„Engem kétszer mérgezett meg" – megszólalt a méregkeverő Gyönyör Teréz egyik áldozata
A 73 éves Gyönyör Teréznek, az „ipolysági méregkeverőként” elhíresült nyugdíjasnak nem kell visszamennie a börtönbe, hogy letöltse büntetése hátralévő három hónapját.
A nőt még 2022 novemberében ítélték jogerősen 25 év fegyházra tízrendbeli csalás és ötrendbeli gyilkossági kísérlet miatt. Ezt az ítéletet azonban tavaly eljárási hibákra hivatkozva eltörölték. Az új eljárásban a gyilkossági kísérleteket már csak testi sértésnek minősítették, így a büntetés két és fél évre enyhült. Gyönyör Teréz azért mérgezte meg atropinnal három ismerősét, akiknek a legtöbb pénzzel tartozott, hogy ne kelljen rendeznie az adósságait. A vissza nem fizetett kölcsönökkel összesen tíz embernek okozott legalább 150 ezer eurós (körülbelül 57 millió forintos) kárt – írta a Blikk, amely megszólaltatta az egyik áldozatot.
A nő elmondta, hogy „Engem kétszer mérgezett meg 2015-ben. Egyszer bejött a munkahelyemre, majd a teámba tett valamilyen szert, amitől fél órán belül rosszul lettem, eszméletemet vesztettem... Így kerültem be a kórházba, ahol csak másnap reggel tértem magamhoz. A következő alkalommal a lakásomon keresett fel... Főztem egy teát, amibe újra belekerült valami. Teréz elment, én pedig a férjemmel elindultam összeszedni a gyerekeinket. Félúton... olyan rosszul lettem, hogy ismét kórházba kerültem, és a sürgősségi osztályon kötöttem ki. Az sem tudtam, mi történt, hol fekszem.”
Gyönyör Teréz a több mint egy évtizede húzódó büntetőeljárás során végül nyilvánosan beismerte a bűncselekményeket. „A bíróság döntését, amellyel 2025. október 14-én elítéltek, maradéktalanul tiszteletben tartom, és az ítélettel egyetértek. Tetteim helytelenségét és jogellenességét teljes mértékben tudatosítom” – mondta a bíróság előtt, majd hozzátette: „Büntetésemet két év két hónapig és 22 napig a legszigorúbb körülmények között töltöttem. Ennek pozitív nevelő hatása volt rám. Úgy gondolom, ez számomra elegendő büntetés volt ahhoz, hogy a jövőben elkerüljem bármilyen bűncselekmény elkövetését.” Az asszony azzal zárta beszédét, hogy nyugdíjából törleszti tartozásait, és kérte, a büntetés fennmaradó részét otthon tölthesse.
A Nyitrai Járásbíróság bírája, Vladimír Sopúch január 27-én végül nem látta szükségesnek, hogy Gyönyör Terézt a hátralévő három hónapra börtönbe küldje. A bíró ugyanakkor nyolc hónap próbaidőre bocsátotta a nőt, ami azt jelenti, ha ez idő alatt törvényt sért, le kell töltenie a büntetése fennmaradó részét.