HÍREK
A Rovatból

Egyik napról a másikra kivágták a fák kétharmadát a keszthelyi Balaton Szálló mögötti területen

Az egyik civil szervezet szerint minden előzmény nélkül álltak neki a favágásnak. Hamarosan pedig építkezni fognak a területen, amit évtizedek óta közösségi térként használtak a helyiek.

Link másolása

A Balaton-part miatt aggódnak keszthelyi civilek - számolt be az RTL Híradó. A KÉVE nevű egyesület az interneten tett közzé videót arról, hogy múlt héten váratlanul elkerítették a Balaton Szálló mögötti területet és az ott álló fák kétharmadát kivágták. Az Egyesület szerint hamarosan építkezni fognak a területen, amit évtizedek óta közösségi térként használtak a helyiek.

A szervezet elnöke azt mondja, megdöbbentette őket, hogy minden előzmény nélkül, egyik napról a másikra láttak neki a favágásnak. A 60 fából több mint 40-et kidöntenek.

"Ez a terület, ami hogyha körül nézünk azt láttuk ezelőtt még egy hete, hogy ennek a szép parknak a szerves részét képezte, hogy ez egyáltalán megtörténhet vele"

- mondta Weller-Jakus Tamás a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület elnöke.

A frissen felhúzott kerítésnél táblák figyelmeztetnek, hogy mögötte magánterület van. A terület eddig is magánkézben volt, noha a helyiek évtizedek óta közösségi térként használták. Tavaly került egy helyi befektetőkből álló csoport tulajdonába. De azt nem tudni, hogy mit terveznek vele.

A favágásról is csak a civilek videója után két nappal kerültek ki a tájékoztató táblák. A helyi ellenzék azt mondja, a város vezetői nem mondják el, mi épül, pedig néhány hónapja a polgármester valamiért kiemelt beruházási övezetté nyilvánította a területet.

"Egyik napról a másikra feltűnt a kerítés a magánterület feliratokkal. Aztán jött a favágás. Kicsit fordítva ülnek a lovon. Tehát először kellett volna szerintem tájékoztatni, egyeztetni és azután nekilátni a beruházásnak"

- mondta az RTL Híradónak Molnár Tibor képviselő.

A városi tévének a helyi főépítész néhány nappal ezelőtt nyilatkozott a favágásról. Szerinte a fákat azért kell kivágni, mert balesetveszélyesek és sok köztük a nemkívánatos, invazív faj. A beruházásról azt mondta, vendéglátóhely épül a területen.

Az RTL Híradó kereste a polgármestert, e-mailben több kérdést is feltettek neki, de nem reagált. Így nem derült ki többek között az sem, hogy a kivágott fákat hogyan és mikor pótolják.

VIDEÓ: az RTL Híradó riportja


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A fideszes képviselők véletlenül megszavazták, hogy 1000 forint legyen az egy napos autópályamatrica
Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e. Nyilván nem.

Link másolása

Az Alfahír számolt be róla, hogy a Fidesz-KDNP képviselőinek figyelmetlensége okán a Jobbik-Konzervatívok egynapos sztrádamatricát sürgető javaslata elfogadásra került a Gazdasági bizottságban kedden.

Mire a honatyák észrevették, hogy mi történt, már késő volt, nem lehetett visszavonni a leadott szavazatot.

A lap szerint a kormánypárti politikusok megpróbálták visszavonni a szavazatukat, de ha egyszer megnyomták a gombot, már nem lehet azt megmásítani.

Két fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf és Varga Gábor nyomott félre, ráadásul mindketten helyettesítettek.

Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Magyar Péter: A kisrendőrök 80-90 százaléka velünk van, azt kérték, toljuk be őket az árokba
Varga Judit exférje arról is beszélt Nyíregyházán, hogy bármerre járnak, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogatja őket. Az országjárás folytatódott.

Link másolása

A TISZA Párt országjárása kedden is folytatódott: Magyar Péter Nyíregyházán járt, ahol többek között beszélt arról is, hogy ha megválasztják, akkor jelentős változások lesznek majd a magyar politikai életben.

Varga Judit exférje először arra kérte a tüntetőket, hogy integessenek Pintér Sándor drónjainak a levegőben, majd így folytatta beszédét:

"Azt tudjuk, hogy a magyar rendőr velünk van! El kell mondanom, hogy bármerre járunk, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogat minket. Jártam a rendőrkapitányságon a Teve utcai székházban, de a jókívánságaikat küldték Pintér Sándornak, és azt üzenték, hogy toljuk be őket az árokba"

- mondta Magyar Péter a beszédében Nyíregyházán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: 2 napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútján
Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára. A közösségi oldalán írt minderről.

Link másolása

A választás előtti országjárását javában tartó Magyar Péter arról írt a Facebookon, hogy szerinte két napja blokkolni kezdték az internetet és a mobilhálózatot az országjáró körútjának állomásain.

"Add tovább! Két napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútjának helyszínein. Két nap alatt egyszer tudtunk csak élő közvetítést adni itt a Facebookon. A fényképek Hajdúnánáson készültek civil ruhás rendőrökről (titkosszolgálati munkatársakról?) és a feltételezhetően a blokkoláshoz használt eszközről. Legutoljára Újfehértón ment el a téren mindenkinél az érkezésünkkor minden térerő és a mobilnet, ami a rendezvény végén rögtön helyreállt.

Felszólítjuk Rogán Antalt és Pintér Sándort, hogy állítsák le az orosz és észak-korai módszereket és ne korlátozzák az internet szabadságát és a szabad véleménynyilvánítást! A BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára."

- írta a közösségi oldalán Varga Judit exférje.

Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója vele utazik délutántól és mindent dokumentálnak a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára.

Elég volt, nincs hova hátrálnunk!

- zárta bejegyzését Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Teljesen besötétült a Balaton kedd délután, Fonyódligeten korai sötétség állt be
A Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be. Látványos jelenség volt.

Link másolása

Az Időkép írta meg friss cikkében, hogy kedden a Dunakanyarban és északkeleten mozogtak záporok, zivatarok, de a csapadéktömbök csak nagyon lassan helyeződnek át.

Kedd 6-7 óra magasságában nagyjából a Keszthely-Paks vonalon jár egy intenzívebb csapadéksáv, de a villámtevékenység jelenleg mindenhol alábbhagyott.

Viszont a Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be.

Keszthelyről pedig így nézett ki a sötétedés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: