News here
hirdetés

HÍREK

„Elképesztő természetkárosítást tesz lehetővé a kormányrendelet” – petíciót indított az LMP a fakitermelés fokozása ellen

Egy nap alatt 13 ezren írták alá, augusztus 9-én 10 órakor pedig tiltakozó akciót tartanak az Agrárminisztérium épülete előtt.

Link másolása

hirdetés

Petíciót indított a Lehet Más a Politika (LMP) a fakitermelés fokozása ellen - közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője.

Emlékeztetett: az LMP a napokban az egész országban minden közösségi közlekedési eszközre érvényes, havi 5 ezer forintos klímabérlet bevezetését javasolta a klímaválság hatásainak enyhítéséért.

Csütörtökön azonban megjelent "egy elképesztő természetkárosítást lehetővé tevő" kormányrendelet, amely megkönnyíti a fakitermelést az erdészeteknek

- tette hozzá.

Bakos Bernadett kiemelte: nincs más olyan kormány Európában, amely fakitermeléssel, erdőirtással próbálná megoldani az energiaválságot, mert ez valójában nem is megoldás, csak rövid távú kárenyhítés

Az LMP szerint ezt a "kiemelten környezetpusztító" rendeletet azonnal vissza kell vonni - közölte.

hirdetés
Ennek érdekében az LMP petíciót indított, amelyet egy nap alatt 13 ezren írtak alá, augusztus 9-én 10 órakor pedig tiltakozó akciót tartanak az Agrárminisztérium épülete előtt

- mondta Bakos Bernadett.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Gulyás Gergely: Hosszabb lesz az iskolai téli szünet, elmarad az őszi
December 22-től január 8-ig nem mennek iskolába majd a diákok.

Link másolása

hirdetés

Hosszabb lesz a közoktatásban a téli szünet – jelentette be a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Azért döntött így a kormány, mert így spórolunk az energiával – tette hozzá. Az október-novemberi őszi szünetről Gulyás ugyanakkor nem tett említést.

A téli szünet az idei tanévben december 22-től 2023. január 8-ig tart majd.

Ebben az időszakban kormányzati igazgatási szünetet is elrendelnek, hogy az állam is spóroljon – tette hozzá a miniszter.

Szentkirályi Alexandra kiegészítette Gulyást, aki nem mondta, hogy az őszi szünet rovására lesz hosszabb a téli szünet. Eredetileg október 28-a, péntek lett volna az utolsó, majd november 7., hétfő az első tanítási nap – így a november 1-jés négynapos hétvége után november 2-a, szerdától iskolába kell majd menni. Gulyás Gergely ezt azzal pontosította, hogy őszi szünet címén összesen három napot adhatnak ki az iskolák, az nincs központilag szabályozva, hogy mikor. Lehetséges tehát, hogy lesz olyan iskola, amelyik úgy dönt, hogy megadja ezt a három napot, de ahol nem, ott a Mindenszentek körüli hosszúhétve marad a pihenésre.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Újabb történelmi mélyponton a forint és nem biztos, hogy nem romlik tovább a helyzet
A gyenge a forinthoz többek között a dollár szárnyalása és az uniós forrásokkal kapcsolatos sikertelen tárgyalások vezettek.

Link másolása

hirdetés

Történelmi mélypontra zuhant a forint csütörtök délelőtt.

Az eddig mélypont 416,7 forint volt július 6-án, most azonban már 418 forint felett jár az euró árfolyama.

Az sem kizárt, hogy a mai napon az euró árfolyama elérheti a 419 forintot.

A Portfolio.hu szerint a gyengülés egyik oka, hogy az MNB kedden váratlanul leállította kamatemelési ciklusát. A piac a jelenleginél magasabb kamatpályát várt korábban, így ez egyértelműen negatív hír, ráadásul az meghirdetett leállítás kiszámíthatóbb környezet jelent a forintot shortolni akaró spekulánsoknak.

A portál hozzáteszi, hogy a fokozódó amerikai kamatvárakozások mellett a dollár szárnyalása megfékezhetetlen.

Az uniós forrásokkal kapcsolatos tárgyalásokról a kormány igyekszik pozitívan nyilatkozni, de nem látszik komoly áttörés.

Továbbá az infláció sem csillapodik, ami szintén a forint ismételt gyengülésének oka.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Gázáremelés: ismét nő az átlag feletti fogyasztók gázdíja az MVM-nél
Közel 3 százalékkal növekednek a lakossági díjak szombattól.

Link másolása

hirdetés

Október 1-től megajoule-onként (MJ) közel 3 százalékkal 22 forintra nő a legalább évi 1729 köbméter feletti lakossági fogyasztás gázdíja – írja az MVM közleménye alapján a Népszava.

A lap úgy számolta, hogy az ország leggyengébb, köbméterenként 28,6 MJ-s fűtőértéke mellett köbméterenként – az eddigi 747 forint után - 767 forint lesz. Az ország jó részén érvényes, köbméterenként 34,87 MJ-s fűtőérték mellett a köbméterenkénti díj pedig a jelenlegi, köbméterenként 614 forintról 631 forintra emelkedik.

A határérték alatt a köbméterenkénti, „rezsicsökkentett” díj változatlanul 99,9-104,6 forint.

A tarifamódosítás kapcsán az MVM október első két hetében háztartási ügyfelei számára ismét rendkívüli diktálási lehetőséget biztosít.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Gulyás Gergely: Nincs kifizetési stop
A miniszter elmondta, hogy a költségvetési hiányt szeretnék csökkenteni, ezért egyes kiadásokhoz a Pénzügyminisztérium jóváhagyására van szükség.

Link másolása

hirdetés

Újságírói kérdésekre válaszul a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely miniszter arról beszélt, hogy nincs kifizetési stop, tévesek az erre vonatkozó hírek. A költségvetési hiányt szeretnék csökkenteni, hektikus a világgazdasági környezet is, ezért egyes kiadásokhoz a Pénzügyminisztérium jóváhagyására van szükség.

Szerdán írtuk meg, hogy megjelent egy úgynevezett „2000-es” kormányhatározat arról, hogy a kormány alá tartozó szervek – néhány tételtől eltekintve – október 31-ig nem fizethetnek ki lényegében semmit, ami nem bérköltség.

Később megerősítette a pénzügyminisztérium is, hogy október végéig teljes kifizetési stopot rendelt el a kormány.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: