Két hónapra előzetes letartóztatásba helyezték azt a két személyt Ukrajnában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a magyar titkosszolgálat szervezte be őket – írja a TSZN nevű ukrán tévétársaság a Telegram-csatornáján.
A jelentés szerint a két embert hazaárulással is vádolják, és egyikük sem kerülhet szabadlábra óvadék ellenében.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) korábban közölte: Nyugat-Ukrajnában sikerült leleplezniük egy magyar katonai kémhálózatként emlegetett szervezetet. A részletekről nem árultak el többet, és az ukrán külügyminisztérium sem kommentálta az ügyet.
A bejelentésre Szijjártó Péter azzal reagált, hogy bejelentette: kiutasítottak Magyarországról két, kémkedéssel vádolt ukránt. Erre pedig Ukrajna is kiutasított országa területéről két magyar diplomatát – hangsúlyozva, hogy a lépés a magyar reakcióra adott válasz.
Két hónapra előzetes letartóztatásba helyezték azt a két személyt Ukrajnában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a magyar titkosszolgálat szervezte be őket – írja a TSZN nevű ukrán tévétársaság a Telegram-csatornáján.
A jelentés szerint a két embert hazaárulással is vádolják, és egyikük sem kerülhet szabadlábra óvadék ellenében.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) korábban közölte: Nyugat-Ukrajnában sikerült leleplezniük egy magyar katonai kémhálózatként emlegetett szervezetet. A részletekről nem árultak el többet, és az ukrán külügyminisztérium sem kommentálta az ügyet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kocsis Máté szerint a Telex, a 444 és a Partizán is érintettje lehet a készülő „átláthatósági” törvénynek. Ezt még és a jogszabály elfogadása előtt mondta a frakcióvezető. Azt is hozzátette, hogy a portál munkatársait nem hívják meg a rendezvényeikre,
és most sem szívesen látott vendégként tekintenek rájuk.
A Telex stábja ott volt a Fidesz-frakció sajtótájékoztatóján, ahol Kocsis nem volt hajlandó válaszolni Simor Dániel kérdésére. Egy videó is készült az eseményről, ebben hangzik el, hogy a frakcióvezető már megelőlegezte, kik kerülhetnek a hivatal célkeresztjébe.
A tájékoztatón Kocsis beszélt arról is, hogy Ceber Roland milyen körülmények között találkozott Magyar Leventével. Magyar Levente korábban azt nyilatkozta, hogy egy meg nem nevezett ellenzéki képviselő hozta össze a találkozót. Azt mondta, csak utólag szóltak neki a nemzetbiztonsági szolgálatok, hogy Ceber ukrán hírszerző.
Kocsis Máté viszont másként mesélte el az eseményeket. A frakcióvezető szerint Ceber kezdeményezte a találkozót Szijjártó Péterrel, aki végül Magyar Leventét küldte maga helyett. Kocsis úgy fogalmazott: ha Magyar Levente verzióját fogadjuk el, akkor a titokzatos ellenzéki képviselő nem más, mint Szijjártó Péter.
A Ceber Rolandról és Magyar Leventéről készült közös fotót korábban Magyar Péter hozta nyilvánosságra. Ezt azután tette, hogy a Magyar Nemzet egy másik, Ceberrel készült képpel próbálta azt bizonyítani, hogy Magyar Péter kapcsolatban áll az ukrán hírszerzéssel.
Kocsis Máté szerint a Telex, a 444 és a Partizán is érintettje lehet a készülő „átláthatósági” törvénynek. Ezt még és a jogszabály elfogadása előtt mondta a frakcióvezető. Azt is hozzátette, hogy a portál munkatársait nem hívják meg a rendezvényeikre,
és most sem szívesen látott vendégként tekintenek rájuk.
A Telex stábja ott volt a Fidesz-frakció sajtótájékoztatóján, ahol Kocsis nem volt hajlandó válaszolni Simor Dániel kérdésére. Egy videó is készült az eseményről, ebben hangzik el, hogy a frakcióvezető már megelőlegezte, kik kerülhetnek a hivatal célkeresztjébe.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Novák Katalint és Schiffer Andrást együtt fotózták le egy Parlament közeli kávézó teraszán
A jobboldal kedvenc baloldali értelmiségije szerint csak magánbeszélgetést folytattak a volt köztársasági elnökkel, így azt sem árulta el, miről esett szó köztük.
Együtt üldögélt egy Parlamenthez közeli kávézóban Novák Katalin és Schiffer András – erről a 444 egyik olvasója készített fotót kedd este fél 9 körül.
A portál megkérdezte a Fidesz kedvenc ellenzéki megszólalóját, hogy miről beszélgettek a volt köztársasági elnökkel. Schiffer szerint
„magánemberek magántalálkozója volt. Tehát semmiféle közfontosságú dolog nem került megtárgyalásra. Nem gondolom, hogy erről bárkinek be kéne számolni.”
Megjegyezte, korábban volt ilyen magánjellegű beszélgetése Magyar Péterrel is (akivel még ismerősök is Facebookon), de arról sem számolt be.
Az LMP volt társelnöke így arról sem beszélt, hogy szóba került-e most a kegyelmi ügy, ami miatt tavaly februárban Nováknak le kellett mondania. „Nem gondolom, hogy nekem magyarázattal tartozik, ugyanolyan állampolgár vagyok, mint ön. Ki vagyok én, hogy én külön kérjek tőle magyarázatot?” – fogalmazott Schiffer András. Azt a véleményét ugyanakkor továbbra is fenntartja Schiffer, hogy az Alaptörvénybe bele kellett volna írni, hogy a köztársasági elnöknek minden esetben kötelező indokolni, ha valakinek kegyelmet ad.
Volodimir Klicsko: Magyarország mindig a rossz oldalt választja a történelem során
A volt nehézsúlyú bokszoló, ma KIjev polgármestere szerint Ukrajnából nézve érthetetlen, hogy Magyarország miért állt az oroszok oldalára a konfliktusban.
Volodimir Klicsko szerint Ukrajnában nem értik, miért támogatja Magyarország különböző szinteken Oroszországot, miközben a múltban maga is a Szovjetunió uralma alatt állt. Az egykori világbajnok bokszoló, aki most üzletemberként, coachként és politikai aktivistaként is aktív, a 24.hu-nak adott interjút egy Los Angeles-i világkonferencián.
Klicsko hangsúlyozta, hogy az orosz invázióra válaszul politikai szereplővé vált. A WeAreAllUkrainians és a Klitschko Foundation nevű alapítványokon keresztül Ukrajna katonai és pénzügyi támogatásáért dolgozik. A magyar politikai döntésekről azt mondta, hogy a hírek alapján úgy látják, hazánk az ő ellenségüket segíti, amit nehezen tudnak hová tenni.
„Számunkra ez teljesen érthetetlen, hiszen Magyarország is a Szovjetunió fennhatósága alatt állt a rendszerváltás előtt.” Azt is hozzátette:
„Drámaibban fogalmazva: a Szovjetunió magyarokat is ölt.”
Úgy véli, Vlagyimir Putyin célja, hogy visszaépítse a szovjet birodalmat. Klicsko szerint „a világtörténelemből tudjuk, hogy a rezsimek nem örök életűek. Sajnos azt kell mondanom, hogy Magyarország mindig a rossz oldalt választja a történelem során.”
Elmondta, nem azonosítja egy ország népét annak vezetésével, de abban bízik, hogy van különbség az állampolgárok gondolkodása és a hivatalos politikai irányvonal között. Ugyanakkor úgy látja, a demokrácia lehetőséget ad a változásra, hiszen „a vezetőket meg lehet választani, le lehet váltani, újra lehet választani. Csak a diktatúrákban nem választhatnak az emberek.”
A jövőt illetően Klicsko reméli, hogy Ukrajna és Magyarország jó szomszédok lesznek. Úgy gondolja, az Európai Uniónak és Magyarországnak is változásra van szüksége, és hisz abban, hogy ha egyszer a két ország kapcsolatai rendeződnek, már nem fog számítani, milyen nehéz út vezetett odáig.
A beszélgetés során szó esett még arról is, milyen tapasztalatokat szerzett sportolóként, hogyan hatott ezekre a politikai nézőpontja, mit tanácsol a következő generációnak az egészséges egoizmus kapcsán, és milyen kapcsolata van bátyjával, Vitalij Klicskóval, Kijev polgármesterével. Hazája jövőjéről optimistán beszélt, és arról is, hogy a Trump-adminisztrációval való megállapodások szerinte kölcsönösen előnyösek lehetnek, mivel Ukrajnának szüksége van befektetőkre és védelemre, cserébe viszont sok nyersanyagot és emberi erőforrást tudnak kínálni.
Volodimir Klicsko szerint Ukrajnában nem értik, miért támogatja Magyarország különböző szinteken Oroszországot, miközben a múltban maga is a Szovjetunió uralma alatt állt. Az egykori világbajnok bokszoló, aki most üzletemberként, coachként és politikai aktivistaként is aktív, a 24.hu-nak adott interjút egy Los Angeles-i világkonferencián.
Klicsko hangsúlyozta, hogy az orosz invázióra válaszul politikai szereplővé vált. A WeAreAllUkrainians és a Klitschko Foundation nevű alapítványokon keresztül Ukrajna katonai és pénzügyi támogatásáért dolgozik. A magyar politikai döntésekről azt mondta, hogy a hírek alapján úgy látják, hazánk az ő ellenségüket segíti, amit nehezen tudnak hová tenni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lezárták a Szabadság hidat a Hadházy Ákossal tüntető tömeg előtt
Hadházy Ákos a Fővám térre hívta az embereket, de a rendőrök a Szabadság hidat lezárták előttük. A tömeg végül füstgyertyák között, kerülővel indult a Sánc utcához.
Kedd délután öt órára szervezett tüntetést Hadházy Ákos a Fővám térre, ahol a Telex helyszíni beszámolója szerint pár száz ember gyűlt össze.
A tüntetést eredetileg a Ferenciek terére tervezték, de a rendőrség nem engedélyezte azt, a könyvhét standjaira és a Türk Tanács budapesti ülésére hivatkoztak. Ezért választották a Fővám teret. Hadházy békés, de határozott demonstrációt ígért.
A tüntetésen felszólalt többek között Para-Kovács Imre író-publicista és Szalay Kriszta színész is. A felszólalók arról beszéltek, hogy Orbán Viktor „elárulta a kárpátaljai diaszpórát, az erdélyi magyarokat”, valamint a tüntetők kitartásának fontosságát hangsúlyozták.
Hadházy azt mondta, hatalmas eredménynek tartja, hogy olyan ismert emberek és celebek is „felébredtek”, akik eddig távol tartották magukat a politikától, de neveket nem említett. Kijelentette azt is: „Be akarjuk mutatni, hogy bár nem vagyunk itt több millióan, több millió ember nevében vagyunk itt.”
Ezután Hadházy a Szuverenitásvédelmi Hivatal Sánc utcai épületéhez akarta vezetni a tömeget, ahol egy flashmob alakult ki.
A Szabadság hídon szerettek volna átkelni, de a rendőrök lezárták előttük a hidat két keresztbeállított rendőrkisbusszal.
Hadházy erre azt mondta: „az elégedetlen rendőrök tiltakoznak a körülmények miatt, és lezárták a hidat, békésen megvárjuk, mit döntenek.”
A tüntetők a hídon kántálták, hogy „nem hagyjuk abba”, miközben zúgott a „mocskos Fidesz”. Hadházy végül úgy döntött, hogy megfordítja a füstgyertyázó tömeget, és kerülőúton indulnak el a Sánc utcába. Ekkor a tömeg azt skandálta: „Orbán Viktor, a kurva anyád.”
Hadházy a lezárással kapcsolatban azt mondta: „Ha elegen vagyunk, a rendőrségnek le kell zárnia a híd felé vezető utat.” Szerinte „szükség van bizonyos határok átlépésére”, és ezért kell lezárni a hidakat, nem azért, hogy az autósokkal kiszúrjanak.