HÍREK
A Rovatból

Eltussolták a koronavírusról szóló korai jeleket a vuhani hatóságok – állítja egy helyi doktornő

Aj Fen azt mondja, még decemberben több páciensnél észlelte a SARS-jellegű vírust, de amikor figyelmeztette a feletteseit, rendreutasították.


Aj Fen, a járvány első gócpontjának tekintett város központi kórháza sürgősségi osztályának vezetője, a Zsenvu című kínai magazinnak nyilatkozott arról, hogy még tavaly decemberben több páciensnél észlelte a SARS-jellegű vírust, miután azonban figyelmeztette feletteseit és kollégáit, rendre utasították őt. Most pedig a vele készült interjút akarják eltüntetni az internetről – írta a Guardian.

Kínában eddig több mint 3000-en haltak meg Kínában, köztük a vuhani kórház négy orvosa. Egyikük volt Li Ven-liang szemorvos, aki először állt ki a nyilvánosság elé a járvánnyal kapcsolatban. Azóta Aj is csatlakozott azokhoz az orvosoktól, akik munkahelyüket, vagy akár börtönbüntetést kockáztatva beszélnek a vuhani állapotokról.

A doktornő úgy véli, hogy ha tudta volna, hová fajulnak a dolgok, már korábban meg kellett volna ezt tennie, nem törődve az esetleges megtorlásoktól.

December 30-án, miután több olyan beteget látott, akiknek influenza-szerű tüneteik voltak és szervezetük ellenállt a hagyományos kezelési módszereknek, Aj megkapta egyikük laboratóriumi leleteit, amelyben ez állt: SARS-koronavírus. A doktornő bekarikázta e kifejezést, a leletről fotót készített, majd elküldte egy volt medikustársának, aki egy másik vuhani kórházban dolgozott.

Aznap estére a fotó már ismert volt a város orvosi köreiben, Li Ven-liang is megosztotta. Ez lett a járvány első dokumentuma.

Aj még aznap éjjel kapott egy üzenetet kórházi feletteseitől, hogy nem lehet önkényesen közzé tenni információt erről a rejtélyes betegségről, mert ez pánikhoz vezethet. Két nappal később már kórház fegyelmi bizottsága elé idézték, és megrovást kapott „pletykák terjesztése” és „zavarkeltés” címén. Ezután a kórház dolgozóinak megtiltották, hogy üzeneteket vagy képeket tegyenek közzé a vírusról.

Aj csak annyit tehetett, hogy kérte kollégáit: vegyenek fel védőruhát és maszkot, annak ellenére, hogy a kórház vezetői ezt nem javasolták. Így osztályán orvosi köpenyük alá vették fel a védő felszerelést. Közben egyre jobban terjedt a fertőzés a kórház betegei között, és kezdtek olyanok is jönni, akiknek nem volt kapcsolatuk a vuhani halpiaccal, ahonnan a feltételezések szerint a kórokozó elindult.

Időközben a kínai hatóságok egészen január 21-ig azt sulykolták, hogy a vírus nem terjed emberről emberre, pedig az orvosok a kórházban éppen az ellenkezőjét tapasztalták. Addigra már naponta több mint 1500-an kerültek be a vuhani kórházba.

A doktornő elmondott néhány olyan esetet, amit soha nem fog elfelejteni: egy idős embert, akinek az orvos éppen átadta 32 éves fiának halotti bizonyítványát, vagy egy férfit, aki túlságosan beteg volt ahhoz, hogy kiszálljon a kocsijából és bemenjen a kórházba. Mire Aj kiért hozzá, meghalt.

A kedden megjelent interjú gyorsan felkerült a kínai közösségi oldalakra, majd hamar el is tűnt onnan. A Zsenvu is törölte saját oldaláról. Az internet olvasóinak azonban sikerült gyorsan megmenteniük a cikket, és a róla készült fotókat visszaposztolták.

A cenzúra megtévesztésére a felhasználók nagy találékonyságról tettek tanúságot: a cikket részben átírták emojikra, Morse-jelekre, illetve a kínai nyelv nyugaton használt latin betűs pinjin-írásmódjára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhel kiakadt: Tisztelem a sajtószabadságot, csak annyit kérek, a gyerekeinket hagyják ki ebből
A miniszterelnök lánya úgy gondolja, a sajtó átlépett egy bizonyos határt, mert most nem ő vagy a férje, hanem a gyermekei kerültek a támadás középpontjába.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Közlemény jelent meg Orbán Ráhel Instagram-oldalán pénteken. A miniszterelnök lánya kifejtette, hogy nem ez az első alkalom, hogy a sajtóban és más politikusok részéről is támadás éri őt és a férjét, most azonban ez szintet lépett. Az üzletasszony szerint a média a gyermekeiket vette célba.

„Az elmúlt években megszoktuk, hogy egyes sajtóorgánumok és politikusok nem bánnak kesztyűs kézzel velünk. Én is, István is megtanultunk együtt élni ezzel. Valamint azzal is, hogy gyakran valótlanságokat állítanak rólunk – elfogadtuk, hogy a helyzetünk ezzel jár. Most azonban egy határt átléptek

- fogalmazott a miniszterelnök lánya.

„Amikor a gyerekeink személyes életét állítják célkeresztbe, amikor valótlan információkat közölnek az állítólagos iskolájukról, amikor a magánéletükbe próbálnak beférkőzni – az már nem rólunk szól. Ez már arról szól, hogy védtelen kiskorúakat próbálnak bevonni egy politikai játszmába”

- írta Orbán Ráhel, aki hozzátette: „Anyaként és emberként ezt nem tudom és nem is akarom szó nélkül hagyni”.

„Arra törekszem – ahogyan a BDPST is –, hogy korrekt viszonyt ápoljak a sajtóval. Tisztelem a sajtószabadságot, és hiszem, hogy lehet kritikusnak lenni etikusan, a morális határok betartásával. Ezért most is csak annyit kérek: a gyerekeinket hagyják ki ebből.

Tartsák tiszteletben a személyiségüket, a jogaikat, és azt a minimális emberi határt, amit a jóérzés diktál.

A jövőben pedig – minden rendelkezésünkre álló eszközzel – fel fogunk lépni azokkal szemben, akik ezt figyelmen kívül hagyják. Köszönöm mindenkinek, aki érti, miért fontos ez” – írta.

A miniszterelnök lánya közleményében arra reagálhatott, hogy az amerikai költözésük kapcsán a Válasz Online arról írt, hogy Orbán Ráhel és Tiborcz István már eldöntötte, hogy valóban New York-ba költöznek, és a gyerekek hivatalos iskolaügyeit hetekkel korábban véglegesítették.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Pánik Moszkva közelében: az orosz légvédelem tévedésből tüzet nyithatott egy orosz utasszállítóra
A Boeing 737-800-as járat épp leszállni készült, amikor a Pancir-SZ1 rendszer célba vette. A gép kisebb sérülésekkel ért földet, senki nem sérült meg.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Péntek hajnalban kis híján súlyos incidens történt Moszkva közelében: egy orosz utasszállító gépre tévedésből tüzet nyithatott egy légvédelmi rendszer – erről Alekszandr Nyevzorov orosz újságíró számolt be a Telegramon.

A beszámoló szerint a Moszkva felé tartó AFL1845-ös számú járatot, amelyet az Aeroflot üzemeltet, egy Pancir-SZ1 típusú légvédelmi rendszer vehette célba, miközben a gép megközelítette a leszállópályát. A Boeing 737-800-as repülőgép Minszkből indult, és a moszkvai Seremetyjevói nemzetközi repülőtérre tartott.

Nyevzorov állítása szerint

a rendszer összetéveszthette a polgári gépet egy érkező drónnal.

A történtek pénteken, helyi idő szerint 0 óra 20 perckor játszódtak le.

A gép kisebb károkat szenvedett, de sikeresen landolt, az utasok és a személyzet nem sérült meg. Az újságíró egy hangfelvételt is megosztott, amelyen egy férfi többször figyelmeztet: a közeledő repülőgép utasszállító járat.

A FlightAware járatkövető oldal adatai szerint az AFL1845-ös járat július 10-én 23:27-kor szállt fel Minszkből, majd 00:36-kor ért földet Moszkvában. Az útvonalban nem látszik rendellenesség.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Országszerte leálltak a kormányablakok
Lapinformációk szerint országos szintű problémáról van szó, ugyanis egy rendszerre van kötve minden kormányablak. Még nem derült ki, mikorra várható a rendszer helyreállása.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Pénteken országszerte fennakadások lehetnek az ügyintézésben. A kormányablakokban megnövekedett várakozási időre kell számítani. A szolgáltató a dolgozik a hiba elhárításán, tájékoztatott a Kormányhivatal.

Az üzemzavarról olvasói jelzések alapján az Index számolt be először. Azt írták, hogy

a kormányablakokban csak elkészült okmányokat tudnak kiadni, mert leállt a központi rendszer.

Lapinformációk szerint országos szintű problémáról van szó, ugyanis egy rendszerre van kötve minden kormányablak. Még nem derült ki, mikorra várható a rendszer helyreállása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás reagált Magyar Péter Tusványos-posztjára: Te Kicsi! Te a záport nem tudod megkülönböztetni a vihartól!
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Magyar Péter túl sokat képzel magáról. Menczer Tamás szerint a miniszterelnök inkább európai vezetőkkel vitázik, nem vele.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Menczer Tamás Facebook-bejegyzésben reagált Magyar Péter korábbi posztjára, amelyben a Tisza Párt elnöke jelezte, hogy részt venne a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, és vitázna Orbán Viktorral. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint azonban a miniszterelnök nem vele, hanem Manfred Weberrel és Ursula von der Leyennel vitázik.

A kormánypárti politikus a bejegyzésében úgy fogalmazott: „Te Kicsi! Te a záport nem tudod megkülönböztetni a vihartól! Pedig az nem nehéz… Mit akarsz te Orbán Viktortól?!” Hozzátette: „Manfred Weber és Ursula von der Leyen legalább meg tudja különböztetni a vihart a záportól.”

Menczer emlékeztetett arra is, hogy Magyar Péter a közelmúltban indokolatlanul vádaskodott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lezárása miatt. Egyúttal azt írta, hogy

a miniszterelnök nem vele, hanem európai vezetőkkel vitatkozik, ugyanakkor ő maga kész lenne vitába szállni a Tisza Párt elnökével.

Posztjában azt is megjegyezte, hogy ehhez veszélyességi pótlékot kér, és feltette a kérdést: hol legyen a találkozó?

Ahogy már beszámoltunk róla, Magyar Péter pénteken arról írt, hogy szeretne jelen lenni a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, de a szervezők nem hívták meg, noha Orbán Viktorral vitázna a rendezvényen. Bejegyzésében kiemelte, hogy az LMP és az MSZP képviselői részt vesznek az eseményen, miközben szerinte ezek a pártok társadalmi támogatottság nélküliek, és a megszűnés szélén állnak.

A politikus úgy fogalmazott: „Tusványos mindig is azt hirdette magáról, hogy a párbeszéd fóruma. Ahol érdemi, baráti, tiszteleten alapuló vita folyhat különböző politikai erők között. Jó lenne, ha ez nem csak üres szlogen lenne.” Hozzátette: „közpénzből is működik, tehát a szervezők erkölcsi kötelessége, hogy biztosítsák a sokszínűség és a valódi párbeszéd lehetőségét.”

A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort július 22–27. között rendezik meg. Orbán Viktor július 26-án tart előadást.

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke korábban elmondta, hogy a miniszterelnök mellett hét miniszter is részt vesz a rendezvényen. Az idei programban öt nap alatt 40 helyszínen 500 eseményt tartanak, és közel 1000 előadót várnak. A szabadegyetem idei mottója: „Ránk számíthatsz!”

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET: