Félmilliós kártérítést követelt a kórház egy ápolónőtől, aki felmondott, hogy otthon maradhasson autista kisfiával
Félmillió forintos kártérítést követelt egy vidéki kórház egy ápolónőtől, aki azért mondott fel a felmondási tilalom alatt, hogy az iskolabezárások miatt otthon maradhasson 8 éves autista kisfiával. Történetéről a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil jogvédőszervezet számolt be.
Ágnes 25 éve ugyanabban a kórházban dolgozott ápolóként, majd asszisztensként. A koronavírus elleni védekezésből is kivette a részét. Februárban legtöbb társához hasonlóan ő is aláírta az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződést.
- nyilatkozta az RTL Híradónak.
Azt mondja, rögtön meg is bánta a döntését, de ekkor már élt a felmondási tilalom az egészségügyben. Két gyermeke van, a kisebbik 8 éves és autista, így őt nem tudta otthon hagyni, amikor bezártak az iskolák.
- mondja Ágnes, aki ezért aztán kérelmet írt az intézményvezetőnek, hogy felmondhasson.
- fogalmazott Ágnes.
Az ápolónő ennek ellenére beadta a felmondását. A kórháztól azt a választ kapta, hogy fizessen félmillió forintot. A munka törvénykönyve elméletben lehetővé teszi, hogy ha valaki jogellenesen mond fel, a munkáltató egy havi bért követeljen tőle, de a nőnek nem volt ennyi jövedelme, 220 ezer forintot vitt haza havonta.
- meséli Ágnes, aki végül nem fizetett, hanem a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil jogvédő szervezethez fordult. A kórház ekkor már valóban csak az egy havi fizetésének megfelelő összeget követelte tőle, de a TASZ szerint ez sem jár az intézménynek.
- mondta az RTL Híradónak a TASZ jogásza.
Az érintett kórház szóban elfogadta az ápolónő és a TASZ érvelését, így jelen állás szerint eltekintenek a követelésüktől. Ha mégis bíróság elé viszik az ügyet, a TASZ jogászai képviselik majd az egészségügyi dolgozót, akinek azóta már új állása van, napi négy órában.