hidak is részei lesznek a díjköteles szakasznak.

Ha mindez megvalósul, akkor aki használni akarja a hidat, annak minimum egy 10 napos matricát kellene vennie 5500 forintért, vagy – ha többször tenné meg ezt – akkor egy éves vármegyematricát 5720 forintért.

Az M0-s több szakaszán ugyan eddig is fizetni kellett, de például az érintett hidakon az első lehajtóig ingyenes lehetett autózni.

Lázár János minisztériuma ezt válaszolta az rtl.hu megkeresésére:

„Azoknak az úthasználóknak, akik rövidebb szakaszokon közlekednek rendszeresen és nem rendelkeznek matricával – számukra született meg a vármegye matrica. Minden budapesti és Pest vármegyei lakos rendelkezésére áll az 5.720 Ft-os vármegyematrica ahhoz, hogy egész évben igénybe vegye a vármegyében található gyorsforgalmi utak nyújtotta gyorsabb, biztonságosabb úthasználati lehetőséget”

- írta az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter elárulta, mit mondott Gulyás Gergelynek és Orbán Balázsnak Strasbourgban
A Tisza Párt elnöke szerint Gulyás Gergely becsületes ember, aki sosem követett el pénzügyi visszaélést.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 09.



Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, szerdán az Európai Parlament strasbourgi ülésén vett részt, ahol Orbán Viktor miniszterelnök bemutatta a következő magyar uniós elnökség programját. Az ülés során Magyar Péter több kérdést is feltett, amelyek szerinte a magyar közéletben nem kapnak nyilvános teret, de ezekre a kormányfő nem adott választ, nyilatkozta a politikus a Telexnek.

A Tisza Párt elnöke szerint a fideszes képviselők egy „rogáni csomagot” adtak elő, Deutsch Tamás pedig a beszédét gyakorolta a pulpitusnál, amiről videója is készült. Magyar Péter úgy érezte, Orbán Viktor először nem akart kezet fogni vele, de végül mégis megtette, bár a miniszterelnök nem állt fel a helyéről.

Magyar azt is hozzátette, hogy szerinte nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán Balázs 1956-tal kapcsolatos „hazaáruló mondatai” immár a Fidesz hivatalos programjának részét képezik, hiszen a politikai igazgató közvetlenül a kormányfő mögött ült a vitán.

Az ülés folyamán a pulpitushoz sétáló Magyar Péter finoman vállon veregette mGulyás Gergelyt és Orbán Balázst. Az EP-vitán Orbán Balázsnak azt mondta: „szégyelld magad”, míg Gulyás Gergely szüleinek üdvözletét küldte.

Egy lengyel képviselő a vita során megjegyezte, hogy az állami média nem közvetítette élőben az Orbán beszéde utáni vitát, amit Gulyásék telefonjaikon próbáltak ellenőrizni. Magyar felajánlotta, hogy megmutatja a saját telefonján, hogy valóban nem élő adásban látható a vita. Gulyás erre azt válaszolta, hogy Orbán Viktor Facebook-oldala közvetíti az eseményt, mire Magyar megjegyezte: „De azért ez még nem a közszolgálati média.”

A Tisza Párt vezetője azt is elmondta, hogy Orbán záróbeszéde alatt azért kiabált közbe, mert szerinte a miniszterelnök fél attól, hogy a vitát az állami média közvetítse, valamint szarkasztikusan megkérdezte, hogy Hatvanpusztán is el tudná-e mondani ugyanezeket az állításokat. Magyar kiemelte, hogy az ülés során többször is próbált szemkontaktust teremteni Gulyás Gergellyel, akit magánemberként tisztel, és akivel szívesen ülne le beszélgetni. Bár szerinte Gulyás néha vállalhatatlan kijelentéseket tesz, mégis úgy véli, hogy a Miniszterelnökség vezetője egy becsületes ember, aki sosem követett el pénzügyi visszaélést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
200 kilométeres széllel érkezett a Milton hurrikán Floridába
A hurrikán miatt mostanra már 2 millió ember maradt áram nélkül.


A Nemzeti Hurrikán Központ jelentése szerint a Milton hurrikán 3-as kategóriájú viharként, 120 mérföld/órás, vagyis 205 km/órás széllökésekkel ért partot a floridai Siesta Key közelében - írja a Guardian.

A jelentések szerint nem sokkal a megérkezése után a Miltont 2-es kategóriájú hurrikánná minősítették, és a szakemberek szerint

a vihar várhatóan jelentősen lelassul, de addig is „életveszélyes” viharhullámokra, szélre és árvizekre figyelmeztetnek.

Flordia nyugat-középső részén továbbra is villámárvíz vészhelyzet van.

A hurrikán miatt mostanra körülbelül 2 millió ember maradt áram nélkül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Népszava: 10 kilométert kellett kerülnie a tanyasi embereknek Szijjártó Péter és Mészáros Lőrinc látogatása miatt
Szijjártó Péter és Mészáros Lőrinc a Budapest-Belgrád vasút építésnek egy jelentős pillanatát nézte meg Kiskőrösön.


Tíz kilométert kerültek a tanyasi emberek, hogy Szijjártó Péter és Mészáros Lőrinc nyugodtan avathasson - írja a Népszava.

Szijjártó Péter külügyminiszter és Mészáros Lőrinc azért látogatott Kiskőrösre, hogy megnézzék a Budapest-Belgrád vasút építésnek egy jelentős pillanatát: a vidéken vezető pályaszakasz utolsó sínszálának lerakását. Azért, hogy mindezt zavartalanul tehessék meg, a lap szerint a Terrorelhárítási Központ lezárást rendelt el a környéken.

A Népszava azt is megjegyezte, hogy nem csak a helybelieket tartották távol az eseménytől, hanem a független sajtót is.

A lap nem kormányzati forrásból már korábban értesült a szerdai avatásról, ezért megkeresték az illetékes tárcákat. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a külügyi tárcához irányította őket, választ nem kaptak. Szerda délelőtt pedig, az avatás helyszínén azzal utasították el belépésüket, hogy „nincsenek a meghívottak listáján.”

Az, hogy zárt körűvé tették az avatást, különösen azért meglepő, mert nem magánberuházásról van szó

- jegyzi meg a Népszava.

A becslések szerint mintegy 800 milliárd forintos munkálatok kisebb részét közvetlenül közpénzből állják, 85 százalékát pedig olyan kínai hitelből, amit a magyar adófizetők fizetnek majd ki húsz év alatt. A pontos részletek azonban nem ismertek, mivel a kormány kínai kérésre titkosított az adatokat - teszi hozzá a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A Tisza szavazói között 20-25 százalék volt fideszes szavazó van, és egyre több
A politikus szerint azon dolgoznak, hogy Magyarországot visszavigyék Európába, Európát pedig elhozzák Magyarországra.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 09.



Az európai parlamenti felszólalása után adott interjút a 444-nek Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy Orbán Viktor miniszterelnöktől egyetlen kérdésére sem kapott választ délelőtt.

Ugyanakkor kiemelte: legalább annyi világossá vált, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, és Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője szimpátiát éreznek Magyarország iránt. Hozzátette, hogy nem vár el külső beavatkozást az ország belügyeibe, hiszen ez szerinte egy belpolitikai természetű vita volt.

„Próbáljuk Európába visszavinni Magyarországot, és Európát elhozni Magyarországra” – mondta a Tisza elnöke.

Magyar Péter szerint maga a soros elnökség nem került a figyelem középpontjába, senki sem tartotta különösebben fontosnak. Sokkal inkább politikai ellentétek uralták a vitát, főleg a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali álláspontok között alakult ki feszültség. Úgy véli, hasznosabb lett volna egy rövidebb, koncentráltabb eszmecsere, mivel a vita ilyen formában kontraproduktív volt.

Magyar Péter a beszélgetés végén kitért arra is, hogy a Fidesz szavazótábora egyáltalán nem intakt.

„A Tisza szavazói között 20-25 százalék volt fideszes szavazó van, és egyre több”

- jelentette ki a politikus több felmérésére hivatkozva.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: