News here

HÍREK

„Ez az M1, nem egy kupleráj” – a Kétfarkú Kutya Párt szimpatizánsa a köztévében öt percig a feleségével telefonált

Tóth Imre, azaz Bruti – aki egyébként humorista – igazi stand-up műsort vitt az M1 stúdiójába.

Link másolása

Az országgyűlési választáson országos listát állító pártok lehetőséget kaptak, hogy öt percben ismertessék programjukat a köztévében. Először 2018-ban mutatkozott be a Kutyapárt az M1 stúdiójában, a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében. Akkor csirkejelmezbe öltözve kotkodácsolta végig az öt percet a párt jelöltje.

Idén a párt egykori zuglói jelöltjét küldte a párt, Tóth Imrét, aki ugyan nem viselt jelmezt, de stand-up-szerű műsort adott elő. Az öt perc elején teljesen megszokott módon vezette fel a beszédét, megköszönte, hogy itt lehet és szívhatja „a szabadság levegőjét”.

Ám mikor a tárgyra tért volna megcsörrent telefonja. Felesége hívta, akivel a rövid beszélgetés alatt szót ejtett az élelmiszerár stopról, a benzin áráról terjesztett álhírekről és még az orosz-ukrán háborúról is.

Kedvesének elmondta, „nem innen vagyok kitiltva, az a Rádiókabaré", „rendszeresen járunk ide, négyévente”. A hölgy izgult a megcsalás miatt is, de Tóth Imre megnyugtatta: „nem csajozom, tudod, ez az M1, nem egy kupleráj”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Újabb 8 tanárt rúgtak ki polgári engedetlenség miatt
További 24 pedagógus pedig figyelmeztető levelet kapott.

Link másolása

December 1-jei hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel a közalkalmazotti jogviszonyát.

A Belügyminisztérium közleménye szerint az érintetteket korábban már tájékoztatták arról, hogy ha munkavégzésüket, azaz a tanítást - bármely okra hivatkozva jogellenesen megtagadják, akkor azonnali hatállyal elbocsáthatják.

A Belügyminisztérium azt írta, hogy lépésükkel a diákok érdekeit helyezi mindenek elé. Szerintük a pedagógus jogellenes munkamegtagadása korlátozza a tanuló tankötelezettségének teljesítését és a művelődés alaptörvényben rögzített jogának gyakorlását.

A tárcához érkezett összesítés szerint november 30-án további 24 pedagógus kap tájékoztatást intézményének vezetőjétől arról, milyen következményekkel jár a munka jogellenes megtagadása.

A Belügyminisztérium leszögezte: álláspontja megingathatatlan, következetesen járt és jár el a munkájukat jogellenesen megtagadókkal szemben, ahogy teszi azt minden munkáltató, és ezt várja el az irányítása alá tartozó valamennyi szervtől, szervezettől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Rendkívüli kormányinfó lesz délután, Navracsics Tibor is beszélni fog
Várhatóan az Európai Bizottság mai bejelentésére reagálnak a kormánytagok.

Link másolása

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mellet Navracsics Tibor Területfejlesztési miniszter is jelen lesz a szerdán 14:30-kor kezdődő rendkívüli sajtótájékoztatón.

A tájékoztatót azután tartják, hogy kiderült, az Európai Bizottság támogatja a magyar helyreállítási terv elfogadását, ami 5,8 milliárd euró (mintegy 2300 milliárd forint) vissza nem térítendő támogatás felhasználását teszi lehetővé Magyarország számára. A testület viszont fenntartja további 7,5 milliárd euró zárolását.

A rendkívüli kormányinfón vélhetően ennek részleteit ismertetik a miniszterek és a kormányszóvivő. De szó eshet az egyre nagyobb mértéket öltő üzemanyaghiányról és az árstopokról is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Gulyás Gergely: a mai EU-s bejelentés miatt még a korábban vártnál is jobb helyzetbe került az államháztartás
A miniszter elmondta: 2500 milliárd forinthoz juthat Magyarország, és további 1500 milliárd érkezésének sincs akadálya.

Link másolása

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányinfón elmondta:

2500 milliárd érkezhet Magyarországra, amiből 1500 milliárd érkezésének már most sincs akadálya, és abban bíznak, hogy a maradék 1000 milliárdnak előtt is elhárulnak az akadályok.

A miniszter szerint stabil az ország költségvetése, és a mai EU-s bejelentés miatt még a korábban vártnál is jobb helyzetbe került az államháztartás.

Az európai intézményekkel folyó tárgyalásokat Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter is alapvetően pozitívnak értékelte, bár ő hozzátette, akkor lenne teljesen elégedett, ha az év végéig aláírják a partnerségi megállapodást és a helyreállítási tervet is elfogadják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Lehullt a lepel: online tévét indít a DK
Kiderült, mire készült Gyurcsány Ferenc pártja.

Link másolása

December 2-án 18 órakor indítja el online tévéjét a Demokratikus Koalíció. Gyurcsány Ferenc az elmúlt napokban tett közzé egy bejegyzést, ami szerint készülnek valamivel, és lesz mit nézni december 2-án 18 órától.

Most lehullt a lepel és kiderült, hogy a párt online tévét indít DK TV néven.

Ennél többet viszont egyelőre nem lehet tudni. Tehát nincs információ arról, milyen műsorok lesznek, kik lesznek a műsorvezetők, illetve azt sem, hogy ez egy folyamatosan működő streaming tévé lesz, vagy egy YouTube-csatorna, ahová rendszeresen kerülnek fel tartalmak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: