Hajtóvadászat indult Európában Alfredo Lindley ellen, aki 2019 decemberében három híresség luxusotthonába is betört, írja a BBC.
A lap szerint a perui származású, 40 éves Alfredo Lindley 1995-ig visszamenőleg különböző személyazonosságok alatt követett el csalásokat és betöréseket, többek között Olaszországban és az Egyesült Királyságban.
Az olasz hatóságok azzal is vádolják, hogy 2009-ben betört Patrick Vieira, a Crystal Palace angol focicsapat jelenlegi edzőjének otthonába.
Az elmúlt évtizedben Lindley legalább 19 álnevet használhatott - többek között Daniel Vukovic, Ljubomir Romanov és Ljubomir Radosavlejic néven is ismerhették.
A különböző személyazonosságok különböző városokhoz, köztük Szarajevóhoz, Milánóhoz és Zágrábhoz kötődtek. A BBC azt írja, Lindley legújabb állomása Belgrád lehet.
A férfi a brit rendőrség szerint 2019 decemberének első 13 napjában becslések szerint közel 11 milliárd forint értékű tárgyakat tulajdonított el Tamara Ecclestone, Frank Lampard korábbi sztárfocista és Vicsaj Srivaddhanaprabha, a Leicester City korábbi tulajdonosának nyugat-londoni otthonából.
Az Ecclestone-villa kifosztása a BBC szerint az angol bűnügyi történelem legnagyobb értékű rablása volt. Az ellopott ékszerek és órák nagy része soha nem került elő, Lindley négy román társát azonban Olaszország kiadta az Egyesült Királyságnak, és elismerték a rablásokban való részvételüket.
Ljubomir Romanov néven Lindley augusztus 27-én megjelent egy belgrádi bíróság előtt, ahol azt tárgyalták, hogy kiadják-e a férfit az Egyesült Királyságnak, a kiadatást a szerb hatóságok azonban elutasították, így egyelőre nem került pont az ügy végére.
Hajtóvadászat indult Európában Alfredo Lindley ellen, aki 2019 decemberében három híresség luxusotthonába is betört, írja a BBC.
A lap szerint a perui származású, 40 éves Alfredo Lindley 1995-ig visszamenőleg különböző személyazonosságok alatt követett el csalásokat és betöréseket, többek között Olaszországban és az Egyesült Királyságban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy hónapnyi bizonytalanság után véget ért a keresés: a rendőrség megerősítette, hogy a Dunában február 21-én talált holttest azé a 18 éves fiúé, aki január 17-én tűnt el Budapesten.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Facebookon közölte, a helyszíni szemle és az azonosítási eljárás után kétséget kizáróan megállapították, hogy az eltűntként keresett fiút találták meg.
A fiú január 17-én hajnalban távozott az Ötkert nevű belvárosi szórakozóhelyről, de nem tért haza, ezt követően indult meg a keresése. A dunai vízirendészek a bejelentés után folyamatosan kutatták a folyót és annak környezetét, a munkájukat azonban a téli időjárás és a jégzajlás is nehezítette.
A holttestet végül február 21-én találták meg a Duna XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre.
A rendőrség kegyeleti és eljárási okokból a nyilvánosságot csak az azonosítás és a család értesítése után tájékoztatta.Közleményük szerint
bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit.
Egy hónapnyi bizonytalanság után véget ért a keresés: a rendőrség megerősítette, hogy a Dunában február 21-én talált holttest azé a 18 éves fiúé, aki január 17-én tűnt el Budapesten.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Facebookon közölte, a helyszíni szemle és az azonosítási eljárás után kétséget kizáróan megállapították, hogy az eltűntként keresett fiút találták meg.
A fiú január 17-én hajnalban távozott az Ötkert nevű belvárosi szórakozóhelyről, de nem tért haza, ezt követően indult meg a keresése. A dunai vízirendészek a bejelentés után folyamatosan kutatták a folyót és annak környezetét, a munkájukat azonban a téli időjárás és a jégzajlás is nehezítette.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy szakértő elmagyarázata, miért most találták meg Egressy Mátyás holttestét: „Várni kellett arra, a folyó mikor adja vissza a testet”
A hideg víz és a lassú bomlás miatt maradt a test hetekig a Duna medrében. A rendőrök a keresés elejétől fogva a későbbi megtalálás helyszínét jelölték ki kutatási területként.
Több mint egy hónapnyi bizonytalanság után a Duna visszaadta a január 17-én eltűnt 18 éves Egressy Mátyás holttestét. A fiút hétfőn azonosították, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény. A rejtélyre, hogy miért csak most került elő, egy szakértő adott magyarázatot.
Egressy Mátyás január 17-én hajnalban egy belvárosi szórakozóhelyről távozott, majd nyoma veszett. Telefonját később a rendőrök egy hajléktalannál találták meg, a Lánchídon pedig a kulcscsomójára bukkantak. Egy dunai hajó térfigyelő kamerája később rögzítette, hogy valaki a hídról a vízbe esik. Az eltűnés bejelentése után a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrhajói váltásban, éjjel-nappal kutattak a fiú után a Duna Lánchíd és Csepel közötti szakaszán, figyelve a partot és a vízfelszínt.
„Nem volt meglepő, hogy nem hozott eredményt a kutatás, hiszen azok voltak az idei tél leghidegebb napjai, a folyó is jegesedett, a víz hőmérséklete a felszínen hidegebb volt, mint a meder alján, ilyenkor a vízbe fulladt emberi test sokkal tovább marad lent, mint a fagymentes napokon”
– magyarázta a Blikknek Csomor Balázs, egykori vízirendőr. Hozzátette, egy olyan mély és széles folyónál, mint a Duna, a keresők egyetlen dolgot tehettek:
„várni kellett arra, a folyó mikor adja vissza a testet.”
A szakértő szerint a hideg víz lelassítja a bomlást, így a holttestet a felszínre hozó gázok is lassabban szabadulnak fel. „Januárban, fagypont alatti hőmérsékleten, fagyott vízfelszínnél a test lesüllyed, a hideg miatt lassabb a bomlás, lassabban szabadulnak fel azok a gázok, amik a bomló holttestet a víz felszínére hozzák. A holttest lesüllyed, a tüdő vízzel való telítődése miatt a test a meder alján sodródik, ami a technikai eszközök – radar – alkalmazását is megnehezíti.”
A holttest végül február 21-én került elő a Duna budapesti, XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre, Csepel magasságában. A DNS-vizsgálat minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy az eltűntként keresett fiút találták meg. A rendőrség hétfői közlése szerint idegenkezűségre, bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, az ügyet közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják tovább. A dunai rendőrök jól számoltak, a fiú testét ott találták meg, ahol az első napokban is keresték. Az elmúlt hetekben több álhír is terjedt az ügyben, amelyeket a családnak és a rendőrségnek is cáfolnia kellett.
Több mint egy hónapnyi bizonytalanság után a Duna visszaadta a január 17-én eltűnt 18 éves Egressy Mátyás holttestét. A fiút hétfőn azonosították, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény. A rejtélyre, hogy miért csak most került elő, egy szakértő adott magyarázatot.
Egressy Mátyás január 17-én hajnalban egy belvárosi szórakozóhelyről távozott, majd nyoma veszett. Telefonját később a rendőrök egy hajléktalannál találták meg, a Lánchídon pedig a kulcscsomójára bukkantak. Egy dunai hajó térfigyelő kamerája később rögzítette, hogy valaki a hídról a vízbe esik. Az eltűnés bejelentése után a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrhajói váltásban, éjjel-nappal kutattak a fiú után a Duna Lánchíd és Csepel közötti szakaszán, figyelve a partot és a vízfelszínt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megkéseltek két embert verekedés közben a MOL Campuson lévő Virtu étteremben, egyikük életveszélyesen megsérült
Két vendégtársaság balhézott össze, ami aztán késelésbe torkollott. A rendőrség emberölés kísérlete miatt nyomoz, egy 19 éves fiút már őrizetbe is vettek.
Késelésig fajult egy verekedés a MOL Campus 28. emeletén lévő Virtu étteremben február 21-én, szombat éjjel. Az összecsapásban egy ember életveszélyesen, egy másik pedig könnyebben sérült meg – értesült a Telex.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a lapot, hogy az étteremben két társaság keveredett szóváltásba, ami verekedésbe torkollott. Az egyik férfi ekkor két másik embert megszúrt. A rendőrség emberölés kísérletének gyanúja miatt nyomoz.
A feltételezett elkövetőt, egy 19 éves fiút egy napon belül elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. Rajta kívül egy másik embert is kihallgattak, őt csoportos garázdasággal gyanúsítják.
A Virtu étterem a MOL Campus 28. emeletén található, közvetlenül a 29. emeleti kilátóterasz alatt.
Késelésig fajult egy verekedés a MOL Campus 28. emeletén lévő Virtu étteremben február 21-én, szombat éjjel. Az összecsapásban egy ember életveszélyesen, egy másik pedig könnyebben sérült meg – értesült a Telex.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a lapot, hogy az étteremben két társaság keveredett szóváltásba, ami verekedésbe torkollott. Az egyik férfi ekkor két másik embert megszúrt. A rendőrség emberölés kísérletének gyanúja miatt nyomoz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Reagált a náluk történt életveszélyes késelésre a MOL Campusban működő Virtu étterem
Egy február 21-i verekedés során egy férfi két embert is megszúrt a budapesti Virtu étteremben. Hangsúlyozták, ők csak a helyszínt biztosították, a rendezvény nem saját volt. A sértett saját lábán távozott.
Késelésbe torkollott egy farsangi buli a MOL Campus tetején működő exkluzív Virtu étteremben, ahol a rendőrség emberölés kísérlete miatt nyomoz. Az étterem vezetősége szerint azonban az incidens zárás után, egy külsős cég által szervezett rendezvényen történt, és állítják, a helyszínen sem rendőri, sem orvosi beavatkozásra nem volt szükség – tudta meg a Telex.
Az eset február 21-én, szombat éjszaka történt, amikor az étteremben két társaság szólalkozott össze. A szóváltás verekedéssé fajult, melynek során az egyik férfi kést rántott és két másik embert megszúrt, egyiküket életveszélyesen, a másikat könnyebben sebesítve meg.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés kísérlete miatt indított eljárást. A rendőrök a feltételezett elkövetőt, egy 19 éves férfit egy napon belül elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. Rajta kívül egy másik embert csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt hallgattak ki.
Az esetre reagált a Virtu étterem vezetősége is, akik közleményükben hangsúlyozták, hogy az incidens nem a szokásos nyitvatartási időben és nem az étterem saját programján zajlott.
„A Virtu az adott estére kizárólag a helyszínt biztosította a külsős szervező számára, így az esemény lebonyolításáért, a vendégkör összetételéért és a biztonsági feladatokért a rendezvényszervező felelt.”
Az étterem vezetősége szerint a híresztelésekkel ellentétben a helyszínen nem intézkedett a rendőrség.
„Szeretnénk továbbá tisztázni, hogy a híresztelésekkel ellentétben a helyszínen rendőrségi intézkedés nem történt, mentőt nem hívtak, orvosi beavatkozásra nem volt szükség, a sértett a helyszínről saját lábán, taxival távozott.”
Hozzátették, hogy minden erőszakos cselekménytől elhatárolódnak és szorosan együttműködnek a hatóságokkal.
A Virtu egy Michelin-ajánlással rendelkező étterem, amely a MOL Campus 28. emeletén működik. Hivatalos nyitvatartása szerint szombatonként éjfélig tart nyitva, a konyha pedig este tíz órakor zár, ami alátámaszthatja az étterem állítását, miszerint az esemény a szokásos működésen kívül történt.