News here
hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Erdogan Ukrajnában! – a zaporizzsjai atomerőműről is tárgyalt Zelenszkijjel

Téma volt az is, hogy a gabonaexport beindulása segít leküzdeni a globális élelmiszerválságot. Ankara vállalta, hogy részt vesz Ukrajna háború utáni újjáépítésében.

Link másolása

hirdetés

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megbeszélést folytatott csütörtökön a nyugat-ukrajnai Lvivben Recep Tayyip Erdogan török államfővel, megvitatták a védelmi együttműködést, az Oroszországi Föderáció "nukleáris zsarolását" és az ukrajnai gabonaexport kérdéseit - jelentette az Interfax-Ukrajina hírügynökség az ukrán elnök honlapján kiadott közleményre hivatkozva.

A két elnök a közlemény szerint pozitívan értékelte a gabonaexport-kezdeményezés végrehajtását. Zelenszkij kiemelte Törökország és személyesen Erdogan vezető szerepét abban, hogy ez a kezdeményezés elindult és megvalósul.

Megjegyezte, hogy ez segít leküzdeni a globális élelmiszerválságot. A vezetők megvitatták a kezdeményezés javításának, a megvalósításához szükséges biztonság erősítésének és az export mennyiségi növelésének lehetőségeit.

A megbeszélésen szóba került, hogy Ukrajna szerint az ideiglenesen megszállt területeken az oroszok mostanáig csaknem félmillió tonna gabonát tulajdonítottak el. Az államfők egyetértettek abban, hogy a lopott árukkal folytatott kereskedés elfogadhatatlan.

A megbeszélésen megvitatták a zaporizzsjai atomerőmű körüli helyzetet, valamint az Oroszországi Föderáció - ukrán szóhasználat szerinti - nukleáris zsarolását.

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy az orosz "nukleáris zsarolás" a zaporizzsjai atomerőműben az egyik legnagyobb kockázat, amelyet Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja teremtett. Úgy vélte, hogy az országoknak kemény és következetes választ kell adniuk bármilyen, a nukleáris biztonságot fenyegető lépésre, hogy időben megállítsák azt.

Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Oroszországnak azonnal ki kell vonnia csapatait az atomerőmű területéről.

hirdetés

Az államfők emellett érintették a védelmi együttműködés kérdését és megvitatták a lehetőségeket ezen a területen. Erről azonban az ukrán fél részleteket nem hozott nyilvánosságra.

Zelenszkij reményét fejezte ki, hogy a török elnök részt fog venni a Krími Platform elnevezésű ukrán kezdeményezés második csúcstalálkozóján.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán elnöki iroda sajtószolgálatára hivatkozva beszámolt arról, hogy a két államfő jelenlétében Ukrajna és Törökország közötti egyetértési nyilatkozatot írtak alá, amelyben Ankara vállalta, hogy részt vesz Ukrajna háború utáni újjáépítésében. A dokumentumot török részről a kereskedelmi miniszter, ukrán részről az energetikai tárca vezetője látta el kézjegyével.

Első projektként a Kijev megyei Romanyivka faluban található híd helyreállítását fontolgatják, amely Bucsát és Irpinyt köti össze a fővárossal. A híd az orosz invázióban elpusztult. Megállapodtak abban is, hogy a jövőben közös ukrán-török munkacsoportot hoznak létre a helyreállítási kérdések megvitatására.

Zelenszkij Erdogan előtt António Guterres ENSZ-főtitkárral tárgyalt négyszemközt, majd mindhárman közös megbeszélést tartottak. Ez utóbbi után Zelenszkij - a Szuszpilne hírportál beszámolója szerint - leszögezte: Oroszországgal csakis azután lehetségesek a tárgyalások, ha az orosz csapatok elhagyják a jogellenesen elfoglalt ukrán területeket. Erdogan a maga részéről kifejezte: változatlanul hisz abban, hogy a háborúnak a tárgyalóasztal mellett véget lehet vetni. Hozzátette: kész megvitatni az ENSZ-főtitkárral és Zelenszkijjel folytatott háromoldalú megbeszélés eredményeit Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Hadházy: az egész ország sorsa függ attól, mit ért el a tanárok kirúgásával a rendőrminiszter
Abbamaradnak-e a sztrájkok, vagy most kezdődik-e igazán a polgári engedetlenség – írta az ellenzéki politikus.

Link másolása

hirdetés

Az egész ország sorsa függ attól, hogy Pintér Sándor mit ér el a Kölcseys tanárok kirúgásával - írta a Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.

Az ellenzéki politikus arra a hírre reagált, miszerint pénteken több tanárt kirúgtak a budapesti Kölcsey Ferenc gimnáziumból. Később az illetékes tankerület lapunk kérdésére megerősítette, hogy

tényleg polgári engedetlenség miatt mondtak fel a pedagógusoknak.

Hétfő reggelre a Tanítanék Mozgalom szolidaritási akciót hirdetett a gimnázium elé, a diákok azonban ezt nem várták meg: péntek este spontán tiltakozásba kezdtek.

Hadházy az ügy kapcsán azt írta:

„Nem csak a tanárok, hanem az egész ország sorsa függ attól, hogy a rendőrminiszter mit ér ezzel el: abbamaradnak-e a sztrájkok, vagy most kezdődik-e igazán a polgári engedetlenség.”

Az ellenzéki politikus azt is hozzátette: nagyon szeretne belelátni annak a tankerületi igazgatóhelyettesnek és a két ismeretlen személynek a lelkébe, akik a felmondó leveleket személyesen átadták, de legalább a nevüket szeretné tudni.

hirdetés

„Utólag minden, ocsmány diktatúrát kiszolgáló elkövető azzal szokott védekezni, hogy csak parancsot teljesített. És abban reménykedik, hogy névtelen maradhat” - írta a politikus.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Tényleg polgári engedetlenség miatt rúgtak ki tanárokat, megjött a tankerület válasza
Több tanárt elbocsátottak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból pénteken. Mutatjuk a tankerületi központ érvelését.

Link másolása

hirdetés

Valóban a polgári engedetlenség miatt rúgták ki a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárait - ez derül ki az illetékes Belső-Pesti Tankerületi Központ lapunknak küldött válaszából.

Ahogy mi is beszámoltunk róla,

rendkívül felmentéssel megszüntetik a munkaviszonyát több pedagógusnak a fővárosi intézményben.

A tanároknak küldött levélben arra hivatkoztak, hogy a korábbi figyelmeztetés ellenére többször részt vett polgári engedetlenségben.

„Éppen kezdődött az órám, amikor felhívott az igazgató, hogy menjek le az irodájába. Ott volt a tankerület igazgatóhelyettese és még két személy. Azt mondták, nekik csak annyi a dolguk, hogy átadjanak egy levelet, nem kommentálhatják” - mondta a 444-nek Palya Tamás, a gimnázium egyik tanára. Szerinte szeptember 9. óta három ilyen nap volt, mivel a tiltakozó tanárok heti egy-egy napot jelöltek ki az engedettlenségre.

Délután befutott az illetékes tankerület válasza a tanárok elbocsátására vonatkozó kérdésünkre. Arról érdeklődtünk, miért döntöttek az elbocsátás mellett ebben az esetben, miközben sok más iskolában is volt polgári engedetlenségi akció. A Belső-Pesti TKK érvelése szerint:

hirdetés
„a Belügyminisztérium kezdetektől fogva nyilvánvalóvá tette, hogy miközben minden munkavállalónak joga van a jogszerű sztrájkban való részvételhez, a törvénytelen munkabeszüntetés nem támogatható. Minden olyan munkavállaló, aki korábban törvénytelen munkabeszüntetésben vett részt, írásbeli figyelmeztetést kapott.

Azok esetében, akik jogszerűtlen cselekedetüket ennek ellenére azóta többször megismételték, a Belső-Pesti Tankerületi Központ, mint munkáltató élt a rendkívüli felmentés jogával.”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Élő: diákok tüntetnek a Kölcsey előtt a kirúgott tanáraikért
El a kezekkel a tanárainktól! – skandálták a résztvevők.

Link másolása

hirdetés

Spontán szolidaritási tüntetésbe kezdtek péntek este a budapesti Kölcsey Ferenc gimnázium diákjai a kirúgott tanáraik miatt.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, pénteken az intézmény több tanára levelet kapott az illetékes tankerületi központtól, amelyben az állt, hogy rendkívül felmentéssel megszüntetik a munkaviszonyukat. Később a Belső-Pesti Tankerületi Központ lapunknak küldött válaszában megerősítette:

tényleg polgári engedetlenség miatt rúgtak ki a pedagógusokat.

Az ügy miatt hétfő reggelre a Tanítanék Mozgalom is tiltakozó akciót szervezett a budapesti gimnázium elé, úgy tűnik azonban a diákok ezt nem várták meg, és már pénteken kifejezték szolidaritásukat a kirúgott tanárok felé. A résztvevők azt skandálták:

„El a kezekkel a tanárainktól!”

A spontán tiltakozást a Mérce közvetíti élőben.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Karácsony a tanárok kirúgásáról: „ez nem egyszerűen rossz kormányzás, ez hitványság”
Ma Magyarországon a tisztes megélhetésükért küzdők jutalma: elbocsátás – írta a főpolgármester.

Link másolása

hirdetés

Ez nem egyszerűen rossz kormányzás. Ez hitványság - írta a Kölcseys tanárok pénteki kirúgása kapcsán Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, pénteken a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium több tanára levelet kapott az illetékes tankerületi központtól, amelyben az állt, hogy rendkívül felmentéssel megszüntetik a munkaviszonyukat. Később a Belső-Pesti Tankerületi Központ lapunknak küldött válaszában megerősítette:

tényleg polgári engedetlenség miatt rúgtak ki a pedagógusokat.

Ennek kapcsán Karácsony Gergely péntek esti bejegyzésében úgy fogalmazott: ma Magyarországon a tisztes megélhetésükért küzdők jutalma: elbocsátás.

„A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai sok ezer kollégájukkal együtt az országban méltó megbecsülésért tiltakoztak. Felhívták mindannyiunk figyelmét, hogy ha a pedagógusok nem tudnak megélni, akkor nem lesz, aki tanítja a gyermekeinket. Ma megérkezett a kormányzat válasza. A tanárok állás, a diákok, köztük az érettségire készülők, tanárok nélkül maradtak” - írta a főpolgármester, aki szerint

„ez nem egyszerűen rossz kormányzás. Ez hitványság. A társadalom tudatos, szisztematikus és kegyetlen rombolása. Tanár nélkül nincs jövőnk.”

Karácsony Gergely szolidaritásomat fejezte ki az elbocsátott pedagógusoknak.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: