hirdetés

HÍREK

Elemzők a kormány járványkommunikációjáról: „botrányosan rossz, szelektált és titkolózó”

A Népszavának több elemző is beszélt arról, hogy úgy látják, a politikai szempontok egyértelműen háttérbe szorították a járványügyi szempontokat.

Link másolása

hirdetés

Erősen felfutó ágban van a koronavírus-járvány negyedik hulláma Magyarországon, ám a helyzet súlyosbodásával kapcsolatban – néhány adaton kívül – érdemi tájékoztatást sem a kormány, sem az Operatív Törzs nem adott az utóbbi hetekben - írja a Népszava.

A lapnak több elemző is úgy nyilatkozott a kormány járványkommunikációjáról, hogy az botrányosan rossz, szelektált és titkolózó.

Az elemzők szerint a politikai szempontok egyértelműen háttérbe szorították a járványügyi szempontokat, ezért sincs érdemi tájékoztatás sem a Covid-19 negyedik hullámának alakulásáról. "Pedig az aktuális járványhelyzet nem ezt indokolná" - nyilatkozta a lapnak Szentpéteri Nagy Richárd. A politológus úgy véli, a kormányzati kommunikációban korábban is a politikai szempontok domináltak, és ez – a 2022-es választásokhoz közeledve – egyre erőteljesebben jelenik meg.

Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója is hasonló véleményen van. Szerinte látványos a kommunikáció hiánya a vírussal kapcsolatban, de nemcsak a kormánypártok, hanem az ellenzéki pártok részéről is.

"A politikusok valószínűleg úgy érzik, a társadalomnak kicsit elege lett ebből a témából, a választásokhoz közeledve próbálnak népszerűbb ügyekről beszélni. Pedig az ellenzék felelőssége is, hogy nyomás alatt tartsa a kormányt a vírushelyzet miatt, a kormánynak pedig azt kellene elkerülnie, hogy súlyossá váljon a járvány"

– fogalmazott.

hirdetés

Az elemző úgy látja, a kormány talán a harmadik oltás felvételéről kommunikált érdemben az utóbbi hetekben, de még ezt is hiányosnak tartja. Virág Andrea arról is beszélt: nem tudhatunk semmit arról, hogyan alakul a fertőzések és a halálozások aránya az oltottak és az oltatlanok körében, az érintetteket hányszor és milyen vakcinával oltották be.

Szerinte nincs hatékony kampány annak érdekben sem, hogy tovább emelkedjen az oltási kedv és azok, akik eddig nem tették meg, beoltassák magukat.

Virág Andrea szerint ebben nagy szerepe lenne a tiszta, világos kommunikációnak.

Síklaki István szociálpszichológus a Népszavának azt mondta:

"Nemcsak most, eddig is botrányosan rosszul, elégtelenül működött a tájékoztatás. Szelektált és titkolózó, leginkább a pozitív fejleményeket hangsúlyozták csak, ami félrevezető".

A szociálpszichológus szerint az különösen bicskanyitogató, hogy az orvosok, kórházigazgatók nem nyilatkozhatnak. A lapnak elmondta, úgy gondolja, hogy az Operatív Törzs sem állt a helyzet magaslatán, de amíg üléseztek és tartottak tájékoztatókat, legalább úgy lehetett érezni, foglalkoznak a járvánnyal. Síklaki szerint mindez a társadalomra is nagy hatással van: ha az látszik, hogy a kormány már nem veszi komolyan a járványt, az emberek sem fogják, aminek súlyos következményei lehetnek.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

14 év börtönre ítéltek egy 14 éves gyereket Észak-Koreában, mert öt percet megnézett egy filmből

A szülők politikai fogolytáborban végezhetik, amiért a gyerekük nem tartotta be az észak-koreai törvényeket.

Link másolása

hirdetés

Állítólag 14 év börtönre ítéltek Észak-Koreában egy diákot, amiért öt percet megnézett egy dél-koreai rendező filmjéből. Attól tartanak, hogy a 14 éves hjeszani tanuló szüleire még ennél is rosszabb sors várhat, írja a Daily Star.

A fiatalt még november 7-én tartóztatták le, amiért pár percet megnézett Kim Hyung-Jin drámájából. A The Uncle (magyarul: A nagybácsi) című film egy 19 éves mozgásképtelen lányról szól, aki egy sérülés miatt nem tud felkelni az ágyából, emiatt élete a szomszédaitól és egy szociális munkástól függ.

A film előzetesét itt lehet megnézni:

Észak-koreai források szerint az országban érvényben lévő egyik rendelet értelmében ha "kulturális bűncselekmény történik a felelőtlen neveltetés miatt", a vétkesekre akár 200 ezer von (72 ezer forint) értékű bírságot is kiszabhatnak, ami jóval magasabb, mint az átlagos havi kereset összege.

A családot ismerők attól tartanak, hogy a szülőket politikai fogolytáborba küldhetik. Februárban hasonló sorsa jutott egy másik család is, ahol a tinédzser korú gyereket pornónézésen kapták, emiatt a szüleit egy időre „vidékre költöztették”.

hirdetés

A mostani esetben különösen figyelemreméltó, hogy a törvények hasonló büntetés kiszabását ennél jóval hosszabb ideig tartó filmnézésre írják elő. A példátlan szigor oka az lehet, hogy az észak-koreai fiatalok körében egyre népszerűbbek a dél-koreai filmek és sorozatok, emiatt a hatóságok minden korábbinál keményebb kézzel csapnak le a vétkesekre.

A jelenség megfékezésére Kim Dzsongun kormánya éppen tavaly vezette be "az ifjúsági oktatás biztonságáról szóló törvényt", mely a fiatalok ideológiai képzését biztosítja. Az új törvény részét képezi az a rendelet is, melynek értelmében nemcsak a bűncselekményt elkövető gyereket, hanem a szülőket is felelősségre vonhatják a hatóságok.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Ötmillió forintot kötelesek fizetni annak a nőnek, akit 'ismétlődő szülés veszélye' miatt nem vettek vissza a munkába egy állami hivatalnál

A nő teljesítményét el is ismerték a cégnél, később mégis hátrányosan megkülönböztették anyasága miatt a bíróság szerint.

Link másolása

hirdetés

Kártérítést kell fizetnie egy állami hivatalnak egykori dolgozójuk részére, mert nem vették vissza a GYED után - írja Facebook-posztjában a Magyar Helsinki Bizottság.

Az indoklás „ismétlődő szülés veszélye” volt.

Az országos állami hivatal elismerte, hogy jogszerűtlenül nem hosszabbította meg egykori munkatársának a szerződését, és ezért 5 millió forint kártérítést fizet - írja a bizottság.

A nő első fokon elveszítette a pert, de a Kúria szeptemberben megváltoztatta az ítéletet, és jogerősen megállapította, hogy a nő anyaságával összefüggésben hátrányos megkülönböztetésnek volt kitéve, amikor jogviszonyát nem hosszabbították meg, miután gyereket szült. Most állapodtak meg a kártérítésben, 5 millió forintot fizet a hivatal.

Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje szerint „minden szempontból elfogadhatatlan, hogy egy munkavállaló nőt az esetleges jövőbeli várandóssága miatt ne alkalmazzanak. Különösen súlyos ez a jogsértés, mert egy állami szervnél történt, és több nő is áldozata lett. Sokat hallunk mostanság népességfogyásról, családvédelemről, babaváró támogatásról meg a nők kötelességéről. De jól látszik, az államnak a saját háza táján is akad tennivalója, hogy a szülő nőket és kismamákat ne érje hátrány.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Egy statisztikai trükkel csökkentették a lélegeztetettek számát a hivatalos adatokban

A hivatalos adatok szerint 513-an vannak lélegeztetőgépen, valójában 984-en.

Link másolása

hirdetés

984 ember szorul lélegeztetésre, a hivatalos közlés szerint ugyanakkor csak 513. Utoljára áprilisban volt ilyen magas ez a szám.

A pontos adatot az RTL Híradó kérdésére közölte a koronavírus sajtóközpont. Tegnaptól ugyanis változtattak a kórházak adatszolgáltatási módszerén,

innentől fogva csak azok kerülnek be a hivatalos statisztikába, akik invazív, azaz az intubált, altatott, géppel lélegeztetett betegek, az oxigénmaszkot használó betegek nem.

A híradónak nyilatkozó biosatisztikus szerint igy lehetetlen lesz összehasonítani a korábbi adatokat a jelenlegivel.

Az RTL Híradó teljes riportja


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Decemberben korábban érkezik a nyugdíj, de ez nem biztos, hogy mindenkinek jó lesz

Majdnem másfél hónap fog eltelni két utalás között.

Link másolása

hirdetés

A nyugdíj minden hónapban 11-én vagy 12-én szokott beérkezni a nyugdíjasok bankszámlájára. Akik még postain úton kapják meg a pénzt, azokhoz a Magyar Posta Zrt. nyugdíjkifizetési naptárában meghatározott időpontban jut el az összeg.

Decemberben viszont – részben azért, hogy az idősek időben elkezdhessenek vásárolni karácsonyra – ez az időpont előrébb kerül: már december 2-án megérkeznek a nyugdíjak. Ez első hallásra pozitívumnak tűnhet, de hosszú távon nem feltétlenül az, hiszen a januári utalás, csak úgy, mint az év többi részében, 11.-e körül érkezik – mutat rá a 24.hu.

Ez pedig azt jelenti, hogy közel másfél hónap telik el úgy, hogy nem érkezik semmiféle bevétel a nyugdíjasok számlájára.

Emiatt érdemes a karácsonyi költekezést visszafogni, illetve előre eltervezni a havi költéseket, így elkerülhető, hogy a megszokottnál is szűkösebben teljenek a következő kifizetés előtti napok.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: