HÍREK
A Rovatból

Egyeztetett a kormány és a jegybank a forintgyengülés miatt

A Portfolio információi szerint akcióterven is dolgoznak a gazdaság és az árfolyam stabilitásának megőrzése érdekében.


A jegybank és a kormány illetékesei hétfőn is egyeztettek, miután Matolcsy György jegybankelnök és Orbán Viktor miniszterelnök pénteken megbeszélést folytattak - tudta meg a Portfolio.

A portál információi szerint

akcióterven is dolgoznak a gazdaság és az árfolyam stabilitásának megőrzése érdekében.

A jegybank és a kormány szorosan figyelemmel kíséri a gazdasági és pénzpiaci folyamatokat és így az árfolyam alakulását. Szükség esetén pedig minden rendelkezésre álló eszközt aktiválnak - írja a Portfolio egy, a kormányzati egyeztetésekre rálátó forrásra hivatkozva. A portál szerint ez alapján nem nehéz elképzelni, hogy a magyar jegybank is beavatkozhat a devizapiacokon a forint gyengülésének megakadályozása érdekében.

A Portfolio úgy tudja: a kormány szerint az árfolyam jelenlegi szintjét nem indokolják a gazdasági fundamentumok.

Hétfőn a forint ismét történelmi mélyponton volt, az euró árfolyama 10 óra után pár perccel a 400 forintot is átlépte. Varga Mihály pénzügyminiszter azt közölte, hogy szerinte a magyar forint a brüsszeli szankciók áldozata, amelyek már most komoly veszteséget jelentenek a magyar gazdaságnak.

Az MTI szerint kedd kora reggelre erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő estéhez képest.

Az eurót 393,41 forinton jegyezték hat órakor, alacsonyabban a hétfő esti 395,22 forintnál.

A svájci frank árfolyama 392,95 forintról 391,10 forintra csökkent, a dollár jegyzése pedig 364,06 forintról 361,94 forintra süllyedt.

Az euró minimálisan erősödött a dollárral szemben: hétfő este 1,0852 dolláron, kedd reggel 1,0868 dolláron állt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fehér Ház: Nem lesz Trump-Putyin csúcs a közeljövőben
Rubio és Lavrov csak telefonon egyeztettek, a beszélgetést „eredményesnek” minősítették. A személyes találkozót most nem tartják szükségesnek.


A Fehér Ház szerint a közeljövőben nincs napirenden Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozója, írja a BBC.

A héten Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter előkészítő megbeszélést tartott volna.

A Fehér Ház szerint a felek „eredményes” telefonbeszélgetést folytattak, ezért a személyes egyeztetés most nem „szükséges”. További részleteket a halasztás okáról nem közöltek.

Múlt csütörtökön Trump azt mondta, hogy két héten belül Budapesten tárgyalnának az ukrajnai háborúról. Hétfőn Trump a jelenlegi frontvonal mentén történő befagyasztást támogatta, a Donbászra utalva így fogalmazott: „Legyen elvágva úgy, ahogy van.”

Oroszország többször elutasította a jelenlegi érintkezési vonal befagyasztását. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Moszkva csak „hosszú távú, fenntartható békében” érdekelt.

Közben európai országok Ukrajnával együtt egy 12 pontos béketerven dolgoznak. A javaslat tűzszünetet és a frontvonalak befagyasztását, a hadifoglyok és elhurcolt gyermekek cseréjét, biztonsági garanciákat, újjáépítési támogatást, valamint gyorsított uniós csatlakozást ír elő. A csomag az orosz szankciók fokozatos feloldásával számol, és a végrehajtást Donald Trump amerikai elnök vezette nemzetközi békebizottság felügyelné.

A mintegy 300 milliárd dollárnyi befagyasztott orosz vagyon felszabadítása csak akkor történne meg, ha Moszkva részt vállalna Ukrajna háború utáni helyreállításában. A terv a tervezett budapesti békecsúcsra készült, és a jelenlegi frontvonalak mentén állítaná le a harcokat, amit Oroszország eddig elutasított. Az európai diplomaták a héten Washingtonban egyeztetnek az Egyesült Államokkal.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Meg kell várni, hogy kihűl az üzem” - egyelőre felbecsülni sem tudták a százhalombattai finomítóban keletkezett károkat
A cég az ellátást saját és stratégiai készletekkel priorizálná. Szakértők akár 40%-os kapacitáskiesést, tartós leállás esetén legalább 5%-os drágulást valószínűsítenek.


Ahogy arról lapunk is beszámolt, éjszaka tűz volt a MOL százhalombattai finomítójában. Orbán Viktor a Facebookon jelezte: Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított, és a kormány „a lehető legszigorúbban” vizsgálja ki az esetet.

A MOL szerint most még nem látható a kár mértéke, de szükség esetén szóba jöhet a stratégiai üzemanyag-tartalék felhasználása, számolt be róla az RTL Híradó. Pulay Krisztián, a vállalat termelési és fejlesztési igazgatója azt mondta, az ellátás rendben van, a cég belső protokollok szerint priorizálja a hazai piacot, saját készletekkel vagy a stratégiai tartalék bevonásával.

A károk felmérése csak az üzem kihűlése után kezdődhet.

„Ha kihűl az üzem, nagyjából 24 órán belül el tudjuk kezdeni, és ahogy említettem, a kollégák folyamatosan újraindítják a többi üzemet, úgyhogy erről csak azután tudunk nyilatkozni, hogy ez mit is jelent”

– mondta Pulay.

A finomító egy korábbi munkatársa szerint itt dolgozzák fel a teljes hazai kőolaj-feldolgozó kapacitás 40–45 százalékát, és ebben az üzemben orosz eredetű kőolajat kezelnek.

A stratégiai tartalékokat a Szénhidrogén Készletező Szövetség kezeli. A szervezet adatai alapján több mint 495 ezer tonna gázolaj és csaknem 227 ezer tonna benzin áll rendelkezésre. Holoda Attila energetikai szakértő úgy fogalmazott: a mostani készlet 96 napra elegendő, vagyis egy komolyabb baleset esetén is biztosítható az ellátás.

Szakértők szerint a tűz miatt a finomító kapacitásának akár 40 százaléka is kieshet. Az Erste számításai alapján, ha fél éven belül sem áll helyre a termelés, a benzin és a gázolaj ára legalább 5 százalékkal nőhet.

A hír megjelenése után a MOL részvényei reggel mintegy másfél százalékot estek, később azonban az árfolyam emelkedni kezdett.

Az RTL Híradó teljes beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
16 fokban fagyoskodtak a diákok - több budapesti iskolát be kellett zárni az elromló kazánok miatt
Egy névtelenséget kérő pedagógus szerint már tavasszal látszott, hogy gond lesz a kazánnal. A Belső Pesti Tankerület egyik intézményében a héten igény esetén csak az első három órát tartják meg.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 21.



Több budapesti iskolában is bizonytalan a tanítás a fűtési gondok miatt: van, ahol csak néhány órát tartanak meg, máshol napokra leáll az oktatás, tudta meg az RTL Híradó. Az Eduline szerint egy technikumban hétfőn hazaküldték a diákokat, egy másik intézmény pedig már múlt héten jelezte a szülőknek, hogy az őszi szünetig nem lesz tanítás a meghibásodott fűtés miatt.

A zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola honlapján múlt pénteken jelent meg, hogy a fűtési rendszer hibája miatt leállították a fűtést. Hétfőtől szerdáig rendkívüli szünetet rendeltek el, ezeken a napokon tanítás nem lesz. Ügyeletet a Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégiumban biztosítanak.

Egy névtelenséget kérő pedagógus a híradónak arról beszélt, hogy

már tavasszal látszott: baj lesz a kazánnal, és azóta sem sikerült megoldani a problémát. Elmondása szerint kollégái az egyik teremben 16 fokot mértek.

Az Eduline információi szerint más intézményekben is korlátozzák az órákat: a Belső Pesti Tankerület egyik iskolájában a héten csak az első három óra tartható meg, de a gyerekek otthon is maradhatnak.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a fenntartóknak nyáron kellene elvégezniük a szükséges karbantartásokat. Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke így fogalmazott: „Ez már évek óta, ha nem évtizedek óta probléma, hogy a nyári szünetet ilyen tekintetben teljesen kihagyják, és hát amikor lehűl az idő, akkor szembesülnek az intézményekben azzal, hogy nem működik a fűtőrendszer vagy éppen elmaradt a tetőfelújítás, és akkor kell kivonulni mondjuk egy egész szintnek az adott iskolában, és máshol megszervezni az oktatást, mert akkor állnak neki a tetőfelújításnak.”

A Klebelsberg Központ válasza szerint nyáron elvégezték az ellenőrzéseket, és ahol szükség volt rá, javították a hibákat. A belső pesti tankerületi központ közölte: hétfőn átmeneti hiba lépett fel, a javítás folyamatban van. A fenntartó szerint az érintett szakiskolában helyreállt a fűtés, így szerdán folytatódik a tanítás.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
RTL: Egyáltalán nincs szabad időpont egész Budapesten felnőtt ultrahang vizsgálatra az online időpontfoglaló rendszerben
A telefonos tájékoztatás szerint legközelebb Tatán, december 29-én van hely. Márciustól a szakrendelőknek a szabad kapacitás 60 százalékát kell feltölteniük a rendszerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 21.



Budapesten jelenleg nem lehet felnőtt ultrahangra online időpontot találni az állami intézményekben, tudta meg az RTL Híradó. Az Egészségablak telefonos ügyfélszolgálata ezt megerősítette.

A központi rendszerben most nincs feltöltött időpont, a fővárosban sehol sem. A tapasztalatok szerint ultrahangra különösen nehéz bejutni.

Végül csak Tatán, Budapesttől mintegy 70 kilométerre kínáltak helyet december 29-re: ott hasi, kismedencei és pajzsmirigy vizsgálat is elérhető.

Aki hamarabb szeretne bekerülni, a magánellátásban találhat időpontot: hasi ultrahangra akár két napon belül is foglalható vizsgálat, 32 ezer forintért.

Takács Péter egészségügyi államtitkár elmondta, a koronavírus-járvány óta a CT-, MR- és ultrahangvizsgálatoknál is hosszabbak a várakozási idők. Közlése szerint új ultrahangkészülékeket vásároltak, és 7,5 milliárd forint plusz forrást kaptak a szakrendelők a vizsgálatok bővítésére. Hangsúlyozta: a kórházak folyamatosan teszik közzé az új időpontokat, ezért arra kér mindenkit, hogy „csekkolják rendszeresen az Egészségablak applikációt”.

Március óta szabály írja elő, hogy a szakrendelők a szabad kapacitásaik 60 százalékát feltöltsék a digitális időpontfoglaló rendszerbe, a fennmaradó 40 százalékot kontrollra érkező páciensek számára tarthatják fenn.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk