HÍREK
A Rovatból

Felmérés: minden második magyar lemondatná a honvédelmi minisztert a gránátbaleset miatt

A legtöbbek szerint felesleges gránátot adni kormánytisztviselők kezébe. Sokan azt sem hiszik el, hogy a kiképzés tényleg önkéntes volt.


A Népszava megbízásából készült reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a magyarok 87 százaléka hallott arról a március 21-én történt gránátbalesetről, amelyben egy kormánytisztviselő mindkét kezét elveszítette, és arcsérülést is szenvedett.

A 29 éves nő a Honvédelmi Minisztérium által szervezett és felügyelt Adaptív Védelem nevű kiképzési programban vett részt, és nemcsak ő, hanem a kiképzője is megsérült. A történtek heves közéleti vitákat váltottak ki, ezért a Publicus Intézet áprilisi felmérése részletes kérdéssort alkalmazott, hogy kiderítse, a magyarok hogyan vélekednek a történtekről.

A válaszadók 76 százaléka úgy véli, nincs szükség arra, hogy kormánytisztviselők olyan katonai kiképzésen vegyenek részt, ahol éles gránátot is használnak.

A közvélemény jobban megosztott abban a kérdésben, hogy valóban önkéntes volt-e a részvétel, ahogy azt a HM korábban állította. A válaszadók 57 százaléka szerint nyomás nehezedhetett a kormánytisztviselőkre, miközben a program 23 százalék szerint volt önkéntes, 20 százalék pedig nem adott választ.

A válaszadók 49 százaléka úgy gondolja továbbá, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek le kellene mondania a baleset miatt, míg 35 százalék szerint ez nem indokolt, és 16 százalék nem válaszolt.

A Fidesz táborában tíz, az ellenzéki szavazók között 78, a bizonytalanoknál pedig 41 százalék mondta, hogy a tárcavezetőnek le kellene mondania, de ebben a kérdésben rendkívül magas (30%) volt a nem válaszolók aránya is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pár napra visszatér a 30 fokos nyár, majd után újra jön a durva lehűlés
Az időjárás nem lesz zavartalan, maradnak a felhők, záporok, zivatarok és a szél is. Az éjszakák hűvösek lesznek, de napközban akár 36 fok is lehet majd, hozzá magas UV-sugárzással.


Vasárnap napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, helyenként futó zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Élénk, erős lesz a délnyugati szél, de zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Hajnalban 16, délután 33 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban nagyon erős fokozatot érhet el - írja az Időkép. Vasárnap a zivatarok miatt az ország északi felére sárga figyelmeztetést adtak ki. A riasztás hétfőn és kedden is megmarad, de akkor az ország keleti és nyugati felén várható hevesebb vihar.

Hétfőn a napsütést időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják meg. Kezdetben elszórtan északkeleten lehet egy-egy futó zápor, majd délután főként nyugaton és északnyugaton alakulhatnak ki helyenként záporok, zivatarok. Többfelé élénk lesz a nyugati, délnyugati szél. Kora reggel 12-19 fokot mérhetünk, majd délutánra 30 és 36 fok közé melegszik a levegő.

Kedden egy hidegfront hatására erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és helyenként záporok, zivatarok kialakulására is számítani kell. Sokfelé megélénkül, egyes tájegységeinken megerősödik az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb hőmérséklet 26 és 34 fok között alakul.

Szerdán gyakran zavarják majd felhők a napsütést, és helyenként északon, északkeleten, valamint nyugaton eső, zápor, zivatar is kialakulhat. Az élénk, erős északnyugati szélben délutánra 22 és 30 fok közé melegedhet a levegő.

Csütörtökön a felhős időben többfelé számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatarra. Sokfelé élénk lesz az északi, északnyugati szél. A legmelegebb órákban csak 19-25 fokot mutathatnak a hőmérők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Riasztás: 11 megyére adtak ki citromsárga figyelmeztetést a várható zivatarok miatt vasárnapra
Jön egy hidegfront is, a meleg idő szerdáig tart ki, csütörtökre megint lehűl a levegő. A legmelegebb órákban csak 19-25 fokot mutathatnak a hőmérők.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. július 13.



Többnyire nyárias melegre számíthatunk az előttünk álló napokban, de a napsütést többfelé záporok, zivatarok zavarhatják meg, akár jégeső is eshet. A hét elején megérkezik egy hidegfront, amely viharos szelet és intenzív csapadékot is hozhat. A csúcshőmérséklet visszaesik, csütörtökre már csak 19–25 fokra számíthatunk.

Vasárnap napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, helyenként futó zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Élénk, erős lesz a délnyugati szél, de zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Hajnalban 16, délután 31 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban nagyon erős fokozatot érhet el - írta az Időkép.

A HungaroMet zivatar miatt citromsárga figyelmeztetést adott ki Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyékre.

Hétfőn a napsütést időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják meg.

Kezdetben elszórtan északkeleten lehet egy-egy futó zápor, majd délután főként nyugaton és északnyugaton alakulhatnak ki helyenként záporok, zivatarok. Többfelé élénk lesz a nyugati, délnyugati szél. Kora reggel 12-19 fokot mérhetünk, majd délutánra 30 és 36 fok közé melegszik a levegő.

Kedden egy hidegfront hatására erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és helyenként záporok, zivatarok kialakulására is számítani kell. Sokfelé megélénkül, egyes tájegységeinken megerősödik az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb hőmérséklet 26 és 34 fok között alakul.

Szerdán gyakran zavarják majd felhők a napsütést, és helyenként északon, északkeleten, valamint nyugaton eső, zápor, zivatar is kialakulhat. Az élénk, erős északnyugati szélben délutánra 22 és 30 fok közé melegedhet a levegő.

Csütörtökön a felhős időben többfelé számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatarra. Sokfelé élénk lesz az északi, északnyugati szél. A legmelegebb órákban csak 19-25 fokot mutathatnak a hőmérők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Újabb videó került elő a kárpátaljai magyar férfiról, aki a mozgósítása után kórházba került, majd rövidesen meghalt
A halálának körülményei még vitatottak. A felvételen a földön kúszik, miközben látszik, hogy nincs jól.


Egy újabb videót osztottak meg a neten, melyen az Ukrajnában elhunyt kárpátaljai magyar férfi látható - írja a 444.hu.

Sebestyén József halálának körülményei még vitatottak. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a férfit Ukrajnában toborzók vitték el. Testvére szerint megverték, majd később meghalt, de halálának okáról ellentmondó állítások vannak. Egyes források szerint a férfit agyonverték, az ukránok azonban azt állítják, hogy ez nem igaz.

Az ügyről Rácz András is elmondta a véleményét.

Az új videón pedig az látszik, hogy Sebestyén József a földön kúszik, és úgy látszik, hogy rossz állapotban van. A kiképzőknek mondja, hogy nincs jól, ugyanakkor nem érnek hozzá, nem látni olyat, hogy megverték volna, de a felvételt készítők gúnyosan beszélnek vele.

Orbán Viktor az ügyről a Harcosok Klubja Facebook-csoportba írt: „Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni”. Majd a péntek reggeli rádióinterjújában is megszólalt az ügyről.

VIDEÓ: Az elhunyt kárpátaljai magyar férfiról

A Telex azt írja, hogy a férfit július 9-én temették el. A hivatalos közlés szerint a lábában lévő értágulatban keletkezett vérrög jutott el a tüdejébe, ez okozta a halálát. A férfi környezetéből származó hírek szerint azonban sérülések voltak a hátán, bordája törött, és a fején duzzanat volt. Az ügyvédjének a halála előtt azt mondta, hogy a katonaságnál megverték. Az ukrán hivatalos iratokban erről nincs szó - írja a lap. Az ukrán külügyminisztérium szerint Magyarország manipulatív módon, politikai célokra használja fel az ukrán mozgósítással kapcsolatos egyedi eseteket, ami károsítja az ukrán-magyar kapcsolatokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt vannak a nyerőszámok, ezekkel lehetett nyerni az ötöslottón
Nézd meg gyorsan, hátha te vagy az egyik szerencsés nyertes.
MTI - szmo.hu
2025. július 12.



A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Nyerőszámok:

16 (tizenhat)

23 (huszonhárom)

50 (ötven)

52 (ötvenkettő)

74 (hetvennégy)

Nyeremények:

Telitalálatos szelvény nem volt.

Joker: 467717

A következő hét várható főnyereménye: 3,883 milliárd forint.


Link másolása
KÖVESS MINKET: