Erasmus-ügy: a kormány kifizeti a jövő évi költségeket, és pert is indít, ha nem lesz megoldás
Elfogadhatatlan és tűrhetetlen az Európai Bizottság döntése az Erasmus-ügyben- mondta Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. Úgy vélik, hogy Nyugat-Európában is vannak hasonló esetek, ahol alapítványi kuratórium van intézmények élén. Korábban a kormány az EU-val egyeztetett a modellváltó egyetemekről. Bíznak benne, hogy az Erasmus-program időleges korlátozásakor félreértésről van szó és tisztázható a kérdés.
Az idei évre vonatkozó szerződéseket már aláírták, így most a jövő évi pályázatokra vonatkozik a döntés - emelte ki a miniszter. Azt ígérte, hogy
Nemzetközi adatokból idézve Gulyás Gergely elmondta, hogy 18 százalékkal nőtt a tudományos közlemények száma a modellváltó egyetemeknél, valamint a tudományos teljesítmény és a hallgatók jelentkezési arány is megnőtt. Beszélt arról is, hogy már 40 ezer körül van a külföldi diákok száma, a magyar egyetemek pedig a nemzetközi rangsorban is előreléptek. Az állami támogatás is nőtt, a 2020-as évhez képest megduplázódott. Így semmilyen alapja nincs az uniónak a magyar egyetemek támadására - mondta a miniszter.
VIDEÓ: A kormányinfó