News here
hirdetés

HÍREK

Egymilliónál is több nyugdíjas élhet legfeljebb 142 ezerből, de a beígért korrekció sem lesz nekik elég az inflációval szemben

A nyugdíjasok júliusban kaptak egy rendkívüli, 3,9 százalékos emelést, ez korántsem elég arra, hogy legalább megközelítőleg meg tudják tartani az eddigi életszínvonalukat.

Link másolása

hirdetés

Az Rtl Reggeli műsorában szerepel Farkas András nyugdíjszakértő, aki a nyugdíjas fogyasztóiár-index emelkedéséről beszélt. A szakértő szerint

a nyugdíjasok kosarában nincs semmilyen gyermekgondozási tétel, de jóval magasabb, kb. 6 százalék a gyógyszerre fordítandó tétel, és sokkal nagyobb arányt képvisel az élelmiszerre fordított összeg, náluk ez kb. 30 százalék. Ezért is vannak most óriási bajban.

A téma apropóját az adta, hogy a nyugdíjas fogyasztóiár-index a júniusi 11,8 százalékról 13,8 százalékra nőtt. Csakhogy az idősek a boltokban nem a hivatalos inflációval, hanem annál jóval komolyabb drágulással szembesülnek, éppen ezért hiába a kormány által bejelentett korrekció, már szeptemberben is szükséges volna.

Farkas kifejtette, hogy egy nyugdíjas a boltokban nem a hivatalos 13-14 százalékos, hanem az élelmiszerek esetében 27 százalékos, míg a kenyér esetében akár 50-60 százalékos inflációval szembesül.

A szakértő rávilágított, hogy bár a nyugdíjasok júliusban kaptak egy rendkívüli, 3,9 százalékos emelést, ez korántsem elég arra, hogy legalább megközelítőleg meg tudják tartani az eddigi életszínvonalukat. Körülbelül 300 ezer olyan ember lehet, akiknek a legalacsonyabb a nyugdíjuk, de a magasabbnak tartott nyugdíjak is csak relatíve magasak.

Farkas emlékeztetett rá, hogy az átlagnyugdíj most emelkedett 167 ezerre, a medián nyugdíj viszont mindössze 142 ezer. Tehát ma Magyarországon több mint egymillió ember 142 ezer forintnál kisebb nyugdíjat kap.

A nyugdíjemelések ugyanakkor nem követik az inflációt, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjasok 5 százalékkal állnak rosszabbul. Az előrejelzések szerint pedig akár 20 százalék fölé is elszállhat az infláció, amit a 8,9 százalékos emelés nem fog kompenzálni.

hirdetés
Novemberben tehát még egyszer egy minimum 5 százalékos emelésre lenne szükség a szakértő szerint,

aki egyetlen megoldást tudott csak javasolni a problémára: sűrűbben kellene emelni a nyugdíjakat.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Brit hadifogoly: Rosszabbul bántak velünk az oroszok, mint egy kutyával
Aiden Aslin több hetet töltött orosz fogságban, ahol megkéselték, a tetoválásai miatt megverték, és csak kenyeret és vizet kapott, azért is könyörögnie kellett.

Link másolása

hirdetés

"Rosszabbul bántak velünk, mint egy kutyával" - mondta el az orosz börtönből kiszabadult Aiden Aslin. A brit férfi Ukrajnában esett fogságba és egy fogolycsere keretében szabadult ki. Öt brit állampolgár lett szabad, rajta kívül még köztük John Harding, Dylan Healy, Andrew Hill és Shaun Pinner.

Az ukránok oldalán harcoló, áprilisban elfogott férfi a Sunnak beszélt arról, hogy minden reggel el kellett énekelniük az orosz himnuszt, mert ha nem tették meg, akkor megverték őket. Elárulta, hogy a fogságban megkéselték és a tetoválásai miatt megverték - írja a BBC.

Aslint a délkeleti Mariupol városában fogták el, és a magát Donyecki Népköztársaságnak kikiáltott bíróság elé állították, ahol halálbüntetésre ítélték.

A brit katonát egy kétszemélyes cellában tartották fogva három társával együtt. Egy tetves szőnyegen tudott aludni, de nem volt vécé, és csak üres palackot tudtak arra a célra használni. Három hétig csak kenyeret és vizet kaptak, és még a vízért is könyörögniük kellett - mondta.

Beszámolója szerint az oroszok egyszer hátba szúrták. Tudta, hogy akár meg is ölhetik - mesélte az interjúban. Egy orosz őr megkérdezte tőle, hogy gyors vagy szép halált szeretne.

Később azért verték meg, mert az oroszok szerint egy Ukrajnára utaló tetoválása van, majd azért bántalmazták, mert egy másik tetoválás szerintük azt mutatta, hogy Szíriában járt. Mikor az útleveléből kiderült, hogy brit, szintén megütötték.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Magyarország továbbra is ad vízumot a mozgósítás elől menekülő orosz állampolgároknak
A hétvégén a szlovák külügyminisztérium jelentette be, hogy ők már nem adnak ki vízumot, ahogy a csehek és a balti országok sem.

Link másolása

hirdetés

Szlovákia sem ad ki humanitárius vízumot olyan orosz állampolgároknak, akik a részleges katonai mozgósítás vagy Vlagyimir Putyin rezsimje általi üldözés elől menekülnek - írja a Paraméter Juraj Tomaga, a szlovák külügyminisztérium szóvivőjének közlése alapján.

Ezt már korábban már Csehország is bejelentette, ahogy a balti országok, Litvánia, Lettország és Észtország is.

Ahogy a 24.hu kiszúrta, pénteken Szijjártó Péter a TASZSZ orosz hírügynökségnek New Yorkban azt mondta, hogy

„Magyarország nem tervezi megtagadni a schengeni vízumot, így a többszöri beutazásra jogosító vízumot sem az orosz állampolgároktól”.

„A vízumpolitika schengeni politika, ezért schengeni tagállamként megvan az eljárás, hogyan kell ezt megtenni. Nem született döntés arról, hogy leállítsuk a schengeni vízumok kiadását orosz állampolgárok számára” - mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó szerint nem az ő dolga megvitatni azoknak az országoknak a döntését, amelyek nem adnak ki vízumot orosz állampolgároknak.

hirdetés
„Mi nem hoztunk ilyen döntést. Miért kellett volna így hoznunk? Folytatjuk a vízumok kiadását az orosz állampolgárok számára”

- mondta a miniszter.

Szijjártó Péter az ENSZ közgyűlése miatt utazott New Yorkba, ahol egyedüli uniós külügyminiszterként találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is. Később kiderült, hogy az Európai Unió kifejezetten kérte a tagállamokat, ne folytassanak kétoldalú megbeszéléseket az orosz diplomácia vezetőjével.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Elárverezi Göncz Árpád egykori házát az állam
A teljes bútorzattal és a benne található ingóságokkal együtt 496.818.000 forintos kezdőáron kínálják.

Link másolása

hirdetés

Közel 500 milliós induló összeggel árverezik el Göncz Árpád egykori házát - vette észre a Klubrádió.

A II. kerületi Vérhalom téren álló kétszintes villában lakott a 2000-es évektől az egykori köztársasági elnök és feleségével, az életük utolsó éveit ebben az épületben töltötték.

Most ezt az ingatlant hirdette meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a honlapján.

Az épület 1854 négyzetméter, alagsorral és padlástérrel is rendelkezik. Teljes bútorzattal és a benne található ingóságokkal együtt 496.818.000 forintos kezdőáron kínálják.

Göncz Árpád egykori otthonára szeptember 30-ig lehet licitálni az érdeklődőknek.

A hirdetményt ITT lehet megnézni.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Videó: Tengerbe mosta a házakat az őrjöngő Fiona Kanadában
A viharral rekordalacsony légnyomás, valamint közel 180 km/órás széllökések érkeztek, és áram nélkül maradtak az otthonok.

Link másolása

hirdetés

A hét elején még a karibi szigetvilágban pusztító Fiona csütörtökig hurrikánként tombolt és tempósan közelített Kanada felé. A szakemberek szerint ilyen erős vihar még nem fenyegette az országot, a veszélyeztetett helyeken élőket ezért igyekeztek kitelepíteni vagy felkészíteni őket az ítéletidőre.

A vihar végül időnként 160 km/órás széllökésekkel érte el a szárazföldet, és rengeteg csapadékot zúdított a térségre. Az ott lakók közül többen azt mondták, hogy még sosem láttak ilyet -

írja az RTL.hu.

VIDEÓ: Az RTL Híradó által közzétett felvétel

Fiona lett az eddigi legalacsonyabb légnyomással rendelkező vihar Kanadában, a ciklon belsejében 931,6 hPa-os légnyomást mértek Hart-szigetén - írja az Időkép.

A szerdán még 4-es erősségű hurrikánként tomboló Fiona. észak felé haladva sokat veszített erejéből, de így is pusztítót szélviharral, heves esőzésekkel és hatalmas hullámokkal érte el Új-Skócia, Quebec és Új-Fundland partjait. A legerősebb széllökés a 179 km/h-t is elérte, de többfelé 110-150 km/órás széllel tombolt a vihar, ami fákat döntött ki, épületeket rongált meg, és alaposan megtépázta a villamoshálózatot is.

hirdetés

Ennek következtében a térségben több százezer háztartás marad áram nélkül. A hatalmas hullámok elárasztották a partmenti településeket: az Új-Fundland délnyugati csücskében fekvő Channel-Port aux Basques településen és környékén néhány épület ledőlt vagy a tengerbe csúszott bele.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: