Elege van a gazdáknak, háromnapos tüntetést hirdettek a Parlamenthez
Kiszámítható jogi környezetet és valódi érdekképviseletet szeretnék. Egy szervező azt is elárulta, csak tavaly 35 ellenőrzést kapott, szerinte azért, mert nem hallgat.
Három napos tüntetést hirdettek gazdák és méhészek Budapestre – írja a Népszava. A szombattól hétfőig tervezett megmozdulásra két helyszínt foglaltak le: gyülekezőhelyként a Népligetet, illetve a pesti alsórakpart Parlament és Lánchíd közötti szakaszát. A tüntetés érdemi részét, a traktorok belvárosi megjelenését vasárnapra időzítik, hétfőn pedig petíciót akarnak átadni Nagy István agrárminiszternek.
„A jogi környezet teljesen kiszámíthatatlan, nem lehet tervezni, a határidők nem követik a földmunkák idejét, pedig, ha elvetünk valamit, azt már nem lehet visszacsinálni. Mégis utólag hoznak valami rendeletet, ami miatt aztán nem kapjuk meg a teljes összeget, amivel eredendően kalkuláltunk. [...] Rengetegszer írnak ki úgy pályázatot, hogy a feltételeket csak napokkal a lejárta előtt adják meg”
– magyarázta a lapnak a gazdák problémáit egy somogyi vállalkozó, Kernbaum Anita. Az alacsony felvásárlási árak mellett – a tiltakozó gazdák szerint – a támogatások kiszámíthatatlansága okoz nehézségeket. A földalapú támogatást, amit például Ausztriában az év végére megkapnak, itthon június végére fizetik ki teljesen, ráadásul, míg máskor időarányosan ilyenkorra a 40-50 százalékot meg szokták kapni, addig az idén 20-25 százalékot kaptak a legtöbben, de van, aki még semmit sem. Enélkül viszont csak hitelből tudnak nekikezdeni a tavaszi munkáknak.
Kernbaum Anita arról nyilatkozott, hogy valódi érdekképviseletet szeretnék összehozni, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) ugyanis szerintük semmi haszna. Felidézte az ukrán gabona behozatala ellen szervezett néhány héttel ezelőtti, záhonyi demonstrációt, melyet a Fidesz-közeli Magosz és a Nemzeti Agrárkamara (NAK) szervezett, ám sokkal inkább kormány melletti kiállásnak bizonyult, mint valódi érdekérvényesítésnek – ezt követően engedélyezte ugyanis a kormány az ukrán méz behozatalát. Nem véletlen, hogy a demonstrálók azt is szeretnék elérni, szüntessék meg a kötelező NAK-tagságot, mely sokkal drágább a normál kamarai tagságnál, ám semmit sem kapnak cserébe.
„Sokan félnek, hiszen, ha valaki kinyitja a száját, exponálja magát, eleshet pályázati támogatásoktól. Mivel én eddig is elég sokszor kritizáltam, csak tavaly 35 kormányhivatali ellenőrzést kapott a cégem, s az idén is már ötöt”
– mondta Kernbaum Anita a Népszavának. szerinte ezért sem lehet tudni előre., hogy mennyien lesznek, emellett traktorral Budapestre jönni is több százezer forintos utazás. Krenbaum üzent azoknak a gazdáknak is, akik félnek: szerinte ha csendben maradnak, akkor is tönkremennek – kivéve, ha elegen összefognak és kiállnak magukért.
Három napos tüntetést hirdettek gazdák és méhészek Budapestre – írja a Népszava. A szombattól hétfőig tervezett megmozdulásra két helyszínt foglaltak le: gyülekezőhelyként a Népligetet, illetve a pesti alsórakpart Parlament és Lánchíd közötti szakaszát. A tüntetés érdemi részét, a traktorok belvárosi megjelenését vasárnapra időzítik, hétfőn pedig petíciót akarnak átadni Nagy István agrárminiszternek.
„A jogi környezet teljesen kiszámíthatatlan, nem lehet tervezni, a határidők nem követik a földmunkák idejét, pedig, ha elvetünk valamit, azt már nem lehet visszacsinálni. Mégis utólag hoznak valami rendeletet, ami miatt aztán nem kapjuk meg a teljes összeget, amivel eredendően kalkuláltunk. [...] Rengetegszer írnak ki úgy pályázatot, hogy a feltételeket csak napokkal a lejárta előtt adják meg”
– magyarázta a lapnak a gazdák problémáit egy somogyi vállalkozó, Kernbaum Anita. Az alacsony felvásárlási árak mellett – a tiltakozó gazdák szerint – a támogatások kiszámíthatatlansága okoz nehézségeket. A földalapú támogatást, amit például Ausztriában az év végére megkapnak, itthon június végére fizetik ki teljesen, ráadásul, míg máskor időarányosan ilyenkorra a 40-50 százalékot meg szokták kapni, addig az idén 20-25 százalékot kaptak a legtöbben, de van, aki még semmit sem. Enélkül viszont csak hitelből tudnak nekikezdeni a tavaszi munkáknak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.
Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.
Azt írta:
"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.
Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,
majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".
A politikus beszámolója szerint:
"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".
Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".
A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.
A politikus arról is írt:
"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."
Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.
Azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Trump megüzente Zelenszkijnek, hogyan vethet véget szinte azonnal az Oroszországgal vívott háborúnak
Az amerikai és az ukrán elnök hétfőn találkozik a Fehér Házban, miután Trump pénteken Putyinnal tárgyalt Alaszkában. Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a találkozóra.
„Ukrajna elnöke, Zelenszkij szinte azonnal véget vethet a háborúnak Oroszországgal, ha akarja, vagy folytathatja a harcot” – üzente a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a hétfői találkozójuk előestéjén
„Ne felejtsük el, hogyan kezdődött. Nem lehet visszaszerezni a Krím-félszigetet, amit Obama adott el (12 évvel ezelőtt, egy lövés nélkül!), és UKRAJNA NEM LÉPHET BE A NATO-BA. Néhány dolog soha nem változik!!!”
- tette hozzá Trump.
Mint azt mi is megírtuk: az amerikai elnök pénteken Alaszkában találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljanak. A két elnöknek azonban nem sikerült megállapodásra jutni. Trump nem sokkal később bejelentette: hétfőn találkozik az ukrán elnökkel Washingtonban.
Később kiderült, hogy Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a Fehér Házba. Friedrich Merz német kancellár, Alexander Stubb finn elnök, Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Keir Starmer brit miniszterelnök, és Mark Rutte NATO-főtitkár is részt vesz a találkozón.
Azért csatlakoznak Zelenszkijhez, mert attól tartanak, hogy Trump nyomást gyakorol az ukrán elnökre, hogy fogadja el azokat a feltételeket, amelyeket Putyin múlt heti, alaszkai csúcstalálkozójukon előterjesztett. Emellett pedig abban reménykednek, hogy Trumptól több információt tudnak meg arról, mit engedhetne Oroszország egy békemegállapodás részeként.
„Nagy nap lesz holnap a Fehér Házban. Soha nem volt még itt egyszerre ennyi európai vezető. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy vendégül láthatom őket!!!” – írta Trump Zelenszkijnek szóló üzenete után.
Az ukrán elnök eközben a Facebook-oldalán jelezte, hogy már megérkezett Washingtonba. Ismét közölte, hogy mennyire hálás a meghívásért Trumpnak, ugyanakkor leszögezte, hogy a békének „tartósnak” kell lennie, nem úgy, mint évekkel ezelőtt, amikor Ukrajna kénytelen volt feladni a Krím-félszigetet és a Donbasz egy részét, hiszen szerinte Putyin ezt használta ugródeszkának egy újabb támadáshoz.
„Ukrajna elnöke, Zelenszkij szinte azonnal véget vethet a háborúnak Oroszországgal, ha akarja, vagy folytathatja a harcot” – üzente a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a hétfői találkozójuk előestéjén
„Ne felejtsük el, hogyan kezdődött. Nem lehet visszaszerezni a Krím-félszigetet, amit Obama adott el (12 évvel ezelőtt, egy lövés nélkül!), és UKRAJNA NEM LÉPHET BE A NATO-BA. Néhány dolog soha nem változik!!!”
- tette hozzá Trump.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.
A TISZA Párt vezetője azt írta:
"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.
3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.
Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.
Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.
Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.
Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.
A TISZA Párt vezetője azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Újabb vita az augusztus 20-i tűzijáték körül: a DK zaj- és levegőminőség-mérést kezdeményez, aggódnak a környezeti terhelés miatt
Az idei show még drágább lesz, még több pirotechnikai eszközzel és látványos elemekkel. Az ünnepi rendezvények 15 milliárd forintba kerülnek, amit más célra is fordíthatnának - véli a DK.
A tavalyi évben az augusztus 20-i tűzijáték Eurpa legnagyobb ilyen látványossága volt. Több ezer rakétát és drónt használtak fel hozzá. Az idei pedig még ezt is felülmúlja majd - ígérik a szervezők. A kormány tervei szerint most ötezerszer több, 45 ezer pirotechnikai eszközt használnak majd, mindezt 3 milliárd forintért.
Éppen ezért újabb vita robbant ki az ünnepségsorozat miatt. A DK szerint aggasztó lehet a környezeti terhelés, ezért zaj- és levegőminőségi mérést szeretnének a tűzijáték miatt. Szerintük a legsűrűbben lakott Újlipótvárosban sokakat zavart az erős hang és füst. Ezért a tervezetthez képest kisebb szakaszon kellene a rakétákat elhelyezni - véli a párt. Az előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés is támogatta.
A kormány szerint azonban újrahasznosított, illetve lebomló anyagokat használnak. Ugyanakkor egyre több korszerű látványelemet, drónt, fényfestést építenek a programba - közölték.
A Szent István-napi rendezvények költségei idén a tavalyit is túlszárnyalják. Az összköltség eléri a 15 milliárd forintot, amit az ellenzéki párt szerint jobb lenne például hajléktalanszállókra fordítani.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója