KULT

A Fekete özvegy egyáltalán nem emlékezetes film, de Budapestet jó látni benne

„Amint kiléptem a moziteremből, elfelejtettem mindent, amit láttam” – írja szerzőnk. Kritikánk a Marvel új blockbusteréről.


2010-ben az Iron Man 2-ben ismerkedhettünk meg Scarlett Johansson karakterével, a Fekete Özveggyel. Sajnos 11 évet kellett várni az önálló mozira, amelyben részletesen bemutatják a múltját, titkait, és választ kaphatunk a legfontosabb kérdésre, mely a Bosszúállók óta mindenkit foglalkoztat: hogy mi is történt Budapesten.

A 2021-es Fekete özvegy film egy hatalmas kihagyott ziccer. A kémfilmek klasszikus hollywoodi termékek, saját ritmussal, stílussal és hangulattal.

Filmünk az első 40 percben megpróbálja ezt a hangulatot felépíteni,

majd felborítja az egészet egy Roger Moore-i James Bond történettel és Halálos irambanokat idéző fizikával.

A film lehetett volna sokkal jobb is, minden alapanyag megvolt hozzá: Scarlett Johansson, Florence Pugh, Rachel Weisz, David Harbour, és amit ők képviseltek a filmben. Ms. Pugh és Mr. Harbour kiemelkedők a szerepükben, előbbi eszméletlen kemény, utóbbi vicces próbál lenni.

A kémia a színészek között nagyon jó, de elvesztegetett szinte minden pozitív pillanata.

Kihozta mindenki a maximumot a karakteréből. Látszott, hogy a színészek élvezték a forgatást, de amit az írók elkövettek ebben a forgatókönyvnek nevezett katyvaszban, az a Marvel korábbi műveit idézi – és nem jobbakat (Thor 1-2, Captain Marvel).

A forgatókönyv rengeteg sebből vérzik, szinte csak probléma van vele,

érezni, hogy a stúdió sok helyen beleszólt a forgatásba. Cate Shortland rendező amit tudott, valószínűleg megtett azért, hogy a Fekete özvegy jó film legyen, de sajnos nem sikerült. Egy közepesen gyenge alkotás lett ScarJo második budapesti kalandja. Amúgy a budapesti részek kb. 2 akciójelenetet és 20 perc játékidőt jelentenek a filmben, nem sok, de ez is valami, és végre Budapestet játszhatja fővárosunk, nem Berlint vagy Prágát. Jó volt hallani a feliratos változat hátterében a magyar mondatokat egy-egy statiszta szájából.

A történet kb. 40 perc alatt jutott el arra a pontra, hogy az egyszerű néző is megérti, mi miért zajlik itt. Ez az első 40 perc a film legjobb része, ami ezután következik, az egy bugyuta összevisszaság, amit videojátékokban fogadnék el maximum történet címszó alatt. Miután kiderül, mi miért történik, az egész cselekményt előre ki lehet találni.

Minden esemény előre tudható és hamar unalmassá válik

– a két óra tíz perces játékidő pedig sokkal hosszabbnak tűnik. Elvesztegetett lehetőség az egész, még talán az a legizgalmasabb rész, amikor Natasha és Yelena arról beszélgetnek, mi történt anno Budapesten.

Apropó, ennyire gyönyörűen külföldi színész szerintem nem mondta még ki fővárosunk nevét, mint Scarlett Johansson.

Látszik, hogy figyeltek a részletekre.

A legnagyobb meglepetés az egész filmben az volt, hogy a csúcsforgalom idején a rakparton 100 km/h-ás sebességgel tudtak száguldozni, a szokásos dugóban araszolás helyett.

De jó volt látni egy 20 perc erejéig fővárosunkat egy igazi blockbusterben:

a 62-es villamost, vagy a Keletit, a tipikus magyar bérházakat, aztán az ott kitörő akciót. Igaz, láttunk már ilyet az Atomszőkében vagy a Kém-ben, (egyébként előbbiben a harcjelenetek is sokkal jobbak voltak, mint jelen filmünkben), de azért jó érzéssel tölti el a magyar nézőt. Minden harcjelenetben gyorsan vágott „jaj csak a kaszkadőr ne nagyon látszódjon a felvételeken” típusú akciókat láthattunk. Mindenről lerí a CGI, tudom, manapság ritkák a praktikai effektek, de egy kémfilmből nekem nagyon hiányoznak.

Nem vártam semmi maradandót egy Marvel akciófilmtől, ezt pedig tökéletesen teljesítette a film: egyáltalán nem emlékezetes.

Pedig én alapvetően a zsáner rajongói közé tartozom, mind a kémfilmek, mind a szuperhősfilmek a kedvenceim közé sorolhatók.

Amint kiléptem a moziteremből, elfelejtettem mindent, amit láttam. Feledhető, kissé kellemetlen és felesleges film lett a Fekete özvegy. Főleg a család gondolatán van a hangsúly, ami nem lenne probléma, a kezdés nagyon hangulatos, de

a végére olyan lesz, mint egy gyenge Halálos iramban rész, béna Marvel humorral.

Minden második mondat „a család”, és mindenki minden robbanást túlél. Nem viccelek, karakterek arcukon lévő sebekkel megússzák azt, hogy rájuk robbantanak egy 5 emeletes épületet, és itt nem szuperkatonákról, vagy asgardi istenekről van szó. Pedig meglepő módon, még véres is a film – már a Marvel szintjéhez képest, de még a 16-os korhatárbesorolással se tudnak mit

kezdeni, hogy komolyabb legyen a film. Minden feszült pillanatra jut egy-két béna, oda nem illő poén.

Az egész film szürke, és kissé esetlenül van fényképezve. Nagyon nehéz ennyi szép és tehetséges embert ennyire rondán és jellegtelenül bemutatni… hatalmas teljesítmény a fényképész részéről. A főgonosz rettenetesen unalmas, a hozzá kapcsolódó csavar pedig totál érdektelen és röhejes. Az említett mesebeli fizikának köszönhetően a gonosz néhol inkább vicces, mint egy elpusztíthatatlan Terminator. Amíg a párbeszédes részek valamennyire működnek a főszereplők között, az akció annyira nem működik a jók és a rosszak között.

Kicsit lassúcska, kicsit butácska, de legalább valamennyire a mi filmünk a Fekete özvegy.

Jószívvel ajánlani nem tudom, Marvel rajongóknak is csak módjával, de nem nézhetetlen darab: középszerű és kihagyott ziccer – ezek jutnak eszembe a film megnézése után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Kalmár Tibor
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.


93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Gyökössy Zsolt
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.


Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.


Link másolása
KÖVESS MINKET: