SPORT

Emberségből jeles: Losonczi Dávid teljes olimpiai díjazását jótékony célra ajánlja fel – egészségügyre és lakhatásra is adakozik

Azt mondja, ő nem lenne beljebb a 16 millió forinttal, másoknak viszont sokkal nagyobb szüksége van a pénzre. Állatvédelemre is költeni fog.


Losonczi Dávid világbajnok, olimpiai ötödik birkózó múlt hétfőn térdoperáción esett át, így három hetes kényszerpihenőjét tölti, ennek ellenére visszatért a lendülete és nem adta fel olimpiai álmait – számolt be az MTI-nek.

A hazai szövetség beszámolója szerint Losonczi már régóta tudta, hogy műtét vár rá, de mivel olimpiára készült, nem foglalkozott vele. Jelenleg arra koncentrál, hogy tökéletes állapotban vágjon neki az alapozásnak, és elmondása szerint, nemrég a kontroll vizsgálaton is megerősítették abban, hogy minden a legnagyobb rendben halad.

A 24 éves kötöttfogású birkózó felidézte a Párizsban történteket – ahol vb-címvédőként két győzelem után két vereséggel az ötödik helyen zárt – és bár készült a nagy közönségre, valamint a média hatványozott érdeklődésére is, mégis meg volt szeppenve és nem tudta kizárni, hogy olimpián birkózik. A 87 kilós klasszis egyértelműen kijelentette: „nem állok meg az olimpiai aranyéremig!”

A nyári játékokat követően rengeteg üzenetet kapott a szurkolóktól, emiatt átértékelte a párizsi szereplését.

„Nekem az emberség az elsődleges célom, hogy azért szeressenek, aki vagyok, ne azért, amit elértem. Nyilván nem az ötödik helyért mentem ki, de az emberek ettől függetlenül is szerettek, azért, aki vagyok. Ez minden szempontból nagyon sokat adott, hatalmas motivációt jelent a jövőre. Szóval mindent összevetve: nagy lecke, drága tanulópénz volt Párizs, mégis pozitív élményként maradt meg” – mondta az ESMTK sportolója, aki az olimpián azt is kijelentette:

az ötödik helyéért járó pénzjutalmat teljes egészében jótékony célokra fordítja majd, most pedig elárulta, hogy ezt az összeget (15 millió 700 ezer forint) kiegészítette 16 millió forintra, és három részben fogja szétosztani. Losonczi nem árulta el, hogy pontosan kiknek adja ezt a pénzt, de az egészségügyet, a lakhatási problémákkal küzdő embereket és állatmenhelyeket is egyaránt szeretne belőle támogatni.

„Megvan mindenem, tizenhatmillió forinttal nem lennék se több, se kevesebb, azoknak az embereknek viszont nagy szükségük van rá, akiknek ezt adom. Soha nem a pénzért birkóztam, a célom az, hogy dicsőséget szerezzek Magyarországnak, és egészen biztos, hogy a jövőben is ugyanígy gondolkozom”

– hangsúlyozta a sportoló.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
12 éves korában meghalt Fricsi Dóri szekszárdi kosárlabdázó
Fricsi Dóri áprilisban ünnepelte születésnapját. A klub elnöke közölte a hírt, és vasárnap estére megemlékezést hirdettek a sportcsarnoknál található emlékfánál.


A várost és a sportközösséget is mélyen megrázta a hír: elhunyt Fricsi Dóri, a TARR KSC Szekszárd fiatal kosárlabdázója, írja a Blikk.

A tehetséges kislány áprilisban ünnepelte 12. születésnapját. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra.

A klub ügyvezető elnöke, Szabó Gergő a közösségi oldalán búcsúzott tőle:

„Tudjuk, hogy rengetegen aggódtatok, szurkoltatok, imádkoztatok Fricsi Dóri felépüléséért. Sajnálatos módon a szakszerű orvosi ellátás ellenére klubunk fiatal játékosának szervezete tegnap feladta a harcot. Tragikus ezt kimondani, de Dóri csatlakozott az égiek kosárcsapatához.

Klubunk holnap (08.10.) este 8 órakor megemlékezést tart a Szekszárd Városi Sportcsarnoknál található Drazsen Petrovics emlékfánál. Dóri egy cserfes, mindig vidám személyiség volt, a társaságának középpontja, ezért a családjának kérése az, hogy aki teheti, színes ruhában jelenjen meg, így emlékezzünk közösen gyertyagyújtás mellett egy olyan kivételes sportolónkra, aki közösségünkből rendkívüli módon fog hiányozni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
Meghalt Jónyer Istvánné Németh Mária
A 78 évesen elhunyt sportoló élete az asztalitenisz körül forgott, és a veterán mezőnyben is szép sikereket ért el.


Hetvennyolc éves korában meghalt Jónyer István volt felesége, Jónyer Istvánné Németh Mária – szúrta ki a gyászhírt a Blikk a Magyar Asztalitenisz Szövetség hivatalos honlapján.

Jónyer Istvánné életének része volt az asztalitenisz. A legnagyobb sikereit a veterán mezőnyben érte el.

2015-ben Tampere városában rendezett Európa-bajnokságon megnyerte a női egyest a 65+ korosztályban.

Négy évvel később Budapesten az Európa-bajnokságon is dobogóra állhatott, bronzérmes lett. Világbajnoki érmet is szerzett, 2017-ben Helsingborgban női párosban lett harmadik.

A szövetség néhány órával korábban még a világhírű férjet,  Jónyer Istvánt köszöntötte 75. születésnapja alkalmából. A négyszeres világbajnok asztaliteniszező a Nemzet Sportolója címet is viseli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Megúszták – Lenyűgöző képeken az idei Balaton-átúszás, amit gyönyörű időben teljesítettek
Teljesen ideális körülmények fogadták a rossz idő miatt kétszer már elhalasztott sportesemény résztvevőit. A győztes alig több mint egy óra alatt teljesítette az 5,2 kilométeres távot.


Több mint tízezer résztvevővel rendezték meg szombaton a 43. Lidl Balaton-átúszást.

A szervezők délutáni, MTI-nek eljuttatott közleménye kiemelte: a korábbi kétszeri halasztást követően napsütéses időben, 24 fokos, tükörsima vízben teljesítette a szépszámú résztvevő az 5,2 kilométeres teljes távot és a 2,6 kilométeres féltávot, amelyek mellett SUP-os átkelésre is volt lehetőség.

A teljes távon a hagyományos, tehát segédeszköz nélkül úszók közül a győztes a nyíltvíziúszó-válogatott Barabás Imre lett, aki 2022-ben már nyert Balaton-átúszást. Ezúttal 1 óra 2 perc 49 másodperces idővel ért célba. A leggyorsabban Lengyeltóti Bence búvárúszó, a búvárúszó válogatott tagja ért át Révfülöpről Balatonboglárra 1 óra 1 perc 3 másodperc alatt.

Teljesítette a távot mások mellett Késely Ajna és Kis Gergő Szabolcs Európa-bajnok úszók, Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint az ultramaratoni futásban világcsúcstartó Bérces Edit. A célba érkezők között volt például Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete.

A klasszikus táv legidősebb férfi teljesítője 84, a legidősebb női úszó pedig 79 éves volt. A féltávot egy 83 esztendős nő és egy 81 éves férfi is teljesítette, míg a SUP-osok között egy 79 éves férfi és egy 71 esztendős nő volt a legidősebb.

„A két halasztás után egy ilyen napról álmodtunk. A Balaton ma a legszebb arcát mutatta és a résztvevők türelmét, kitartását egy felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg. Hatalmas büszkeség látni ennyi mosolygós arcot a célban, ez a nap minden várakozást felülmúlt” – mondta el Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Az ideivel együtt 1979 óta már több mint 243 634-en teljesítették a klasszikus távot, összesen 1,27 millió kilométert úszva a Balatonban.

A képekre kattintva galéria nyílik:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Meghalt Káposzta Benő
A korábbi válogatott labdarúgó 83 éves korában hunyt el. Az Újpest játékosa 19-szer szerepelt a válogatottban is.


Hétfőn 83 éves korában elhunyt Káposzta Benő korábbi válogatott labdarúgó, írja az MTI.

Az Újpest FC honlapjának keddi beszámolója szerint a klub saját halottjának tekinti az egykori kiváló védőt.

Káposzta a Budapesti Gyárépítők csapatában kezdte pályafutását, majd 1959 nyarán igazolt az Újpesti Dózsához, amelyben teljes profi karrierjét töltötte. A lila-fehéreknél 272 mérkőzésen hét gólt szerzett,

részese volt hat bajnoki címnek és két Magyar Kupa-győzelemnek.

A válogatottban 1964 és 1969 között 19 találkozón kapott lehetőséget, alapembere volt az 1966-os, angliai világbajnokságon negyeddöntőig jutott nemzeti együttesnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: