Európa Tanács: lesújtó jelentés a magyar sajtószabadságról

A friss kutatásban felsorolják a magyar médiahelyzettel kapcsolatos problémákat, majd nyolc pontban tesznek javaslatot ezek javítására.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. március 30.


Link másolása

Tizennégy oldalon keresztül sorolja jelentésében a magyar médiahelyzettel kapcsolatos aggályait az Európa Tanács - számolt be róla a Népszava.

A dokumentum elkészítését számos interjú előzte meg: többek között magyar civil szervezetekkel, újságírókkal, és olyan kormányzati szereplőkkel beszéltek, mint Varga Judit igazságügyi miniszter, Orbán Balázs miniszterhelyettes, Karas Mónika, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke, valamint Kozma Ákos ombudsman.

A jelentés megállapította:

szokatlanul nagy hatalom összpontosul a médiát, a távközlési piacot, a frekvenciahasználatot egyaránt felügyelő hatóság elnökének kezében.

Mint írják, az NMHH döntéshozó testületében, a Médiatanácsban 2010 óta kizárólag kormánypárti delegáltak ülnek, így tisztán politikai testületnek tekinthető. A Médiatanácsnak úgy van lehetősége az egyes médiatartalmak vizsgálatára és szankciók meghozatalára, hogy az erről szóló törvény nem sorol fel világos paramétereket arra vonatkozóan, mi számít jogsértésnek. Az Igazságügyi Minisztérium által tavaly felállított, hivatalosan a Facebook „cenzúrázási gyakorlatát” vizsgáló Digitális Média Szabadság Bizottság jogkörei szintén ködösek.

Az Európa Tanács külön kitért a járványügyi veszélyhelyzet során meghozott, a médiát érintő kormányzati döntésekre, elsősorban a rémhírterjesztés szankciójára. Azt írják, tavaly 134 esetben indítottak az új Büntető törvénykönyvi passzus alapján eljárásokat és bár ezek többségét végül megszüntették, az eljárások nagy száma önmagában alkalmas lehet a szólásszabadság szűkítésére.

Az pedig az információszabadságot kezdi ki, hogy a veszélyhelyzetre hivatkozva az egyes állami szervek akár 45 napig elhúzhatják a válaszadást a közérdekű adatkérésekre.

A dokumentumban megemlítik a tavaly decemberben elfogadott „dróntörvényt” is, amely értelmében akár egy éves szabadságvesztés is járhat azért, ha valaki az új jogszabályt megsértve készít felvételeket engedély nélkül más ingatlanjáról. Ez az Európa Tanács szerint súlyosan veszélyezteti a sajtó szabad működését.

Külön fejezetben foglalkozik a jelentés az állami hirdetések piactorzító hatásával. Mint olvasható,

tavaly a hirdetési pénzek 86 százaléka került kormányközeli médiatermékekhez.

A számtalan orgánumot – köztük az összes megyei napilapot – tulajdonló alapítvánnyal, a KESMA-val kapcsolatban azt írja a jelentés, hogy 200 újságíró veszítette el a munkáját létrehozásakor.

A közmédiáról külön megjegyzi a jelentés, hogy direkt szerkesztői utasítások vonatkoznak a kormányzati álláspont egyoldalú hangoztatására.

Például a Human Rights Watch vagy az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezetektől tilos bármit is közölni.

Kitértek az Index tulajdonosváltására, és a Klubrádió elhallgattatására is. Megjegyezték, mára a Népszava maradt az egyetlen ellenzéki hangvételű nyomtatott közéleti napilap.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: