KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Elment A LEGNAGYOBB” - színészek, művészek, közéleti szereplők búcsúznak Törőcsik Maritól

Többek közt Koncz Zsuzsa, Trokán Nóra, Geszti Péter és Tóth Gabi búcsúposztot tett közzé a közösségi oldalán a 85 évesen elhunyt színésznő emlékére.


Mint azt mi is megírtuk, életének 86. évében meghalt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész.

Most barátai, pályatársai, közéleti szereplők és művészek búcsúznak tőle az interneten keresztül is.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata ezzel a képpel emlékezik a legendás színésznőre:

"2015-ben hallgatók fényképezték legendás hallgatóinkat, oktatóinkat az SZFE 150. születésnapi kiállítására. Ez a kép készült akkor Törőcsik Mariról. A színésznő elsőéves volt, amikor Fábri Zoltán kiválasztotta a Körhinta című film főszerepére. A film kijutott Cannes-ba, ahol később Törőcsik elnyerte a legjobb női alakításért járó díjat."

"Nyugodj békében drága Mari! Nagy ajándék a sorstól, hogy ismerhettelek" - írja Ónodi Eszter.

Geszti Péter is a Facebookon búcsúzik egy személyes emlékkel:

"Vannak emberek, akik nélkül nem létezik magyar kultúra. Törőcsik Mari közéjük tartozik. Direkt nem használok múlt időt, pedig ma - fájdalmas leírni - meghalt.

Nem sorolom csodás tehetségének és pályájának állomásait, megteszik helyettem a lapok. Csak egy apró momentumot idézek ide, melynek személyesen részese lehettem általa.

1975-ben - ötödikes koromban - együtt szinkronizálhattam vele egy francia filmet, az Akasztani való bolond nő-t. Ő Marléne Jobert magyar hangja volt. Emlékszem, mekkora hatással volt rám a jelenléte, mint kisfiúra, aki ámulattal és tisztelettel léphetett be egy nagy művész aurájába a szinkronizálás során. (Még egy ilyen emlékem maradt gyerekszínész koromból, amikor Őze Lajos mellett lehettem Kis herceg egy rádiójátékban. Akkor éreztem még, hogy a mellettem álló színész elképesztő energiájú kisugárzásától valóban képes vagyok átlényegülni a szereppé, amivé lennem kell.) Emlékszem Törőcsik Marira, ahogy áll a sötét szinkronstúdióban, fekete garbóban, egy csendesen gomolygó kék felhőben, és a vásznat figyeli, ahogy a fekete-fehér képkockák futnak. Ezt a kék felhőt annak a ciginek a füstje festette köré, amit férje, Maár Gyula rendező fújt köré. Maár rendszeresen elkísérte a felvételekre, és - noha tilos volt - egyik cigiről gyújtott rá a másikra, Törőcsikkel együtt. Különleges párt alkottak, akikben a művészet és a szerelem szépsége ölelkezett - így is bántak velük a stúdióban, nem szóltak rájuk a cigi miatt. Maár két évvel korábban forgatta le Felhőjáték című filmjét, amit csak jóval később láttam és értettem meg. Mostantól így maradnak meg nekem örökre mindketten: egy kék, soha el nem múló felhő játékában."

Koncz Zsuzsa: "Gyerekkorom családi legendáriumának hőse, a magyar színjátszás óriása volt... Mari drága hiányozni fogsz...jó utat..."

Alföldi Róbert:

Mari!

“Én nagyon szeretem magát!”

És nem tudok most jobb mondatot, mint tudja, azt a mi mondatunkat.

Amit akkor írtam, amikor anno majdnem meghalt.

Nem lehetne, hogy most is elolvassa,

és akkor felhív, hogy na, de Igazgató uram!

És nevetünk és nevetünk... De jó lenne!

Maga sok csodára képes volt! Na, még ezt az egyet!

Ölelem nagyon, és köszönöm a bizalmat!

Nagyon köszönöm!

“Én nagyon szeretem magát!”

Tóth Gabi: "Isten vigyázza útját MŰVÉSZNŐ"

Jordán Tamás: elmondta, hogy kapcsolatuk akkor vált szorossá, amikor a Nemzeti Színházban már nem lépett színpadra és a Vas megyei Velemben élt, ahol régóta megvolt Maár Gyulával közös házuk. "Szombathelyen voltam színházigazgató és a két hely között kicsi a távolság, gyakran meglátogattam őt" - mondta, hozzátéve, hogy mindig kitalált valamit, szórakoztatta Törőcsik Marit, aki kapcsolatukról azt mondta: igazi barátság. Ezek a látogatások mindig tele voltak humorral, derűvel. Mindig feltöltődést, örömet jelentett számára, ha meglátogatta. Felidézte, hogy öt éve a szombathelyi Weöres Sándor Színházban egy kétszemélyes darabot olvastak fel együtt, nagy sikerrel. Szilárdi Bélának Friedrich Nietzsche és Cosima Wagner fiktív találkozásáról szóló darabját olvasták fel, és a közönség ünnepelte Törőcsik Marit. Mint mindig, ha találkozott vele a közönség, ünneplés volt, amiből kiderült, rajonganak érte az emberek - írja az MTI.

Szabó Zsófi egy régi képet osztott meg, amin Törőcsik Mari mellett az édesapja, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Szabó Gyula is szerepel. "Isten Veled Mari!" - írta.

Trokán Nóra: "Örökké hálás leszek, hogy közelről nézhettem, ahogy létezel a színpadon. Hogy belenézhettem a szemeidbe. Hogy egyenrangú kollégaként kezeltél. A legnagyobb iskola volt. Nyugodj békében"

Vujity Tvrtko: "Elment A LEGNAGYOBB. Filmben, könyvben, hangjátékban, színpadi emlékekben és oly’ sok minden másban Ő valóban örökké velünk lesz! Csodálatos EMBER volt, életünk szerves része, felejthetetlen mosollyal, könnyekkel, elképesztő alakításokkal és hatalmas örökséggel. Emléke legyen áldott! Isten nyugosztalja, Drága Művésznő"

Ákos:: "A NEMZET SZÍNÉSZE. Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze, Kossuth-nagydíjas művész. Alázatos és tehetséges ember volt, elképesztő életutat járt be. Megtiszteltetés, hogy 2003-ban a Nemzeti Színház Revans című előadásában együtt dolgozhattunk. Ő maga mondta: "szép és gazdag életem volt". Isten nyugtassa!"

Hegyi Barbara:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Felfoghatatlan tragédia: egy hónap alatt halt meg mindkét szülő – öt gyerek maradt árván Orosházán
A fiatal anya tüdőembólia miatt hunyt el, párja egy hónappal később agyvérzésben. A négy kicsi nevelőszülőkhöz került, a legnagyobb lányt a nagypapa vette magához.


Döbbenetes tragédia rázta meg Orosházát és Nagyszénást. Egy fiatal pár egy hónapon belül halt meg, öt gyermekük pedig árván maradt. A hároméves ikerpár, egy 5 éves kisfiú, egy 9 éves és egy 13 éves kislány veszítette el szüleit. A családból senki nem tudta magához venni mind az öt gyermeket. Egyetlen élő nagyszülőjük, az apai nagyapa a legidősebb lányt vállalta, a négy kisebb testvér pedig nevelőszülőkhöz került – számolt be a Blikk.

Egy hónapja Mónika lett rosszul az orosházi albérletükben. Párja, Szabolcs vonattal tartott haza, amikor a nő felhívta, hogy nincs jól. Később már összefüggéstelenül beszélt, mire a férfi hazaért, a mentők próbálták ellátni, de a 36 éves édesanya életét már nem lehetett megmenteni.

„Tüdőembólia, ezt állapította meg a boncolás” – mesélte az elhunyt nő unokatestvére, Hajnalka. „Szabolcsot nagyon megviselték a történtek, de igyekezett tartani magát, méltó módon eltemette a szerelmét, és minden erejét a gyerekekre fordította. Annyiban tudtunk neki segíteni, hogy gyűjtést szerveztünk, legyen miből élniük, míg a hivatalok rendezik a dolgokat. Nem is gondolkozott azon, mi lesz az öt gyerekkel, tudtuk, Szabolcs remek apa.”

Egy hónapig bírta tartani magát, aztán agyvérzést kapott. A család őt is elvesztette. Az öt gyermek teljesen árván maradt. Az apai nagyapa már 73 éves, egyedül él, a többi rokon saját családja miatt nem tudta vállalni a gyerekeket.

„Nem is a pénz lett volna a gond, mert rengetegen segítettek nekünk, milliók gyűltek össze a gyerekek számláján, amit egy rokon nyitott, mert a hagyatéki eljárás miatt Móni és Szabolcs bankszámláját is zárolták. Szabolcs sokat dolgozott az építőiparban, minden fillért hazavitt. A gyerekekkel az a helyzet, hogy – főleg a négy kisebbet – nem lehet szétszakítani őket, annyira szeretik egymást” – mondta a rokon.

A legidősebb gyermek, a 13 éves lány, Mónika előző kapcsolatából született. Ő egy gyulai speciális iskolába jár, hét közben kollégiumban lakik. Egy hét múlva visszatér az iskolába, az ellátását a nagyszénási nagyapa vállalta.

A négy kisebb testvért a gyermekvédelem vette gondozásba. Augusztus 25-én vitték el őket az orosházi albérletből, és nevelőszülőknél helyezték el.

A hivatal nem árulta el, sikerült-e a testvéreket együtt tartani. „Alapállás, hogy a gyámügyi eljárásoknál a testvéreket nem szakítják el egymástól, ám négy, 3-9 év közötti gyermek esetében ez nem egyszerű” – mondta el a Blikknek egy gyermekvédelmi szakjogász. „Nehéz olyan nevelőszülőt találni, ahol éppen van négy szabad hely, ráadásul ezek a gyerekek friss traumán mentek keresztül, így extra figyelmet és pszichológusi segítséget igényelnek” – tette hozzá a szakember.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Görög Zita 24 óra alatt alapjaiban változtatta meg a karateedző által kalandparkban felrúgott kisfiú családjának életét
A modell Instagram-videóban kérte a közösség támogatását az első 2–3 hónapra. A család addig kapna segítséget, amíg az anya első fizetése megérkezik.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. szeptember 26.



Görög Zita friss Instagram-videójában beszélt arról, hogy most sokan a Szőlő utcai javítóintézet ügyére figyelnek, de szeretné, ha közben Juditról és fiáról, Roliról sem feledkeznénk meg, írja a 24.hu.

Elmondta, hogy az édesanya környezetváltozást szeretne, mert így lát esélyt a gyógyulásra és a nyugodtabb mindennapokra a kisfiával.

„Például Juditról és Roliról. Roli az a kisfiú, akit felrúgott tavaly a kalandparkban a karateedző. Az édesanya most úgy döntött, hogy környezetváltozásra van szükségük. Akkor tudja a gyermekét leginkább védeni, és akkor tudnak leginkább gyógyulni ebből a traumából, hogyha máshol kezdenek új életet. Valami csoda folytán 24 óra alatt sikerült nekik új iskolát, Juditnak új munkahelyet és a nap végére még albérletet is találnom. Elképesztően hálás vagyok azért, hogy ilyen barátságos fogadtatásban lesz részük ott, ahová költöznek”

Görög Zita vállalja a költöztetést és az új lakhely berendezését, de az első 2–3 hónapra további segítséget kér a családnak.

„Amíg Judit az új munkahelyén nem kapja meg az első fizetését, amíg két helyre, hiszen otthon is kell majd fizetnie neki a rezsit, addig szüksége lenne egy kis támogatásra. Én azt gondolom, hogyha megtehetjük, hogy egy kávé vagy csokoládé árával támogatjuk, akkor tegyük meg. Ha valaki többel, akkor én azért nagyon hálás vagyok, és Judit is.”

Azt is jelezte, mire fordítanák a felajánlásokat: „Nyilván itt élelem lesz a legfontosabb, albérleti díj, a buszbérlet, a Rolinak, a Juditnak a tömegközlekedése, és abszolút azok az alapvető dolgok, ami minden család számára végszükséglet”

Hozzátette, hogy Judit nehezen kér segítséget, és a videó közzétételébe is csak hosszas gondolkodás után egyezett bele, de végül hozzájárult a poszt alatti bankszámlaszám megjelenítéséhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Petíció egy kisfiú szabadságáért” - a gyermeknek lehetősége lenne arra, hogy állami gondozásból szerető családba kerüljön, a rendszer mégsem támogatja
A kisfiú születése óta egy pécsi kórházban él, most viszont lehetősége lenne arra, hogy állami gondozásból szerető családba kerüljön. A rendszer mégsem támogatja őt és az örökbefogadó családot ebben.
F. O. Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Az RTL Házon kívül című műsorában bemutatott, három éve kórházban élő kisfiúért indított aláírásgyűjtést Tapasztó Orsi influenszer, aki maga is örökbefogadó szülő. A kisfiút az a nővér venné magához a családjával együtt, aki a kórházban ismerte és szerette meg a gyereket.

A kisfiú születése óta egy pécsi kórház rácsos ágyában él, most viszont lehetősége lenne arra, hogy állami gondozásból szerető családba kerüljön, a rendszer mégsem támogatja őt és az örökbefogadó családot ebben.

A riportból kiderült: a kisfiú első éveiben indokolt volt a kórházi tartózkodás, de ennek szükségessége már rég megszűnt. Mégis, három éve változatlanul a kórház falai között él, pusztán azért, mert a gyermekvédelem nem talált számára megfelelőbb otthont. Mindeközben egy elhivatott, szeretetteljes nővér és családja már

kilenc hónapja szélmalomharcot vívnak az illetékes Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal azért, hogy örökbe fogadhassák őt, aki “senkinek nem kell”.

Míg ez a magyar család fennakadt a gyermekvédelmi szakszolgálat örökbefogadási módszertani irányelveket negligáló bürokratikus akadályain, a gyermek külföldi örökbe adási folyamatát az illetékes Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat megindította.

Akik aláírják a petíciót, kiállnak a kisfiú mellett, akinek az állam, mint szülő, jelenleg egy rácsos ágynyi magányt, embertelen sorsot és sivár gyermekkort tud csak biztosítani, illetve kiállnak egy felelősségteljes család mellett, akik tehetetlenül állnak a szakszolgálat érthetetlen javaslatával szemben, miszerint egészséges gyermek örökbefogadására alkalmasak lehetnek, de beteg gyermek örökbefogadására nem, miközben munkájukból fakadóan naponta életekért felelnek.

A petíció azt is szeretné elérni, hogy a jogszabályi keretek, határidők, módszertani elvek betartása a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatokra nézve is kötelező erővel bírjon,

és megerősíti, hogy minden gyereknek joga van szerető és biztonságos családban felnőni, kórházi ágyak rácsai helyett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Önzetlenül felajánlotta a veséjét a főnökének, hogy megmentse az életét, később mégis kirúgták
Debbie Stevens felajánlotta egyik veséjét, hogy főnöke esélyt kapjon az életre. A műtét után komplikációk jelentkeztek, mégis visszatért dolgozni, de alig telt el idő, és lefokozták, végül elbocsátották.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Előbb aa veséjét adta egy nő, hogy megmentse a főnöke életét, később azonban mégis elveszítette az állását, írja a Unilad. A 47 éves Debbie Stevens az évekkel ezelőtt történtek után azt mondta, elárulva érezte magát, amikor végül 2012-ben elbocsátották.

„Úgy döntöttem, hogy vesedonor leszek a főnökömnek, ő pedig a szívemet vette el” – mondta a Long Island-i nő. „Nagyon elárulva érzem magam. Számomra ez egy rendkívül fájdalmas és borzasztó élmény volt. Úgy kezelte ezt a felajánlást, mintha a földre dobta és belerúgott volna.”

Debbie még 2009 januárjában kezdett dolgozni az Atlantic Automotive Groupnál, ahol megismerkedett Jackie Bruciával. Bár 2010-ben elköltözött és otthagyta a céget, később visszatért Long Islandre, és egy irodai látogatás során tudta meg, hogy Bruciának vesetranszplantációra van szüksége.

Stevens szerint Brucia akkor elmondta neki, hogy van egy lehetséges donor, de ha szükség lesz rá, elfogadná a felajánlását. A jogi iratok szerint így fogalmazott:

„Soha nem tudhatod, lehet, hogy egyszer élnem kell majd ezzel az ajánlattal.”

Nem sokkal később Stevens újra Long Islandre költözött, és visszatért a régi munkahelyére. Röviddel ezután Brucia behívta az irodájába. Stevens állítása szerint ezt kérdezte tőle: „A donoromat elutasították. Komolyan gondoltad, amit mondtál?” Stevens igennel felelt, mert tisztelte a főnökét, és nem akarta, hogy meghaljon.

Ugyan Debbie nem volt megfelelő donor Bruciának, az orvosok lehetővé tették, hogy másnak adja a veséjét. Ezáltal Brucia feljebb került a várólistán.

„Úgy éreztem, visszaadom neki az életét. Az én vesém végül St. Louisba került, az övét pedig San Franciscóból hozták”

– mondta Stevens.

A műtét után a nő komplikációkkal küzdött, mégis visszatért dolgozni. Egy alkalommal rosszul lett és hazament, majd azt állította, hogy Brucia felhívta otthonról. „Azt mondta: »Mit csinálsz? Miért nem vagy a munkahelyeden?« Mondtam neki, hogy rosszul érzem magam. Erre ő: »Nem jöhetsz-mehetsz, ahogy kedved tartja. Az emberek azt fogják hinni, hogy különleges bánásmódot kapsz.«”

Stevens elmondta, hogy ezután előbb elvették az irodáját, a túlórázási lehetőségeit, majd egy 80 kilométerre lévő telephelyre helyezték át, majd pszichés problémái lettek.

„A műtét után borzasztóan, kegyetlenül, embertelenül kezdett bánni velem. Olyan volt, mintha csak azért vett volna vissza, hogy megkapja a vesémet”

– mondta az ABC Newsnak.

Ügyvédei levelet küldtek a cégnek, ezt követően kirúgták.

Az Atlantic Automotive Group és Jackie Brucia akkor nem reagált az ABC News és a The Post megkereséseire. Brucia férje, James viszont azt mondta egy újságírónak, hogy az állítások „messze állnak az igazságtól”, és hozzátette: „Ő senkit sem rúgott ki.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: