Fellendül a kínai gazdaság: 600 ezer esküvőt tartottak az Aranyhéten és tömve voltak a mozik is
Az egyik esküvői szolgáltató hétfői közleménye szerint a nyolcnapos munkaszünet alatt több mint 600 ezer esküvőt tartottak országszerte, ami 11 százalékkal meghaladja az előző év azonos időszakában tartott házasságkötések számát.
Nem mindenkinek áldás azonban a nagy nap, pláne ha sok van belőlük. A közösségi médiában egy férfi arról panaszkodott, hogy október 1-7. között összesen 23 esküvőre volt hivatalos. Úgy számolja, hogy nagyjából egyhavi munkabérét költötte nászajándékokra és a lagzikkal kapcsolatos egyéb kiadásokra.
Nemcsak az esküvők, hanem a mozik is beindultak az ázsiai országban. Az Aranyhéten 3,9 milliárd jüant (177 milliárd forint) hagytak a pénztárakban a nézők, akik hollywoodi szuperprodukciók híján a helyi, hazafias filmekre ültek be számolatlanul.
Közben az ország vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy a világjárvány miatti év eleji veszteségeket a minimálisra csökkentsék. Előrejelzések szerint Kína gazdasága 1,5-2,5 százalékkal bővülhet az év végéig, miközben a globális gazdaság esetében 4 százalékos zsugorodással számolnak az elemzők.
Habár sokáig úgy tűnt, hogy Kínában már csak behurcolt esetekből fordulnak elő koronavírus-fertőzöttek, néhány napja egy egész város tesztelése mellett döntöttek a hatóságok, miután 12 új esetet találtak Csingtaóban.