hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

„Egyértelmű, hogy nincs visszaút” – így reagáltak Deutsch felfüggesztésére az EP-képviselők

A volt lengyel külügyminiszter szerint a Fidesznek el kell döntenie, hogy felhagynak-e a nacionalista retorikával vagy átülnek valamelyik „eurofób” frakcióba.

Link másolása

hirdetés

Szerda este, bár végül nem zárta ki a pártcsaládból, de megfosztotta a frakciótagsághoz kötődő összes politikai jogosítványtól Deutsch Tamást az Európai Néppárt. A frakcióülésen 133 igen és 6 nem szavazat mellett döntöttek úgy, hogy a Fidesz első számú EP-képviselőjétől azonnali hatállyal visszavonják a jogot, hogy a Néppárt nevében felszólalhasson, valamint visszahívják minden pozíciójából, melyet a néppárti tagsága miatt tölthet be.

Deutsch Tamás kizárását azután kezdeményezték, hogy a fideszes képviselő a Gestapo és az ÁVO gondolatrendszeréhez hasonlította Manfred Weber néppárti frakcióvezető kijelentését, miszerint Orbánnak nem kell tartania az EU-s jogállamisági követelményektől, ha Magyarországon függetlenek a bíróságok és szabad a média.

Az elmúlt időszakban egyébként is forrósodott a levegő a kormány körül Brüsszelben: a költségvetési vétó és a több oldalról is kritizált megállapodás, valamint Szájer József botránya (és az elmúlt évek sorozatos konfliktusai) után inkább szimbolikus jelentősége volt annak, hogy miként szankcionálják Deutsch Tamást a néppártiak.

Ezért sokan figyelemmel követték az ügyet és reagáltak is a néppárti döntésre, ezekből készítettünk összeállítást.

hirdetés

A Deutsch kizárását kezdeményező osztrák Othmar Karas úgy reagált:

"A kezdeményezésemnek lett eredménye: Deutsch Tamást felfüggesztették. Örülök, hogy a javaslatom megszülte ezt a vitát, és már az Európai Néppárt is elítéli Deutsch szörnyű összehasonlítását, aminek végre következményei vannak."

Dennis Radtke, a CDU (Kereszténydemokrata Unió) néppárti képviselője szerint a legjobb döntés Deutsch kizárása lett volna, de örülni kell ennek a döntésnek is. Deutsch kizárása továbbra is napirenden marad - jegyezte meg.

Jens Geier, a Szocialisták és Demokraták EP-frakció német képviselője nevetségesnek nevezte a döntést. Megjegyezte: az első néppárti reakció az volt, hogy "ami sok, az sok", mégis megúszta végül Deutsch egy felfüggesztéssel. "Lehet tudni, hogy kik és miért ellenezték a kizárást?" - tette fel a kérdést.

A radikális baloldali GUE/NGL frakció dán képviselője, Nikolaj Villumsen arról írt, hogy: "A konzervatív pártcsalád ismét elhalasztotta Orbán pártjának a kizárását. Teszi mindezt annak ellenére, hogy az elnyomás egyre nagyobb Magyarországon".

A néppártiak passzivitását felfoghatatlannak nevezte.

Terry Reintke, a Zöldek német EP-képviselője az alábbiakat üzente:

"Kedves néppárti kollégáim,

Az "intenzív viták" ideje arról, hogy merre tart Orbán és a Fidesz - lejárt. A tények önmagukért beszélnek. A céljuk, hogy aláássák a joguralmat, az alapvető jogokat és a demokráciát. Fejezzék be az önteltséget és cselekedjenek végre."




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

A következő világjárvány akár halálosabb is lehet az AstraZeneca-vakcina kifejlesztője szerint

Sarah Gilbert vakcinakutató szerint nem szabad a koronavírus-járvány elleni harcban megszerzett tapasztalatainkat elfeledni, a készültségnek folyamatosnak kell lennie.

Link másolása

hirdetés

A világszerte eddig több mint 5 millió ember halálát okozó koronavírus-járvány még messze nem ért véget, és a következő még halálosabb lehet - mondta az Oxford/AstraZeneca-vakcina megalkotója a The Guardian cikkében.

Ahogy egyre nagyobb a félelem a több mint 30 országban észlelt, erősen mutálódott omikron variáns jelentette fenyegetéssel kapcsolatban, Sarah Gilbert professzor arra figyelmeztetett a BBC-n hétfőn sugárzott adásában, hogy bár egyre nyilvánvalóbb, hogy „ez a világjárvány nem marad velünk", ám a következő rosszabb is lehet.

"Nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy egy vírus veszélyezteti az életünket és a megélhetésünket. Az igazság az, hogy a következő rosszabb is lehet. Lehet fertőzőbb, halálosabb, vagy mindkettő."

Az Oxfordi Egyetem vakcinakutató professzora - akinek csapata kifejlesztette a covid-vakcinát, amelyet jelenleg 170 országban használnak - azt mondta, hogy a koronavírus elleni küzdelemben elért tudományos előrelépések és ismeretek semmiképpen sem veszhetnek el.

„Nem engedhetjük meg, hogy mindazok után, amiken keresztülmentünk, az elszenvedett hatalmas gazdasági veszteségek azt jelentsék, hogy ne legyen finanszírozás az esetleges következő világjárványra való felkészülésre" - mondta.

„Ahogy fegyveres erőkbe, hírszerzésbe és diplomáciába fektetünk be a háborúkkal szembeni védelem érdekében, be kell fektetnünk az emberekbe, a kutatásba, a gyártásba és az intézményekbe, hogy megvédjük magunkat a világjárványoktól."

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Örül egy gyerekorvos, hogy sok szülő beoltatná a gyerekét, mert most 10-15 koronavírus-tesztből 3-4 pozitív nála

Újhelyi János szerint ha a szülők nem az internetről meg a Facebookról tájékozódnak, hanem a háziorvosuktól, gyerekorvosuktól kérdeznek, megértik, miért érdemes beoltatni magukat és gyereküket.

Link másolása

hirdetés

Sok szülő érdeklődik a gyerekek koronavírus elleni oltása iránt - mondta egy nyíregyházi gyermekorvos az RTL Híradónak.

Újhelyi János azért örül ennek, mert

nála jelenleg a napi 10-15 elvégzett tesztből átlagosan 3-4 pozitív lesz.

Elmondása szerint vannak aggódó kérdések az oltással kapcsolatban a szülők részéről, de szerinte a praxisában sokan kérik majd a vakcinát. Hangsúlyozta, hogy a betegség okozta szövődményeket nem lehet arányba állítani az oltás nyújtotta esetleges kellemetlenségekkel.

Szerinte ha szülők nem az internetről meg a Facebookról tájékozódnak, hanem a háziorvosuktól, gyerekorvosuktól kérdeznek, akkor megértenék ezt, és kérnék is a védőoltást. Feléjük ugyanis a legnagyobb a bizalom, ezért lenne jó, ha minél több alapellátó orvos oltana.

Az RTL Híradó riportja:

hirdetés
A bővebb interjú:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Az omikron kevésbé veszélyes lehet, mint a delta variáns Biden egészségügyi főtanácsadója szerint

Eddig nem tűnik fokozottan veszélyesnek. Ennek fényében átértékelhetik a szigorú beutazási tilalmat is az Egyesült Államokban.

Link másolása

hirdetés

Az Egyesült Államok fontolgatja a dél-afrikai utazási tilalom feloldását, mivel Dr. Anthony Fauci, a Fehér Ház főorvosa szerint a Dél-Afrikából érkező eddigi információk arra utalnak, hogy a koronavírus omikron variánsa nem lehet olyan súlyos, mint ahogy attól korábban féltek.

„Eddig - bár még túl korai végleges nyilatkozatokat tenni róla - nem tűnik úgy, hogy nagyon ártalmas lenne, de óvatosnak kell lennünk, mielőtt bármilyen döntést hoznánk arról, hogy kevésbé veszélyes, vagy valójában nem okoz a deltához hasonló súlyos betegséget" - mondta.

„Eddig a jelek egy kicsit biztatóak a súlyosság tekintetében, de ismét mérlegelnünk kell, amíg tapasztaltabbak nem leszünk."

Joe Biden elnök múlt hétfőn nyolc dél-afrikai országból tiltotta meg a beutazást az Egyesült Államokba, mert félt az új szupermutáns Covid-variánstól, és a tilalom továbbra is érvényben marad, annak ellenére, hogy más külföldi országok utazói számára nem korlátozott a belépés.

Bár az omikron variánst először Dél-Afrikában azonosították, később azonban kiderült, hogy felbukkanását először Európában erősítették meg, egy héttel azelőtt, hogy Dél-Afrikában eseteket észleltek volna.

hirdetés

António Guterres ENSZ-főtitkár múlt szerdán azt mondta, hogy „mélységesen igazságtalan" egyetlen régiót elszigetelni, és a tilalmat „utazási apartheidnek" nevezte.

Fauci azonban vasárnap azt mondta, hogy a korlátozásokat egy olyan időszakban hozták meg, amikor az omikron-esetek berobbanása éppen csak megrázta Dél-Afrikát, mivel a variáns súlyossága akkor ismeretlen volt még. Elmondása szerint az amerikai tisztviselők most újraértékelik a korlátozásokat. A virológus reméli, hogy szorosan figyelemmel kísérik a helyzetet, és felmerült, szükség van-e ebben az esetben a tilalomra.

„Mindannyian nagyon rosszul érezzük magunkat amiatt a nehézség miatt, amely nemcsak Dél-Afrikára, hanem a többi afrikai országra is nehezült" – mondta Fauci a CNN-nek. „Ezért folyamatosan - szó szerint napi szinten - újraértékeljük ezt a politikát."

Dr. Vivek Murthy sebész vasárnap arra kérte az amerikaiakat, hogy ne essenek pánikba az új változat miatt, ugyanakkor azt mondta, hogy továbbra is óvintézkedéseket kell tenni.

„Úgy gondolom, ez ok az éberségre, de nem ok a pánikra, fel kell ismerjük, hogy az óvintézkedések, amikről az elmúlt évben beszéltünk, most még fontosabbak, mint valaha" – mondta Murthy a Fox News műsorvezetőjének, Chris Wallace-nak.

„Tudjuk, hogy azok az intézkedések, amelyeket azért teszünk, hogy megvédjük magunkat a Covid terjedésétől - beleértve a maszk viselését a beltérben, továbbá az alapos szellőztetés- ezek működnek, és az omikron ellen is hatásosak lesznek."

Csak Gautengben több mint 1000 kórházi felvételt regisztráltak az elmúlt héten, megnégyszerezve a két héttel ezelőtti számot, míg Dél-Afrikában összesen 1802 kórházi kezelést regisztráltak az elmúlt héten péntekig - ez a legutóbbi nap, amelyről adatok állnak rendelkezésre.

Úgy tűnik, hogy a vírus is könnyebben terjed, az esetek száma a három héttel ezelőtti 300-ról hétnapos csúszóátlagban közel 7000-re emelkedett. A megbetegedések száma mindössze egy hét alatt 408 százalékkal nőtt, míg a halálesetek száma ugyanebben az időszakban 8-ról 21-re emelkedett, ám az nem ismert, hogy az új esetek melyik változatra vezethetők vissza.

Dél-Afrikában szombaton 21 halálesetet regisztráltak, ez 162 százalékkal több, mint a múlt héten, amikor 8 halálesetet jelentettek be. A legfrissebb adatok szerint Dél-Afrikában 3 020 569-re nőtt a fertőzöttek száma, míg a halálos áldozatok száma 89 956-ra nőtt. Az ország közegészségügyi szakértői és az Egészségügyi Világszervezet is ragaszkodtak ahhoz, hogy az esetek csak enyhék, és a vakcináknak továbbra is rendkívül hatékonyaknak kell lenniük a törzs ellen, az adatok hiánya ellenére.

A WHO szerint ugyanis nem történt haláleset a szuper mutáns változattal kapcsolatban, annak ellenére, hogy a törzset 38 országban észlelték.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Már több mint 50 ezer ember vár műtétekre Magyarországon

A járvány újabb hulláma miatt tovább nőttek a várólisták.

Link másolása

hirdetés

Jelenleg 50 360 beteg vár valamilyen műtéti beavatkozásra Magyarországon a kórházakban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapján elérhető adatok szerint - írja a Világgazdaság.

Nyáron még "csak" 35 ezren vártak műtétre, a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt viszont még tovább nőttek a várólisták.

A legtöbben, 17 ezren szürkehályog-műtét miatt állnak sorba, térdprotézisre 9 ezren, csípőprotézisre 7600-an, de laparoszkópos epekőműtétre is több mint ezren várakoznak.

A NEAK azt közölte a lap érdeklődésére, hogy jelenleg 34-féle ellátástípusnál van várólista, előjegyzési listát pedig 30 ellátásnál alkalmaznak. Utóbbira azok a betegek kerülnek, akiket vagy saját kérésükre nem operálnak meg a lehető legkorábbi időpontban, vagy mert éppen nincsenek műthető állapotban.

Az idén nyáron nyilvánosságra hozott Európai lakossági egészségfelmérés szerint - amely 2019-es adatok tartalmaz - Magyarországon a hosszú várakozási idő miatt a járvány előtt is a lakosság 13 százaléka nehezebben jutott hozzá egészségügyi ellátáshoz.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: