Értelmi sérült gyereket szállított le a villamosvezető Szegeden, mert szerinte hangos volt
A delmagyar.hu azt írja, az ügyben szereplő anyuka július elsején tette közzé egy Facebook-csoportban a történetét. Ennek lényege, hogy kora délután utazott fiával a 3F-es járaton, amikor vezető szólt neki, hogy hallgattassa el a gyerekét - vagy ha nem, szálljanak le következő megállónál.
A nő azt felelte, hogy a gyerek értelmileg súlyosan sérült, emiatt nem érti meg, hogy csöndben kellene maradnia. De a sofőr annyit felelt erre, hogy akkor nem kell tömegközlekedni. A nő végül engedett a nyomásnak: leszállt a gyerekkel és gyalog mentek tovább.
A villamosvezető a nevét nem árulta el, ezért az édesanya az ott lévő utasokat kereste a közösségi oldalon, hogy panaszt nyújthasson be a segítségükkel.
Az ügy eljutott a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatójához is: Majó-Petri Zoltán bocsánatot kért az anyukától, a villamosvezetőt pedig elbocsátotta.
A helyzetet tovább árnyalja, hogy állítólag a sofőr több utas kérését teljesítette, amikor felszólította az édesanyát arra, hogy vagy hallgattassa el a fiát, vagy szálljanak le.