„Évek óta nem működik” - Hadházy Ákos a magyar vasút újabb durva biztonsági hiányosságait leplezte le
„Egy újabb MÁV-os jegyzőkönyv egy egészen durva biztonsági hiányosságról:
– tárta a nyilvánosság elé az információt Hadházy Ákos.
A politikus Facebook-posztjában arról írt, hogy a jelentés egy súlyos, az utóbbi időben egyre gyakoribb incidens kivizsgálása után keletkezett. A miskolci fővonalon egy személyvonat meghaladt egy tilos jelzést (a mozdonyvezető későn fékezett és nem tudott megállni). A dokumentum szerint az egyik ok a mozdonyvezető figyelmetlensége volt. Nem figyelt oda a következő vörös jelzőre figyelmeztető sárga jelzésre, így amikor a vöröset észlelte, már nem tudott megállni.
„Csakhogy volt egy másik ok is. Ezen a helyen nem működött a biztonsági rendszer, az, amelyik az aktuális jelző állapotát a mozdony műszerfalán is megjeleníti” – emelte ki Hadházy.
Ha a mozdonyvezető valami miatt nem fékez időben, a rendszer automatikusan vészfékezéssel beavatkozik.
„A mostani dokumentum szerint ez a fontos biztonsági rendszer sok éve, a felújítás óta nem működik a miskolci fővonal egy pontján. Ráadásul úgy, hogy erről a MÁV vezetői is tudnak” – írta Hadházy, majd hozzátette: azok, akik erre az esetre felhívták a figyelmét, azt állítják, hogy ez egyáltalán nem egyedi eset.
Vannak olyan kis sebességű mellékvonalak, ahol eleve nincs kiépítve, de az információm szerint a fővonalak számos pontján pedig egyszerűen nem működik. A felső vezetés azonban nem tesz ez ellen semmit, ahogyan a mellékelt dokumentum is bizonyítja” – fogalmazott a független országgyűlési képviselő.
„Végül még emlékeztetni kell arra, hogy ez a régi biztosító rendszer még mindig jobban működik, mint a 160-as sebességű pályákon elvileg kötelező ETCS (egységes európai vonatbefolyásoló rendszer). Ezt hosszú évek óta nem sikerült rendesen kiépíteni még a hegyeshalmi fővonalon sem.
(ez amúgy egy szimpla százmilliárdos Mészáros panama)” – zárta posztját Hadházy Ákos.