Több mint fél év után került elő egy amerikai lány, akinek még tavaly nyáron veszett nyoma. Susanna Morales 2022 júliusában tűnt el, a holttestét február 6-án találták meg a Georgia állambeli Atlantában, egy külvárosi erdőben.
hétfőn letartóztattak egy rendőrt, akit azzal vádolnak, hogy eltitkolta a 16 éves tinilány halálát.
A 22 éves Miles Bryant, a doraville-i rendőrség munkatársát már elbocsátották és le is tartóztatták:
a fiatal férfit Susana Morales halálának eltitkolásával, valamint egy bűncselekmény eltitkolásával vádolják.
A Gwinnett Megyei Rendőrfőkapitányság szerint Morales eltűnését 2022. július 26-án jelentette be a családja. Susanna az eltűnése napján még üzent egyet az anyjának 21 óra 40-kor, hogy hazafelé tart. Az okostelefonja adatai és a videófelvételek megerősítették, hogy a lány valamikor 22:07 és 22:21 között gyalogolt hazafelé, majd a telefonja utoljára 22:21-kor csörgött. Ezután a telefont kikapcsolták vagy lemerült az akkumulátora.
2023. február 6-án aztán valaki bejelentést tett a rendőrségen, hogy holttestre bukkant az erdőben Atlanta külvárosában. Néhány nappal később megállapították, hogy az emberi maradványok Susanna Moraleshez tartoznak.
Susanna testvére, Jasmine Morales egy tévéinterjúban elmondta, hogy megdöbbentek, amikor megtudták, hogy egy rendőrt vádolnak a lány meggyilkolásával.
„Sokkolt ez a hír, fel kellett dolgoznom. Azt kérdeztem: micsoda? Ez megmagyarázza, hogy miért tartott olyan sokáig, hogy válaszokat kapjunk. Egy rendőrről van szó. Gondolom tudják, hogyan kell elrejteni a nyomaikat”
- mondta.
A helyi rendőrség közleményében közölte, hogy teljes mértékben együttműködik a Bryant elleni nyomozásban. Azt is írták, hogy imádkoznak Susana Morales családjáért és barátaiért, valamint mindenki másért, akit ez a tragédia érintett.
Több mint fél év után került elő egy amerikai lány, akinek még tavaly nyáron veszett nyoma. Susanna Morales 2022 júliusában tűnt el, a holttestét február 6-án találták meg a Georgia állambeli Atlantában, egy külvárosi erdőben.
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.
A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.
A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.
Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.
A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.
Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.
A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.
Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.
A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.
A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.
A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.
A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megdöbbentő fotók: megmutatták, hol bujkált a férfi, aki három gyerekével együtt tűnt el évekkel korábban, majd egy tűzharcban meghalt
Az új-zélandi apát a rendőrök lőtték le, miután tűzpárbajba keveredtek. A hatóságok szerint a gyerekek olyan dolgokat láttak és tapasztaltak, amiket az országban élő gyerekeknek nem szabadna.
A hatóságok a napokban közölték az első fotókat arról a táborhelyről, ahol egy új-zélandi apa évekig bujkált három gyermekével. A rendőrség itt találta meg a gyerekek közül kettőt, körülbelül 12 órával azután, hogy apjuk, Tom Phillips tűzharcban életét vesztette – írja a BBC.
A rendőrök a gyerekeket a harmadik testvér segítségével találták meg, aki szintén az apjával volt a lövöldözés idején. A táborhelyet sűrű növényzet vette körül, és a helyszínen több lőfegyvert, lőszereket és két quadot is lefoglaltak. A járművek a fák között parkoltak, a sátor közelében.
Phillips még 2021 karácsonya előtt tűnt el a három gyermekével – a nyolcéves Jaydával, a hétéves Maverickkel és az ötéves Emberrel –, miután elveszítette a felügyeleti jogot. Azóta rejtőztek a hatóságok elől.
Hétfőn reggel a rendőrség bejelentést kapott egy betörési kísérletről egy mezőgazdasági bolt környékén, Piopio településen.
A helyszínen tűzharc tört ki, egy rendőr súlyosan megsérült. A hatóságok szerint biztos, hogy Phillips szándékosan támadt a rendőrre. A férfi a helyszínen meghalt.
Phillips egy nagy teljesítményű puskával lőtt rá a rendőrre, aki több műtéten is átesett. A rendőrség szerint hosszú időbe telik, mire teljesen felépül.
A rendőrök majdnem fél napig kutattak a gyerekek után, mire megtalálták őket a helyszínen. A gyerekek jelenleg hatósági felügyelet alatt állnak. A rendőrség közlése szerint „jól vannak”, de időbe telik, mire felépülnek a megpróbáltatások után. Richard Chambers rendőrfőkapitány a sajtónak azt mondta:
„Olyan dolgokat láttak és tapasztaltak, amiket az országban élő gyerekeknek nem szabadna”.
Hozzátette, hogy az apa „nem törődött” a gyerekek biztonságával, és „szó szerint veszélybe sodorta őket”.
Mark Mitchell rendőrminiszter arról beszélt: „Elsődleges célunk, hogy gondoskodjunk ezekről a gyerekekről.” Warwick Morehu, az új-zélandi Gyermekügyi Minisztérium munkatársa azt mondta: „Ezek a gyerekek minden szükséges segítséget megkapnak, ameddig csak szükségük van rá.”
A rendőrség továbbra is vizsgálja, hogyan tudtak ilyen hosszú ideig rejtve maradni, annak ellenére, hogy több bejelentés is érkezett arról, hogy látták a férfit. Arra is keresik a választ, hogyan jutott fegyverekhez. A hatóságok szerint az is kérdés, hogyan sikerült éveken át elkerülni az elfogását, miközben országos szintű körözés volt érvényben.
A helyi RNZ rádió megszólaltatta a gyerekek édesanyját is, aki úgy fogalmazott:
„Nagy megkönnyebbülést” érzett, hogy „ez a megpróbáltatás véget ért”, és azt mondta, gyermekei „közel négy éven át, minden egyes nap” hiányoztak neki. Nyilatkozatát így zárta: „Szomorúan tapasztaljuk, hogy alakultak a mai események”.