E-mailek buktatták le Elon Muskot: többször is Jeffrey Epstein szigetére készült
„Melyik éjszaka lesz a legvadabb buli a szigeteden?” – többek között ilyen kérdésekkel fordult Elon Musk Jeffrey Epsteinhez egy frissen nyilvánosságra került levelezésben, amely szöges ellentétben áll a Tesla-vezér tagadásaival. A The Guardian cikke szerint az amerikai igazságügyi minisztérium pénteken nyilvánosságra hozott dokumentumai alapján Elon Musk a korábban ismertnél kiterjedtebb és barátságosabb hangvételű kommunikációt folytatott Epsteinnel.
A levelezés szerint a látogatások végül logisztikai problémák miatt hiúsultak meg. 2012 novemberében Epstein azt kérdezte Musktól, hogy „hányan lesztek a helihez a szigetre”, amire a Tesla-vezér azt válaszolta: „Valószínűleg csak Talulah és én. Melyik nap/éjszaka lesz a legvadabb buli a szigeteden?”, utalva akkori feleségére, Talulah Rileyra. Még abban az évben, december 25-én Musk egy másik e-mailben arról írt, hogy a kimerítő év után bulizni szeretne.
Egy évvel később, 2013 decemberében Musk ismét felvette a kapcsolatot Epsteinnel: „Az ünnepek alatt a BVI/St. Barts környékén leszek. Van jó időpont a látogatásra?” Miután egyeztettek, Epstein végül lemondta a találkozót. „Nagyon vártam, hogy végre együtt töltsünk egy kis időt, és csak a szórakozás legyen a program. így nagyon csalódott vagyok” – írta. Az iratokban szerepel egy olyan e-mail is, amely szerint Epstein asszisztense 2013-ban ebédet szervezett a SpaceX-hez, de nem világos, hogy a találkozó megvalósult-e.
A Tesla vezérigazgatója 2019-ben a Vanity Fairnek azt mondta, Epstein „nyilvánvalóan egy creepy alak”, és azt állította, hogy Epstein „többször is megpróbált rávenni, hogy menjek el a szigetére. Visszautasítottam.” Amikor tavaly nyilvánosságra került Epstein egyik naptárbejegyzése 2014-ből („Emlékeztető: Elon Musk a szigetre dec. 6.”), Musk az X-en ennyit reagált: „Ez hamis.” Tagadta azt is, hogy ismerné Epstein bűntársát, Ghislaine Maxwellt, akivel egy közös fotó is készült; Musk szerint Maxwell „fotóbombázta” őt egy partin.
Miközben a saját kapcsolatát tagadta, Musk másokat előszeretettel támadott az Epstein-ügy miatt.
– mondta Musk.
Jeffrey Epsteint 2008-ban Floridában elítélték kiskorú prostitúcióra való rábírása miatt. 2019-ben szövetségi emberkereskedelem vádjával tartóztatták le, de még abban az évben holtan találták a börtöncellájában. A most nyilvánosságra hozott levelezés egy 3 millió dokumentumból álló iratcsomag része.