HÍREK
A Rovatból

A kirúgott kölcseys tanárok inkább a Tanítanék Mozgalomnak adnák Magyar Péter támogatását

A pedagógusok szerint már összegyűlt a szükséges pénz közösségi adományokból. Azt kérik, inkább a civil oktatási mozgalmat segítse a Tisza Párt elnöke a felajánlással.
F. O. - szmo.hu
2025. június 01.



A Kölcsey Ferenc Gimnáziumból 2022 őszén elbocsátott tanárok arra kérik Magyar Pétert, hogy a számukra felajánlott támogatást inkább a Tanítanék Mozgalomnak juttassa el. A másodfokú bírósági döntés szerint nem kapnak kártérítést, sőt, többmilliós perköltség megfizetésére kötelezték őket.

A tanárok azonban közösségi adományokból már összegyűjtötték a szükséges összeget. Mint írják,

a Tanítanék Mozgalom május 29-i felhívására 24 órán belül több mint 1300 ember nyújtott segítséget, és nemcsak a teljes összeg gyűlt össze, hanem annál több is.

„Köszönjük Magyar Péternek és a TISZA Párt közösségének a szolidaritást, a kiállást és azt a nagylelkű felajánlást, hogy a Ludas Matyi Alapból fedeznék a másodfokú ítélet után ránk terhelt perköltséget!” – olvasható Törley Katalin Facebook-oldalán, ahol a tanárok közös nyilatkozata is megjelent.

A tanárok szerint az adománygyűjtés sikere „óriási és szívmelengető visszaigazolása annak, hogy az ügyünk nem csak rólunk szól, hanem sokak közös kiállása a jobb oktatásért, a gyerekeinkért és a nemzet jövőjéért.”

A közleményben hangsúlyozzák:

„arra kérjük Magyar Pétert, hogy a felajánlott összeget a Tanítanék Mozgalomnak juttassa el, ezzel támogatva azt a civil közösséget, amely egy évtizede következetesen dolgozik az igazságos és modern közoktatásért.”

Hozzáteszik: a mozgalom „mindazokat képviseli, akik ilyen változást szeretnének az oktatásban”, és „nyitott a közös gondolkodásra és minden olyan együttműködésre a TISZA Párttal is, amely az oktatás ügyét előreviszi.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor egész nap ünnepelteti magát, miközben gyermekek ellen elkövetett újabb bűncselekmény kapcsán várják a miniszterelnök megszólalását
A TISZA Párt vezetője felvetette: „Hogy tud felhőtlenül ünnepelni, miközben az egész ország döbbenten olvassa az eddigi egyik legsúlyosabb, gyermekek ellen elkövetett bűncselekmény egyre bővülő részleteit?”


Orbán Viktor szombaton egy családi fotót osztott meg magáról és édesanyjáról. Erre reagált Magyar Péter a közösségi oldalán.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Orbán Viktor egész nap ünnepel és ünnepelteti magát, miközben a magyarok egy gyermekek ellen elkövetett újabb tragikus, súlyos bűncselekmény sorozat kapcsán várnák a miniszterelnök megszólalását. Elvárnák továbbá az azonnali intézkedését és a felelősök megnevezését és elszámoltatását".

A politikus szerint "Orbán Viktornak azonnal számot kell adnia arról, hogy:

- miként vezethetett egy olyan ember egy fiatalokkal foglalkozó intézményt, aki ellen számos eljárás indult 2002 óta;

- miért zártak le a hatóságok korábban számtalan eljárást, köztük olyanokat is, amelyeket szexuális visszaélés miatt indítottak;

- az állítólagosan rendkívül szigorú átvilágítási eljárás után, hogy maradhatott az intézmény élén a most letartóztatott vezető;

- miért tüntették ki a fideszes politikusok többször azt az embert, aki ellen súlyos bűncselekmények miatt indult eljárás;

- a máskor oly gyorsan ülésező operatív törzsek és bizottságok, miért nem kerültek még összehívásra;

- miért nem válaszol a kormány egyetlen felmerült kérdésre sem;

- melyik luxus szállodába hordták 50-70 ezer forintért külföldi klienseknek a tönkretett magyar fiatalokat;

- miért nézték évekig tétlenül a magyar hatóságok, a gyermekvédelem és a kormány ezt az elképesztő bűncselekmény sorozatot;

- miért csak az Alaptörvénybe tudják beleírni, hogy a család és a gyermekek érdeke az első, a valóságban miért nem tudják megvédeni a kiszolgáltatott magyar gyerekeket;

- miért Ukrajnáról beszél hetek óta, miért nem a hazájában kormányoz;

- miért propagandára költi az állami milliárdokat, miért nem gyermekvédelemre".

Magyar felvetette egy kérdést: "Hogy tud felhőtlenül ünnepelni, miközben az egész ország döbbenten olvassa az eddigi egyik legsúlyosabb, gyermekek ellen elkövetett bűncselekmény egyre bővülő részleteit?"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Itt vannak az ötös lottó és a Joker számai, vannak akik nagyot nyertek
Nézd meg, hátha te is a szerencsések között vagy. A követekző héten is nagy összegekért lehet játszani.


A Szerencsejáték Zrt. közlése szerint az ötös lottó május 31-én kisorsolt nyerőszámai:

5, 8, 14, 72, 85

Ötös nem volt, a 4-esek 2 226 585 forintot, a 3-sok 16 780 forintot, a 2-sek 2 520 forintot érnek.

A következő héten várható nyereményösszeg (egy nyertes esetén): 2,767 milliárd Ft.

A Joker nyerőszáma: 682658.

Két telitalálat volt, nyereményük 109 663 440 Ft forint.

A következő héten várható nettó nyereményösszeg (egy nyertes esetén): 33 millió Ft.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bilincsben vitték el a Momentumos aktivistát egy felirat miatt
A Momentum közleményében azt írta, hogy az aktivista ezelőtt már négyszer is felírta ugyanezt az üzenetet, de akkor csak lemosták a táblát. Ez volt az ötödik alkalom, most viszont házkutatást tartottak nála.


„Csütörtökön Laci kollégámnál házkutatást tartottak, mert felfújta egy útjelző tábla hátoldalára Lentiben, hogy már másfél éve nem kezdenek semmit egy helyi útszűkítéssel” – jelentette be Tompos Márton, a Momentum elnöke.

A Momentum közleményében azt írta, hogy az aktivista ezelőtt már négyszer is felírta ugyanezt az üzenetet, de akkor csak lemosták a táblát. Ez volt az ötödik alkalom, most viszont házkutatást tartottak nála.

Ruzsics Milán, a párt zalai elnökségi tagja a Facebookon számolt be arról, hogy a házkutatás másnapján a rendőrök már bilincsben vitték el az aktivistát. Azt írta:

„Valaki utasította a rendőrséget erre? Valaki meggyőzte a főkapitány urat, hogy egy csekély értékű rongálás miatt erődemonstrációval, hajnali razziával, bilincseléssel kell fellépni? Mert valaki fél? Az igazságtól?”

Ruzsics ezt is hozzátette: „Lackó nem rongált – tiltakozott. Az ellen, hogy a hatalom semmibe veszi Lentit. Hogy a döntéshozók évek óta széttárt kézzel nézik a város káoszát. És amikor valaki végre felemeli a hangját, akkor jön a bilincs. Nem vicc: bilincs egy mondatért.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Eddig nem látott fotókon a pusztítás a parajdi sóbányában
A hét eleji heves esőzések után hirtelen megemelkedett a Korond-patak vízhozama, a hordalék pedig kiszakította a medret védő vízzáró fóliát. A víz nagyon gyorsan beömlött a bányába, és elöntötte a turisztikai szintet, valamint a Telegdy-bányarészt is.
Fotó: Meteoplus - szmo.hu
2025. június 01.



Eddig nem látott fotók kerültek nyilvánosságra a parajdi sóbányáról. A Meteoplus Facebook-oldalán megjelent képeken jól látszanak a vízzel feltöltött bányajáratok, valamint egy olyan tárna is, ahol egy beszakadt sótömb található. A Transtelex szerint ezek az első olyan felvételek, amelyek közelebbi képet adnak a károkról. A fotók alapján a bánya belső szerkezete már megindult.

A hét eleji heves esőzések után hirtelen megemelkedett a Korond-patak vízhozama, a hordalék pedig kiszakította a medret védő vízzáró fóliát. A víz nagyon gyorsan beömlött a bányába, és elöntötte a turisztikai szintet, valamint a Telegdy-bányarészt is. Kedden távozott az utolsó civil a helyszínről.

Több sótömb is leszakadt, a járatok pedig teljesen megteltek vízzel, ami azt mutatja, hogy elindult a só oldódása. A só nagyon gyorsan oldódik a vízben, emiatt a tartófalakból is kimosódhat, ez pedig meggyengítheti a szerkezetet.

Szombaton több romániai vezető politikus is ellátogatott Parajdra. A helyszínen járt Bogdan Ivan gazdasági, Tánczos Barna pénzügy- és Cseke Attila fejlesztési miniszter, valamint Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Nicușor Dan is. Az államelnök így fogalmazott: „ez egy olyan eset, amit meg lehetett volna előzni”. Arra kérte a miniszterelnököt, hogy a kormány ellenőrző testülete vizsgálja ki, kik a felelősek a történtekért. Azt is megígérte, hogy nem hagyják magukra azokat, akik eddig turizmusból és bányászatból éltek.

A Salrom Országos Sótársaság vezérigazgatója, Constantin Dan Dobrea is megjelent a bányánál. Ő is megerősítette, hogy a só valóban oldódik. Elmondta, hogy a víz sótartalma jelenleg körülbelül 160 gramm literenként, ami jóval alacsonyabb, mint a 300 gramm per literes érték, aminél a víz már nem tudna több sót oldani, és így nem roncsolná tovább a szerkezetet.

A Transtelex hozzátette, hogy a fotók – vagy legalábbis egy részük – akár egy korábbi állapotot is mutathatnak.

Jelenleg az sem biztos, hogy megmenthető-e a bánya. A víz kiszivattyúzását is csak akkor kezdhetik el, ha előbb sótalanítják, hogy környezetbarát módon tudják elvezetni. A helyi lakosok megélhetése is a fejleményeken múlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: