HÍREK
A Rovatból

„El a kezekkel édesapámtól” – megszólalt Szilágyi Liliána húga a bántalmazási vádakról

A 18 éves Szilágyi Gerda szerint, akit a megvádolt apa nevel, a nővére hazudik. Lejáratókampányt és karaktergyilkosságot is emleget Wladár Sándornak címzett levelében.
Fotó: Swimathon.hu - szmo.hu
2021. december 31.



Szilágyi Liliána pár napja nyíltan felvállalta, hogy édesapja zaklatta őt. Azóta az apa is megszólalt, aki minden vádat tagadott, és jogi eljárásokat helyezett kilátásba lányával szemben. Most Liliána húga, Gerda is hosszú levélben reagált egyrészt ifjúsági olimpiai bajnok testvérének vádjaira, másrészt Wladár Sándor üzenetére.

Az ifjúsági Európa-bajnok úszónő húgának levelét az Origo közölte változtatás nélkül:

Tisztelt érdekeltek!

Először is tisztelt Wladár Úr!

2021. december 30. napján megjelent nyilatkozatára ezúton kívánom jelezni, hogy élek, jól érzem magamat és nagyszerű eredmények birtokában zártuk az évet, mind az egyesület, a Stamina TK, mind én magam is. 2021. november 11 és 14 között az Országos Felnőtt Bajnokságot és az egész évet 2 darab aranyéremmel fejeztem be, egyéni csúcsaimat megdöntve.

Felháborítónak találom, hogy a Magyar Úszószövetség Elnöke ezekről nem tud vagy esetleg nem akar tudni. Ahogy nyilatkozatában is kifejezte: nem tudja, hogy hol vagyok hónapok óta. Továbbá jelezni kívánom, hogy Elnök Úr soha, semmilyen okból nem keresett engem, nem is tudja, hogy ki vagyok, gondolom ezt amiatt, is, hogy az uszodában többször elment mellettem köszönés nélkül. Ezért nem is értem, hogy hogyan mer a családi életembe beleavatkozni, anélkül, hogy ismerne engem, és a környezetet, amiben nevelkedem, és aminek eredményeként hozom a jobbnál jobb eredményeket.

Ezeken túl felháborítónak találom azt is, hogy mint vezető, az Úszószövetség első embereként folyamatosan lejárató taktikát folytat s rossz fényben tünteti fel mind édesapám személyét, mind az én személyemet. Ellentétben, amit Ő s Szilágyi Liliána állít, édesapám soha nem abuzált, ahogy Szilágyi Liliánát sem. Azért merem ezt így kijelenteni, mert 2003 - azaz születésem - óta ennek a családnak tagja voltam s ott éltem velük - tehát a jelzett időszakban már nagyon is tudatomnál voltam, s ha ezek a dolgok megtörténtek volna, tudomással bírnék róluk.

Édesapám soha nem akarta, hogy úszók legyünk. Mindig azt tartotta szem előtt, hogy a mi álmaink és céljaink megvalósuljanak. Többek között, soha nem kívánta, hogy mérlegre álljunk, súlyunkat mérjük, illetve, hogy korlátozva együnk. Az Ő mondása: egyetek rendesen, mert energiára szükségetek van a napi feladatok elvégzéséhez.

Kérem a T. Szövetséget, hogy kis egyesületünket támogassák mivel a csapat jókedvűen, vidáman teljesít, mind a medencében, mind a privát életben. Egyesületünk 10 tagja felsőoktatási intézménybe jár, ami szerintem a magyar úszósporton belül csodaszámba megy.

Ugyancsak ezúton is kérem T. Wladár Sándor urat, hogy rám való tekintettel (16 éves korom óta többszörös felnőtt magyar bajnok vagyok) hagyjon minket nyugodtan felkészülni a versenyeinkre, ne próbálja szétszedni a csapatunkat, melynek igencsak fontos része édesapám is.

A szörnyűségek, melyeket Szilágyi Liliána állít, hazugságok, ezt ő is nagyon jól tudja. Amikor ő kiválóan teljesített, minden nap arról álmodtam, hogy szeretném, ha én is ugyanilyen osztatlan figyelmet kaphatnék. 6 éve, hogy édesapámmal vagyok, mely az én döntésem volt, rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam.

Ha megengedik egy pár példát fel is sorolnék. Kiváló eredménnyel érettségiztem, álmaim egyetemére sikerült bejutnom, sportban pedig országos csúcstartó, valamint háromszoros felnőtt magyar bajnok vagyok. Junior VB-n hatodik, míg ifi EB-n ötödik helyezest értem el, egyébként meg kiegyensúlyozott vagyok (amennyire egy tizennyolc éves ember lehet). Mindezt úgy, hogy hosszú évek óta Édesapám egyedül nevel engem ereje felett teljesítve, részemre minden anyagi és nem anyagi támogatást megadva.

A fenti eredményeket ezúton is jelezném a MÚSZ Elnökének, aki, mint említettem, nem is tudja, hogy úszó vagyok, ami a nyilatkozataiból is kiderült számomra. Felvetül bennem a kérdés, hogyha az Elnök Úr nem ismeri a sportolói eredményeimet, akkor a családi életemmel kapcsolatos információk honnan kerülhettek a birtokába? Talán olyan források útján, akik hosszú évek óta nem képezik a családunk részét, és nem vesznek részt az életemben? Wladár Úr tudottan nem tagja a családomnak, ezért kérem tartózkodjon a családom minősítésétől, mert egyébként megfelelő jogi úton fogok lépéseket tenni - hiszen már én is jogásznak tanulok.

Felháborítónak tartom a MÚSZ Elnökének ilyen mértékű beavatkozását a családi életembe. Folyamatosan lejáratja mind az édesapám, mind az én személyemet. Kérdésként felmerül bennem az is, hogy Wladár Sándor, aki becsmérlő nyilatkozatot tett egy volt úszónőről, amely nyilvánosságra is került, hogyan mer minősíteni ezek után bárkit is, hova tovább egy köztiszteletben álló embert, aki ebben az esetben nem más, mint az édesapám.

Édesapám lejárató-kampányát, karakter gyilkosságát is felháborítónak tartom, mert Ő nem tett mást a magánéletben és az úszó sporton belül is, mint adott (sokakkal ellentétben, akik csak elvesznek). Édesapám személyiségét becsmérlő nyilatkozatok és személye ellene irányuló cselekmények, az én személyemet és a jövőképemet is sokban rongáljak. Wladár Sándor Úr tegnapi nyilatkozata, melyben az édesapám ellen folyamatban volt eljárást említi félremagyarázó, fél információkat tartalmaz, és nem a teljes valóságot tükrözi, ahogy egyébként az egész szerda óta fennálló eseménysor sem. Tehát a T. Elnök Úrnak ekképpen is felhívnám a figyelmét az adatkezelési és személyiség jogi szabályok betartására.

Félek, hogy az úszószövetség ezek után ellenem is bosszúhadjáratot fog indítani, de úgy éreztem, hogy a nyugalmam érdekében meg kellett szólalnom. Szeretném, ha Elnök Úr ténylegesen a magyar úszósport érdekeit képviselné, hiszen az úszás nem az Elnök Úr személyéből áll, hanem az egyesületek, csapatok és segítőik kemény munkájából.

Megköszönném, hogyha ezt a nyilatkozatot mindenki komolyan venné, illetve nem próbálnának bele magyarázni dolgokat, melyek nem igazak. Azért merem mind ezeket leírni, mert ahogy korábban is említettem, egyik legnagyobb büszkeségem, hogy én magam is jogásznak készülök.

Záró akkordnak meg annyit, hogy el a kezekkel édesapámtól és a Stamina TK-tól, nem Statika, illetve Staminé TK, ahogy eddig a T. Elnök Úr nevezte egyesületünket, nem egy alkalommal.

Szilágyi Gerda


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a romániai elnökválasztásról: Lecsapott az Orbán-átok
Árulás és bukás: Orbán a neved – tette hozzá a Tisza Párt elnöke, miután elbukott a szélsőjobb jelöltje a szomszédos ország voksolásán.


Ahogy vasárnap este mi is megírtuk, a vártnál nagyobb előnnyel, viszonylag simán nyerte Nicușor Dan a romániai elnökválasztást. A centrista, Európa-párti jelölt elsősorban Székelyföldön vert nagyot a szélsőjobb jelöltjére, az Orbán Viktor által is támogatott George Simionra.

Az éppen Nagyváradra gyalogló Magyar Péter is kommentálta a választás eredményét. Mint Facebook-bejegyzésében írta:

„Lecsapott az Orbán-átok. A magyargyűlölő román elnökjelölt csúfos vereséget szenvedett.”

Hozzátette: „A magyar miniszterelnök alig egy hete szembeköpte és elárulta az erdélyi magyar testvéreinket. Orbán azt a nyíltan magyargyűlölő Simiont támogatta, aki 2019-ben magyar sírokon ugrált és összetörte az uzvölgyi temető székelykapuját.”

„Árulás és bukás: Orbán a neved”

– írta a Tisza Párt elnöke.

Megjegyezte azt is: „Együtt örülünk az erdélyi magyarsággal. Jövő szombaton érkezik Nagyváradra az egymillió lépés a békéért és a nemzeti összefogásért menet.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„A dugót látni fogják a megtévesztett fideszesek is” – Hadházy Ákos üzent a Kossuth téri tüntetés után
A független honatya a Mandiner tudósítására reagált, amely szerint „alig lézengtek” tegnap a Kossuth téren. Hadházy fotóval bizonyította az ellenkezőjét.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán reagált a május 18-án, vasárnap tartott demonstrációra, amelyet a magyar átláthatósági törvény ellen szerveztek civilek a Kossuth térre.

A politikus azt írja, tudta, hogy a kormánypárti média megpróbálja elhallgatni a budapesti tüntetés méretét, ezért képviselői igazolványával felsétált a Parlament lépcsőjére, és onnan készített egy panorámaképet a tömegről.

Hadházy szerint bár az épületből ki van tiltva, a lépcsőre még felmehetett.

A honatya becslése szerint a tér körülbelül kétharmad része zsúfolásig telt tüntetőkkel, ami hozzávetőlegesen 30-40 ezer ember jelenlétét feltételezi. Megjegyezte, hogy ha valaki „Rákay iskolába járt”, és egy fideszes eseményről kell írnia, ugyanezt a számot 300-400 ezresre taksálná a kormányközeli médiában.

A képviselő felidézte korábbi álláspontját: egy valódi demokráciában néhány ehhez hasonló megmozdulás is elég lenne a hatalom meghátrálásához. Hadházy azonban úgy látja, mivel szerinte már nem demokráciában élünk, ennél kitartóbb küzdelemre van szükség. Hangsúlyozta, hogy igenis lehetséges meghátrálásra kényszeríteni a kormányt, de ehhez több kell, mint egyetlen vasárnapi tüntetés.

A bejegyzésében kitért a közlekedés akadályozásának fontosságára is. Kiemelte, hogy nem az autósok zavarása a cél, hanem a hatalomé.

Mint írta, egy látványos tüntetést könnyen elhallgat a propaganda, de egy közlekedési dugót már azok is észrevesznek, akik szerinte félre vannak vezetve.

A politikus szerint ezért tiltotta be „törvénytelenül” a rendőrség az Erzsébet hídon tervezett demonstrációkat. Ugyanakkor hozzátette: a jelenlegi törvények értelmében egy tüntetés teljesen jogszerűen zavarhatja a forgalmat – ha elég résztvevő van, és a tömeg rálóg az úttestre, vagy nem fér el a járdán.

Végül felhívta a figyelmet a következő megmozdulásra is: kedden a megszokottól eltérő helyszínen, a Szabadság hídnál, a Fővám téren folytatják a tüntetést, a „putyini törvények” visszavonásáért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Nem tagadom, sírtam, de itt a legkeményebb férfi is sír” – 80 milliós óvadékkal szabadult az egykori rendőrségi szóvivő
Suha György azt állítja, koncepciós eljárás áldozata lett. A börtönben nyelvet tanított, és azt mondja, a rabok politikai fogolyként tisztelték.


Suha György 13 hónap után térhetett haza a családjához. Az egykori rendőrségi szóvivő és diplomata 80 millió forintos óvadékkal szabadult a börtönből, ahol angolt tanított, nyelveket tanult és fordított. Mint mondta, a Venyige utcai intézetben a rabok politikai fogolyként tekintettek rá, és ennek megfelelően tisztelték is.

„Nemcsak a napokat, az órákat is számoltam. Nem tagadom, sírtam, de itt a legkeményebb férfi is sír”

– mondta a Blikknek adott interjúban. Egy ideig magánzárkában volt, máskor az óbudai önkormányzat korrupciós ügyének gyanúsítottjaival osztozott a cellán. Elmondása szerint az őrök többsége emberségesen viselkedett, de maga a rendszer és a körülmények szerinte rettenetesek voltak.

Suha azt állítja, hogy egyetlen ember – B. János – vallomása alapján indult ellene az eljárás. B. János Burundi képviseletében dolgozott Bécsben, és Sierra Leonét képviselte konzulként Magyarországon. Suha szerint ez ellentétes volt a nemzetközi diplomáciai elvekkel, és mivel neki kellett közölnie a visszahívását, emiatt került célkeresztbe.

„Úgy tudom, az amerikaiak dolgoztak rá, mert kiderült, szlovén és német polgároknak kínált pénzért konzuli mentességet” – mondta Suha. Hozzátette, hogy B. Jánost végül Ausztriából hozták Magyarországra az amerikai és a magyar hírszerzés közreműködésével.

Suha úgy tudja, B. János vádalkut kötött, és az ő neve is bekerülhetett ebbe. A Blikk információi szerint a diplomata ezzel négy évre csökkentette büntetését, amelyből egy évet már letöltött, és még egy évet kell rács mögött töltenie, mielőtt kedvezménnyel szabadulhat.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint Suha közreműködött diplomata konzuli címek kijárásában, és pénzt is elfogadott ezért. A hatóság befolyással üzérkedéssel és vesztegetéssel gyanúsítja, ami kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

„Nyolc pontban gyanúsítottak meg, nyolc tanút hallgattak meg, de senki nem tudott semmit a vádpontokról, nincs bizonyíték, sem tárgyi, sem személyi” – mondta. Állítása szerint az első fél évben senki nem szólt hozzá, és abban bíztak, hogy előbb-utóbb megtörik.

„A vádhatóság olyan, hogy végigviszi, amit kitalált, majd a bíróság a tárgyaláson mérlegeli, melyik bizonyíték értékelhető, de amíg odáig jut az ügy, az ügyészség feltételezése a mérvadó” – tette hozzá.

Suha szerint soha nem volt korrupt, és minden vádat visszautasít.

„Soha nem az voltam, aki átmegy a falon, világéletemben tiszteltem a törvényt, hűségesen szolgáltam a hazámat rendőrségi köztisztviselőként és később diplomataként is”

– nyilatkozta.

Korábban Afrika-szakértőként dolgozott tiszteletbeli konzulként, majd a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársa lett Szijjártó Péter alatt. Bár korábban azt mondta, hogy letartóztatásának hátterében a kormány csádi katonai missziójával kapcsolatos kritikája is állhat, erről most nem beszélt.

Mint mondta, nincs benne harag.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egyértelműen bukta a román elnökválasztást, már elismerte vereségét a magyarellenes jelölt
A szélsőséges nézeteiről ismert George Simion, aki mellett az első forduló után Orbán Viktor kiállt, elismerte vereségét. A román elnökválasztást magabiztosan nyerte az ellenfele.


George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) magyarellenes felszólalásairól és demonstrációiról is ismert elnöke hétfőn elismerte vereségét. A politikus gratulált ellenfele, Nicușor Dan független jelölt győzelméhez a román elnökválasztás vasárnap rendezett második fordulójában – írja az MTI.

Simion videónyilatkozatban úgy fogalmazott: „ez a román nép akarata”.

Az AUR vezére a május 4-i első fordulóban a szavazatok 41 százalékával végzett az élen, és több mint 20 százalékpontos előnnyel jutott tovább a második fordulóba, amelyet május 18-án tartottak. A vasárnapi urnazárás után még győztesnek hirdette magát, annak ellenére, hogy az exit pollok Dan több mint 8 százalékos előnyét mutatták.

Hétfőn a hivatalos eredmények megerősítették Dan győzelmét, aki a szavazatok 53,6 százalékát szerezte meg Simion 46,4 százalékával szemben.

Ezt követően Simion nyilvánosan is gratulált ellenfelének, majd köszönetet mondott több mint 5 millió támogatójának a bizalomért. Hangsúlyozta: nem fog csalódást okozni nekik, továbbra is harcolni fog „az igazságért, az igazságosságért, a természetes családért, a keresztény hitért és a szabadságért”, mert számára „mindig Románia lesz az első”.

A román sajtó kiemelte, hogy az AUR nem támadta meg a választási eredményt, és ez politikai szempontból jelentős lépésnek számít a feszült román közéletben.

A 24.hu emlékeztet: George Simion korábban többször tett magyarellenes kijelentéseket. Hat évvel ezelőtt az Úzvölgyi katonai temetőnél történt incidenssel vált ismertté, amikor híveivel feldúlta az első világháborús magyar katonai sírokat. Az erdélyi magyar közösség körében emiatt is nagy visszhangot váltott ki Orbán Viktor miniszterelnök egy héttel ezelőtti tihanyi beszéde, amelyben támogatóan szólt Simionról. A politikus ezt az elnökválasztás kampányában is felhasználta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: