HÍREK
A Rovatból

Felfestette az aszfaltra, hogy milyen messze van a Lázár Jánoshoz köthető kastély, a rendőrség előállította és házkutatást tartott nála

A kutyapárt azt írta, hogy az aktivistájuk együttműködött a rendőrséggel. Az ügy szerintük felháborító és ijesztő is.


Úgy látszik, Lázár Jánosnak szúrja a szemét, hogy makói passzivistánkkal szolidaritást vállalva az ország több pontján is tájékoztattuk az embereket, milyen messze van onnan a miniszter úr kastélya - írta vasárnapi Facebook-bejegyzésében a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.

Így tett a párt egyik budapesti aktivistája is, akit szombaton a rendőrök előállítottak, sőt még lakását is átkutatták és lefoglaltak egy festék sprayt. A kutyapárt azt is hozzátette, hogy az aktivistájuk természetesen együttműködött a rendőrséggel.

„Azt azért megjegyezzük, hogy bárki szabadon elmondhatja a politikai véleményét, legalábbis mi hiszünk ebben, azonban ellenünk tudatosan, vagy tudattalanul a rendőrséget használni, miközben sokkal komolyabb bűncselekmények történnek az országban, felháborító és ijesztő is”

- írták a bejegyzésben.

December 27-én egy helyi kutyapártos aktivista felfestette a batidai vadászkastélyhoz vezető út aszfaltjára, hogy merre található „Lázár János kastélya” és „Nernia”. A kastély hivatalosan egy céghez tartozik, amelyben Lázár résztulajdonos.

Az akció után a Lázárhoz köthető hódmezővásárhelyi Promenad24 cikket szentelt az amúgy a MÁV-nál dolgozó aktivistának, amelyben megjelentették a fényképét, az autója rendszámát, és még a pontos lakcímét is. Később Lázár János azt mondta, hogy a MÁV akár ki is rúghatta volna az aktivistát, de ezt az ő kérésére nem tették meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A kormány 5000 milliárdot költött rezsivédelemre, a pénz nagy része Putyinnál landolt a Népszava szerint
A pénz legnagyobb része az állami Magyar Villamos Művekhez (MVM) került, de jutott belőle más intézményeknek és cégeknek is.


Közel 5000 milliárd forintot utalt ki a költségvetésből az Orbán-kormány 2022 vége óta különböző cégeknek és intézményeknek „rezsivédelem” címén - számolta ki 64 kormányhatározat adatainak összesítése alapján a Népszava. A pénz legnagyobb része az állami Magyar Villamos Művekhez (MVM) került, de jutott belőle más intézményeknek és cégeknek is.

A Népszava számításai szerint 2022-ben 769 milliárd, 2023-ban 2400 milliárd, tavaly pedig 1300 milliárd forintot különítettek el „rezsivédelemre”. Az arányok érzékeltetésére: az állam honvédelemre és rendőrségre ennél kevesebbet költött, a családi pótlékra ennek csupán a fele, míg a kulturális kiadásokra ennek harmada jutott az elmúlt három évben.

A kormány 2022 közepén hozta létre a rezsivédelmi alapot az európai energiaár-emelkedés miatt a lakossági díjak „védelme” és az energiaár-emelkedés tompítása végett.

„A két, látszólag azonos cél különválasztása nem véletlen: a lakossági rezsit ugyanis a kormány éppenséggel nem a lakosság, hanem a háztartásoknak gázt és áramot értékesítő szolgáltató, az állami MVM folyamatos pénzügyi feltöltésével támogatta.

Ez papíron indokoltnak is tűnt: amíg ugyanis az MVM, a kormánypropaganda dacára, Vlagyimir Putyin vevőihez hasonlóan, az orosz gázt tőzsdei áron – vagy annál is drágábban – kapja, ugyanezért a mennyiségért, különösen a tőzsdék elszállásakor, a 2014-es, befagyasztott lakossági árakon csak a vételár töredéke folyik be hozzá” - jegyzi meg a Népszava.

Azt is hozzátették: a földgáz piaci ára 2022-ben éppen az orosz-ukrán háború hatására nőtt a 20–30-szorosára.

A Népszava szerint

„a rezsicsökkentést az Orbán-kormány valójában a magyar adófizetők ötezer milliárd forintjából tartotta fenn. Mi több, ennek az összegnek a nagy része megint csak Oroszországban kötött ki, ahol vélhetőleg Ukrajna elleni háborúra költötték”.

A rezsialapból kiosztott 4852 milliárd forint legnagyobb részét,

2437 milliárdot az MVM kapta „rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezése” címen. Tavaly 724 milliárdot, idén januárban pedig 375 milliárdot folyósítottak a vállalatnak.

A Népszava szerint az MVM az uniós figyelem miatt állítja, hogy a támogatást kizárólag energiabeszerzésre költi, de a cég az utóbbi években több százmilliárd forint osztalékot fizetett, külföldi cégeket vásárolt, és jelentős nyereséget mutatott ki.

A második legnagyobb támogatást, 831 milliárdot a távhőcégek kapták.

A lap szerint

„ennek az összegnek a jó része is az MVM-nél, aztán Vlagyimir Putyinnál kötött ki.”

A rezsialapból 38 milliárdot kapott a vasút, 16,5 milliárdot az egyházak, 9 milliárdot a nemzetgazdasági tárca cégei, és jutott 1-1 milliárd forint nemzetközi sporteseményekre, kormányzati kommunikációra és állami rendezvényekre is.

Az elmúlt években számos állami intézmény és szervezet is részesült a rezsialapból. Kapott belőle a Hungaroring, börtönök, titkosszolgálatok, rendvédelmi szervek, katonai sportegyesületek, iskolák és kórházak is. Az alapból 50 milliárd forintot költöttek arra a 2 milliárd euró értékű, 2022 augusztusában piaci csúcson vásárolt „különleges gázra”, amelyet azóta sem sikerült eladni veszteség nélkül.

Bár korábban a kormány arról beszélt, hogy a rezsialapból önkormányzatokat, egyházakat és civil szervezeteket is támogatnak, a kiosztott pénzek többsége állami intézményekhez került. Az MVM-en és a távhőcégeken kívüli kiadások túlnyomó része nem részletezett dologi költségekre ment el - jegyzi meg a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kúriát és borászatot vásárolt a honvédelmi miniszter a Balaton-felvidéken
Mindkettő Szalay-Bobrovniczky Kristóf családjának tulajdonában volt a második világháború előtt, így a miniszter gyakorlatilag visszavásárolta azokat.


Szalay-Bobrovniczky Kristóf kevesebb mint egy év alatt két nagy értékű ingatlant vásárolt meg. A 24.hu információi szerint

a honvédelmi miniszter megvásárolta a Badacsonytomaj és Káptalantóti határán fekvő Rizapusztán található, balatoni panorámás egykori Tölgyes Kúriát.

Az épületet az 1880-as években a miniszter dédapja, Szalay Bálint vásárolta meg, de a II. világháború után államosították. A család akkor két napot kapott arra, hogy egy lovaskocsira való holmival elhagyja a birtokot.

A kúria szomszédságában található a Nagy és Nagy Borászat, amelyet Szalay-Bobrovniczky 2024-ben vett meg.

A borászat honlapja szerint a területet 1885-ben Szalay Bálint vásárolta meg. A miniszter ezzel gyakorlatilag visszaszerezte a családja egykori birtokait.

Az ingatlanvásárlások pontos összegét nem hozták nyilvánosságra, de a cikk szerint értékük meghaladhatja az egymilliárd forintot.

A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya ezzel kapcsolatban annyit közölt: „Szalay-Bobrovniczky Kristóf vagyonnyilatkozatában minden kötelességének eleget tett, kérjük ennek tudomásul vételét.”

A honvédelmi miniszter vagyonnyilatkozatai alapján jelentős ingatlanvagyonnal és megtakarításokkal rendelkezik. A XII. kerületben két társasházi lakásban is felerészben tulajdonos, amelyek 102 és 85 négyzetméteresek. Ugyanitt egy 74 négyzetméteres lakás is a nevén van.

Ajándékba kapott egy badacsonytomaji házat szőlővel és udvarral. Fejér megyében, Tabajdon 2015-ben vásárolt egy több mint egy hektáros telket, három hektárnyi erdőt és egy másik, 4,25 hektáros erdőt. Gyulakeszin egy 0,67 hektáros szőlőnek és legelőnek negyedrészben tulajdonosa, Káptalantótiban pedig 2124 négyzetméternyi szőlőterülete van.

A vagyonnyilatkozat szerint Szalay-Bobrovniczky bankszámláján 1,067 milliárd forint van, devizaszámláján pedig 86,57 millió forintnak megfelelő összeg található. Értékpapírokban további 53 millió forintnyi vagyont tart.

A miniszter 2022 óta vezeti a Honvédelmi Minisztériumot. Kinevezése után kiszállt azokból a cégekből, amelyek a magyar kormánnyal üzleteltek, de a vagyonnyilatkozatai szerint továbbra is jelentős bevételei vannak. A legutóbbi, januárban leadott nyilatkozat szerint bruttó 942 millió forintot (nettó 801 millió forintot) vett fel osztalékelőlegként, és az egyik érdekeltségéből havi 49 millió forint jövedelme származik, ami éves szinten további 588 millió forintot jelent.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Egyeseknek el kellene dönteni, hogy kormányváltást szeretnének vagy nem
Magyar Péter arról is beszélt, hogy a Tisza Párt tavasszal „soha nem látott politikai akcióra” készül. Részleteket nem árult el, csak annyit mondott, hogy nem demonstráció lesz.


Magyar Péter az ATV Start műsorában beszélt a Tisza Párt hétvégi kongresszusáról és az arra érkezett reakciókról.

Hadházy Ákos bírálta, hogy a rendezvényen színpadra lépett Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök. A Tisza Párt elnöke erre úgy reagált:

„Egyeseknek el kellene dönteni, hogy ők kormányváltást szeretnének, vagy nem.”

Magyar Péter szerint méltatlan a kritika, és úgy véli, Ruszin-Szendi Romulusz is reagálni fog Hadházy szavaira.

Arra a kérdésre, hogy Ruszin-Szendi Romulusz korábbi pozíciója problémát jelenthet-e. Magyar Péter szerint nem, mert „helyettes államtitkárként is katona volt.” Hozzátette: „A Honvédelmi Minisztérium nem olyan, mint a Miniszterelnökség vagy a Rogán-féle kabinetiroda. Nem olyan régen még minden helyettes államtitkár szakértőnek számított. Ő katona volt, Benkő tábornok úr hívta oda, egy évig volt ott. Egész életében katona volt, 2014-ben az amerikai hadsereg szárazföldi akadémiáján végzett és mesterdiplomát szerzett, járt Irakban, szolgálta a hazáját Afganisztánban, és egyébként végigjárta az ukrán frontot.”

Az adásban szóba került az is, hogy a kongresszuson szereplő szakértők a továbbiakban a párt álláspontját fogják-e képviselni. Magyar Péter ezzel kapcsolatban azt mondta: nem teljesen, de „mostantól, mivel úgy fogják őket tekinteni, mint a Tisza arcai, vagy szakértői, egy szigorúbb nyilatkozati rend lesz.”

A beszélgetés során szó esett a „Út a börtönbe” programról is. Magyar Péter szerint ez azt jelenti, hogy ha kormányra kerülnek, független lesz az igazságszolgáltatás.

Azt is elmondta, hogy

szerinte nemcsak a miniszterelnök, hanem több ezer oligarcha, stróman és politikus is felelős az ország helyzetéért.

„Pontoson tudják, kik ezek az emberek, ahogyan azt is, hogy mit tettek” – fogalmazott.

Magyar Péter Menczer Tamás mondataira is reagált. A kongresszus után a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója azt mondta: „Azt hallom vacsora közben, hogy Magyar Péter elindítja az út a börtönbe programot. Hát majdnem félrenyeltem a falatot...Peti, az megvan, hogy te mész elől bennfentes kereskedés miatt, telefonlopás miatt, és a Diákhitelnél történt pénzügyi visszaélések miatt?”

Magyar Péter erre azt mondta, hogy nem látta a posztot, mert le van tiltva Menczer Facebook-oldaláról. Hangsúlyozta:

„Én soha nem követtem el bennfentes kereskedést, soha nem követtem el ezeket a bűncselekményeket.”

Azt is hozzátette, hogy semmilyen hatósági megkeresést nem kapott ezekkel az ügyekkel kapcsolatban.

Az ATV-ben Magyar Péter arról is beszélt, hogy a Tisza Párt tavasszal „soha nem látott politikai akcióra” készül. Részleteket nem árult el, csak annyit mondott, hogy nem demonstráció lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Egyhetes fokozott közúti ellenőrzés kezdődik hétfőtől
Európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés zajlik február 17. és 23. között Magyarország egész területén.


Egyhetes, európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés indul hétfőn, amely

Magyarországon is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki

- írja az MTI.

Az Országos Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint a ROADPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) éves ellenőrzési terve alapján a rendőrség február 17. és 23. között Magyarország egész területén a nehéz tehergépkocsik és autóbuszok fokozott közúti ellenőrzését végzi.

A ROADPOL Truck & Bus keretében elsősorban a vezetési és pihenőidővel, a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET: