"Elviszik a nyilvános kivégzésekre őket" – ilyen a gyermekkoruk az észak-koreaiaknak
A hétköznapi élet Észak-Koreában nem olyan, mint amit gyakran láttatnak magukról. A felnőttek életéről időnként kiderülnek dolgok, ám azt kevéssé tudni, hogy milyen a fiatalok élete. Milyen a gyerekek mindennapi élete?
A Bright Side próbálta megtalálni a választ erre a kérdésre.
Az első dolog, amit egy észak-koreai újszülött kap, az a társadalmi státus, azaz a „szongbun”. A gyermekeket a pártállam „lojális”, „ingadozó”, vagy „ellenséges” kategóriába sorolja. E kategóriákat apjuktól öröklik, és ez határozza meg, hogy milyen iskolába járhatnak, melyik egyetemre veszik fel őket és hogy alkalmasak lesznek-e arra, hogy a Koreai Munkapárt tagjává váljanak.
A nevelés az óvodában kezdődik. Négyéves koruktól mehetnek a gyerekek óvodába, de csak ha a szülők is akarják. Ötéves koruktól azonban már államilag kötelező: minden leendő iskolásnak legalább egy évig óvodába kell járnia.
Vannak olyan gyerekek, akik, bár vannak szüleik, árvaházakban élnek. Sok fiatal pár ugyanis képtelen eltartani gyermekeit. A már örökbe fogadott árvákat is visszaadhatják hasonló okból.
Az iskolában a gyermekek orosz nyelvet tanulnak, továbbá az ország vezetőinek életrajzát. Egyes osztályokat egyenesen az államalapító Kim Ir Szen, és utódai, Kim Dzsong Il és Kim Dzsong Un forradalmi programjai népszerűsítésének szentelnek. Az orosz mellett angolul is tanulnak, de tudásuk nagyon alacsony szintű, mert nem használnak külföldi könyveket. Tíz éves koruktól az iskolások belépnek a Koreai Gyermekek Szövetségébe, és elkezdenek politikai gyűlésekre járni.
A tananyag és életük minden más eseménye tele van ideológiai propagandával. Politikai posztereket tűznek ki az iskolák folyosóira, és hazafias szövegek olvashatók a tankönyvekben. A „házibulikon” a gyermekek politikai játékokat játszanak. A nagy ünnepek idején katonai parádékat rendeznek, egyenruhát öltenek és kartonból készült harckocsikkal, rakétakilövőkkel együtt masíroznak.
Az észak-koreai gyermekeket elviszik a nyilvános kivégzésekre. Sajnos ezek a traumatikus élmények normálisnak számítanak az ország ifjú polgárai számára. Sőt, nemegyszer már a feljelentéseket is gyakorolják.
A kemény munka is magától értetődik számukra. Részt vesznek aratásokon, gyümölcsszedésben, de dolgoznak bányában és építkezéseken is. Mint a felnőtteknek, nekik is megvan a kötelező munkaegységük, és megbüntetik őket, ha nem teljesítik.
Bár kaphatók Észak-Koreában is babák és állatfigurák, a játékok között nagyon sok a tank, a helikopter és különböző fegyverek. Úgy gondolják, hogy ezek erősítik a fiatal nemzedék hazafias szellemét.
A gyermekek szabadidejüket hobbiklubokban töltik. Például Phenjan belvárosában áll az Iskolások Palotája, ahol számítógépes, zenei és más művészeti foglalkozásokon vehetnek részt, de sportolhatnak is. Vannak ilyen klubok másutt is, de azok többnyire részei az iskoláknak. Nagyon szép gyermekkoncertek születnek ezekből a klubokból.
Ha szülőknek van elég pénze, elvihetik őket moziba egy 3D-s filmre, állatkertbe, az Oceanariumba, vagy vidámparkba. Ha nincs pénz, akkor maradnak a rajzfilmek a tv-ben, de ott csak észak-koreaiakat vetítenek.
Mindent összevetve az észak-koreai gyermekkor is gyermekkor, még ha nem is olyan gondtalan, mint amit mi megszoktunk. De azért nem lehet azt mondani, hogy nem érzik jól magukat.
