News here

HÍREK

Fideszes tüntetők ütöttek meg két DK-s munkatársat a párt eseményein Gyurcsány Ferenc szerint

A DK elnöke a Facebookon számolt be az incidensről. A párt büntetőfeljelentést tesz.

Link másolása

"Tegnapelőtt Dunaújvárosban egy fideszes tüntető megütötte egy kolléganőmet azért, mert végezte a dolgát, és felvételeket készített a rendezvényünkről a telefonjával, így arról is, ahogy a tüntető megzavarja a rendezvényt" – írja Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc, aki szerint ugyanez megismétlődött Dombóváron is, "ahol egy kollégámat ugyancsak azért ütötte meg egy kormánypárti szimpatizáns, mert felvette, hogyan provokálja a rendezvény résztvevőit".

"A felvételeknek hála mindkét ügyben büntetőfeljelentést tudunk tenni, és meg is tesszük. Tanulják meg a fideszesek is, hogy következménye van a viselkedésüknek. Nemcsak az övék ez az ország, hiába tanítja nekik ezt a jelenlegi miniszterelnök"

- tette hozzá a DK elnöke.

Gyurcsány posztjában üzent a fideszes tüntetőknek is. Úgy fogalmazott: "nem félünk tőletek és nem fogtok minket megállítani. Bejárjuk az egész országot - akár tetszik nektek, akár nem - és minden fideszes tüntetőre, provokátorra és hepajkodóra két kamera fog jutni, hogy a rólatok készült fotók és videók itt virítsanak majd a Facebookon - akár tetszik nektek, akár nem. Aki fenyeget, vagy akár egyetlen DK-st is bántani mer, azt pedig fel fogjuk jelenteni".

A DK nemrég arról számolt be, hogy rátámadtak a szórólapozó aktivistáikra a XVI. kerületben. Egy korábbi incidens alkalmával egy férfi fegyverrel fenyegetőzött Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje fórumán Egerben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Megérkezett a tél: szakadt a hó az ország nyugati részén péntek reggel
A Bakonyban is lehet rá számítani, hogy fehérbe öltözik a táj.

Link másolása

Péntek reggel megérkezett a tél az ország nyugati részébe, több helyen is havazott. Az Időkép több képet is megosztott a Facabook-oldalán, ezeken látható, hogy vékony, de határozott hótakaró lepte be tájat.

Az előrejelzésük szerint pénteken túlnyomóan felhős, borongós idő várható, délnyugat felől eleinte egyre nagyobb területen csapadékkal, délután pedig egyre kevesebb helyen.

Eső, havas eső, az Alpokalján és a Bakonyban kisebb havazás várható.

A légmozgás gyenge, mérsékelt lesz, a hőmérséklet pedig napközben 1-5 fok között alakul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Kepes András a tanárok kirúgásáról: Aki igyekszik megfélemlíteni a másik felet, az gyönge és gyáva
Az író szerint az oktatás nem pártpolitikai és nem anyagi kérdés, ahogy némelyek próbálják beállítani, hanem a szó legnemesebb értelmében nemzeti ügy.

Link másolása

Aki erőt fitogtat, igyekszik megfélemlíteni a másik felet, az gyönge és gyáva - írta Kepes András a Facebook-oldalán a szerdán kirúgott tanárok kapcsán. Szerinte az erőszakkal elért győzelem csupán ideig-óráig tart, és szégyen követi.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, szerdán három budapesti gimnázium nyolc tanárát rúgták ki, mert részt vettek a tiltakozó akciókban. Erre válaszul újabb tiltakozási hullám indult: péntek reggel közel hétszáz pedagógus kezdetett polgári engedetlenségbe, reggel pedig diákok tiltakoztak az Eötvös Gimnázium előtt.

Kepes azt írta csütörtöki bejegyzésében, hogy nem akart „első indulatból reagálni” az eseményekre, ezért várt egy napot. Szerinte, aki követi az eseményeket „és különösen, ha családtagjai között iskolás gyerek, vagy pedagógus van, annak nem szükséges bizonygatni, hogy a hazai oktatás soha nem látott válsággal küzd”.

„Mi, polgárok, azért fizetünk adót, hogy az állam ebből a pénzből mindenki számára elérhető színvonalas egészségügyet, oktatást, szociális hálót működtessen, hogy csupán három erősen elhanyagolt területet emeljek ki az állami feladatok közül”

- írta Kepes András. Azt is megjegyezte, hogy „a feladatokért felelős vezetők többmilliós fizetését is mi, állampolgárok fizetjük.”

„Miniszter úr, államtitkár úr, tankerületi vezető hölgyek és urak, úgy érzik, hogy eredményesen dolgoznak? Nem látják, hogy az Önök lépései nyomán immár iskolák tucatjaiban bénult meg az oktatás?” - tette fel a kérdést az író. Emellett arra is kíváncsi, a vezetők valóban úgy gondolják-e, hogy „a válság megoldásának az a módja, hogy közös gondolkodás helyett fenyegetik, megfélemlítik, kirugdossák azokat, akik figyelmeztetni szeretnék önöket a gondokra, akik készek lennének közös megoldást találni a problémákra?”

Kepes szerint az oktatás nem pártpolitikai és nem anyagi kérdés, ahogy némelyek próbálják beállítani, hanem a szó legnemesebb értelmében nemzeti ügy.

„Régi igazság, hogy az erős, képes belátni a hibáit, nyitott arra, hogy akár mások segítségével változtasson. Aki ehelyett erőt fitogtat, igyekszik megfélemlíteni a másik felet, az gyönge és gyáva. Az erőszakkal elért győzelem egyébként sem ér többet egy vereségnél, mert csupán ideig-óráig tart, és szégyen követi!”

- zárta sorait az író.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Idegesítette a gép hangja, ezért lekapcsolta szobatársa lélegeztetőjét egy idős nő Németországban
Kétszer is megtette ezt, a másik beteget újra kellett éleszteni.

Link másolása

Őrizetbe vettek egy 72 éves nőt Németországban, miután a gyanú szerint lekapcsolta a kórházi szobatársa lélegeztetőgépét, mert idegesítette a gép hangja - számolt be róla az AP hírügynökség.

Az eset egy mannheimi kórházban történt kedd este.

A dolgozók figyelmeztették az idős nőt, hogy a másik, 79 éves betegnek létfontosságú a lélegeztetőgép, ennek ellenére az asszony később ismét lekapcsolta azt.

A beteget újra kellett éleszteni, és bár már nincs életveszélyben, továbbra is az intenzív osztályon ápolják.

Az idős nőt szerdán bíróság elé állították gyilkossági kísérlet gyanúja miatt, jelenleg is őrizetben van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Karinthy Frigyes Gimnázium újabb hét tanára kapott figyelmeztetést
A szerdán kirúgott tanárok közül is hatan ebben az intézményben dolgoztak.

Link másolása

A budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium újabb hét tanára kapott figyelmeztetést polgári engedetlenség miatt - erősítette meg a Telex információját az iskola igazgatója. A lap egyik forrása úgy fogalmazott:

„Fájdalmas látni a gyerekek arcát”.

A tiltakozások kirobbanása így már az intézmény 31 tanára kapott felszólítást.

Ahogy arról mi is beszámoltunk: szerdán három budapesti gimnázium nyolc tanárát rúgták ki, mert részt vettek a tiltakozó akciókban. A nyolc tanár közül hatan szintén a Karinthy pedagógusai voltak. Az intézmény igazgatója rendkívüli szünetet rendelt el.

Az újabb kirúgáokra válaszképpen újabb tiltakozási hullám indult: szerdán este diákok tüntettek a Belügyminisztérium előtt, a tanárok pedig újabb polgári engedetlenségi akciót hirdettek, amihez pénteken közel hétszáz pedagógus csatlakozott.

A diákok is megmozdultak, több százan vonták blokád alá az Eötvös Gimnázium bejáratát, és tiltakozásképpen a szájukat is leragasztották.


Link másolása
KÖVESS MINKET: