Donald Trump szerint elfogták Charlie Kirk feltételezett gyilkosát
Donald Trump amerikai elnök magyar idő szerint nem sokkal délután 2 óra után a Fox News stúdiójában jelentette be, hogy elfogták Charlie Kirk feltételezett gyilkosát. Azt mondta, öt perccel azelőtt vették őrizetbe a gyanúsítottat, hogy ő belépett volna a stúdióba.
Trump arról is beszélt, hogy a hatóságok jó munkát végeztek, mindenki együttműködött, és ez vezetett eredményre.
Az amerikai elnök elmondta,
Azt is hozzátette, hogy a felvételeket szörnyűnek írták le neki.
Trump úgy fogalmazott, reméli, hogy a feltételezett merénylőt, akiről korábban videó is megjelent, halálbüntetésre ítélik. A BBC szerint azt is mondta: „Kirk a legkiválóbb ember volt, nem ezt érdemelte.”
Az elnök közölte, hogy a gyanúsított 28-29 éves lehet, míg korábban a hatóságok egyetemista korúnak írták le.
Több, az ügyhöz közel álló forrás is azt mondta a CNN-nek, hogy egy személyt letartóztattak, majd kihallgatnak a halálos kimenetelű lövöldözéssel kapcsolatban. Az állami és szövetségi tisztviselők hamarosan sajtótájékoztatót tartanak a gyilkosság ügyében.
A hatóságok időközben közzétettek egy felvételt, amin állításuk szerint a gyanúsított a gyilkosság után menekül. Egy másik, a CNN által megszerzett videón a gyanúsított leírásának megfelelő személy látható, aki a lövöldözés előtt a bűncselekmény helyszínéhez közeli lakóövezetben sétál.
(via 24.hu)