HÍREK

Energiaközösségek, okosmérők, szoftverek – Áder Jánosnak vannak ötletei a napelemstopra

A volt köztársasági elnök szerint a legnagyobb probléma, hogy „a megújulókat nem tudjuk mindig akkor felhasználni, amikor megtermeltük őket”.

Link másolása

Interjút adott a Portfoliónak Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Az interjú egy része a naperőművek energiájának befogadási stopjáról szólt. Áder szerint jelenleg nagyon komoly kérdés, hogy a meglévő hálózatot miként lehet hatékonyabban a nap- és szélenergiához igazítani, ugyanis az elmúlt időszakban minden évben a korábbi terveket felülmúlóan növekedett a naperőművek kapacitása, és a mostani hálózatnak problémát jelent ennek a fogadása.

Mint mondta, azon dolgoznak, hogy a meglévő hálózatra ezt a megnövekedett pluszkapacitást hogyan lehet egy megfelelő szoftverrel, egy okostechnikával, a hálózat bővítése nélkül vagy azt megelőzően feljuttatni.

„Az egyik megoldás az energiaközösségek létrehozása, a másik pedig az elszámolási rendszer és az okosmérők alkalmazásának elterjesztése” – válaszolta mikor megkérdezték, lehetséges-e, hogy ne kelljen éveket várniuk az érintetteknek a hálózat használatára.

„A legnagyobb probléma, hogy a megújulókat nem tudjuk mindig akkor felhasználni, amikor megtermeltük őket. De ettől még egy másik háztartás abban a közösségben, ahol élünk, lehet, hogy fel tudja használni. Ez ma technológiailag megoldható” – tette hozzá.

„Egy háztartás csak akkor tudja megoldani a minél magasabb napenergia hasznosítást, ha viszonylag nagy mennyiségű akkumulátort telepít, vagy a hálózati igényeket, egy szoftver segítségével az energiaközösségen belül szétosztja, és ennek következtében sem az országos hálózatra nem kerül, sem akkumulátoros kapacitást nem terhel a megtermelt napenergia. Ezzel a megoldással a hálózat bővítése mellett is a fölös energia elhelyezhető” – magyarázta a volt államfő.

Beszélt arról is, az energiaigény nőni fog szerte a világon, Magyarországon is. Ezt az egyik oldalon lehet kezelni energiahatékonysággal, de a növekvő energiaigény miatt szükség van alaperőművekre – mondta, hozzátéve, Magyarországon az atomenergia megkerülhetetlen.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Hatalmas robbanás rázta meg Heves megye egy részét, az ablakok is beleremegtek
Egyelőre nem tudni, mi volt az, de azt kizárták, hogy földrengés okozta volna a jelenséget.

Link másolása

Délelőtt 10 órakor földrengéshez hasonló jelenséget tapasztaltak Heves megye területén, Heves, Boconád, Átány, Tarnaörs településeken – erről érkezett bejelentés a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (ELKH FI) Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumba.

A 444.hu által kiszúrt bejegyzésben azt írják:

a jelenség nem földrengéshez kapcsolódik, hanem valamilyen helyi hatás következménye.

Megfigyelték, hogy a Piszkéstetőn üzemelő infrahangállomásukon is megjelent ebben az időpontban a jelenség, igy vélhetően egy nagy hanghatásnak köszönhetők a bejelentett észlelések.

A kommentelők közül többen arról számolnak be, hogy a közelben az ablakaik is beleremegtek a hanghatásba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megrendítő légi felvételek: elképesztő pusztítást végzett a földrengés Törökországban
A hivatalos adatok szerint 4758 épület dőlt össze Törökországban az erős földmozgások miatt.

Link másolása

Mint arról beszámoltunk, hétfőn és kedden több erős földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát. A halálos áldozatok száma a hivatalos közlés szerint már 5000 felett jár, de lehetséges, hogy tízezrek haltak meg. Folyamatosan kutatnak túlélők után, szerencsére sokakat meg tudtak menteni, de még mindig rengetegen várhatnak arra, hogy kihúzzák őket a romok alól.

Az alábbi légi felvételeken látható igazán, mekkora pusztítást okozott a földrengés. A hivatalos adatok szerint 4758 épület dőlt össze Törökországban az erős földmozgás miatt.

Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Fotó: MTI/EPA/Necati Savas


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kimentett a romok alól egy fiút a Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapata Törökországban
A szír határ közelében fekvő Antakyában keresik a földrengés túlélőit hét mentőkutyával.

Link másolása

Sikerült egy fiút kimentenie a Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapatának a törökországi Antakyában.

A szeretetszolgálat az MTI-hez kedd este eljuttatott közleményében azt írta: a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport és egy sürgősségi ellátást végző 19 tagú egészségügyi csoport 7 mentőkutyával Pavelcze László parancsnok, veszélyhelyzet-kezelési igazgató irányítása mellett a késő délutáni órákban érkezett meg a szír határ közelében fekvő Antakyába, ahol felállították bázisukat, és megkezdték a keresést a helyiek által megadott koordináták alapján.

Körülbelül kétezer házat kell átnézniük a településen, ahol még nagyon sok ember rekedhetett a romok alatt. A keresőkutyák négyórás váltásokban kezdtek dolgozni, egyszerre négyen.

Voltak életjelek, majd magyar idő szerint körülbelül 19 órakor egy fiút sikerült kimenteni a romok alól. Megkezdték az ellátását.

A kutatás a földrengés túlélői után folytatódik - írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Már három embert, köztük egy gyereket is kimentett a romok alól a magyar mentőegység Törökországban
A földrengés által érintett régióban tizennyolc magyar tartózkodott az eddigi értesülések szerint, mindannyian jól vannak.

Link másolása

Hamarosan a 116 főből és 19 mentőkutyából álló magyar mentőegység valamennyi tagja megérkezik Törökországba, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyszínen lévő alakulata már három embert mentett ki élve a romok alól, köztük egy gyereket - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

A tárcavezető a legfrissebb fejleményekről tájékoztatva kiemelte, hogy már valamennyi mentőegység vagy Törökországban van, vagy az induláshoz készülődik.

Elsőként a Hunor nevű egység érkezett előző nap az országba, tagjai reggel óta segítik a földrengést követő kutatást az esetleges túlélők után. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság alakulatával kiutazott öt baleseti sebész is szolgálatba állt az érintett térség egyetemi kórházában.

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai is munkába léptek, az Életjel Mentőcsoport küldöttsége pedig este érkezik meg a katasztrófa sújtotta régióba. Emellett a Terrorelhárítási Központ tizenhat embere, köztük öt orvos és egy ápoló is hamarosan útra fog kelni - tette hozzá.

Elmondta, hogy

összesen 116 főből és 19 mentőkutyából áll a magyar kontingens, amely részt vesz a kutatási, mentési és egészségügyi ellátási munkában Törökországban.

Szijjártó Péter ezután arról is beszámolt, hogy két magyar futballcsapat, a Kisvárda és a Ferencváros Törökországban tartózkodó korosztályos labdarúgói és edzőik is jól vannak, ők a hét második felében utaznak haza.

Mint közölte,

a földrengés által érintett régióban tizennyolc magyar tartózkodott az eddigi értesülések szerint, a külügyminisztérium kapcsolatban van velük, s mindannyian jól vannak, komolyabb segítséget nem igényeltek, maximum okmánypótlásra lesz majd szükség.

"Még egyszer szeretném kérni önöket, hogyha valaki tud olyan magyar állampolgárról, aki a térségben tartózkodik, akivel adott esetben nem tudják felvenni a kapcsolatot, vagy felvették a kapcsolatot, és segítségre szorul, akkor kérem, hogy értesítsék a kollégáimat, a külügyminisztérium konzuli szolgálatát vagy az ankarai nagykövetségen dolgozókat" - mondta.

A miniszter hangsúlyozta: "Magyarország jelentős segítséget nyújt Törökországnak, a török nemzetnek ebben a nehéz időszakban".

"A 116 főből és 19 kutyából álló magyar kontingens tehát a mai napon este teljes egészében összeáll, és holnap már ezzel a teljes kapacitással végzik a mentési és egészségügyi ellátási munkálatokat"

- összegzett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: