News here
hirdetés

HÍREK

Eljárást indít a médiatanács Balázsék egyik műsora miatt

„Direkt szexuális utalások hangzottak el, amelyek torz magatartásmintát és kapcsolati modellt közvetítettek.”

Link másolása

hirdetés

Eljárást indított a médiatanács a Rádió 1 Balázsék című műsorának július 2-ai és a Klubrádió Megbeszéljük elnevezésű műsorának szeptember 24-ei adása miatt – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az egyik bejelentő a Rádió 1 Balázsék című műsor szeptember 15-ei adásának túl enyhe korhatár-besorolását kifogásolta, arra hivatkozva, hogy a műsorban többek között egy biztosítási csalást tárgyaltak. A testület megállapította, hogy a beszélgetés negatív színben, kerülendő példaként tüntette fel a csalást, a műsorvezetők a részleteket nem emelték ki, kétszer is közvetlenül felhívták a hallgatók figyelmét arra, hogy ilyen módon ne próbálkozzanak pénzhez jutni, a szarkasztikus humort pedig az érintett 12-16 éves korosztály is képes helyesen értelmezni, ezért a testület nem indított eljárást az ügyben.

Egy másik,

a műsor július 2-ai adását kifogásoló bejelentés alapján viszont eljárást indít a médiatanács, mert a 12 éven aluliaknak nem ajánlottként besorolt műsorban direkt szexuális utalások hangzottak el, amelyek torz magatartásmintát és kapcsolati modellt közvetítettek

- írták.

hirdetés

Közölték azt is: vizsgálta a tanács az RTL Klub A Konyhafőnök című műsorának szeptember 10-ei esti adását is, amelyben a bejelentő azt kifogásolta, hogy egy-egy feszült helyzetben elhangzott a "megöllek" szó. A médiatanács megállapította, hogy veszélyeztető vagy valóságos tartalom nem állt a kijelentés mögött, ezt pedig a kiskorú nézők is megérthették, így nem volt szükség a 12-esnél magasabb korhatár-besorolásra.

A grémium szintén bejelentésre foglalkozott a Klubrádió Megbeszéljük című, szeptember 24-ei műsorával. A bejelentő szerint gyűlöletkeltők és kirekesztők voltak az egyik betelefonáló kijelentései a székelyekről és Vidnyánszky Attiláról, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökéről.

A Médiatanács az ügy kivizsgálására eljárást indított, és nyilatkozattételre hívta fel a rádió szolgáltatóját.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Havi 24 millió forintot keres a Puskás Akadémia iráni támadója
Sahab Zahedi az orosz-ukrán háború miatt költözött Magyarországra, ahol hosszabbított csapatával.

Link másolása

hirdetés

A labdarúgó NB I. egyik, ha nem a legjobban fizetett játékosává lépett elő Sahab Zahedi az ukrán tribuna.com értesülései szerint, amiről itthon a Blikk adott hírt.

A lap Viktor Vacko újságíró nyilatkozatát idézi, aki részleteket árult el a perzsa támadó magyarországi szerződéséről. A szakértő úgy fogalmazott: „Sahab a Puskás Akadémia történetében rekordot jelentő szerződést kapott, az egyik legnagyobbat a magyar labdarúgásban”.

Zahebi közel 800 ezer eurót (320 millió forint) fog keresni ebben a szezonban, ez több mint 60 ezer euró (24 millió forint) havonta.

A Zorja Luhanszktól érkezett 26 éves Sahab Zahedi az orosz–ukrán háború után igazolt hazánkba, és az elmúlt idényben 8 mérkőzésen 4 gólt szerzett a felcsúti együttesben, ami nem kimagasló eredmény egy csatártól. A német Transfermarkt által 1 millió euróra (400 millió forint) értékelt támadóra szüksége van a hazai bajnokságban bronzérmes klubnak, mert a Puskás július 21-én már nemzetközi kupameccset játszik. Az Európa-konferencialigában a portugál Vitória SC-hez látogat két hét múlva a csapat.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Lemondott az egészségügyi és a pénzügyminiszter Nagy-Britanniában, veszélyben a kormány
Alakul a kormányválság: mindkettejük bizalma megrendült Boris Johnsonban.

Link másolása

hirdetés

Lemondott kedden Rishi Sunak brit pénzügyminiszter és Sajid Javid egészségügyi miniszter; mindketten a kormányfő, Boris Johnson iránti bizalmuk megrendülésével indokolták döntésüket.

A BBC szakértője, Chris Mason úgy fogalmazott: „Aminek ma este tanúi vagyunk – percről percre a szemünk előtt lejátszódva – az a kormány esetleges összeomlása.”

A lap egy másik politikai szerkesztőjének, Nick Wattnak pedig Johnson egyik legközelebbi szövetségese azt nyilatkozta:

„Holnap ilyenkor mindennek vége lesz. Egyetlen miniszterelnök sem élheti túl két magas rangú miniszter ilyen lemondását.”

A liberálisok és a Munkáspárt vezetői már fel is szólították Johnsont a lemondásra. A Labour elnöke, Keir Starmer azt mondta: „Egyértelmű, hogy ez a kormány most összeomlik.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Ha azt hitted, már nem lesz rosszabb: a 410 forintot nyaldossa az euró estére
A magyar fizetőeszköz egyetlen nap alatt 1,2 százalékot veszített értékéből.

Link másolása

hirdetés

A magyar forint fekete napja a mai – nem túlzás ezt állítani, hiszen azok után, hogy napközben rekordon, 405 forinton állt egy euró, estére újabb, vaskos történelmi mélypontot ért el a magyar fizetőeszköz. Ugyanis

délutánra 409 forint fölé emelkedett az árfolyam.

Ez 1,2%-os gyengülést jelent a magyar deviza szempontjából mindössze egy nap alatt, miközben a régióban a lengyel zloty árfolyama 0,6%-kal csökkent, a cseh korona pedig stagnált. A háború kitörése óta a forint 14,5%-kal gyengült az euróval szemben, miközben a lengyel zloty 4,5%-kal, a cseh korona pedig csak egy százalékkal – írja a Porfolio.hu.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Minden nap elönti a szennyvíz Monorierdő utcáit
A lakók tehetetlenek, a vízügy szerint túlterhelt a csatornarendszer, a polgármester jogi érdekképviseletben gondolkozik.

Link másolása

hirdetés

Hónapok óta szinte naponta tör fel a szennyvíz a Pest megyei Monorierdőn.

A vízügyi cég szerint túlterhelt a rendszer, mivel másfélszer annyian laknak most a településen, mint amikor a csatornarendszer kiépült.

Egyesével mennek a problémás helyekre a szippantós autóval, de lassan haladnak, mert nincs elég emberük. A polgármester jogi érdekképviseletet akar létrehozni, mert egyre többen panaszkodnak neki

„Akár késő este, vagy csak másnap jönnek a hibát elhárítani és addig nem tudnak fürödni, nem tudják lehúzni a mellékhelyiséget, áldatlan állapotok is ki szoktak alakulni”

– mondta el az RTL Híradójának Szente Béla.

Az RTL Híradó riportja Monorierdőről


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: