HÍREK
A Rovatból

Ellenőrzi a strandbüféket a Nébih – eddig több mint 200 kiló élelmiszert vontak ki a forgalomból

Minden tizedik büfé nem volt elég tiszta, hiányoztak a fertőtlenítő kézmosáshoz szükséges eszközök is. Az ellenőrzés augusztus közepéig tart.


A Nébih közleménye szerint a 2024-es nyári szezonális ellenőrzéssorozat során a strandbüféket és a street food árusokat is ellenőrizték.

Az országos akció során 346 vendéglátó egységet vizsgáltak meg, és az eredmények vegyes képet mutatnak.

Sok helyen találtak lejárt szavatosságú termékeket, és nemcsak a higiénia hagyott kívánnivalót maga után, hanem az alapanyagok tárolása és nyomon követése, valamint a dolgozók egészségügyi alkalmasságának igazolása is problémás volt. Ennek következtében 48 esetben indult eljárás, és több mint 3 millió forint bírságot szabtak ki.

205 kg élelmiszert vontak ki a forgalomból, összesen 703 ezer forint értékben.

Az ellenőrök jelentése szerint a strandbüfék és streetfood egységek 11,5 százalékánál nem volt elég tiszta a környezet, és hiányoztak a fertőtlenítő kézmosáshoz szükséges eszközök. A vendéglátóhelyek 10,2 százalékában a készételek tárolása sem felelt meg az előírásoknak, sokszor nem tartották be a hűtési szabályokat, és az alapanyagokat sem különítették el megfelelően.

Jellemző probléma volt, hogy a kisebb egységek nem rendelkeztek zöldségelőkészítővel, mégis felhasználtak tisztítatlan zöldségeket.

A dolgozók egészségügyi könyve is hiányzott majdnem minden tizedik vendéglátóhelynél (9,8%), bár ezt az élelmiszervállalkozók gyorsan pótolták. A fertőtlenítő mosogatás hiánya az ellenőrzések 8,7 százalékában jelentett gondot.

Az alapanyagok nyomon követését pedig 7 százalékban nem biztosították, és lejárt termékeket is találtak.

Pozitívumként említették, hogy az allergénekkel kapcsolatos fogyasztói tájékoztatás megfelelő volt, és az előírt HACCP dokumentációkat is vezették, bár néhány helyen nem a valóságnak megfelelő adatokat regisztráltak.

Csongrád-Csanád megyében két vendéglátóipari egység tevékenységét korlátozták, mert többek között nem voltak megfelelő méretűek a mosogatómedencék,

a hűtőterekben nem tartották be a szakosított tárolás szabályait, és egyes élelmiszereket a földön tároltak.

Egy fagylaltozóban megtiltották a fagylaltkészítést, míg egy Heves megyei pizzériában nyomon követési hiányosságok miatt 40 élelmiszertételt vontak ki a forgalomból, összesen 93 kg mennyiségben.

A nyári szezonális ellenőrzéssorozat augusztus 15-ig tart, és

a hatóságok külön figyelmet fordítanak a fesztiválokra és a Balaton környéki vendéglátóhelyekre.

Kiemelten ellenőrzik a grillsajtokat, növényvédőszereket, macskák számára engedélyezett külső élősködők elleni készítményeket, szezonális gyümölcsöket és zöldségeket (például görögdinnye), valamint az élőállat-szállítmányokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: A mai Orbán-interjúnak nem az a legnagyobb hazugsága, amit Semjénről mondott
A független képviselő szerint súlyosabb az az „eszmefuttatás”, amely szerint „az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja.”


Hadházy Ákos szombaton délelőtt Facebook-bejegyzésében bírálta Semjén Zsolt helikopteres vadászatát, valamint Orbán Viktor miniszterelnök megjegyzését. Bejegyzésében egy képet is posztolt, amelyen állítása szerint a képen „Semjén Zsolt egyik áldozata” látható. Orbán Viktor a bejegyzés szerint úgy fogalmazott: „Nem mondom, hogy szent ember, de majdnem az.”

Hadházy azt írta:

„Hát, és ezzel vitatkoznék. Ha semmi mást nem tudnánk erről az emberről, csak ezt az egy képet és a körülményeit ismernénk, akkor is régen elzavartuk volna őt – ha Magyarország demokrácia lenne. Semjén Zsolt ezt az áldozatát ugyanis egy sokmillió forintot érő, helikopteres vadászaton ejtette el. És ezt a vadászatot ajándékba kapta egy olyan „vállalkozótól”, aki korábban EU-s pénzeket csalt el egész pofátlan módon. Aztán az áldozatot a helikopterrel lógatva szállították el Semjén pedig azon röhögött, hogy nem ő helikopterezett, hanem a szarvas…”

A politikus bejegyzésében úgy látja, a mai miniszterelnöki interjú „legnagyobb hazugsága” nem is a miniszterelnök-helyettes dicsérete volt, hanem az az „eszmefuttatás”, amely szerint

„az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja”.

Hadházy ezt így idézte és értelmezte, majd hozzátette: „(Valójában az árt a keresztény egyházaknak, aki ‘keresztény’ politikusként vadászik helikopterről, ajándék vadászaton Svédországban.)”

A poszt végén Hadházy arra utal, hogy forrást is mellékelt az állításaihoz, de részleteket nem közölt a bejegyzés szövegében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Fenyegethettek engem és szeretteimet, de nem fogtok tudni megállítani
A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.


Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.

„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”

– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”

Magyar posztjában kiemelte azt is:

„Mi nem pozícióért, nem pénzért és nem a hatalomért küzdünk, hanem ezért a csodálatos országért, a gyerekeink és az unokáink jövőjéért.”

Bejegyzésében megjegyezte, hogy „a TISZA és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.” Zárásként azt üzente: „Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Újra megszólalt Az ördög ügyvédje, hosszú kihagyás után a Facebookon üzent
Máris rengetegen kommenteltek a szűk szavú bejegyzésére, sokan várnak bizonyítékokat, tényeket tőle.


Hosszú hallgatás, négy év után újra megjelent a közösségi odalán Az ördög ügyvédje. A profilképét megváltoztatva annyit írt ki:

"Neveket akartok hallani!"

Pár óra alatt rengeteg lájk és komment érkezett a szűkszavú üzenethez:

"A neveket már tudjuk! Jöhetnek a tények! Borítsd rájuk az asztalt!"

"Most akkor ne csak duma legyen, ne csak nevek .. bizonyítékot is tegyél mellé!! Különben komolytalan az egész .. a legutóbbi videóból sem lett semmi."

"Azt hittem kinyírtak... jó, hogy tévedtem, szia"

"Mi a manó... szóval a 2026-os választásra gondolt... Azért remélem nem valami ruszki hackernek tetszik lenni"

Az ördög ügyvédjének ezt megelőző utolsó posztja 2021. decemberében íródott, akkor Varga Juditnak üzente, hogy: "Ahogyan ígértem: a következő hónapokban aktivizálom magam. A legmegfelelőbb ütemben". Varga Judit később beperelte, arra hivatkozva, hogy a Facebook-bejegyzéseiben „nőként és családanyaként” is valótlan állításokkal próbálják nyilvánosan megalázni - emlékeztet a hvg.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Fotógaléria: Így gyülekeztek az emberek a Pécs Pride-ra
A Budapest Pride-ot követően a pécsi szervezők is bejelentették a vidéki rendezvényt, ám a rendőrség megtiltotta az esemény megtartását.


Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, a legnagyobb vidéki magyarországi melegjogi felvonulást. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a budapesti után bejelentették a pécsi szervezők is, hogy idén is megtartják a felvonulást, ám a rendőrség nem engedélyezte azt. A hatóságok és a szervezők egyeztettek az eseményről, de a rendőrség arra hivatkozott, hogy a tervezett felvonulás nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért hozták meg a tiltó határozatot.

A döntést követően a szervezők közleményben fogalmazták meg álláspontjukat, melyben azt írták: „Ez a döntés súlyos csapás nemcsak az LMBTQ közösségére, hanem mindenkire, aki hisz az emberi jogokban, a szólásszabadságban és a békés gyülekezés jogában.” Hozzátették: a rendezvényt ennek ellenére az eredeti időpontban megtartják.

„Nem fogadjuk el, hogy elhallgattassanak minket. Nem hagyjuk, hogy megfélemlítsenek. Nem engedjük, hogy jogainkat lábbal tiporják.”

A rendezvényről készült fotóinkat itt tudjátok megtekinteni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: