„Egyre többször tapasztaljuk a helyi OMV-töltőállomások lefogyását” - közölte a vállalat a HVG-vel, miután az elmúlt napokban több autós sikertelenül próbált tankolni.
Mint írták, az OMV az egyetlen olyan töltőállomás-hálózat Magyarországon, amely normál körülmények között Ausztriából biztosítja üzemanyag-ellátásának nagy részét.
A schwechati finomító ideiglenes leállása miatt azonban jelenleg a szabadpiacról piaci áron, vagy a Moltól tudja biztosítani az üzemanyag-ellátást.
A Mol azonban nem tudja növelni a szállítási mennyiséget az OMV felé, miközben az OMV Hungária Kft. forgalma jelentősen megnőtt az árplafon bevezetése óta.
A helyi igények kielégítése elsősorban dunai szállítással lehet megoldható, az alacsony vízállás miatt azonban a hajók legfeljebb félsúllyal tudnak közlekedni.
A schwechati finomító újraindítását pedig csak októberre tervezik.
„Az OMV Hungária Kft. mindent megtesz annak érdekében, hogy a jelenlegi nehézségek ellenére is biztosítsa az üzemanyag-ellátást” - írta a cég, hozzátéve: megértésüket kérjük az átmeneti hiányok kezelésének idejére!
„Egyre többször tapasztaljuk a helyi OMV-töltőállomások lefogyását” - közölte a vállalat a HVG-vel, miután az elmúlt napokban több autós sikertelenül próbált tankolni.
Mint írták, az OMV az egyetlen olyan töltőállomás-hálózat Magyarországon, amely normál körülmények között Ausztriából biztosítja üzemanyag-ellátásának nagy részét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bayer Zsolt a Lázár fórumát megzavaró cigányokról: Mennyivel jobb lett volna, ha szart pucolnak a vonaton bűnözés helyett
A publicista az Igazság órájáa című YouTube-műsorban mondta ezt, ahol meg is védte Lázár Jánost. Szerinte a miniszter egy félreérthető félmondatot mondott, és az egész ügy „egy kis rosszindulattal” félremagyarázható.
Bayer Zsolt kormánypárti publicista Németh BalázsIgazság órája című műsorában fejtette ki a véleményét a Lázár János lakossági fórumát megzavaró tiltakozókról.
„Azok a cigányok, akik odamentek Gyöngyösre a másfél méteres priuszukkal, a rablástól az emberölésig, és ott üvöltöztek, mennyivel jobb lett volna nekik is meg a világnak is, ha bűnözés helyett egyébként szart pucolnak a vonaton”
– mondta Bayer.
A gyöngyösi tiltakozás után Orbán Viktor miniszterelnök bandába verődött bűnözőknek nevezte a Lázár ellen tüntető cigányokat. A kormányközeli Magyar Nemzet aztán arról írt meg nem nevezett helyi forrásokra hivatkozva, hogy a tüntetők a Tisza Párt aktivistái lehettek, és „az akcióban több olyan személy is részt vett, akik büntetett előéletűek”.
Az egész botrány Lázár János építési és közlekedési miniszter korábbi kijelentésével kezdődött, amikor a miniszter egy balatonalmádi fórumon arról beszélt, hogy migránsok helyett a cigányságban van még munkaerő-tartalék a vonatok vécéinek takarítására, mert arra „a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák”.
Bayer a műsorban azzal védte Lázárt, hogy a miniszter egy félreérthető félmondatot mondott, de az nem arról szólt, hogy aki cigány, az pucoljon vécét. Szerinte az egész ügy „egy kis rosszindulattal” félremagyarázható.
Németh Balázs műsorvezető erre azzal erősített rá, hogy ez a félremagyarázás a körúton belüli SZDSZ-es kör SZDSZ-es módszere, és ezen a burkon kívül mindenki érti, miről beszélt a miniszter.
Bayer Zsolt kormánypárti publicista Németh BalázsIgazság órája című műsorában fejtette ki a véleményét a Lázár János lakossági fórumát megzavaró tiltakozókról.
„Azok a cigányok, akik odamentek Gyöngyösre a másfél méteres priuszukkal, a rablástól az emberölésig, és ott üvöltöztek, mennyivel jobb lett volna nekik is meg a világnak is, ha bűnözés helyett egyébként szart pucolnak a vonaton”
– mondta Bayer.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kormányzati informátor a 444-nek: a Fidesz jós polipja 108 parlamenti helyet jósol a pártnak
A pártban terjedő belső üzenet szerint bár hátrányban vannak, „erősödünk, ez a meccs még nem lefutott, sőt, mindent bele”. Egy kormányzati informátor szerint maga Orbán Viktor is viccelődött már szűk körben azzal, mi lesz, ha elveszítik a választást.
Bár Orbán Viktor a nyilvánosság előtt magabiztos, egy belső használatra készült kormányzati közvélemény-kutatás szerint a Fidesz január első hetében statisztikai hibahatárt meghaladó hátrányban volt a TISZA Párttal szemben a biztos pártválasztók körében – tudta meg több, egymástól független forrásból a 444.hu. A kormányzaton belül úgy látják, intenzív mozgósítással még nyerhető a kampány, mert a tendencia nekik kedvez, és november óta csökken a különbség. A helyzetet ugyanakkor jól jelzi, hogy a januári Medián-felmérés szerinti 12 százalékpontos hátrányt egy kormányzati forrás „komolytalannak” nevezte, Lázár János építési miniszter viszont a TISZA-előnyt mérő kutatásokról nyilvánosan elismerte: lehet, hogy igazuk van, „és most éppen másnak áll a zászló”.
A Fidesz a digitális térben próbál ellentámadásba lendülni: november óta napi szinten mérik a jelöltek közösségi médiás teljesítményét, és közülük 41-et cseréltek le „tiktokképes” politikusokra.
A minimum elvárás napi öt bejegyzés, az összes platformon szétterítve. A pártban terjedő belső üzenet szerint bár hátrányban vannak, „erősödünk, ez a meccs még nem lefutott, sőt, mindent bele”. Kubatov Gábor pártigazgató egy decemberi előadáson arról beszélt, hogy a korábbi egyetlen nagy történetmesélés helyett átálltak a napi impulzuskampányra.
„Minden nap nézzük az interakciók számát (…) és ha elveszítjük azt a napot, megnézzük, mi az oka. Az Orbán Balázs belépésével álltunk át erre a rendszerre” – fogalmazott.
Miközben a digitális gépezet pörög, az offline mozgósítás akadozik. A pártvezetés komoly hiányosságokkal szembesült az aktivista-adatbázisok terén, amelyek szintén Kubatov felelősségi körébe tartoznak. Vannak körzetek, ahol a regisztrált szimpatizánsok több mint 20 százaléka elérhetetlen, mert elavultak az adatai vagy elfordult a párttól. Orbán Viktor már egy októberi zárt ülésen panaszkodott a listák állapota miatt.
„Nem állunk jól. Nem állunk jól” - hangsúlyozta a miniszeterelnök.
A probléma megoldására indították újra a Nemzeti Petíciót, hogy frissítsék az adatokat a kampányhajrá előtt. Ennek operatív irányítása át is alakult. Szeptember óta hivatalosan Orbán Balázs politikai igazgató a kampányfőnök, míg a napi tartalomgyártásban felértékelődött Kaminski Fanny és a TV2 egykori riportere, Kunfalvi Nóra szerepe, a korábbi kampányokat levezénylő Rogán Antal és Gyürk András pedig háttérbe szorult.
A pártban Orbán Balázst továbbra is inkább elméleti, „katedrás” embernek tartják, akinek nincs meg az a tekintélye, ami a Rogán-stábnak a sajátja volt. Egy forrás szerint azonban senki nem fúrja, mivel „ha nyerünk, az közös siker lesz; ha bukunk, az leginkább Balázs felelőssége”.
A legoptimistább belső becslések szerint a kormánypárt 105-106 képviselőhelyet szerezhet a 199 fős parlamentben, de sokan bíznak Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter prognózisában, aki az elmúlt három választás alkalmával pontosan megjósolta, hány képviselői helye lesz a Fidesznek.
A Fidesz „jós polipja” pedig most 108-at tippel.
A 444 úgy tudja, hogy a Fidesz káderproblémákkal is küzd, ezért Orbán a kommunikáció energizálására kérte fel Lázár Jánost, akit egy pártrendezvényen azzal konferált fel, hogy „az utcai küzdelembe bevonjuk a bátorságlovagot”. A miniszter fellépései azonban komoly kockázatot is jelentenek: emlékezetes, hogy balatonalmádi fórumán arról beszélt, a belső munkaerő-tartalékot a magyarországi cigányság jelenti, ám az állítást a vonatok vécépucolásával illusztrálta, amiért később bocsánatot kellett kérnie. A miniszterelnök végül kiállt mellette, és a miniszterelnöki stáb igyekszik takarítani utána: Orbán találkozott Gáspár Evelinnel, és egy pártgyűlésen a cigány-magyar együttélésről beszélt.
A bizonytalanságot jelzi, hogy a vereség lehetősége már nem számít tabunak a miniszterelnök környezetében.
Egy kormányzati informátor szerint „benne van a pakliban, de másnap akkor is felkel majd a nap”, és maga Orbán is viccelődött azzal szűk körben, hogy „ha kikapunk, a focivébét akkor is megtartják”. A kormányfő mindeközben a helyi vezetőkre hárítja a felelősség jelentős részét. Egy önkormányzati fórumon a polgármestereknek címezve azt mondta: ezt a választást „nektek kell megnyernetek, a trombitát nektek kell fújni. (…) Ha beleálltok, nyerünk, ha nem álltok bele, nem fogunk nyerni, ha én személyesen kitenném a lelkemet, akkor sem.”
Bár Orbán Viktor a nyilvánosság előtt magabiztos, egy belső használatra készült kormányzati közvélemény-kutatás szerint a Fidesz január első hetében statisztikai hibahatárt meghaladó hátrányban volt a TISZA Párttal szemben a biztos pártválasztók körében – tudta meg több, egymástól független forrásból a 444.hu. A kormányzaton belül úgy látják, intenzív mozgósítással még nyerhető a kampány, mert a tendencia nekik kedvez, és november óta csökken a különbség. A helyzetet ugyanakkor jól jelzi, hogy a januári Medián-felmérés szerinti 12 százalékpontos hátrányt egy kormányzati forrás „komolytalannak” nevezte, Lázár János építési miniszter viszont a TISZA-előnyt mérő kutatásokról nyilvánosan elismerte: lehet, hogy igazuk van, „és most éppen másnak áll a zászló”.
A Fidesz a digitális térben próbál ellentámadásba lendülni: november óta napi szinten mérik a jelöltek közösségi médiás teljesítményét, és közülük 41-et cseréltek le „tiktokképes” politikusokra.
A minimum elvárás napi öt bejegyzés, az összes platformon szétterítve. A pártban terjedő belső üzenet szerint bár hátrányban vannak, „erősödünk, ez a meccs még nem lefutott, sőt, mindent bele”. Kubatov Gábor pártigazgató egy decemberi előadáson arról beszélt, hogy a korábbi egyetlen nagy történetmesélés helyett átálltak a napi impulzuskampányra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Publicus: Továbbra is a TISZA vezet, de a Fidesznek kétszer annyi mozgósítható szavazója van
A friss felmérés szerint a biztos pártválasztók között a TISZA 48-40 arányban vezet a Fidesz előtt. A biztosan szavazni szándékozók 17 százaléka vszont még nem döntötte el, kire szavazna. A legnagyobb tartalékkal egy olyan párt rendelkezik, amely a parlamenti küszöbön táncol.
Befagytak a frontvonalak a magyar pártpolitikában: a Publicus Intézetnek a Népszava megbízásából készített legfrissebb kutatása szerint sem a Tisza Párt, sem a Fidesz nem tudott elmozdulni a decemberi pozíciójából.
A felmérés szerint a teljes népességben a Tisza Párt 33, a Fidesz pedig 28 százalékon áll, ami hajszálpontosan megegyezik az egy hónappal korábbi adatokkal.
A biztos szavazók körében a Fidesz egy százalékpontot javított (33 százalék), a Tisza pedig egyet rontott (39 százalék), de ez a változás bőven a 3,1 százalékos hibahatáron belül mozog.
A biztos szavazó pártválasztók esetében szintén megmaradt a decemberi állás: a Tisza Párt 48 százalékkal vezet a Fidesz 40 százaléka előtt. Figyelemre méltó, hogy a biztosan szavazni szándékozók 17 százaléka még nem döntötte el, kire szavazna.
A kisebb pártok helyzete továbbra is bizonytalan. A Demokratikus Koalíció a teljes népességben 3, míg az aktívabb szavazói csoportokban 4-4 százalékon áll, ami azt jelentené, hogy a párt nem érné el a parlamenti bejutáshoz szükséges küszöböt. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatottsága sem mozdult el a 2-3 százalékról, míg a Mi Hazánk stabilan hozza a decemberi számait: a teljes népességben 4, a biztos szavazók és a biztos pártválasztók körében pedig 5-5 százalékon állnak.
Az adatok alapján „ha most vasárnap lennének a választások”, a Tiszán és a Fideszen kívül egyedül a Mi Hazánk szerezne mandátumot az Országgyűlésben.
A kutatás a pártok mozgósítható tartalékaira és elutasítottságára is rákérdezett.
„A Fidesz elutasítottsága nagyobb, mint a Tiszáé, viszont a Fidesz tartaléka közel duplája a Tiszáénak”
– állapította meg az adatok alapján Pulai András, a Publicus Intézet vezetője.
A Fideszre a válaszadók 6 százaléka szavazna másodlagos opcióként, és további 12 százalék tartja elképzelhetőnek, hogy rájuk voksoljon. Ezzel szemben a Tiszát 5 százalék jelölte meg második pártként, és további 5 százalék tartja elképzelhetőnek, hogy támogatja őket.
A felmérés szerint a Demokratikus Koalíció rendelkezik a legnagyobb tartalékkal, a megkérdezettek 14 százaléka nevezte meg második legfontosabb pártjának, és 13 százalék tartotta elképzelhetőnek, hogy szavazzon rá.
A pártok elutasítottságát tekintve a Mi Hazánk áll az élen, a választópolgárok 50 százaléka biztosan nem szavazna rájuk. Őket követi a Kutyapárt (46 százalék), a DK (44 százalék) és a Fidesz (41 százalék). A legkevésbé a Tiszát utasítják el: a válaszadók 37 százaléka nyilatkozta, hogy biztosan nem szavazna rájuk.
A felmérés szerint a választási részvételi szándék rendkívül magas, a megkérdezettek 81 százaléka ígéri biztosra, hogy elmegy szavazni.
Az ország általános helyzetével a magyarok közel kétharmada (63 százalék) elégedetlen. Különösen árulkodó adat, hogy a hagyományosan a Fidesz egyik fő bázisának számító nyugdíjasok körében is 71 százalékos az elégedetlenség.
Befagytak a frontvonalak a magyar pártpolitikában: a Publicus Intézetnek a Népszava megbízásából készített legfrissebb kutatása szerint sem a Tisza Párt, sem a Fidesz nem tudott elmozdulni a decemberi pozíciójából.
A felmérés szerint a teljes népességben a Tisza Párt 33, a Fidesz pedig 28 százalékon áll, ami hajszálpontosan megegyezik az egy hónappal korábbi adatokkal.
A biztos szavazók körében a Fidesz egy százalékpontot javított (33 százalék), a Tisza pedig egyet rontott (39 százalék), de ez a változás bőven a 3,1 százalékos hibahatáron belül mozog.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Többször is Budapesten járt Jeffrey Epstein, egy Király utcai lakástól akart sürgősen megszabadulni
A frissen nyilvánosságra hozott akták szerint a pedofil bűnöző egy norvég produceren keresztül próbálta értékesíteni az ingatlant. Az üzlet végül meghiúsult, ami feszültséget szült a felek között.
A most nyilvánosságra hozott Epstein-aktákból kiderül, hogy a szexuális bűncselekmények miatt elítélt Jeffrey Epstein többször járt Budapesten, és sürgősen túl akart adni egy Király utcai lakáson.
az amerikai milliárdos egy norvég producerrel, Haakon Gundersennel próbált meg túladni az ingatlanon, az azonban nem derült ki, hogy miért volt ilyen sürgős az üzlet.
Gundersen 2017 januárjában küldte el e-mailben a Király utcai lakás címét Epsteinnek, aki mindössze ennyit válaszolt:
„Kérlek, add el, amilyen gyorsan csak tudod.”
A norvég producer azt írta Epsteinnek, hogy az ingatlan néhány héten belül 240 ezer euróért elkelhet, ám a levelezés alapján az üzlet végül meghiúsult, ami konfliktust okozott közöttük.
A levelezésből az is kiderül, hogy Epstein többször járt Budapesten. Egy 2018 márciusi üzenetében ezt írta: „Budapesten vagyok, jövök, hogy találkozzunk.”
Az RTL Híradó információi szerint a lakás 2011 óta egy olyan cég tulajdonában van, amely a norvég producerhez köthető.
A most nyilvánosságra került dokumentumokból az is kiderül, hogy egy 2009-es e-mailben Epsteinnek azt tanácsolták, hogy a magyar magántőke-alapokat „nem kellene piszkálnunk”.
A most nyilvánosságra hozott Epstein-aktákból kiderül, hogy a szexuális bűncselekmények miatt elítélt Jeffrey Epstein többször járt Budapesten, és sürgősen túl akart adni egy Király utcai lakáson.