A Rovatból

Egyre nő az ellenzék támogatottsága a Fidesszel szemben

Havonta nagyjából 1 százalékponttal növekszik az összefogásra szavazók aránya.


A Fidesz támogatottsága az összes megkérdezett körében egy százalékpontot csökkenve 29 százalék volt februárban. Az MSZP 5, a Jobbik 7, a DK 8, a Momentum pedig 5 százalékon áll - derül ki a Publicus Intézet országos reprezentatív közvéleménykutatásából, amit a Népszava megbízásából készítettek.

Érdemben, havonta nagyjából 1-1 százalékponttal növekszik az összefogás szavazók aránya. Tavaly nyári megjelenésük óta az elmúlt 7-8 hónap alatt 8 százalék jelezte, hogy ebbe a csoportba tartozik. Ez a tábor elsősorban a bizonytalanokból érkezik, akik 39-40 százalékról 33 százalékra csökkentek ezen időtávban. Érkeztek még az összefogás szavazók körébe az ellenzéki pártoktól is, elsősorban a Momentumból és az MSZP-ból, másodsorban a DK-ból és a Jobbikból.

A kutatásból kiderült továbbá az is, hogy növekszik a Jobbik támogatottsága és a párt a Momentumtól szipkáz el szavazókat, tőlük is elsősorban vidéken.

A Publicus Intézet emlékeztet: stabilizálódott az összefogott ellenzék 2020 nyár végén, majd ősz elején létrejött előnye a kormánypárttal szemben. Ám míg a tavaly év utolsó negyedévében az előny 3-4 százalékpontos volt, ami bár szavazattöbbséget jelentett, a választási rendszer egyenetlenségei miatt mandátumtöbbséget nem.

Mostanra az előny 5-6 százalékpontos lett, ami már enyhe mandátumtöbbséget is jelenthet egy 2022-es választáson.

A kérdőíves vizsgálatot 2021. február 20 – 25. között a Publicus Intézet készítette hazánk felnőtt népességét reprezentáló 1001 fő telefonos megkérdezésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhel kiakadt: Tisztelem a sajtószabadságot, csak annyit kérek, a gyerekeinket hagyják ki ebből
A miniszterelnök lánya úgy gondolja, a sajtó átlépett egy bizonyos határt, mert most nem ő vagy a férje, hanem a gyermekei kerültek a támadás középpontjába.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Közlemény jelent meg Orbán Ráhel Instagram-oldalán pénteken. A miniszterelnök lánya kifejtette, hogy nem ez az első alkalom, hogy a sajtóban és más politikusok részéről is támadás éri őt és a férjét, most azonban ez szintet lépett. Az üzletasszony szerint a média a gyermekeiket vette célba.

„Az elmúlt években megszoktuk, hogy egyes sajtóorgánumok és politikusok nem bánnak kesztyűs kézzel velünk. Én is, István is megtanultunk együtt élni ezzel. Valamint azzal is, hogy gyakran valótlanságokat állítanak rólunk – elfogadtuk, hogy a helyzetünk ezzel jár. Most azonban egy határt átléptek

- fogalmazott a miniszterelnök lánya.

„Amikor a gyerekeink személyes életét állítják célkeresztbe, amikor valótlan információkat közölnek az állítólagos iskolájukról, amikor a magánéletükbe próbálnak beférkőzni – az már nem rólunk szól. Ez már arról szól, hogy védtelen kiskorúakat próbálnak bevonni egy politikai játszmába”

- írta Orbán Ráhel, aki hozzátette: „Anyaként és emberként ezt nem tudom és nem is akarom szó nélkül hagyni”.

„Arra törekszem – ahogyan a BDPST is –, hogy korrekt viszonyt ápoljak a sajtóval. Tisztelem a sajtószabadságot, és hiszem, hogy lehet kritikusnak lenni etikusan, a morális határok betartásával. Ezért most is csak annyit kérek: a gyerekeinket hagyják ki ebből.

Tartsák tiszteletben a személyiségüket, a jogaikat, és azt a minimális emberi határt, amit a jóérzés diktál.

A jövőben pedig – minden rendelkezésünkre álló eszközzel – fel fogunk lépni azokkal szemben, akik ezt figyelmen kívül hagyják. Köszönöm mindenkinek, aki érti, miért fontos ez” – írta.

A miniszterelnök lánya közleményében arra reagálhatott, hogy az amerikai költözésük kapcsán a Válasz Online arról írt, hogy Orbán Ráhel és Tiborcz István már eldöntötte, hogy valóban New York-ba költöznek, és a gyerekek hivatalos iskolaügyeit hetekkel korábban véglegesítették.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Pánik Moszkva közelében: az orosz légvédelem tévedésből tüzet nyithatott egy orosz utasszállítóra
A Boeing 737-800-as járat épp leszállni készült, amikor a Pancir-SZ1 rendszer célba vette. A gép kisebb sérülésekkel ért földet, senki nem sérült meg.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Péntek hajnalban kis híján súlyos incidens történt Moszkva közelében: egy orosz utasszállító gépre tévedésből tüzet nyithatott egy légvédelmi rendszer – erről Alekszandr Nyevzorov orosz újságíró számolt be a Telegramon.

A beszámoló szerint a Moszkva felé tartó AFL1845-ös számú járatot, amelyet az Aeroflot üzemeltet, egy Pancir-SZ1 típusú légvédelmi rendszer vehette célba, miközben a gép megközelítette a leszállópályát. A Boeing 737-800-as repülőgép Minszkből indult, és a moszkvai Seremetyjevói nemzetközi repülőtérre tartott.

Nyevzorov állítása szerint

a rendszer összetéveszthette a polgári gépet egy érkező drónnal.

A történtek pénteken, helyi idő szerint 0 óra 20 perckor játszódtak le.

A gép kisebb károkat szenvedett, de sikeresen landolt, az utasok és a személyzet nem sérült meg. Az újságíró egy hangfelvételt is megosztott, amelyen egy férfi többször figyelmeztet: a közeledő repülőgép utasszállító járat.

A FlightAware járatkövető oldal adatai szerint az AFL1845-ös járat július 10-én 23:27-kor szállt fel Minszkből, majd 00:36-kor ért földet Moszkvában. Az útvonalban nem látszik rendellenesség.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Országszerte leálltak a kormányablakok
Lapinformációk szerint országos szintű problémáról van szó, ugyanis egy rendszerre van kötve minden kormányablak. Még nem derült ki, mikorra várható a rendszer helyreállása.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Pénteken országszerte fennakadások lehetnek az ügyintézésben. A kormányablakokban megnövekedett várakozási időre kell számítani. A szolgáltató a dolgozik a hiba elhárításán, tájékoztatott a Kormányhivatal.

Az üzemzavarról olvasói jelzések alapján az Index számolt be először. Azt írták, hogy

a kormányablakokban csak elkészült okmányokat tudnak kiadni, mert leállt a központi rendszer.

Lapinformációk szerint országos szintű problémáról van szó, ugyanis egy rendszerre van kötve minden kormányablak. Még nem derült ki, mikorra várható a rendszer helyreállása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Pétert nem hívták meg Tusványosra, pedig ő örömmel kiülne a nagyszínpadra „Orbán Viktor leköszönő miniszterelnökkel egy érdemi eszmecserére”
A TISZA Párt elnöke szerint „a szervezők úgy döntöttek, hogy nem tartanak igényt a legnépszerűbb magyar párt vezetőjének részvételére”.


„Sokan kérdezik, hogy részt veszek-e az egyik legfontosabb közéleti fórumon, Tusnádfürdőn. Örömmel tenném, hiszen Tusványos mindig üde kivétel volt a párbeszédet és érdemi párbeszédet egyre inkább mellőző magyar politikai életben.

Sajnos a szervezők úgy döntöttek, hogy nem tartanak igényt a legnépszerűbb magyar párt vezetőjének részvételére, inkább meghívják - a demokráciát elbábozandó - a társadalmi támogatással nem rendelkező és a megszűnés szélén álló LMP és MSZP képviselőit”

írta Magyar Péter, majd hozzátette: Tusványos mindig is azt hirdette magáról, hogy a párbeszéd fóruma, ahol érdemi, baráti, tiszteleten alapuló vita folyhat különböző politikai erők között.

„Jó lenne, ha ez nem csak üres szlogen lenne. Tusványos közpénzből is működik. Az adófizetők pénzéből – mindenféle politikai nézetű ember pénzéből. A szervezőknek erkölcsi kötelességük, hogy biztosítsák a sokszínűség és a valódi párbeszéd lehetőségét” – fogalmazott a politikus, aki a bejegyzés végén megerősítette: szívesen részt venne a fesztiválon.

„Innen is jelzem, hogy szívesen részt veszek a fesztiválon és örömmel kiülök a nagyszínpadra Orbán Viktor leköszönő miniszterelnökkel egy érdemi eszmecserére. Már ha a bátor utcai harcos szemtől szembe is olyan bátor, mint ahogyan azt a propagandában hirdeti magáról”

- fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: