Versengve gúnyolódott Magyar Péteren a DK és a Fidesz a parlamentben
Arató Gergely (DK) bírálta napirend előtt a kormánypártokat, de kitért Magyar Péterre is. Erre reagált a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, Dömötör Csaba is, aki szerint Magyar Péter olyan, mintha egy végtelenített DK-közleménygenerátort kellene hallgatni.
A parlament hétfői ülésén DK és a Fidesz egy-egy képviselője egymás sarkára lépve igyekezett a másik politikai oldalhoz kötni a Tisza Párt alelnökét, pedig eddig szóba sem került a neve az Országgyűlésben.
Arató Gergely (DK) bírálta napirend előtt a kormánypártokat, azt hangoztatva, hogy az Európa-politikájuk Európa szétveréséről és gyengítéséről szól.
A DK politikusa szerint róla annyit lehet tudni, hogy ellenzi a jogállami eljárásokat, s nem szeretné, ha egy hatékonyabb Európa lenne.
„Mintha Orbán Viktort hallanánk napszemüvegben”
– mondta Magyar Péterről Arató, aki szerint a TISZA Párt politikusa igazából egy hígított Fideszt testesít meg, ugyanis azt mondta, júniusban „a választók nem csak a Fidesz és a Fidesz light közül választhatnak”.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy reagált Arató felszólalására, hogy a Fidesz és a kormány Európa-politikája arról szól, hogy erős Európát szeretnének és benne erős Magyarországot.
Magyar Péterről pedig ezt mondta:
„Az az érzésünk, mintha egy végtelenített DK-közleménygenerátort hallgatnánk”.
Dömötör arra is kitért, hogy februárban Magyar Péter nyilvánosságra hozta azt a felvételt, amit volt feleségéről, Varga Juditról készített.
Ez az ember lehallgatta a gyermekei anyját, a saját feleségét, milyen ember az ilyen?
– tette fel a kérdést a parlamentben Dömötör.
(via Blikk)