HÍREK
A Rovatból

Elkezdett terjedni a brit mutáns koronavírus Németországban is

Valószínűleg a karácsony előtti utazások időszakában jutott be az országba, és az utóbbi hetekben egyre inkább szétterjedt.


Elkezdett terjedni Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) B.1.1.7 jelzésű, először Nagy-Britanniában azonosított, az eddigieknél fertőzőképesebb változata - mondta a berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének vezetője pénteken a német fővárosban.

A legtekintélyesebb német járványügyi szakértők között számon tartott Christian Drosten egy kormányzati és közegészségügyi vezetőkkel közösen tartott tájékoztatón elmondta, hogy az első kutatások alapján a B.1.1.7 valószínűleg a karácsony előtti utazások időszakában jutott be az országba, és az utóbbi hetekben egyre inkább szétterjedt.

Így már nem lehet azonosítani erősen fertőzött, vagy a B.1.1.7-től mentes területeket.

Az új mutáció véletlenszerűen bukkan fel az ország különböző térségeiben, és elkezdtek kialakulni úgynevezett klaszterek, sűrűsödési pontok, helyi fertőzési láncolatok.

Nem tudni még teljesen pontosan, hogy az új vírusváltozat mennyivel fertőzőképesebb az eddigi domináns változatoknál. Az első brit elemzések arról szóltak, hogy 50-70 százalékkal magasabb lehet az úgynevezett reprodukciós aránya (R), amely megmutatja, hogy egy-egy fertőzött átlagosan mennyi embernek adja tovább a kórokozót.

Az újabb, szélesebb adatbázison nyugvó kutatások más eredményre jutottak, ezek alapján 22 és 35 százalék körüli mértékben emelkedik a SARS-CoV-2 R értéke az új mutáció révén a korábbi domináns változatokhoz viszonyítva.

Ez nem azt jelenti, hogy kevésbé kell komolyan venni B.1.1.7-es mutációt. Éppen ellenkezőleg, az új kutatási adatok már nem előzetes vizsgálati eredmények, hanem "sajnos tények", azt jelzik, hogy egy "garantáltan gyorsabban terjedő vírus" ellen kell védekezni - fejtette ki Christian Drosten.

Hangsúlyozta: mivel a vírus új változatának terjedése éppen csak elkezdődött és egyelőre észre lehet venni a sűrűsödési pontokat,

még meg lehet akadályozni, hogy lendületet vegyen és egy harmadik járványhullám kialakulásához vezessen. Ehhez azonban következetesen be kell tartani a fertőzésveszéllyel járó érintkezések számának csökkentését szolgáló korlátozásokat, a társadalmi és gazdasági élet legtöbb területét befagyasztó, február közepéig elrendelt országos zárlatot.

A Charité intézetvezetőjét kérdezték egy pénteken a Der Spiegel című hírmagazinban megjelent interjúról is, amelyben azt mondta, hogy a zárlat után, tavasszal vagy nyáron akár százezerre is emelkedhet a naponta azonosított új fertőződések száma. Christian Drosten aláhúzta, hogy ez nagyon is lehetséges "forgatókönyv", és megvalósulását csak úgy lehet elkerülni, hogy a zárlat végéig a lehető legnagyobb mértékben csökkentik az új fertőződések számát, a reprodukciós rátát pedig lehetőleg 0,7 alá szorítják.

Felidézte, hogy 2020 nyara viszonylag zavartalan volt Németországban, a napi új regisztrált fertőződések száma hetekig ezer körül, az R értéke 0,7 körül mozgott. Előtte viszont a fertőzéshullám kezdetén rendeltek el országos zárlatot, és így sikerült gyorsan a járvány felerősödését akadályozó szintre szorítani a mutatókat. Ez az elsőnél jóval erősebb második hullám és az új mutációk fenyegetésének közepette sokkal nehezebb feladat, ráadásul az úgynevezett rizikócsoportok - idősek, krónikus betegek, egészségügyi dolgozók - beoltásával csökkenhet a veszélyérzet, és így hatalmasra erősödhet a korlátozások lebontására irányuló gazdasági, társadalmi és politikai nyomás.

Ezért meglehet, hogy túl korán enyhül a szigor, aminek hatására rövid időn belül szinte elképzelhetetlenül magasra, legrosszabb esetben százezerre is emelkedhet az új fertőzések száma, megtelnek az intenzív osztályok, és ismét sokan meghalnak - mondta a virológus, rámutatva, hogy éppen ez történt tavaly nyáron Spanyolországban, ahol az sem segített, hogy jóval melegebb az éghajlat, mint Németországban.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában 17 862 fertőződést szűrtek ki tesztekkel Németországban. Ez csaknem ötezerrel kevesebb az egy héttel korábbi 22 368-nál.

A SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 859 halálesetet regisztráltak. Ez ugyancsak jelentős csökkenés az egy héttel korábbi 1113-hoz viszonyítva.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 106 262 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t, a járvány halálos áldozatainak száma pedig 50 642-re emelkedett.

A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) pénteki összesítése szerint egy nap alatt 19-cel, 4768-ra csökkent. Gépi lélegeztetésre 56 százalék - 2692 beteg - szorul. A DIVI kimutatása szerint országszerte 27 034 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 4133 ágy szabad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk