HÍREK
A Rovatból

„Fejezzék be a cirkuszolást” – így reagált a CÖF arra, hogy egy világhírű punkzenekar szerint engedély nélkül ellopták a fotójukat

A kormányközeli szervezet szerint mások korábban is felhasználták már a Dead Kennedys ikonikus fotóját, amivel az együttesnek akkor semmi baja nem volt.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, kiderült, hogy a kormányközeli Civil Összefogás Fórum (CÖF) a Dead Kennedys punkegyüttes képét használta fel legújabb, Megvették őket kilóra elnevezésű plakátkampányukhoz. Ezeken a képeken az ellenzék szereplői láthatók, akiknek nyakkendője és az ingükön látható S betű együtt egy dollárjelet alkot – egyértelműen utalva az előszeretettel hangoztatott „dollárbaloldal” elnevezésre. Csakhogy a kompozíció nem saját ötlet, hanem a San Franciscó-i banda egy korábbi performansza, ráadásul kiderült, hogy az együttes nem adott engedélyt a kép felhasználására.

A CÖF most sajátos magyarázkodásba kezdett a képpel kapcsolatban, állítva, hogy korábban más is felhasználta már az ominózus képet, minden különösebb következmény nélkül.

A szervezet egy 2022-es Guardian-cikkre hivatkozik (nemes egyszerűséggel lebaloldalizva a brit lapot), amiben beszámolnak arról, hogy a legendás képet korábban egy Steve Lacy nevű fiatal kaliforniai rapper-dalszerző is felhasználta már. Mint írják, akkor „a kommentelők végső ítélete az volt, hogy a fekete előadóművész inspirálódott és tisztelgett a punk zenekar motívuma előtt”. „Amikor egy amerikai rapper másolta a Dead Kennedyst, nem voltak olyan érzékenyek” – írja a CÖF.

A végső konklúziójuk sem marad el:

„Mindezek alapján kérjük az érintetteket, hogy fejezzék be a cirkuszolást és beszéljenek arról, a 2022. évi országgyűlési választási kampányt már külföldről közvetlenül érkező pénzekkel próbálta a baloldal befolyásolni, és ezt támasztotta alá az egységes baloldali ellenzék támogatásait feltáró nemzetbiztonsági vizsgálat is.”

A Telex megjegyzi, hogy a The Guardian cikke szerint a kaliforniai zenész a megjelenésével és a zenéjével is tudatosan tisztelgett az olyan „nagyok” előtt, mint Prince, a Dead Kennedys, Stevie Wonder, Rick James és Jimi Hendrix. Ezzel szemben a magyar baloldali politikusok fejét egyértelműen a Dead Kennedys által hordott ingekre retusálták, ráadásul a CÖF engedély nélkül használt fel egy képet aktuálpolitikai célokra.

Ahogyan azt korábban megírtuk, az együttes azt mondta: „NEM, egyáltalán nem adtunk engedélyt arra, hogy ez a kísérteties wannabe diktátor Orbán vagy a pártja ezt felhasználja”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: Így gyülekeztek az emberek Magyar Péter győri beszéde előtt
A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta Magyar Péter elnök.


Politikai erődemonstráció helyszíne Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök egy zárt körű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vett részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.

Ahogy már írtunk róla, az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel

A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta korábban Magyar Péter elnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Itt nézheted élőben Magyar Péter beszédét
A Tisza Párt rendezvényéről sem maradnak le azok, akik nem tudtak elutazni Győrbe. Már elkezdődött az élő közvetítés.


Magyar Péter győri beszédét a Kontroll YouTube-csatornáján élőben közvetítik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Mivel sem az ukránok, sem az oroszok nem akarnak békét, ezért a nagyhatalmakat kell rávenni, hogy bírják rá a feleket a békekötésre
A miniszterelnök szerint Ukrajnával könnyebb dolguk van a nagyhatalmaknak, mint az oroszokkal. Szerinte Ukrajna megszűnt szuverén országnak lenni, Ukrajna azért van, mert a nyugatiak akarják, hogy legyen.


Orbán Viktor a Digitális Polgári Kör győri találkozóján úgy fogalmazott: a 2010 óta elvégzett munka esélyt ad arra, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, de neki magának is „össze kell szednie magát”.

„Van némi önbizalomhiányom a saját szakmámban, ahogy feltételezhetően mindenkinek, de

ha hiszünk abban, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek, és nem feledkezünk bele a saját sikereinkbe, akkor olyan dolgok is kisülhetnek ebből, mint az, hogy az ember az amerikai elnök mellett ül”

– mondta a miniszterelnök.

Orbán szerint a legfontosabb kérdés, hogy a háborúzó felek akarnak-e békét, és erre a válasz az, hogy nem. „Én voltam mindegyiknél” – emlékeztetett arra, hogy tavaly Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalt.

„Mivel sem az ukránok, sem az oroszok nem akarnak békét, ezért a nagyhatalmakat kell rávenni, hogy bírják rá a feleket a békekötésre.

Ukrajnával könnyebb dolguk van, mert Ukrajna megszűnt szuverén országnak lenni, Ukrajna azért van, mert a nyugatiak akarják, hogy legyen.

Az ukránok ukránok 2022-ben angolszász nyomásra nem kötöttek békét az oroszokkal Isztambulban, ami csak felpaprikázta az oroszokat. Most az a feladat, hogy rávegyék valahogy az oroszokat arra, hogy mégis hajlandók legyenek békét kötni, de nehéz ügy ez, mert Moszkva szerint az idő nekik dolgozik” – mondta Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Győrben: Kitől fél, miniszterelnök úr? A mélyszegénységben élő gyerekektől?
A Tisza Párt elnöke szerint „mi magyarok gyászoljuk az elmúlt húsz évet, az elszalasztott lehetőséget, Orbán Viktor lett a mi gyászhuszárunk”.


Tanács Zoltán és Forsthoffer Ágnes után megérkezett a párt elnöke, Magyar Péter is a színpadra a Tisza Párt győri nagygyűlésén. Az elnököt beszéde elején egy férfi a tömegből hazaárulózta. Magyart ez nem zavarta meg, többször is azt mondta: „Köszöntjük a digitális harcost!”

„Nézzetek körbe, mi vagyunk a többség. A csendes, békés, de nagyon határozott többség” – kezdte Magyar Péter. - Önként jöttek, „szívvel, lélekkel a szabad Magyarországért, a gyerekeink és unokáink biztonságos és szebb jövőjéért. Itt vagyunk Győrben, ennek a csodálatos városnak ezen gyönyörű terén együtt, dacolva a hideggel és az egyre elkeseredettebb digitális harcosokkal, mosolyogva a tegnap felszerelt kamerákba. Nem bújunk kordonok mögé, mint a Fidesz, és nem előre megszervezett közönség előtt lépünk színpadra.

A politikus a folytatásban többször is feltette a kérdést: kitől fél, miniszterelnök úr? A mélyszegénységben élő éhező gyerekektől? Az ápolóktól? A vasutasoktól? Az utasoktól?

- sorolta azokat a társadalmi rétegeket, akik véleménye szerint nem lehetnek elégedettek a mostani helyzetükkel.

„A fekete a gyász színe. Mi magyarok gyászoljuk az elmúlt húsz évet, az elszalasztott lehetőséget, Orbán Viktor lett a mi gyászhuszárunk" - fogalmazott Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk