A vállalatoknak már most célszerű részletesen felmérniük, melyik munkavállalójuk hol tart az idei szabadságkeretének felhasználásában, és nyári időszakban célszerű legalább az időarányos szabadságot kiadniuk. Különösen azokban a szektorokban érdemes erre nagy figyelmet fordítani, ahol a munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeretek mellett kell megoldani a működést – figyelmeztet a Trenkwalder munkaerőpiaci szolgáltató.
A Munka Törvénykönyve (Mt.) főszabálya szerint a szabadságot – az apasági szabadságot és a szülői szabadságot kivéve – az esedékességének évében kell kiadni. Ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot, jogszabályt sért: csupán az életkor alapján járó (a kortól függően 1-10 napnyi) pótszabadság vihető át – külön megállapodás alapján – az esedékesség évét követő 12 hónapra.
A szolgáltatócég közleménye szerint
az idei tapasztalatok is azt mutatják, hogy főként azoknak a kisebb vállalkozásoknak jelent nagyobb terhet az időarányos szabadság kiadása, amelyek az alacsonyabb létszám miatt eleve nehezebben képesek megoldani a szabadságra küldött dolgozók helyettesítését.
Akár nagyobb vállalatok számára is problémát okozhatnak az év utolsó időszakában a „bent ragadt” szabadságok, különösen az olyan területeken (kereskedelem, szállítmányozás, stb.), amelyeknek csúcsszezonja éppen erre az időszakára esik.
Tekintettel arra, hogy a munkavállalók többsége hagyományosan a nyári szabadságolást preferálja, a szabadságok átgondolt tervezése során
célszerű az éves szabadságkeret minél nagyobb mértékű felhasználására törekedni ebben az időszakban.
A szabadság időpontjának meghatározásában a jogszabály a munkáltató számára biztosít nagyobb mozgásteret: a munkavállaló a szabadságkeretéből mindössze 7 munkanapról rendelkezhet szabadon. Ugyanakkor mindkét fél érdeke, hogy a többi szabadnap is egyeztetett módon, mindkét fél igényeit figyelembe véve legyen kiadva, amire kellő időben történő tervezéssel nagyobb a felek lehetősége.
A szabadságolás rugalmasságát korlátozó fontos szabály, hogy a szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell, a munkavállalónak pedig a szabadságra vonatkozó igényét szintén legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie.
Az alapszabadság 7 munkanapján felül továbbá – 2024-től új szabályként – a gyermekek után járó pótszabadságokat, valamint a szülői szabadságot is a munkavállaló kérésének megfelelő időben kell kiadnia a munkáltatónak, amennyiben azt a munkavállaló legalább 15 nappal az adott szabadság előtt jelezte felé.
Ha a munkavállaló az év során valamilyen okból mégsem tudta felhasználni a neki járó szabadságkeretet, annak kiadását a munkaviszony tartama alatt később is követelheti. A szabadság pénzben ekkor sem váltható meg, arra csupán a munkaviszony megszűnése esetén kerülhet sor.
A vállalatoknak már most célszerű részletesen felmérniük, melyik munkavállalójuk hol tart az idei szabadságkeretének felhasználásában, és nyári időszakban célszerű legalább az időarányos szabadságot kiadniuk. Különösen azokban a szektorokban érdemes erre nagy figyelmet fordítani, ahol a munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeretek mellett kell megoldani a működést – figyelmeztet a Trenkwalder munkaerőpiaci szolgáltató.
A Munka Törvénykönyve (Mt.) főszabálya szerint a szabadságot – az apasági szabadságot és a szülői szabadságot kivéve – az esedékességének évében kell kiadni. Ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot, jogszabályt sért: csupán az életkor alapján járó (a kortól függően 1-10 napnyi) pótszabadság vihető át – külön megállapodás alapján – az esedékesség évét követő 12 hónapra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Reagált a Fehér Ház arra, hogy tényleg Budapestet nézték-e ki a Trump-Putyin-Zelenszkij csúcstalálkozó helyszínének
A kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy
„egyetlen helyet sem tud cáfolni, sem megerősíteni”.
Egy másik kérdés válaszolva Karoline Leavitt azt mondta, hogy „sok opcióról egyeztetnek” az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei, a két oldal, azaz Ukrajna és Oroszország képviselőivel.
Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elhangzott javaslatára, miszerint Moszkva is helyet adhatna egy magas szintű találkozónak, a fehér házi sajtótitkár úgy reagált, hogy
nem fogja „kiteregetni” Trump elnök és Putyin elnök magánbeszélgetésének tartalmát, azon kívül, amiről maga az amerikai elnök beszámolt.
Karoline Leavitt megjegyezte, hogy a kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.
Az amerikai médiumok közül a CBS jelentette meg azt az értesülést kedden, fehér házi forrásokra hivatkozva, miszerint egy lehetséges orosz-ukrán-amerikai elnöki találkozó helyeként az amerikai elnöki hivatal a magyar fővárost szeretné, az előkészítésen pedig már dolgozik az elnök biztonságáért felelős szolgálat.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Geszti Péter is reagált a magyar előadókat listázó Deutsch Tamásnak
A zenész szerint közönségében kormánypártiak és nem kormánypártiak is helyet kapnak. Hozzátette azt is, hogy a színpadon inkább iróniát használ, nem politikai üzeneteket.
Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.
A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.
„Megtiszteltetés abban a klubban szerepelni, ahol ilyen nevek közt szerepelhetek. Egyébként pedig természetesen ez is egy butaság, hát az én koncertjeimen soha nem hangzott el ilyen skandálás. Nem is fog valószínűleg. Nem is ez a cél.”
Az énekes-dalszerző az interjúban kiemelte azt is, hogy a koncertjein inkább ironikus megjegyzések szoktak elhangzani:
„Inkább ironikus megjegyzéseket szoktam csak tenni. És hogyha éppen nem ez a rezsim lenne, hanem valamelyik másik, ami esetleg mondjuk visszaél a hatalmával, ugyanígy megtenném ezeket a megjegyzéseket. De soha nem volt cél az, hogy az ember hergeljen bárkit is. Ez nem jellemző az én egész életemre sem” – fogalmazott.
Hozzátette, hogy szerinte a közönség soraiban kormánypárti és nem kormánypárti szavazók is helyet kaphatnak.
„Pont az a lényeg, hogy nem szabad hagyni a politikának, hogy behúzzon minket olyan dialógusokba és olyan terekbe, olyan lápi mocsárba, ahol egyébként nincs dolgunk.”
Deutsch Tamás a posztban azokat a magyar előadókat gyűjtötte össze, akik szerinte az elmúlt 35 évben kivették a részüket a „mocskos Fidesz” skandálásából.
Geszti néhány nappal az interjú előtt Hódmezővásárhelyen lépett fel, ahol a színpadon Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel kapcsolatban is elhangzottak ironikus megjegyzések.
Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.
A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter augusztus 20-án Pannonhalmán, a „Szent István nyomában” című rendezvényen hirdette meg a Tisza Párt 10 pontos Szent István-programját. A politikus beszédében elmondta, hogy a terv nem négy évre, hanem egy nemzedékre szól, és minden pont mögé forrást, határidőt és felelőst rendelnek. Hozzátette, hogy a program végrehajtását a kormány megalakulásának első napjától kezdve nyilvánosan, negyedéves bontásban teszik követhetővé, derül ki a 444 összefoglalójából.
A program szerint 2035-ig megállítanák a népességfogyást, és azt célozzák, hogy 2050-től ismét tízmillió fölé emelkedjen a magyarság létszáma.
A születéskor várható élettartamot 80 évre növelnék, a tömeges elvándorlást pedig 2030-ig állítanák meg.
A „Vár a hazád!” program keretében nyolc év alatt kétszázezer magyar hazatérését szeretnék elérni.
Emellett tíz falunként egymilliárd forintos közösségi fejlesztési keretet adnának.
Az elképzelések között szerepel, hogy 2035-ig minden régióban épüljön egy 21. századi szuperkórház.
Az oktatás pedig Klebelsberg Kunó szellemében visszakerüljön a közép-európai régió élére.
A megújuló energia arányát 2040-ig megdupláznák, 2035-ig pedig megszüntetnék az orosz energiafüggőséget.
A kritikus aszályhelyzet azonnali kezelését is bejelentette.
2030-ra a levegőszennyezést az év 95 százalékában az egészségügyi határérték alá szorítanák.
Visszaadnák az önkormányzatok szabadságát, függetlenségét, hatásköreit és forrásait is.
A politikus szerint a jövő nemcsak Budapesten és a megyeszékhelyeken dől el, hanem azon is áll, hogy a legkisebb falvakban megmarad-e az óvoda, a bolt, a háziorvos, a közösségi tér, a buszjárat, a tiszta levegő, az ivóvíz, az internet és a remény.
A programot Magyar Szent István ígéreteivel állította párhuzamba. Felidézte, hogy első királyunk templomot és iskolát, megyét és szervezetet, hidat és várost épített. „Mi ma azt mondjuk: építs kórházat, és mellé alapellátást; építs iskolát, és mellé tanári megbecsülést; építs víztározót, és mellé talajvédelmet; építs naperőművet, és mellé tárolókapacitást; építs önkormányzatot, és mellé szabadságot.”
Azt mondta, ha megvalósítják a 10 pontos tervet, akkor Magyarország nemcsak túlélni, hanem gyarapodni is fog.
„Nemcsak múltja, hanem jövője is lesz Európában. Mert mi nem Európa peremén akarunk álldogálni, hanem Európa szívéhez akarunk tartozni – úgy, ahogy Szent István is akarta.”
Beszédében egyszer sem említette Orbán Viktort vagy a Fideszt. Ehelyett a megbékélés fontosságáról beszélt: „Nem az a dolgunk, hogy gyűlöletet növesszünk a szívekben, hanem az, hogy rendet tegyünk a fejekben. Nem azért mondjuk ki, mi romlott el, hogy valakit megalázzunk, hanem hogy mindent helyreállítsunk. A magyar a bajban nem szavakat, hanem kezeket keres. A magyar nem fél a munkától, csak attól, hogy nem látja értelmét. Mutassunk értelmet, adjunk értelmet – és meg fog jönni a munkakedv.”
Közvetett módon azonban a Fideszre is utalt. A NER-ről és a valóságról szóló mondatai nagy tapsot kaptak.
„Aki Magyarországon kormányoz, az nem uralkodhat a népen. A hatalom nem kiváltság, hanem munka; nem zsákmány, hanem számonkérhető szolgálat. A kényes kérdésekre egyértelmű válaszokat kell adni: amikor a közpénz magánpénzzé válik, az nem a tehetség jele, hanem bűn. Amikor a keleti függőségből erényt faragunk, az nem okosság, hanem árulás. Amikor a kultúrát megosztásra használjuk, az nem ízlés, hanem méltatlanság. Aki Magyarországot szereti, annak az ország valódi szükségleteit kell szolgálnia. Minden rendszer fennmarad, amíg a valóság megkíméli; a valóság azonban előbb-utóbb benyit a díszterembe, a palotákba és az uradalmi birtokokba is. És amikor benyit, akkor számonkér.”
Magyar Péter tavaly is tartott augusztus 20-i rendezvényt, akkor a Margitszigeten Tisza-pikniket szervezett. Orbán Viktor legutóbb öt éve mondott ünnepi beszédet ezen a napon, korábban azonban többször is főszereplője volt az állami megemlékezéseknek.
Magyar Péter augusztus 20-án Pannonhalmán, a „Szent István nyomában” című rendezvényen hirdette meg a Tisza Párt 10 pontos Szent István-programját. A politikus beszédében elmondta, hogy a terv nem négy évre, hanem egy nemzedékre szól, és minden pont mögé forrást, határidőt és felelőst rendelnek. Hozzátette, hogy a program végrehajtását a kormány megalakulásának első napjától kezdve nyilvánosan, negyedéves bontásban teszik követhetővé, derül ki a 444 összefoglalójából.
A program szerint 2035-ig megállítanák a népességfogyást, és azt célozzák, hogy 2050-től ismét tízmillió fölé emelkedjen a magyarság létszáma.
A születéskor várható élettartamot 80 évre növelnék, a tömeges elvándorlást pedig 2030-ig állítanák meg.
A „Vár a hazád!” program keretében nyolc év alatt kétszázezer magyar hazatérését szeretnék elérni.
Emellett tíz falunként egymilliárd forintos közösségi fejlesztési keretet adnának.
Az elképzelések között szerepel, hogy 2035-ig minden régióban épüljön egy 21. századi szuperkórház.
Az oktatás pedig Klebelsberg Kunó szellemében visszakerüljön a közép-európai régió élére.
A megújuló energia arányát 2040-ig megdupláznák, 2035-ig pedig megszüntetnék az orosz energiafüggőséget.
A kritikus aszályhelyzet azonnali kezelését is bejelentette.
2030-ra a levegőszennyezést az év 95 százalékában az egészségügyi határérték alá szorítanák.
Visszaadnák az önkormányzatok szabadságát, függetlenségét, hatásköreit és forrásait is.
A politikus szerint a jövő nemcsak Budapesten és a megyeszékhelyeken dől el, hanem azon is áll, hogy a legkisebb falvakban megmarad-e az óvoda, a bolt, a háziorvos, a közösségi tér, a buszjárat, a tiszta levegő, az ivóvíz, az internet és a remény.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában, írja az MTI.
A Magyar Szent István Rendet évről évre Magyarország legmagasabb rangú elismeréseként adjuk át, az idei évben pedig a magyar űrhajózás két kiválóságának szeretnénk kifejezni, hogy teljesítményükkel nemcsak az űrkutatás históriájába és a világ tudománytörténetébe, hanem a magyarság szívébe is beírták a nevüket
- emelte ki az államfő.
Ahogyan sportolóink sikerei, feltalálóink világszenzációi is minden magyar öröme és büszkesége, úgy a mai nap kitüntetettjeinek fantasztikus űrmisszióit is méltán övezi magyarok millióinak nagyrabecsülése - hangsúlyozta az államfő.