HÍREK
A Rovatból

Fideszes képviselő: Soha nem kedveltem Semjén Zsoltot, megdöbbentő, hogy ennyire nem jelent semmit neki a legelesettebbek világa

„A nagypolitika közelében töltöttem az elmúlt 27 évet. Sokan ismerik a történetemet a döntéshozók közül, de még soha senki nem kérdezte meg, hogy hogyan tudnánk ezeknek a srácoknak az életét jobbá tenni” - írta Junghausz Rajmund.


Junghausz Rajmund hosszú ideje tagja az újbudai önkormányzatnak. A tavalyi választáson ő volt az egyetlen kormánypárti politikus a kerületben, aki egyéni mandátumot szerzett - írta a 24.hu.

Gyerekként éveket töltött a választókerületében működő Őrmezei Gyermekotthonban. Azt mondta, ma is gyakran elmegy arra, ismeri a gyerekeket, és tudja, mi zajlik ott.

A közösségi oldalán arról írt, hogy felháborította Semjén Zsolt ATV-s nyilatkozata. A miniszterelnök-helyettes az Egyenes Beszéd című műsorban azt mondta: „nem ismeri a gyermekvédelmi világot és soha nem járt ilyen intézményben”. Junghausz szerint a 26 perces adásban egyetlen gondolat sem szólt az intézményekben élő gyerekekről.

Azt javasolja, hogy legyen kötelező az országgyűlési képviselőknek és a kormánytagoknak személyesen megismerni ezeket az intézményeket, mielőtt elfogadják a költségvetést. Hangsúlyozta: akár már holnaptól szívesen befizetne egy nagyurat a gyerekek mellé heti menüre érzékenyítésre.

Kiemelte: nyilvánvalónak tartja, hogy Semjén Zsolt és Osváth Zsolt nem pedofil, ahogy Vona Gábor sem homoszexuális. Alávaló és semmirekellő dolognak nevezte, ha valaki politikai haszon reményében ilyesmit állít, sejtet vagy ezzel viccelődik.

"Soha nem kedveltem Semjén Zsoltot

11 évesen, 1982 októberében vittek el egy átmeneti gyermekotthonba három testvéremmel együtt. Édesanyánk egyedül nevelt négyünket. Elsősorban anyagi okok miatt vettek el tőle bennünket, amit a mai törvények már nem tennének lehetővé. Nem kívánom semelyik gyereknek azt az érzést, amivel akkor szembesültem, amikor megjelentek a rendőrök óra közben a tanterem ajtajában és lekísértek a rendőrautóba.

1983. augusztus 10-én kerültem az Őrmezei Gyermekotthonba. Az ott töltött hat év alatt rengeteg erőszakkal találkoztam. A gyerekek közötti verések és a szexuális erőszak is része volt a mindennapoknak. De az sem volt ritka, hogy a nevelők vagy gyermekfelügyelők abuzálták a gyerekeket.

Ilyenből többnyire alkalmi kapcsolatok alakultak ki, de volt olyan, amiből házasság lett. Sajnos napjainkban is pontosan így zajlanak ezek a dolgok és ennek a felelősségét is vállalnia kell valakiknek.

Semjén Zsolt azt nyilatkozta az Egyenes Beszédben, hogy nem ismeri a gyermekvédelmi világot és soha nem járt ilyen intézményben. Semjén Zsolt 1994 és 1998 között, illetve 2002-től országgyűlési képviselő és 2010-től miniszterelnök-helyettes. 2003 óta a KDNP elnöke.

Megdöbbentő számomra, hogy a kereszténydemokraták elnökének ennyire nem jelent semmit a legelesettebbek világa. Ahogyan az is, hogy a 26 perces adásban sem szánt rájuk egy gondolatot sem. Pedig bőven lenne feladat.

A gyermekotthonok és a javítóintézetek világa most is szörnyű. A napi étkezési költségtől a gyermekfelügyelők bérén át az épületek állapotáig sok témát adhat az erre fogékonyak számára. Persze nem csak több pénzre van szüksége ennek az ágazatnak, hanem komoly módszertani változtatásokra is. Kötelezővé tenném az országgyűlési képviselők és a kormánytagok számára is, hogy személyesen ismerjék meg ezeket a terhelt intézményeket és az ott élő növendékeket, mielőtt elfogadják hazánk soron következő költségvetését.

Akár már holnaptól szívesen befizetném egy ilyen intézménybe heti menüre a gyerekek mellé bármelyik nagyurat egy kis érzékenyítésre. Talán segítene megérteni ennek a létnek a természetét.

Megértenék, hogy az ilyen körülmények között élő gyerekekre mennyire félelmetesen nehezedik a jövőjükkel kapcsolatos kilátástalanság. Ez a kilátástalanság az oka, hogy egy márkás sportcipőért gyakorlatilag bármit megtesznek ezek a gyerekek.

Nyilvánvalóan nem pedofil Semjén Zsolt és Osváth Zsolt sem. Ahogyan nem homoszexuális Vona Gábor sem. Alávaló és semmirekellő dolognak tartom, ha bárki politikai haszon reményében ilyet állít a politikai riválisairól vagy akár ezt sejteti, ezzel viccelődik.

A kegyelmi botrányt követően Orosz Anna lemondott országgyűlési képviselő és Újbuda városvezetése is jó ötletnek tartotta, hogy az áldozatok szenvedését kihasználva olyan politikai nyilatkozatot fogadjon el, amivel sütögetheti pecsenyéjét. Hozzászólásaimban szinte könyörögtem, hogy ne tegyék ezt, mert ennél sokkal mélyebb a probléma és többet érdemel. A nyilatkozat mögött lévő motivációjuk elfogadhatatlan volt számomra, ezért nem is tudtam támogatni. Pedig nem volt soha kérdés számomra, hogy a kegyelem megadása több volt egy hibánál.

A „nagypolitika” közelében töltöttem az elmúlt 27 évet. Sokan ismerik a történetemet a döntéshozók közül, de még soha senki nem kérdezte meg, hogy hogyan tudnánk ezeknek a srácoknak az életét jobbá tenni, hogyan tudnánk biztosítani számukra azt, hogy az intézményekből kikerülésük után megállják a helyüket.

Ezt őszintén sajnálom.

A holnap még mindig tiszta, mert azt nem szennyezi a ma hazugsága."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Késsel fenyegette a TISZA Párt női önkénteseit Orbán Viktor egyik harcosa
A politikus egy videót is megosztott a döbbenetes esetről. A felvételen egy magából kikelt férfi obszcén szavakkal szidalmazza az aktivistákat.


Magyar Péter szombaton a Facebookon írt arról, hogy péntek este Budapesten egy férfi késsel fenyegette meg és obszcén módon szidalmazta a TISZA Párt női önkénteseit.

A politikus szerint a támadó „Orbán Viktor egyik harcosa” volt.

A pártelnök egy videót is mellékelt a bejegyzéséhez, amelyen egy férfi a következőket mondja a TISZA női aktivistáinak:

„De van nálam kés, minden. Csakis az Orbán Viktor! Rák egye ki a gyomrotokat. Gyere ide te kurva! Gyere ide! Gyere kurva, vagy megbaszlak. Szétszúrkállak. Takarodj innét!”

A posztban szereplő felvétel szerint a férfi eközben fenyegetően közelít az egyik nő felé, és láthatóan magából kikelve, agresszívan viselkedik.

Magyar Péter szerint ideje lezárni az „orbáni gyűlöletkeltést”, és posztjában köszönetet mondott az önkéntesek kitartásáért és bátorságáért. A bejegyzést azzal zárta: „Elvárjuk, hogy a rendőrség haladéktalanul indítson eljárást a fenyegetőző ellen!”

2025 tavaszán történt már hasonló incidens a TISZA Párt aktivistái ellen. Március 29-én a kelenföldi aluljáróban egy férfi trágár szavakkal és akasztással fenyegetőzve rongálta meg az aláírásgyűjtő standjukat. Nemrégiben pedig egy férfi baltával kergette meg a Tisza debreceni aktivistáit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán üzent a fiataloknak: Vegyétek komolyan magatokat, a kamulázadás nem ér semmit
Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen a családok felelősségét hangsúlyozta a fiatalok meggyőzésében. A Fideszre szavazást a jövő melletti, a Tiszára voksolást pedig a jövő elleni döntésként mutatta be.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



Egy 18. születésnapját ünneplő, első választására készülő fiatal is fellépett a színpadra a szombathelyi Digitális Polgári Körök gyűlésén, ahol Orbán Viktor köszöntötte, majd a fiatalok megszólításáról beszélt. A miniszterelnök szerint a szülőknek kell meggyőzniük a fiatalokat, és nem szabad őket leírni az alapján, hogy egyesek mit skandálnak a tüntetéseken.

A kormányfő a „mocskos Fidesz” rigmusra utalva azt mondta, az emberek mindenfélét mondanak, de szerinte ettől még bízni kell a fiatalokban.

„A fiatalok a mi gyerekeink, bízni kell bennük, értelmesen kell szólni hozzájuk, nem mondunk le róluk. Aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen, aki a Fideszre, a saját jövője mellett szavaz”

– fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök ezután a lázadás irányát is kijelölte a fiataloknak, akiknek szerinte nem kamulázadni kellene. „A magyar kormány ellen nem nagy kunszt lázadni, lázadjatok Brüsszel ellen, onnan fenyegetnek minket” – üzente. Személyes példát is hozott:

szerinte van, akinek a vérében van a lázadás, ő maga is azért lett Újpest-szurkoló, mert otthon mindenki fradista volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Clinton 27 éve megkérte Orbánt, hogy támadja meg Szerbiát, de a magyar miniszterelnök nemet mondott
A miniszterelnök a szombati DPK-gyűlésen beszélt arról, hogy 1999-ben a Vajdaságon keresztül egészen Belgrádig kellett volna támadást indítani. A visszautasítás szerinte megóvta az országot.


Egy 27 évvel ezelőtti történetet elevenített fel Orbán Viktor szombaton Szombathelyen: állítása szerint Bill Clinton akkori amerikai elnök telefonon kérte fel Magyarországot, hogy indítson szárazföldi támadást Szerbia ellen a délszláv háború idején.

A miniszterelnök a háborúellenes gyűlésen azt mondta, 1999-ben, amikor a jugoszláviai háború magasabb fokozatra kapcsolt, Clinton arra kérte őt, hogy nyissa meg a déli frontot, és Magyarország a Vajdaságon keresztül támadja meg a szerbeket egészen Belgrádig.

„Az kellett, hogy az amerikai kormány kérésére azt mondtuk, hogy No Sir. Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak azt mondja, hogy Yes Sir, akkor nyakig álltunk volna a háborúban”

– magyarázta Orbán, aki szerint abban maradtak, hogy a témát a következő NATO-csúcson beszélik meg személyesen, de az soha többé nem került elő.

„Lehet nemet mondani, ha van vér a pucában” – tette hozzá Orbán.

Magyarország 1999. március 12-én csatlakozott a NATO-hoz, hetekkel a jugoszláviai légihadjárat megindítása előtt. A szövetségen belül 1999 tavaszán vita zajlott szárazföldi erők esetleges bevetéséről, amit különösen a brit kormány szorgalmazott. A Washington Post egy korabeli, májusi cikke szerint Magyarország akkoriban kizárta, hogy területét egy esetleges szárazföldi invázió felvonulási terepeként használják.

A miniszterelnök a gyűlésen a fiataloknak azt üzente, hogy ne a kormány, hanem Brüsszel ellen lázadjanak, megkérdőjelezte a közvélemény-kutatások hitelességét, és gúnyolódott egy kicsit az MSZP-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tisztességes kommunikációt kér Orbán Viktortól a Magyar Péteres AI-videó miatt az Európai Bizottság
Orbán Viktor miniszterelnök egy mesterséges intelligenciával készült videót posztolt, amelyben Ursula von der Leyen és Magyar Péter szerepel. A Bizottság szerint ez félrevezető, és a platformok felelősségére emlékeztetett.


Tisztességes kommunikációra és a félrevezetés elkerülésére szólította fel az Európai Bizottság Orbán Viktort, miután a miniszterelnök egy Ursula von der Leyent és Magyar Pétert ábrázoló deepfake videót tett közzé a Facebookon. A posztot már több mint másfél millióan látták.

A mesterséges intelligenciával készült videóban az Európai Bizottság elnöke arra kéri Magyar Pétert, hogy küldjön pénzt Ukrajnába, amire Magyar karaktere azt válaszolja, hogy ehhez előbb választást kell nyernie.

Az Euronews megkérdezte a Bizottság szóvivői szolgálatát az ügyről, a brüsszeli testület pedig egyértelmű üzenetet fogalmazott meg.

„Vannak tiszteletteljes módjai is annak, hogy valaki kifejezze az eltérő politikai nézeteit. Arra szólítok fel, tiszteletteljesen fejezzék ki a véleményüket”

– mondta Paula Pinho, az Európai Bizottság vezető szóvivője. Kollégája, Thomas Regnier hozzátette:

„Itt a tiszteletről és méltányos fellépésről van szó, és arról, hogy ne terjesszenek félrevezető információt. Ez vonatkozik az uniós tagállamok vezetőire is.” Kiemelte, hogy a nagy online platformoknak felelősségük van abban, hogy felerősítik-e az ilyen tartalmakat, ami elfogadhatatlan.

Az Európai Unió vonatkozó digitális szabályozása értelmében a mesterséges intelligenciával létrehozott videókat egyértelműen jelölni kell, amit Orbán Viktor meg is tett a posztjában. Ugyanakkor az uniós jog szerint a nagy közösségi oldalak feladata a félrevezető tartalmak eltávolítása.

Nem ez az első eset, hogy az Európai Bizottság a magyar kormányt a deepfake-ek politikai célú használata miatt figyelmezteti. Tavaly októberben a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs posztolt egy videót, amelyben Magyar Péter hasonmása arról beszélt, hogy csökkenteni kell a nyugdíjakat és el kell törölni a 13. havi nyugdíjat. A Bizottság már akkor nyilvánvalóvá tette, hogy ha egy politikus szájába olyan szavakat adnak, amelyeket ő nem mondott ki, az egyértelműen félrevezetésnek minősül. Azonban ezekben az ügyekben elsősorban a nemzeti hatóságok járhatnak el – közölte az Európai Bizottság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk